A múltkor felkértek, hogy tartsak egy előadást a gyerekek környezettudatos neveléséről és meggondolatlanul igen mondtam a felkérésre. Az esemény előtt pár nappal már egészen biztosan tudtam, hogy nem vagyok a legmegfelelőbb prókátora ennek a témának, hiszen olyan sokszor megalkuszom, olyan sokszor nem a környezetbarát megoldásra esik a választásom, különböző okok miatt. Gyötör is a bűntudat, amikor a rossz időbeosztásom miatt rákényszerülök az autó használatára, vagy az előre meg nem tervezett vásárlásokra, ami nagyon ritkán tud csomagolásmentes lenni. No, de előttem volt ez a kihívás, úgyhogy nekiláttam kitalálni a környezettudatos nevelés módszerét és hát nem túl bonyolult.

Erről egyébként ITT írtam bővebben, de erre legtöbb szülő magától is rájön, nagyjából fél év után. De akkorra már feltelt a lakás az ígéretesnek mondott, haszontalan anya-pótlékokkal, amelyekre természetesen fittyet hány életünk értelme. Sőt, bizonyított tény az is, hogy a babákat sokkal inkább érdeklik a használati tárgyaink, mint a gondosan megtervezett babajátékok. Miért? Mert az evolúció arra tanította a babáinkat, hogy bennünket kell utánozzanak. Az igazat megvallva elég kevés szülőt láttam háton fekve csörgőt rázni, legtöbb anyuka, a babáját leszámítva a telefont, a fakanalat, a popsitörlőt tartja a legtöbbet a kezében, szóval alaptalan elvárnunk a babáinktól, hogy a villogó mikrofonra szavazzon a levesmerő kanál helyett.

Összegezve, a környezettudatos vagy egyszerűen csak tudatos döntéseink sorozata már várandósság alatt elkezdődik és előtervezve, utána olvasva, más szülők tanácsaira alapozva biztosan le tudjuk szűkíteni azon felesleges tárgyak halmazát, amit „babáknak kötelező” címkével tüntetnek fel a bababoltok. A babaholmik gondos megválogatása, a használt, úgynevezett „preloved” tárgyak választása az újak helyett, a mosható pelenkázás mind remek dolgok, de a saját döntésünk, a gyerek ettől még nem lesz környezettudatosabb. Attól viszont már igen, ha később majd visszautalunk a gyerekkorára és a mosható pelenkázást pozitív fényben tüntetjük fel. Nem nyűgként, hanem megfontolt döntésként utalunk rá, aminek a végeredménye nemcsak egy sokkal kisebb ökolábnyom lett, hanem egy űrhajómintás pelusban mosolygó babafotó is.

Ugyanezt a rációt követve megindokolhatjuk nekik a többi környezettudatos döntésünket, illetve azok elmulasztását is. Totyogó korban pedig nem csak izgalmas, de tanulságos is lehet a gyerek számára, ha fokozatosan megismerkedik a környezetével. Megtanulja, hogy nem csak körülötte forog a világ, hanem ő is része kell hogy legyen az ökoszisztémának. A zöldségek, gyümölcsök eredetével is megismerkedhet, nagyszülők, ismerősök kertjében vagy közösségi kertekben, „szedd magad” események során. Nagyobb korában faültetési akciókra is magunkkal vihetjük (INNEN akár saját fája is lehet).

A bővíthető játékok választása egy másik olyan előre megfontolt döntés, ami nem adja az elhalmozás érzését. Bizonyos játékok újraértelmezése meg kifejezetten jó hatással lehet a gyermek kreativitására és rávezethetjük arra, hogy ugyanazokból az építőkockákból tűzoltóállomás, jégbirodalom és víz alatti világ is tud épülni.

Sajnos egyre nehezebb dolgunk van nekünk, szülőknek, hiszen mindenhonnan a rajzfilmfigurás tucatáru ömlik szembe a gyerekeinkkel és nekünk kell meghoznunk a nehéz döntést, hogy mit vásárolunk meg és mit nem. Viszont egy dolog egészen biztos, mégpedig az, hogy a gyerekünk egy faággal is szívesen játszik, ha azt velünk együtt teheti.

A környezettudatos gyereknevelés tehát velünk kezdődik, a mi példánkkal, a mi jelenlétünkkel és valószínűleg sosem ér véget. A mostani gyerekeknek már elvárás lesz a szelektív gyűjtés, a tudatos fogyasztás, a helyi értékek védése és támogatása, a műanyagmentes életmód. Csak rajtunk múlik, hogy ezt a feladatot teherként vagy megszokásként fogják majd kezelni.

A helyzet most, de folyamatos változásban

Sajnos az országos szintű törekvések, rendelkezések és szabályozások gyerekcipőben járnak még, leginkább az energetika, energiatakarékosság körében történtek előremozdulások, indultak be támogatási programok, de a hulladékgazdélkossal nem tudunk mit kezdeni, az ipari környezetvédelemmel még senki nem foglalkozott stb.

De szükséges volt használatukat bevezetni az Európai Unió által előirányzott szabályozások miatt. Gyöngyvér ugyanígy látja a szelektív hulladékgyűjtés és feldolgozás ügyét is: hiába tanítjuk az embereket külön gyűjteni a szemetet, minden kezdeményezés megreked, amíg nincs meg a háttérben az ipari válogatása és feldogozása a hulladéknak. Nálunk egyelőre az égetés a legelterjedtebb. A társadalom és a vállalkozói szféra még nem látja a szemétben az üzletet, a megélhetési lehetőséget, nagyon kevés a szemétfelvásárló, a legtöbb hulladék elégetésre kerül, amivel nagyon kevés energia nyerhető, viszont nagyon sok szennyeződés kerül a levegőbe.

Leginkább cementgyárak vesznek át szemetet és égetnek, akik ebből energiát nyernek ki. Tehát a kulcs abban van, hogy minél kevesebb szemetet termeljünk, mert ha már megvan, akkor azt nem tudjuk kezelni, feldolgozni, átalakítani, eltüntetni. Az egyetemi oktató úgy látja, hogy manapság nem a környezetvédelem a trendi, hanem az ezekről való blogolás, a vlogolás a menő, és ezért ezen témák felé fordulás a divatos. A legtöbb fiatalt nem a környezettudatosság mozgat, hanem az, hogy ez a téma most menő, látnak egy olyan lehetőséget például a zero waste „jelenségben”, hogy ha efelé fordulnak, akkor lehet meg tudnak élni belőle.

Hogyan élsz?

A Vera Green vállalkozás megálmodója, Balog Boros Enikő is a hulladékcsökkentés híve, és ezért olyan, háztartásban használatos termékeket gyárt és forgalmaz vállalkozása, amelyekkel csökkenthetjük a biológiai lábnyomunkat:

Enikő gyerekkorából hozza a környezettudatosságot: mindent újrahasznosítani, felhasználni, ezt látta otthon már kiskorától. Régebb is vászonzsákokat, szatyrokat használtak például, pedig akkor nem volt zero waste mozgalom.

Szerinte ez a fajta életmód egy örök harc: sok alternatíva van, amelyeket fel kell fedezni, kipróbálni, megtalálni a legmegfelelőbbet. Az ő háztartásában megtalálták a tisztítószerek kevésbé káros megfelelőit, de a fürdőszobai termékeket nehezen tudják kiváltani. Családja most épp passzív házat épít. Olyan életteret alakítanak ki maguknak, ahol felfogják és használják az esővizet, napelemeket használnak stb.

Hogyan laksz?

A környezettudatosság a lakhatásban témában otthon van Imre Attila ökológus végzettségű vállalkozó is, aki a MUViN Containers vállalkozást képviseli. Alternatív megoldásokat kínálnak életterekre, ingatlanokra. A vállalkozása nem a környezetvédelem jegyében indult, de idővel mégis szorosan összekapcsolódott vele:

Irodájuk 33 éves konténerekből készült. Tehát ezek a konténerek felújításra kerülnek, nem lesznek az enyészeté, újragondolják őket. A mobilitás, az alacsony költségvetés, környezettudatosság mind jellemzői a termékeiknek, amelyeket először csak bérbe adtak, aztán már el is adnak.

A vállalkozás indulásakor nem tudatosították a környezettudatosságot, de efelé hajlanak: a környezetben kevésbé hagy lenyomatot a konténer, mint egyébből épített ingatlanok. Van olyan építmény, amihez kell építkezési engedély, ha az ember nagyobb ingatlant, valódi lakást szeretne, amit esetleg hátra is hagy a leszármazottainak, de ha a mobilitást meghagyjuk, és szállítható a szerkezet, akkor nincs szükség engedélyeztetésre sem, a bürokrácia is csökken.

Az ipari ág volt, ami elindította a többet látást: ipari mobilis helyszíneket létesítettek először: szivattyúházat, elosztóházat stb. Ezekből a tapasztalatokból elmentek a lakóház irányába, orvosi rendelő, szórakozóhely is megvalósult már. Sok kreativitás kell a kialakításhoz, tervezés, átszabás, erősítés, burkolás, és már nem is kocka a konténer, hanem valami teljesen új élettér.

A hulladékgazdálkodás témát jobban kibontva Mara Gyöngyvér elmondta, hogy Romániában körülbelül 300 kg szemetet „termel” egy lakos. A statisztikákban az EU-s országok listájának végén kullogunk az újrahasznosítás területén, viszont a másik oldalon az is ott van, hogy aránylag kevés szemetet termelünk, ebben elől vagyunk, mert például az Egyesült Államokban napi 2–4,5 kg szemét jut egy főre.

A változás

A számok mögött azt kellene mindenki megnézze, hogy mi a szemét összetétele? Mi lesz a hulladékkal? Legtöbben a szemétre nem értékként gondolunk, amiből lehet valami, amit átalakíthatunk, hanem egyszerűen megszabadulunk tőle, és már el is felejtettük. Fontos lenne foglalkozni vele: azért is, hogy valamilyen módon csökkentsük. Nem az a lényeg, hogy mindent kisöpörjünk az életünkből, ami a régi életmóddal összefügg, és egyik napról a másikra zero waste életmódot éljünk. Kis lépésekben kell megtenni az átállást. A szelektív hulladéknak nagyon kis mennyiségét hasznosítjuk újra. Az újrahasználás lenne a lényeg, és a „helyes szemetelés” — hogyan dobjunk el? Kimosva a csomagolásokat például. A papírnak is csak a nem szennyezett részét tudják újrahasznosítani, tehát ezt is tudni kell, hogy csak a tiszta papír újrahasznosítható.

Az átállás egy folyamat, amit meg kell tanulni: úgy dobom el, hogy tiszta, megmosom stb. A számok valóban nagyok, és végleges, jó megoldás nincs, de törekedni kell inkább mint keseregni: nézzük meg, vizsgáljuk át a szemetünket. Mi az, amiről le tudok mondani, mire van alternatíva? A döntéseinket kell okosan meghozni, a szokásainkat változtatni, például vásárlás, beszerzés területén. A karanténidőszak jó volt arra, hogy rájöjjünk, mennyi minden nélkül meg tudunk lenni.

A biológus az egyének felelősségét hangsúlyozta, Ghandi mondatát idézve: Te magad légy a változás amit a világban látni akarsz. Egyénileg sokat tudunk tenni, és csökkenteni a hulladékot, még akkor is, ha a világban a mutatók nagyok. Enikő életmód változtatása a mosható pelenkákkal kezdődött, miután látta a gyerekei után maradt eldobható pelenkamennyiségeket. Macerásabb a használatuk, több odafigyelést igényel, de „a lelkünk így nyugodott meg” — állítja. Jöttek aztán a mosható betétek, menstruációs kelyhek; füzetborítók textilből, mert a papír szakad; kozmetikumok.

A beszélgetés moderátora és az egyik hölgymeghívott játék formában is sarkallta magát a változásra: Gyöngyvér vászonzacskóval, dobozokkal indult el bevásárlásra Csíkszeredában célzottan, filmfelvételt készítve. Sok érdekes tapasztalata volt: szembetalálta magát olyan eladóval, aki nagyon furának találta, nem tudott adni például húst neki zacskó nélkül, azzal fogta meg, majd miután betette a dobozába eldobta a zacskót — így nem sok értelme volt a dobozba vásárlásnak, de volt olyan bolt, ahol az első zacskómentes vásárlása után felismerik, és többet kérés nélkül sem adtak zacskót. Azóta is igyekszik családjával hulladékmentesen vásárolni.

Blanka 365 napos fogadalmat tartott be: egy éven keresztül nem vásárolt ruhaneműt. Elővette a régieket, átalakította, hordta.

Attila elmondása szerint a vaslemez oldalakkal rendelkező, könnyűvázas szerkezetű építményekről kevés információ kering, sokan megkeresik őket ötletekkel, de általában az ötletből 180 fokos fordulattal valósul meg valami. Igyekeznek segíteni tervezéssel, ötleteléssel, és a praktikusságra vonatkozó kérdésekkel az érdeklődőknek: hogyan akarják fenntartani az ingatlant, hogyan fogják megőrizni az állagát — ezekkel mind segítve a mentalitásbeli váltást. Jelenleg egy bemutatóházat készítenek konténerből. Egy érdekes tendenciát tapasztalnak: a 20–30 év közötti fiataloknak mobilitásra van igényük. Laknának pár évet egyik városban, majd másik városba költöznének, és ehhez szállítanák a lakóházukat, ami praktikus is, mert idővel bővíthető, ha bővül a család.

Költséges-e környezettudatosan élni?

Enikő kiszámolta, hogy miből mennyit használ hónapok és évek alatt, megrémisztették a számok. Felméréseknek nézett utána, figyelte a saját környezetét, hogy miért vesznek zacskót az emberek, újrahasználja-e többször azt, miből mennyi fogy az évek alatt. A mérlegelés után megállapította, hogy a textillel például gazdaságosabban jön ki. Elsőre nagyobb befektetés, de visszahozza az árát. „Az ember, ha nemcsak a mának él, hanem a jövőre is gondol, rájön, hogy a környezettudatos életmód gazdaságos megoldás.” Fontosnak tartja listával menni vásárolni, nem éhesen, nem elcsábulni, ellenállni leárazásoknak.

Gyöngyvért soha nem a tudatos életmód anyagi oldala motiválta, hanem szakmájából kiindulva és otthonról hozta ezt a fajta látásmódot. Elismeri, hogy a ráfordítás mértékegysége sokkal inkább az idő és az energia, nem annyira a pénz. A megtervezés az alap: mikor hova mész vásárolni, egy terméknek az egész életciklusát kell nézni — hol gyártották, hol fogja végezni, mennyibe kerül. Ha az egészet nézed, akkor tudsz zero waste-ben gondolkodni, környezettudatosan. Főleg a nők részéről többletráfordítást igényel. Otthon elkészítve az ebéd egészségesebb is, környezetbarátabb is. A szervezetünk és a környezetünk védelme együtt jár. Az a tapasztalata, hogy akkor fordulnak efelé a családok, amikor gyerekük lesz. Egyetemistaként az olcsó élelmet esszük, maradjon pénzünk, nem gondolunk bele sok mindenbe, de amikor gyerekünk születik, akkor feltesszük a kérdést: azt akarom, hogy a gyerekem szervezetébe jusson a sok fölösleges vegyszer?

Attila az építkezéseknél kiemelné a vállalkozói szemszöget: ha építeni akarunk, vagy bővíteni például egy termelői egységet, hagyományos építkezéssel ez nyomot hagy. Ha tovább akarunk költözni, minden amit nem viszünk magunkkal, ott marad, jön a következő vállalkozó és kidobja. Konténerekkel viszont viheted magaddal, nem kell még egyszer belefektess. Irodaházaknál is így működik: például ha személyzetleváltás van, visszaadod a már fölösleges bérbe vett konténert és nem marad utána semmi. A felhasznált anyagok összetételénél feltevődik a kérdés: mi a jobb hosszú távon? Használjuk fel a régi anyagot, vagy jobb, ha olyan anyaghoz nyúlunk, ami új technológiával készül, időtállóbb? Például amit homlokzatok fedésére használnak, forgács és műanyag keverék, ami víz-, hő- és fagyálló, nem igényel speciális kezelést. Egyszer kell megfizetni, nem olcsó, de hosszú távon kifizetődő. Az első lépések drágák, de utána minden visszatérül.

Mi a legnagyobb kihívás?

Meghívottaink mindenképpen a tudatosítást tartják nagy feladatnak, például egy vállalkozás klienseit afelé terelni, hogy tudatosabbak legyek. És természetesen a mindennapok megszervezése okoz gondot: helyitől vásárolni, nem viszonteladótól nagyvárosban nehezebb, egyik bolt itt van, a másik bolt máshol… Addig nehéz, amíg kialakul a rutin, hogy elinduljunk otthonról tudatosan vásárolni: szatyrok, zsákok mindig kéznél legyenek, legyen meg a terv, hogy mit, hol, milyen sorrendben vásárolunk meg.

Nagy kihívása a társadalomnak és a mindenkori országvezetésnek a törvényes keretek kialakítása, amik most nagyon kezdetlegesek. Támogatni kellene a vállalkozásokat, hogy törekedjenek a környezettudatosságra és ez érje is meg nekik.

A tudatos életmód és a környezetünk védelmének egyik alappillére a már használt tárgyak újragondolása. Innovatívnak és merésznek kell lennünk ezen a területen is, mert a lehetőségek határtalanok. Kiaknázatlan, sok lehetőséget rejt magában és piaci rés a hulladékgazdálkodás, szelektálás, újrahasznosítás is. A lehetőség adott, már csak a bátor vállalkozókat várja. Ki kicsiben, ki nagyban, ha tesz, akkor a folyamatok elindulnak. Inspiráljuk és segítsük egymást, ahogy a Matusinka is megpróbálja hozzátenni a részét egy élhetőbb világért, méltóbb hétköznapokért!

A Picnic in the Vineyard szülinapi eseményünk másik témája: Alternatív oktatás Erdélyben. Itt megnézheted, ha lemaradtál róla.

Akkor még háborogtam, amiért nem festhettem rózsaszínre a körmöcskéim, hogy az udvaron lyukszizás közben mindenki megcsodálhassa és amiért nekem csak a székely manikűr jutott (ami szinte olyan, mint a francia, csak nem kívülről kerül a körömre a vékony fehér sáv, hanem belülről, és nem fehér, hanem fekete). Mostanra viszont már teljesen összeállt a kép. Édesanyám egy olyan értékrendet állított elém saját példája által, ami mélyen lerakódott az egyéniségem keringésében, felnőttként pedig már eszembe sem jutott makeup- videók által áttanulmányozni, hogy hogyan festhetek magamnak új arcot. Ennek ellenére még hosszú ideig a szépségipar hálójában vergődtem, mint a legtöbb fiatal lány és órákon át válogattam a számomra legmegfelelőbb arckrémet, arclemosót, balzsamot, kizárólag a reklámokban bemutatott tökéletes hatások impressziója és a számomra érthetetlen összetevők listájára támaszkodva.

Egy idő után beláttam, hogy vagy megvásárolom mindet, ami szimpatikus marketinggel mutatkozik be, ami természeteshez hasonlót, ami simát ígér, ami eltünteti 10 nap (*) alatt, vagy rábízom magam egy kipróbált termékcsaládra, így időt és energiát spórolok. Egy romániai márka volt hosszú ideig a márkahűségem középpontja, de még mindig nem fedte le a teljes készletet, amire azt gondoltam, hogy szükségem van. Persze így is folyamatos változtatásokra szorultam, mert a jól bevált termékek másodjára már nem tették úgy a dolgukat, mint az első alkalommal.

A teljesség igénye nélkül idemásolom a környezetkímélő kozmetikumokkal kapcsolatos empirikus megfigyeléseim, amelyek gyökeresen megváltoztatták a szépségiparral való kapcsolatomat. Az interneten szembe görgettem néhány banális praktikával, amit szkeptikusan bár, de kipróbáltam és hát alig tértem magamhoz, hogy mennyire kiváló az arctisztításra például a méz.

Antibakteriális, enyhén radírozó, így tiszta, sima és egészséges bőrünk lett tőle. Az arcbőrt szárazon ledörzsölni egy ujjbegynyi mézzel, langyos vízzel lemosni, rózsavízzel permetezni, majd kézműves arckrémmel, éjszakára argán olaj alapú, szintén elixírrel kényeztetni, felér egy arc wellnesszel. A méz jótékony hatásainak ellenére is hetente néhányszor előkerül az aktív szenes szappan, havonta párszor pedig a rögtönzött arcradír, ami kevés kókuszzsír és kávézacc keverékéből áll össze. Ajakradírként vagy akár testradírként a cukor és a méz kombinációját szeretem, testápolóként meg a sheavaj vagy a kakaóvaj a kedvencem, évszaktól függően.

A helyi kézműves kozmetikumok alkotói, akiknek ezúton is köszönöm, hogy vannak, ezeket az alapanyagokat használják termékeikben. Ezek az értékes olajokkal, illóolajokkal dúsított vajak és krémek a bolti kozmetikumokat megszégyenítő hatékonysággal bírnak és ugyanakkora élvezettel fogyaszthatóak, ráadásul legtöbbször visszaváltható csomagolásban vagy papírcsomagolásban kínálják őket.

A tusfürdőket egyszeribe kiváltották a különféle, pálmaolajmentes és természetes összetevőkből készült szappanok, a samponok között azonban hosszan kellett keresgélnem, míg rátaláltam az igazira. Az úgynevezett pucér samponokat nem kell leöblíteni citromlével vagy ecettel, mint a legtöbb samponszappant, mert tenzidjei samponként viselkednek, mégis szilárd állapotban, csomagolásmentesen beszerezhetőek.

A csomagolásmentes, természetes kozmetikumok, alapanyagok nem csak a természetet kímélik. Elsősorban minket kímélnek és a pénztárcánkat. A szépségipar szerteágazó világában nincs időnk kiigazodni, ezért próbálgatunk, felhalmozunk, költünk és fogyasztunk, a lenyűgöző eredmények meg elmaradni látszanak. A szépséghibákat nyilvánvalóan retusálni kell, mert csak a tökéletes a szép a mai sztenderdek szerint, így újabb szépségipar által legyártott és feltalált termékeket szerzünk be, amelyek negatív hatását ismét csak a szépségiparhoz fordulva próbáljuk javítani. Szép kis ciklus. Megéri? Nekünk, fogyasztóknak semmiképp. Ez az iparág, mint ahogy az élelmiszeripar is, tökéletes mutatója annak, hogy a fogyasztói szokásaink átértelmezése, környezetünk védelmének javára, teljes mértékben a saját életminőségünket szolgálja.

Nem mondom, nekem is van egy fekete szemceruzám és arcpírt is alkalmazok néha, ahogy azt a Simpson család egyik epizódjából tanultam:

Ladies don’t blush, ladies pintch!

Apró lépésekkel haladunk a tudatosabb életmód felé, annyira aprókkal, hogy észre sem vesszük, hogy változnak a szokásaink. Sok kudarc és kitartás, amíg eljutunk egy fenntartható háztartás vezetéséhez. És ez egyetlen, karakán felső menedzsmenttel rendelkező háztartás. Ettől mikor lesznek tiszták a tengereink és fagynak vissza sarkaink, fogalmam sincs. De nem is ez az iszonyatosan nagy felelősség fogja a tudatosságot kipréselni belőlünk, hanem az igény arra, hogy ne legyünk egy tolongó tömegből egy pont, aki rohan a fekete pusztulásba egy novemberi pénteken.

Apró lépésekben álltunk át és legtöbbször a kényelem vagy a kényszer bírt rá bizonyos fogyasztói minták felhagyására, a belső bölcsesség csak másfél éve kezdett vezérelni a tudatosság irányába. Pedig már öt éve is megvan annak, hogy az első mosható pelenkát a gyermekre adtam, a különösen érzékeny bőre miatt. És működött. Huszonegy nap, és megszoktuk. Annyira megszoktuk, hogy a második gyermeket kérdés nélkül, trendi nevén mosipelusba csomagoltuk. Így kíméltük meg a környezetünket néhány tonna szeméttől (és nem mellékesen spóroltunk nagyjából négy sapka pénzt is). Mert érzékeny volt a baba bőre. Azt már ki sem számolom, hogy annak az irdatlan nagy mennyiségű pelenkának a legyártása mennyi erőforrást és rabszolgamunkát emésztett volna fel és a szállításának mekkora lett volna a szén-dioxid kibocsátása. Ezeket a függvényeket, mondom, csak nemrégiben kezdtem használni.

A mosipelus persze kéz a kézben jár a bio és természetes mosószerekkel, így alapjáraton a szennyvizünk sem pusztította ki a csík halat az Oltból. És ha már beléptem biomosószerért a zöld boltba, szembe mentem a környezetbarát tisztítószerekkel is, a feldolgozatlan és egészséges élelmiszerekkel és a természetes kozmetikumokkal is. Szóval, kényelem és kényszer. Ha már ott voltam, megvettem mást is, amire szükségem volt, kisbaba mellett nincs ideje az embernek százfelé mászkálni. Ha egyszerű dolgokat vásárolunk, egyszerűsödik az életünk is, tehát kényelmesebb lesz élni azt. Bár első benyomásra az a legegyszerűbb, ha leemeljük a polcról az Arielt, hiszen mindenhol kapható és mindenki látta, ahogy még a sok kamera jelenlétében is szemrebbenés nélkül tüntette el a mustárfoltot. De a Dosia most akciós, az Omo-nak új illata van, a Tide kapszulákat meg pofonegyszerű használni, nem beszélve a Persil szülinapi designjáról, amelyen a néni ellenállhatatlanul hasonlít nagymamámra. Van négy polcnyi mosószer, amiből lehet már tudjuk melyik a tuti, de valószínűleg jövő hónapra már nem az lesz a legjobb választás.

Nekem most már csak egy mosószerem van. Bea főzi és az a legjobb. Mert jól mos, de főleg, mert ő főzi. Egyszerű, lassított és környezetbarát. Miután a palackozott víz és az eldobható pelenka óriási szeméthegyeitől, a rengeteg le nem bomló kemikáliától megmentettük az imént a Földet, azt gondoljuk, hátradőlhetünk. És hátra is dőlünk. Elképzeljük, ahogy Captain Planet elhussan az ablakunk előtt és az éterbe kiáltja, hogy az erő veletek van, de közben már azon morfondírozunk, hogy jó, megvan az öko-bio mosószer, a bio tusfürdő, a bio babafürdető gél, de a műanyag flakonoknak csak kell egy külön konténer a konyhában. Megint előkerültek ezek az üres tégelyek meg a mandulák, kesudiók és egyéb egészséges alapélelmiszerek csomagolópapírjai is. Ezeket elkezdjük akkor szelektíven gyűjteni. De ahhoz, hogy nyugodt szívvel beledobjam a szelektív kukába a műanyag csomagolást és főleg, hogy a döglött halszag ne árasszon el pár napon belül, muszáj tisztára mosnom a fagyasztott hal tasakját, a tejfölös poharat, szinte mindent.

– Mosod a szemetet? — röhög a haverom, amikor átjön egy kávéra és a kiürült tejes dobozt kiöblítem eldobás előtt.

És igen, mosom a szemetem. Ennyi erővel nyugodtan moshatnék egy üveget is, amibe holnap ismét tejet veszek.

És holnapután is, és azután is, és az idők végezetéig, vagy amíg össze nem töröm.

Van rá mód?

Van.

Kényelmes?

Hosszú távon igen.

Huszonegy nap és megszokom, hogy diót vásároljak a mandula helyett, mert a szomszéd néni törte meg saját kezűleg, és még a tömbházból sem kell kimennem érte. Ezeket a döntéseket, hogy mondjuk csomagolásmentesen vásároljunk, jó minőségű, helyi termékeket használjunk, vagy egyszerűen csak oltsuk le a villanyt, zárjuk el a csapot, amikor nem használjuk, nem fakírok hozzák meg, hogy megnehezítsék a saját életüket.

Ezeket a döntéseket kitartó emberek hozzák meg, akik hisznek a szokás hatalmában, és szembenézve önmagukkal azt látják, hogy az egész konzumidióta viselkedés, amit eddig folytattak sem volt több mint huszonegy napnyi kitartó munkája a kapitalista társadalomnak. Minden napra egy új szokás, az is lehetne a célkitűzésünk, nekünk mint emberiség. És talán megéreznénk ismét azt a szabadságot, amit utoljára gyerekként éreztünk, amikor nem kellett dönteni, hogy a tizenháromféle Orbit rágógumiból melyik a legmegfelelőbb a szuvasodásra, mert csak Turbo rágó volt. És nem használt a szuvasodás ellen. És amúgy sem volt egy garasunk sem rá.

Kicsit lassabban, de főleg tudatosabban csináljak mindent, s ne engedjem magam sodorni a megszokott, rosszul berögzült, automatikussá vált, látszólag könnyebb megoldásokkal. Mert a könnyű nem mindig jó, és fordítva is igaz, a nehéznek tűnő megoldás nem mindig rossz. Nem feltétlenül sebességbeli változást igényel, inkább egy szemléletmódváltást. Elindultam ezen az úton, és még nagyon az elején tartok, de hiszem, hogy megéri lassítani az élet minden területén, mert ebben a felgyorsult tempóban elrohan mellettünk az élet, miközben megfullasztjuk a Földet a sok műanyaggal, szén-dioxiddal és társaival. Csak görgetjük magunk előtt a szemetet, nézzük, ahogy a képek elvonulnak a szemünk előtt, közben meg kevés időnk van a saját életünket megélni.

A Slow Life Mozgalom a Slow Food Mozgalomból nőtte ki magát, amely hivatalosan 1989-ben indult el Carlo Petrini politikus, aktivista, újságíró révén, aki 2004-ben az olaszországi Bra városkában megalapította az University of Gastronomic Science-et, ahol a slow food elméleti és gyakorlati elveit, illetve megvalósítási módszertanát oktatják. Azóta százezrek próbálják lassítani a tempót tudatosan, sokan inspirálva erre másokat is blogjaik, vlogjaik által.

A mozgalomnak az állandó rohanás, a stressz, a túlfogyasztás, a feldolgozott ételek fogyasztásának csökkentése áll a középpontjában, melyet pár egyszerű folyamat beiktatásával könnyűszerrel megvalósíthatnánk, de nem megy egyik napról a másikra, csak lassan, fokozatosan tanuljuk meg kialakítani az új szokásokat.

Be is vezettem párat, amelyekhez ragaszkodom, és amelyeket csak az élet ír felül néha.

Próbálok egy héten legalább háromszor-négyszer itthon főzni, kenyérzsákot használok (bár itt kissé elvéreztem, mert sokszor itthon felejtem, hiszen még van benne kenyér, amikor megveszem a következőt, talán egy másik kenyérzsák lenne a megoldás, így egyik mindig nálam lehet), vászonszatyrot használok, bevezettem az ecet és szódabikarbóna kombót a tisztítószerek közé, így nem kell minden helyiséghez külön tisztító, készítettem magamnak szárazsampont kukoricakeményítőből, levendulaolajból és kakaóból, kerülöm a fast fashion boltokat, a nagy bevásárlóközpontokat. Próbálok nem bedőlni a fogyasztói társadalom diktálta tempónak, és ellenállni a kirakatok csábításának.

Felújítok vagy felújíttatok bútorokat, és nem rohanom le a leárazott termékeket. S máris sokkal egyszerűbb az életem. Tudom, lehetnék ennél még zerowastesebb, és még ökobb, mindig van hová fejlődni, palackozott víz helyett ihatnánk szűrt csapvizet, de egyelőre ennyit tudtunk beilleszteni az életünkbe. Kezdetnek nem rossz, a hangsúly az igyekezeten van, azt hiszem.

Mindez rengeteg figyelmet, sok listát és tervezést igényel, hiszen a lassítás önismeretet feltételez. Kevesebbet figyelsz a világból jövő zajra, ingerre, akciós termékekre, és cserébe többet foglalkozol magaddal és a kapcsolataiddal. Testeddel, lelkeddel egyaránt. Ezzel egyidőben előjöhet a kor jellemző érzése, hogy ha lemaradsz, kimaradsz valamiből, a FOMO-jelenség (Fear of missing out). S valóban, vannak dolgok, amikre nem tudok eljutni, mert a lassabb tempóval kevesebb programot iktatok be a magam és a családom életébe, de ilyenkor érdemes feltennem a kérdést: biztosan ott a helyem? Mi tölt fel, mi tesz boldoggá, mi teszi boldoggá a gyerekeimet, férjemet? A válasz nem mindig egyértelmű, ahogy maga az élet sem. De próbálkozunk.

Rengeteg munkával jár, és soha nem vagyunk „készen” vele, hiszen az élet mindig tartogat számunkra ismeretlen terepeket. A hangsúly az igyekezeten van, engedjük meg magunknak, hogy hibázzunk, és tanuljunk belőle. Engedjük meg magunknak, hogy lassabban igyuk meg azt a kávét reggelente.