fbpx

Mi kell a babának?

Szerző: Csukás Emese •  Fotók: Freepik • 2019. november 20.

Megosztom:

Mi kell a babának?

Egy lenge nyári napon leültünk a pocakomban növekvő gyermekem apjával egy kávézó teraszára, azzal a szándékkal, hogy összeírjuk, mire lesz szüksége a mi kisbabánknak (az egyszerűség kedvéért nevezzük Bambinónak), miután megszületik.
Először is kell egy babakocsi, mert ugye haza kell hoznunk a kórházból valahogyan? Már nézelődtem az interneten és kiválasztottam egy tökéleteset — adtam meg a hangot. A tolókar két irányba hajlítható, van neki kis kosara, pohártartója, dönthető teljesen, mózeskosárként is használható, óriási kerekei vannak, szaladás közben is lehet tolni, belül puha, kívül vízálló és kívül-belül kondicionált levegővel ellátott, egyszóval el lehet élni benne pár évet.
Bár még lehet nem leszek annyira az elememben, hogy szülés után pár nappal sétálva hazatoljam a gyereket, és meg is fázhat. Jobb, ha autóval visszük haza, miután persze az autót teljesen lesterilizáltuk belülről (és kívülről is, a biztonság kedvéért). Úgyhogy be kell szereznünk még egy autósülést is, lehetőleg olyant, amelyik ráilleszthető a babakocsira, így csak kikapom a csomagtartóból a babakocsit bárhol, félkézzel kinyitom és rácsattintom a gyermekkel együtt az autósülést és készen is állunk a nagy sétára.
  • És még szükség lesz egy kiságyra, arra a ringatható fajtára, amihez hozzáérsz és mozog még negyedórát utána, emlékszel, láttuk a múltkor Ikszéknél. Meg egy babafészekre is, az is jó szolgálatot tett Ipszilonéknál.
  • Jaj, meg rácsvédőkre, ágyneműre, formázott babapárnára és profil-párnára, amivel ki lehet támasztani a babát, hogy ne forduljon a hátára.
  • Kell még keresnünk légzésfigyelőt, videokamerás bébiőrt, ezeket én intézem.
  • És ágy fölötti forgót, ami tökéletes nyugalomba csilingeli majd Bambinót esténként…
  • Miközben az önműködő ágy elringatja és békés mély álomba szenderedik.
A tervezés ezen pontján megálltunk a beszéddel és egymás kezeit simogatva a távolba merengtünk pár másodpercre, magunk elé képzelve azt a csillámporos tündérmesét, amit a Bambinóval töltendő estéink jelenteni fognak.
  • Várj, mert megfeledkeztünk a pelenkázó asztalról — töröm meg az idillt. Olyan lenne jó Bambinónak, amihez passzoló pelenkatároló vödör és babaszekrény, meg játéktároló is tartozik. Meg vannak ezek a klassz rezgő, éneklő hinták, meg pihenőszékek, onnan majd kukucsálhat, miközben végzem a munkám. Meg láttam ilyen emelőpárnás játszószőnyeget is, Bambinó biztos fogja élvezni, amikor hason szeretne majd lenni.
  • Ezek mind jók, nagyon jók. Milyen komolyak vagyunk, látod, meg tudjuk csinálni — örvendezik az ember és folytatja a listát. Szükségünk lesz még csörgőre, cumira, cumisüvegekre, cumisüvegfertőtlenítőre, cumisüvegmelegítőre, etetőszékre, merevnyálazóra
  • És fürdetőkádra, csipogó fürdőjátékokra, babafürdetőre, babatestápolóra és babaparfümöt is ajánlottak a boltban, aminek babaillata van — egészítem ki. De nagyjából ennyi. A többit majd megkapja radinába — nevetünk össze, és ismét az előbb elengedett, csodálatos jövőt jelentő távoli pontra fókuszáljuk tekintetünk.
Még pár sóhaj erejéig tart ez a mosolyba merevedett tökéletes pillanat, amint a babánkat várjuk és gondolatban már gondoskodunk róla, aztán hirtelen leránt a földre a valóság ereje:
  • Lesz erre elég pénzünk?
  • És hol fér el a kiságy, pelenkázó és játéktároló? A babaszekrény meg kizárt, hogy beférjen a szobába. Főleg amikor száradnak a ruhák, semmi esély, hogy be tudjunk menni a szobába, ha még azt is betuszkolunk oda.
  • S a babakocsit hol fogjuk tartani? Csak nem fogom lecipelni gyermekestől a harmadikról?
  • Hallod, az ülésválasztáskor ne nézzem meg a törésteszteredményeket? Inkább a biztonságosat kellene választanunk, még ha nem is talál a babakocsival.
  • A babakád vajon elfér majd a fürdőkádban, vagy minden nap be kell cipeljük a tíz liter vízzel tele kádat a szobába?
  • Hidegrázásom van a csörgők hangjától!
  • És minek a sok cumisüveg meg sterilizáló, ha szoptatni fogok?
  • Kell ez a sok holmi? Vagy ezek kellenek, biztos? Nem másak?
  • Kérdezzük meg Ikszéket, szerintem.
  • Jó, én is felhívom Ipszilont, hadd lássuk, nekik mi vált be.
Ikszék, akár csak Ipszilonék két párhuzamos valóságot vázoltak elénk. Egyik valóság, amit Ikszék egy esti társasjátékozás alatt meséltek, azt igazolta, hogy nagyon jó választás volt minden tárgy, amivel körülvették életük értelmét. Már két hónaposan átalussza az éjszakát és boldog baba, így kiegyensúlyozott gyerek és felelős felnőtt válik majd belőle, hasznos része lesz majd a társadalomnak, és kiváló polgára az államnak. Ipszilonék is ugyanezt közölték egyik véletlenszerű találkozásunk során.
Aztán Iksznével találkoztam pár hónappal később, amikor a babának már nőni kezdtek a fogacskái és még mindig utálta a kiságyat, a babakocsitól sikítófrászt kapott, és nem lehetett sehova letenni őt, mert folyamatosan csak és kizárólag az anyján szeret lógni. Érintetlen maradt a rezgőszék és a forgó-billenő hinta, a játszószőnyeg és a játszóágy is, Ikszné szemei alatt meg csak gyűltek a szürkülő karikák az álmatlan éjszakáktól. Ipszilon meg egy legénybúcsún vallott az emberemnek, hogy már csak egy ösvényen tudnak közlekedni a házban, mindent elárasztottak az elemzabáló műanyag kütyük. A nagyi is minden héten hoz egy újat, meg hát nem kímélték ők sem a pénztárcájukat, legyen meg mindene annak a gyermeknek, nehogy már panaszkodjon, hogy neki semmije sem volt.
Üldögéltünk az emberrel a kanapén, a pocakra erősített fejhallgatóból kihallatszott egy kis éji zene és felírtuk egy fehér papírra: Mi kell Bambinónak?
  • Meg kell születnie! Ez fontos. Ahhoz meg nekem van szükségem kellékekre első sorban, neki meg rám van szüksége.
  • A kórházban mire van szüksége? Mondjuk a ruhán, pelenkán kívül?
  • Rám!
  • Utána hogyan érkezünk haza?
  • Írjad, biztonságos autósülés.
  • Remek. Egy megvan. Utána, ha hazaérünk, mit fog csinálni?
  • Enni fog, meg aludni, legalábbis így hírlik.
  • És mit fog enni?
  • Anyatejet.
  • És hol fog aludni?
  • Mellettem, a Iksz junior is csak az anyja mellett alszik.
  • Napközben hova tesszük?
  • Ölbe vesszük.
  • És ha sír?
  • Dédelgetjük.
  • És ha már nem bírod tartani?
  • Hmm. És ezek a hippie kendők vagy mik? Láttam a múltkor egy anyukán, benne volt a gyerek, úgy vitte, hogy bele volt csavarva valahogy.
  • Nézzünk utána. Felírom ide. Azzal akkor sétálni is lehetne, nem? És fel tudod hozni benne Bambinót a harmadikra is, akár.
  • Na, alakulunk — húztam mosolyra a szám, de most már nem egy reklámfilmbe képzeltem bele a mi kis jövőbeli triónkat, hanem a saját valóságunk keretei közé.

Nem attól lesz boldog a babánk, mert mindent megvásárolunk neki. Nem attól lesz jóllakott, mert dönthető az etetőszéke és melegített a tápja. Nem attól lesz nyugodt, mert elringatja a kiságy.

Nem attól fog boldogan gügyögni, mert zenél neki a hinta. Nem a zenélő forgótól fog békésen aludni. Ezekkel minket bíztak meg, még az idők elején, ezekért mi vagyunk a felelősek.
Persze, vannak tárgyak, amik segítenek abban, hogy teljesítsük feladatainkat és egyszerűsítsük az életünket, ahol lehet, de ezekkel nem válthatjuk ki a saját szerepünk a kisbabánk életében. Számunkra a hordozókendő és a lengő hinta helyettesíthetetlen volt, de az igazán nélkülözhetetlen én voltam Bambinó számára, meg az apukája. A gondjainak legnagyobb részét megoldotta a szoptatás, a többit a hordozókendő. Egymásra volt szükségünk, és ez azóta sem változott.
Bár a bevásárlólistánkat az eredeti harmadára csökkentettük, így is hegyben álltak a porfogók a lakásban, és ironikus módon pont Bambinóra jelentettek veszélyt, amikor kúszni-mászni kezdett. — Segundónál jobban csináljuk majd, meglátod — mondta az emberem és böngészte tovább a lakáshirdetéseket.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.