A Mini Erdély Park egy nagyszerű hely a kikapcsolódásra, gyerekek és felnőttek számára egyaránt. A park tiszta és gondozott, a makettek nagyon jó állapotban vannak, meglátszik rajtuk a gondos kezek munkája. Öröm volt látni, hogy mennyi helyen jártunk már és ugyanakkor izgalommal töltött el, hogy még milyen sok helyre el kell jutnunk. Ötletekkel halmozott el. És ahogy láttam, pár év múlva érdemes lesz újra visszatérni, mert a parkot dobogó szív hajtja, munkálatok zajától pezseg minduntalan. A termékeny elme fantáziáról és megvalósításra váró, új projektekről árulkodik.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

A másik kráter partjait azonban még mindig a Szent Anna-tó (a maar-tó, tengerszem) vize mossa (tengerszintfölötti magassága 946 m). Ez Közép és Kelet-Európa egyetlen vulkanikus tava. A tó partjáig egy rövidke szerpentin vezet, itt sétáltunk le mi is. Most csendes és nyugodt minden. Kevesen fordulnak meg itt. Évekkel ezelőtt itt üzemelt a környék legszebb strandja. Rengetegen jöttek fel ide csak azért, hogy a hűs vízben pancsoljanak, napozzanak, és hogy átússzák a tavat. Egy valóságos szabadidőpark volt, melynek lassan-lassan kezdtek jelentkezni környezetre káros hatásai. A Szent Anna-tó a Mohos Természetvédelmi Terület része és sikerült a káros tényezőket is többé-kevésbé kiküszöbölni. A tóban már évek óta tilos fürdeni és autóval is csak a fenti parkolóig lehet eljutni. Most már a tisztálkodási termékek és a sok szemét sem terheli a tó vizét. Ám az ülepedési folyamatok, a vízi növényzet térhódítása és a vízszint csökkenése mégis csak végzetes irányba tereli a tó elkerülhetetlen sorsát. Az enyészet irányába!

A szerpentin útját, a fák közötti, imitt-amott rövidítők szelik át. Egy kilátó is található nem messze, ahol tiszta időben szépen belátható a táj. Néhány kanyar után megérkezünk a lenti parkolóba, ahol már csak nagyon ritkán látni üzemanyagfalók karbonlábnyomát.

Innen már látni a tó partját. A természet kristálytiszta levegője nehezedett ránk. Éle volt a szélnek. Bár a nap sugarai melengették arcunkat, az árnyékos részeken a hideg gyorsan dermesztővé vált. De a látvány feledteti a csípős hideget. Fagyos leheletünk messze szállt. A tó vize tükörsima volt, vastag, zöldes színű jégréteg borította. Partját fenyvesek szegélyezik, a kráter peremét pedig lombhullatók fehér szakálla borítja. A tó innenső részén jégbe fagyott móló pihen. Nyáron csónakok kikötője ez. Az emberek még mindig szeretnek ide járni, és hiszek abban, hogy most már környezettudatosabbak. Néhányan korcsolyáztak, mások a parton sétáltak forralt bor, meleg tea és kürtöskalács társaságában. És voltak olyanok is, akik a padokon üldögéltek, elmerülve a kilátásban. Most kevesebb az esély medvékkel találkozni. Nyáron rendszeresen lejárnak szomjukat oltani a partra.

A Szent Anna-tó egyébként az év minden évszakában csodálatos. Tavasszal zöldbe borul, nyáron az élet pezseg itt. Ősszel a lombkorona szivárványgúnyát ölt magára, télen pedig jégbe fagyott, havas táj csillámlik. A tavat áfonyás, sétáló ösvény öleli körül, jobbra egy kis kápolna figyeli a vidéket, a kráter oldalában pedig fantasztikus túrákat lehet megejteni. Gyerekkoromban volt szerencsém itt táborozni. A környék gyönyörű!

Anna átka lesújtott a vár könyörtelen, zsarnok urára. Az ég elborult, a hegy és vele együtt a vár is magába roskadt, majd örökre elnyelte a tó feneketlen mélysége. Tizenkét csodaszép hattyú úszott ki a partra. Levedlették tollas öltözetüket és csakhamar megelevenedett a tizenkét igába hajtott hajadon. Közülük tizenegy hazament, de Anna ott maradt a tó mellett, kápolnát épített és élete hátralévő részét imádkozással töltötte el. Halála után, a tengerszemet Szent Anna tavának nevezték el…

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

2020 februárjáig még dübörgött a gazdaság, szinte mindenki szaladt a megrendelések kivitelezése, szolgáltatások, eladások eredményei után, kitűnő ötletekkel és megvalósításokkal. Majd egy hónap alatt teljesen beférkőzte magát a vírus és annak hatásai az erdélyi hétköznapokba is. Visszaesett a megrendelések száma, a szolgáltatások és eladások lelassultak, az ötletek megszűntek. Mondhatnám, hiszen ez nagyrészt így is van. De egyre több vállalkozón látom azt, hogy nem hagyja magát. Ha megszűnnek a megrendelések, kitalál valami újat, vagy rendbe teszi az üzleti vagy magánéleti fonala elvarratlan szálait. Ha leállnak az eladások, szolgáltatások, átáll online-ra, ha teheti, megtalálja a módját. Ha nem tud hasznot termelni, közössége számára teszi hasznossá magát. Ők azok az emberek, akik igazán élni és megélni szeretnék a jót, a rosszat vagy éppen a mát. A megoldásokat keresik még akkor is, ha nagyon nehéz, ha kilátástalannak tűnik az országos és globális gazdasági, szociális és egészségügyi helyzet. A második mentorprogram győztesében pedig úgy érezzük megtaláltuk mindezt.

A kiválasztott mentorált

Vállalkozásában gyerekeknek és felnőtteknek nyújt fejlesztő tanfolyamokat: román társalgó tanfolyamot magyar kisiskolásoknak, illetve Feuerstein módszeres kognitív fejlesztést gyerek és idős felnőttek számára. A döntést leginkább az befolyásolta, hogy szolgáltatásának a célközönsége számára értékes tartalma van, amelyben hisz, amelyet képvisel, és igyekszik a lehetőségekhez képest a legnagyobb professzionalitással tenni. De egy kezdő vállalkozónak nem könnyű, főleg egy ilyen periódusban, mely a legtapasztaltabbakat is a padlóra küldheti. Viszont a tenni akarása megmaradt, a mentorokkal együtt pedig a közös fejlesztés útján fogunk együtt haladni.

A mentorok benyomásai, érzései:

Ballok Ildikó

Szakterülete: a kül- és belföldi kapcsolatépítés, vállalatszervezés, értékesítés, HR

„Egy dolog volt biztos, hogy minden kérdéses. Mentor társaim, Csilla, Bea, Orsi személye volt a biztos és a jelentkezők neve egy listán. Csilla számomra szerintem egy életre beég a lelkembe, mint egy nagyon finom biztos origo ebben a csodálatos projektben. Ezúton is köszönöm stabil jelenlétét. Komoly kémiai vegyület lett ebből a helyzetből, amikor a mi sok kérdésünk (lelkünkben, a megváltozott helyzet miatt ) találkozott a jelentkezők kérdéseivel…, és ott kavargott körülöttünk az a széndioxid, amit a válság hozott magával.

Technikai nehézségek, félelmek, kérdések, mélypontok jellemzik mindegyikünk életét ezekben a hetekben. Ha nem magunk, akkor a környezetünkért van az aggódás. Gazdasági és társadalmi szempontból is komoly változások lesznek. Melyek lesznek a női reakciók, erők, amelyek kimozdíthatják a közösségünket az alagútból amelybe kénytelenek vagyunk bearaszolni? Olaszországban egy női virológus mondta ki először azt, hogy a statisztikák azt mutatják, a nőket sokkal kevésbé sújtja ez a vírus, mint a férfiakat ( még 70 fölött is jelentős a különbség). A miniszterelnöknek azt súgta, lehet, hogy a nők kellene legyenek az elsők, akik az életünk visszaépítését elindítanák. Hihetetlen ez a helyzet, és mágikus is. Vegyük egy különleges jelnek, hogy most már egy ilyen extra energia is kísérheti vágyainkat, hogy egy érzékenyebb világot építsünk.”

Farkas Csilla

Szakterülete: PR, kommunikáció és marketing

„Februárban, amikor meghirdettük a Mentorprogramot, egyszerűnek tűnt a képlet: kiválasztunk a mentorokkal közösen egy vállalkozást, amelyiket a leginkább érdemesnek tartunk a programban való részvételre, elegendő releváns információt gyűjtünk be róla, kidolgozunk egy „haditervet”, amit pár hónap alatt a vállalkozóval közösen gyakorlatba ültetünk, majd néhány hónapig „biztonságos távolságból” követjük a folyamatot, mérjük az eredményeket, finomítunk a rendszeren és amikor időszerűnek tartjuk, elengedjük a kezét, hadd szálljon a magasba nélkülünk.

A pályázat szolgáltatóknak volt kiírva. A 25 jelentkező részletes űrlapját lapozgatva csapott meg a tornádó előszele és egyenként pörgött le a fejemben, hogy mekkora változást hozott a jelen vállalkozók életében ez a láthatatlan mumus.

• Jelen szolgáltatások javarészt személyes találkozást feltételeznek a klienssel;

• 1-5 fősek, de többnyire egy személyre épülnek;

• 30-40-es éveikben járó nők által vezetettek, akikre ebben az időszakban több szerep hárul, mint eddig. (Nincs iskola, nagyszülőkhöz kevésbé ésszerű küldeni a gyerekeket, és a „majd eszünk a városban” is kevésbé működőképes opció);

• Pár éve vannak a piacon;

• Nincs tartalék;

• Hiányos a know-how és még sorolhatnám…

Hirtelen még nagyobb felelősséget éreztem. „Jó lenne kitágítani a kört és ezáltal több vállalkozónak segíteni!”, ez jutott egyből eszembe, ami kapacitás függvényében, minden bizonnyal meg is fog történni. Aztán az ugrott be, hogy evolúciós szinten az a faj él túl, amelyik képes alkalmazkodni. Hát „akkor alkalmazkodjunk!”. De mihez?! És meddig tart az a piaci-környezet, amihez alkalmazkodunk? Meg kellene ismernünk a vállalkozás eddigi működését, megerősíteni ami eddig eredményt jozott és változtatni azon, ami eddig nem vált be… de minél több hasonló eddig működőképes elv ugrott be, annál tisztábbá vált a kép, hogy ez a helyzet olyan, mint egy pókháló, ahol minden-mindennel összefügg és itt nem csak a vállalkozóval együtt húzogatod a szálakat a hálón belül és annak a következményét vizsgálod, hanem jelen esetben mozog az egész háló és benne kell megkapni az egyensúlyt és kontrollálni azt, amire hatással lehetünk. Kiválasztottunk egy remek potenciállal rendelkező vállalkozást és vezetőt. Megvolt „az első pár randi”, azon vagyunk, hogy eléggé megismerjük, ahhoz hogy tudjuk mire van szüksége és megbízzon bennünk eléggé ahhoz, hogy a javaslatokat gyakorlatba is ültesse.

Izgalmas folyamat, eddig az számított az első üzleti találkozások alkalmával, hogy kinek milyen a mimikája, testbeszéde, fellépése, öltözete. Most felértékelődött a kamera, hangszóró minősége, milyen a fejed körüli másfél négyzetméter, fontossá váltak a fényviszonyok és sokkal személyesebbé a beszélgetések. Nem ritka, hogy egy-egy kíváncsi kobak jelenik meg a képben és az sem, hogy a napi produktivitást az alvásidő vagy a rajzfilm időtartama határozza meg.

Gergely Orsolya

Szakterülete: egyetemi oktató, vállalkozáskutató

„Aztán amikor anya lettem, nem ártott volna karnyújtásnyira egy sokgyerekes édesanya lazasága és ítélkezésmentes kar alá nyúlása. Néha egy kiváló szakács is mentorálhatna, aki érti azt, hogy a munka mellett mennyire nem az insta, hanem a családbarát konyha az én kishitű célom. Most meg kéne egy biokertész, vagy egy online személyi edző… Úgy érzem programszerűen a mentorálás kimaradt az életemből. Eddig. Most viszont nem mentorált lettem, hanem egyenesen mentor. Nem is értem. Elsőre mondtam is Ildikónak, hogy elájulok a megtiszteltetéstől, csak nem hiszem, hogy én vagyok az erre legalkalmasabb ember, mivel még vállalkozó sem vagyok! Sem túl idős sem pedig túlontúl fiatal nem vagyok, nincs túl sok tapasztalatom, sem pedig annyi gyermekem ahhoz, hogy nőknek tanácsokat adjak. Nyilván tudom, nekem is van két olyan szimbolikus vállalkozásom (minden gyerek egy minimum 18 évre szóló vállalkozás, copyright Czirjék Kati).

De vannak eltántoríthatatlan vízióval rendelkezők, és ilyen a csatárunk, Ildikó is. És még azt is elérte, hogy életemben először komolyan elgondolkodjak azon, hogy nem vagyok teljesen veszett fejsze nyele vállalkozói szempontból: 12 évnyi vállalkozónői társadalomtudományi téma-szerelem után lehet egyszer én is vállalkozni fogok. (na nyilván akkor keresek magamnak valami rendes mentort, nem ilyen dilettánsat, mint én vagyok). Nyilván volt nekem egy rejtett célom is ezzel: nemsokára indul egy mentorprogramunk az egyetemen, fiatal vállalkozónők számára, és gondoltam nem árthat, ha ebbe kicsit belekóstolok. Ehelyett sokkal többet kaptam: egy steril modell helyett inspirációt, kapcsolódásokat, rokon lelkeket, ámulatba ejtő szerénységet és alázatot…

Ildikóval egyetlen egyszer találkoztunk, egy nagyobb találkozón, de Facebookon már másfél éve követtem közösségi jelenlétét. A Matusinkáról hallottam és néha olvastam, de Beát és Csillát is csak Facebookon láttam. Számomra az egyik legnagyobb hozadéka ennek az egész mentorprogramnak, hogy mennyire össze tudott hozni bennünket ez a kihívás a kizárólagos online tér ellenére. És valahogy az elmúlt 2 hónap alatt a szerdai „találkozónk” vált életem egyik meghatározó fix pontjává. És a kihívás, hogy bár minden változik körülöttünk, mi mégis itt vagyunk, és végigvisszük azt, amit elterveztünk. Megismertem 28 vagány vállalkozónőt és vállalkozást, gyűjtöttem sok-sok empirikus anyagot arról, hogy melyek egy vállalkozónő számára a legnagyobb kihívások. És szereztem 3 társat egy igencsak szép cinkosságban. Csak azt sajnálom, hogy nem én vagyok az, akit ez a társaság mentorálni fog.”

Matusinka Beáta

Szakterülete: kommunikáció, PR, marketing, brandépítés, vizuális kommunikáció

„Úgy érzem a folyamatot, a kialakult szoros kapcsolódást és a mindennapjainkban betöltött fontos szerepét ebben a helyzetben kitűnően szemléltették mentor társaim. Számomra is ez az első mentorálás, noha mentorált nem is olyan régen voltam ismét. Érdekes folyamat volt több tapasztalt szakember, több területről, de mégis egy célra fókuszáló jótanácsait, vezetését elfogadni, követni, vagy akár néhányat indokoltan elvetni.

Ami a mentori szerepemet illeti, igazság szerint nagyon furcsa és megtisztelő érzés, mivel régóta felismertem, hogy alapjában „megmentő” típus vagyok, csak nagyon sokáig nem volt meg vagy még nincs is meg teljesen a kellő tapasztalatom, szemléletem mindahhoz, hogy az adott személy, szituáció, entitás számára milyen eszközökkel lehet ezt a leghatékonyabban végezni. Hogy azt a tapasztalatot és tudást, amelyet emberi és szakmai szempontból eddig összegyűjtöttem hogyan tudnám a saját árnyékomból kilépve az érintett felé a legmegfelelőbben és felelősségteljesen adaptálni.

Azok az emberek és vállalkozások inspiráltak eddig is, akik úgy tudják az aktivitásaikat végezni, hogy közben másokat erősíteni és nem pedig gyengíteni, lenyomni tudnak. Ahol a számok és keret között létezik a tartalom. Ezt a tartalmat pedig egy közös egész elemének tekintik, amely függ a többi szereplőtől is. A társadalmi vállalkozások virágkorát éljük, talán éppen amiatt, mert a legtöbben csak PR-tevékenység jól hangzó funkcionalitása miatt alkalmazták a társadalmi tényezőt. Az Erdélyi Női Vállalkozók valódi védőhálójára pedig talán most van a legnagyobb szükség, hogy együtt támogassunk, tanuljunk, segítséget kérjünk és kapjunk egymástól. Ez a projekt pedig erről szól. És talán most érződik leginkább a súlya, ugyanakkor a legitimitása is a létezésének. Örülök, hogy mindennek több síkon is a részese lehetek.”

Végezetül

A folytatásról…

A következő hetekben a mentor társaimmal alaposan felmérjük Iza vállalkozását, erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit vagy éppen akadályait, majd akciótervet dolgozunk ki, amit prezentálunk számára, és várhatóan együtt implementálunk. Ezután egy utánkövetési fázis jön. Illetve remélhetőleg egy érdekes anyag is Izáról, erről a folyamatról, a közös munkáról, amely talán már egy kedvezőbb jövőt fog előrevetíteni.

Írni kellene egy évértékelő/évindító cikket. Egy olyat, amely lezárja azt az óévet, amelyikben elindultunk. Egy olyat, amely elindítja az újat, amelyben sok-sok inspiráló tervünk van. Egy olyat, amely értékeli a régit és latolgatja az újat. Egy olyat, amely kellően érzékelteti Erdély különlegességeit. De nem elcsépelt, szenzációhajhász és nem is patetikus. Nem egy évértékelő-évtervező sablonra épül. Hanem más.

Nagy szavak és eget rengető tervek helyett most éppen csend és nyugalom van. Kitöltök egy pohár vörösbort. Gyertyákat gyújtok. Lelassítom az időt. Már egy ideje észrevettem, hogy mindezt tudatosan kell tennem. Paroles, paroles avagy szavak, szavak énekli Dalida és Alain Delon. Még 2020-ban is van, aki ezt hallgatja. Kiválasztok 12 Erdélyről szóló vagy erdélyi szerző könyvét és játszani kezdek. Beleolvasok mindegyikbe, elkalandozok, olyan ráérősen, mint amikor akár napokig bármiféle következmény nélkül mindezt meg lehetett tenni. Majd ajtó nyílik és betoppan az élet. A csendet, a francia sanzonokat kacagás és vicces mondatok váltják fel. Nevetés. Becsukódnak a könyvek és egy új játék veszi kezdetét. Mindkettő elvarázsol. Vajon hány ilyen nyugodt, idilli pillanat adatik meg ebben az évben? Hányszor tudunk majd a körforgásból tudatosan kiszakadni, nemet mondani, határt húzni, egy saját irányt követni?

A 2019. november 29-én Kolozsváron megszervezett Kastély Erdélyben konferencia nyitóbeszédei közül úgy érzem Haller Béla, a Castellum Egyesület elnöke tapintott rá ismét leginkább a lényegre. Három olyan nemzedéket említett meg, amelyeknek az elmúlt évszázadban köze volt vagy éppen van a mai erdélyi kastélyokhoz.

Kastély Erdélyben: program, mozgalom, koalíció, alap és Edukastély

Az elmúlt öt évben a Kastély Erdélyben program szakértők segítségével háromnyelvű fejlesztési stratégiát dolgozott ki, elindított egy szintén háromnyelvű honlapot és mobilapplikációt, amely 300 erdélyi kastélyról és kúriáról tartalmaz értékes és hiánypótló információt, három konferenciát, négy fiataloknak szóló tábort, szakmai találkozókat, PIKNIK-Nyitott Kastélyok Hete rendezvénysorozatot vagy éppen adventi eseményeket szervezett.

A kezdeményezés hosszú távú célja, hogy közösségi mozgalommá, széles körű hálózattá alakuljon, amely kapcsolatot teremt személyek és szervezetek között gazdasági, szociális, környezeti és kormányzati szempontból egyaránt.

History is our story: épített örökségünk új művészi köntösben

Balázsi Pál Ágnes, a film producere reméli, hogy mindez kicsit összefogja azokat a kérdéseket, amelyek a kastélyok kapcsán megfogalmazódnak. A Felméri Cecília által rendezett film, mind a dokumentumfilm művészi nyelvét, mind a multimédiás eszközöket felhasználva lehetővé teszi, hogy a néző/felhasználó interaktív módon fedezze fel a kastélyokat és a bennük rejlő történeteket.

Mit jelent ma kastélytulajdonosnak lenni Romániában?

Az aktuális kihívásokat és lehetőségeket taglaló kerekasztal-beszélgetésen négy kastélytulajdonos vett részt: Horváth-Tholdy Péter, a marosnémeti Gyulay-kastély, Nagy Kemény Géza, a marosvécsi Kemény-kastély, Szabó Tekla Katalin, a maroshévízi Urmánczy-kastély, valamint Teleki Tibor, a már említett gernyeszegi Teleki-kastély képviseletében.

Nagy Kemény Géza a budapesti életét hagyta maga mögött és abban a vadászkastélyban él és fizet albérletet a mai napig is, amely a nagyapjáé volt. Elsősorban egy misszióként látja a kastély körüli munkát, nagyapja és Kemény János fejedelem emlékét és az erdélyi magyarság érdekeit szem előtt tartva. A kastélyt egy gazdasági és társadalmi összekötő elemnek tekinti. Az itt megrendezésre kerülő események színfoltot csempésznek a település életébe, egyre több sajtótermék és látogató érdeklődik a kastélyok iránt, egyre többen fognak segíteni. Elmesélte, hogy van egy olyan támogatója, aki már vagy 5 millió forintot költött a saját vagyonából a kastélyra. Az ehhez hasonló önzetlen hozzáállás segít abban, hogy tovább csinálják. A kastélyt egy hátizsáknak érzi, amelyet cipelni kell, de egyben egy óriási öröm és lehetőség is, hogy ezzel foglalkozhat.

Szabó Teklának még az édesapja kezdte el ezt a küzdelmet, hat tulajdonosa van a kastélynak. Amikor ő beadta a papírokat, nem is gondoltak arra, hogy majd sok- sok évnyi pereskedés után valóban visszakaphatja a család és ténylegesen kezdeni lehet vele valamit. Az Urmánczy fürdőt is visszaigényelte a család, amelyet szinte szeméttelepből sikerült 2008-ra revitalizálni és bővíteni. Művészettörténészként csöppent bele ebbe a történetbe, de a kastély-kérdés sokkal nagyobb feladatnak tűnik számára, nem érzi úgy, hogy egyedül meg tudná oldani a felújítását, emiatt fontosnak érzi a közösség bevonását is. Főleg, hogy Maroshévíz központjában helyezkedik el a kastély és a központi körforgalom az egykori kastélykertben található. Nehezen hasznosítható a visszakapott erdő is. Természetesen örülni kell annak is, ahol megfelelő nagyságú terület is visszajárt az ingatlan mellé.

Horváth-Tholdy Péter Ausztráliából csöppent az erdélyi kastély-ügybe, amiről sokáig szinte semmi sem tudott. Édesanyja 2001-ben egy erdélyi körutazáson véletlenszerűen szembesült a visszaszolgáltatási lehetőséggel, majd 2007-ben kapták vissza a kastélyt. Ezalatt lelkileg is fel tudott készülni arra, hogy ha mindez megtörténik, akkor tenni kell valamit a kastéllyal, így került egyetlen magyarként a faluba, ami nem jelent akadályt, mert első pillanattól fogva jó kapcsolat alakult ki a falu lakóival. A kastélynak nagyon jó az elhelyezkedése, könnyen bekerült a körforgásba, szeretik az emberek, madarakat, évszázados tölgyeket és platánfákat láthat az idelátogató. Az Orient Expressznek is itt volt az útvonala, nagyapja kedvéért pedig a vonat megállt a dévai állomás mellett Marosnémetin is, ha ő éppen rajta volt. Az a cél, hogy ez a magyar közösségé maradjon.

Teleki Tibor és családja Belgiumból és Németországból települt haza, édesapja Teleki Kálmán foglalkozik legnagyobb mértékben a kastéllyal. Tibor és felesége is azért lakik abban a tömbházlakás albérletben, amiről a filmben is szó volt és ahonnan gyönyörű a kilátás a családi kriptára, hogy valamit tegyen a családdal együtt a kastélyért. Ez egy érzelmi kérdés is. A gernyeszegi kastély kapuján érdekes módon sokan bekopogtak az elmúlt években és mivel annyira elnyerte mindenkinek a tetszését, sokan akartak ott valamit szervezni. Így lett művésztelep szervezve, az Awake fesztivál, esküvők, kastélynapok, bálok. Látják, hogy erre van igény és az emberek szeretik a kastélyokat.

Felélesztett kastélyok

2020 környékén, 1–2 évtizeddel a restitúciót követően Erdély kastélyai különböző restaurálási fázisban vannak, más-más funkciót szántak nekik, különböző fejlesztési modellt követtek. Voltak nagyon szerencsés esetek, mint a zabolai Mikes-kastély, melynek két fiatal örökös gazdája olyan turisztikai, gasztronómiai és kulturális funkciót talált, ízlésesen, kreatívan, aktuális trendeknek is megfelelően restaurálva, melynek csodájára járnak még Bukarestből is, nem kis pénzért. Vannak olyan esetek, ahol nem találta meg tenni akaró vagy cselekvőképes jó gazdáját a visszaszolgáltatott épület.

A miklósvári Kálnoky-kastély

A Szabadság napilapban olvashatunk bővebben a kastélyról: „Az épület és környezetének restaurálása a sepsikőröspataki Kálnoky grófok sarja, a korábban külföldön élő Kálnoky Tibor grófnak köszönhető, aki az 1989-es romániai változások után úgy döntött, hogy hazatelepedik Erdélybe, s a múltból, a családi örökségből táplálkozva próbálja helyreállítani az egykori ősi fészket.

Ezen az elven tehát sikerült visszaszereznie a kőröspataki kastélyt, jelenleg ott él feleségével és három fiával, viszont nagyon sok időt töltenek Miklósváron is. Kőröspatakra költözésük előtt az erdővidéki faluban egy régi, a kastélyhoz közeli, 19. századi kúriához hasonló épületet vásároltak meg, és állítottak helyre, a család éveken át itt lakott, míg a kőröspataki fészket helyreállították. A nagyszámú látogatók miatt egy idő után nem volt mindenkinek elegendő hely, ezért a faluban élő emberektől kértek szálláslehetőséget vendégeiknek. Mivel nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett ezekben a falusi házakban eltöltött napok után, Kálnoky Tibor úgy döntött, hogy saját házából vendégházat készít, és a helyi nevezetességeket minél több külföldi embernek megmutatja. Lassacskán szinte állandó vendégnek számít Kálnoky gróf birtokain Nagy-Britannia trónörököse, az egyébként anyai ükanyja, gróf Rhédey Klaudia révén erdélyi gyökerekkel is rendelkező Károly herceg, aki már-már úgy jár ide, mint haza.”

A bonchidai Bánffy-kastély

Az Erdélyi Krónika eképpen ír e kastélyról: „A bonchidai Bánffy-kastély újraélesztésének, köztudatba emelésének folyamata több szakaszra bontható.

Az így helyreállított terek lehetőséget adtak arra, hogy a következő években egyre több esemény kerüljön megszervezésre (Kastélynapok, Bánffy Nap, Örökség Napok), s a Transylvania Trust Alpítvány saját rendezvényein kívül más szervezetek és intézmények is igénybe veszik a kastély területét, például a TIFF (Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál) szabadtéri vetítéseket szervez ide. Ehhez a platformhoz csatlakozott néhány évvel később, 2013-ban az Electric Castle fesztivál szervezői csapata. A felsorolt rendezvényeknek köszönhetően a Bánffy-kastély — és ezáltal Bonchida — trendet teremte újra részévé vált az erdélyi kulturális vérkeringésnek, s egy új célcsoport figyelmét sikerült felhívni a rendezvényeknek helyet biztosító épített környezet értékeire.”

Kastélyok és közösség: a kastélyok a nagyközönség és helyi közösségek mentális térképén

Kovács Zsolt művészettörténész szerint annak a nemesi világnak volt egyféle rendje. Azok voltak döntési helyzetben, akiknek ízlésük és kulturája is volt mindehhez. A mi felelősségünk, hogy ennek a régiónak a történetét valamilyen módon megőrizzük. Szabó Árpád Töhötöm néprajzkutató a bonyhai Bethlen arisztokrata családot említi, amely eleven része volt a falunak, építési engedélyért folyamodott az iskola megépítéséért, megajándékozta a falu lakóit karácsonykor, színjátszó csoportot és olvasókört alapított. Viszont volt egy határ is közöttük. Sajnos a kommunizmus rárakott egy plusz réteget a közösség és kastély viszonyára, ellenségképet teremtett. Az elnyomó osztályt előszeretettel vette elő, legyen az burzsoá, gulág vagy éppen kisnemes. Noha a falu lakói szerették a Bethlen családot, nekik is anyagi érdekük volt, hogy jól működjenek együtt a falu lakóival, akikből érdekes módon a 40-es években a rezsim mégis ki tudta váltani a lázadást és gyűlöletet. A 90-es évek óta azonban a rurális társadalom válságban van, talán a kastélyok közösségbe történő újrabevonása egy alternatívája lehet ezek fennmaradásának.

A kastély egy olyan kulturális entitás, amelyet a kapitalizmus működési szabályai alapján is mérni kell, másként nem válik fenntarthatóvá. A múlt egy töredéke ezáltal újraéledve ismét része lehet a mindennapjainknak.

Van egy program. Mentor Program, nőknek. Vállalkozó kedvű nőknek. A tehetségkutatókhoz hasonlító, nagy háttér stábbal, nagy marketingkampánnyal felépített, több milliós, a médiában felkapott műsorokétól eltérő mentorprogram ez, mert kézzel fogható. Mert mellettünk történik, velünk, részesei lehetünk.

A 2018 elején alakult Női Vállalkozók Erdélyben Facebook csoportban született meg a program ötlete, majd fejlesztették a gondolatot Ildikó és segítői. Mert van egy csapata, mindenre. Erre is. Mert tudja: mindig kell egy csapat! Elképzelte, elmondta, a többiek társultak, és megvalósították! A program elindult, és dübörög.

Ilyen szárnyalásnak a lehetőségét adják meg a mentorok ezen programon keresztül egy kiválasztott mentoráltnak. Tapasztalt szakemberek, vállalkozók egy- egy már meglévő vagy éppen most induló vállalkozás irányvonalát adják meg, hatékonyságát és versenyképességét növelik. Ildikó nagyon hamar rájött a közösség eget rengető erejére a kapcsolatok és a kapcsolódás által, így körülvette magát olyan vállalkozónőkkel, akik a mentorprogram kidolgozásában segítik és társként, mentorként vesznek részt a projekt kivitelezésében. A Női Vállalkozók Erdélyben csoport (melyről már olvashattatok itt) alapító tagjának szívügye a női sorsok, utak egyengetése. A mentorprogram is ebben a közösségben került meghirdetésre, és a jelentkezők ebből a több mint 2600 tagot számláló közösségből kerültek ki.

A program célja, hogy a kiválasztott mentorált hatékonyságát, versenyképességét növelni tudják, személyes és szakmai mentorálást adjanak át, és formálni tudják a pénzügyi és a vállalkozói szemléletét. Továbbá, be szeretnék bizonyítani, hogy közös erővel, összefogással, együtt gondolkodással, csodálatos eredmények születhetnek.

A mentorok

Ballok Ildikó vállalkozó: szakterülete a kül- és belföldi kapcsolatépítés, vállalatszervezés, értékesítés, HR / munkaerő

Piri Annamária vállalkozó: szakterülete a gyártás, termékfejlesztés, szervezetépítés, termelés

Antal Hajnal vállalkozó: marketing, kommunikáció, PR, brandépítés, vizuális kommunikáció, értékesítés

Kis Izabella vállalkozó: értékesítés, beszerzés

Papp Réka vállalkozó: szakterülete a szervezetépítés, szervezés, admin

Berde Zsuzsanna vállalkozó: szakterülete a gyártás, szervezés, admin

De ahhoz, hogy sikereket lehessen elérni, az energiákat egy irányba kell fókuszálni. Így egyszerre egy vállalkozóra (mentoráltra) koncentrálnak. Sok nagyon jó projekt és vállalkozás ötlet került be a jelentkezési rendszerbe, és nem volt egyszerű a döntésük. Első körben egy olyan projektet mentorálnak, amit időben és érdemben is sikeresen kivitelezni tudnak. Hosszas gondolkodás, elemzés és értékelés után hozták meg a nehéz döntést, mert hiszik és tudják, hogy minden jelentkező értékes ember, mindannyiuk személyisége, hitvallása megragadta őket, de a hatékonyság jegyében egyszerre csak egy projektre akarnak koncentrálni egyelőre.

A program meghirdetésekor a jelentkezők egy rövid kérdőív kitöltésével jelezték szándékukat a programba való felvételre. A kérdésekre adott válaszok alapján indult a második selejtező kör, amikor a mentorcsapat leült külön-külön a kiválasztott jelentkezőkkel további konkrét, vállalkozást megismerő kérdéseket átbeszélni, így közelebb hozva a jelentkezőben, illetve vállalkozásában rejlő potenciált. Tapasztalataikat átbeszélve, mérlegelve választották ki azt a vállalkozót, akit a legmegfelelőbbnek ítéltek az első közös projekthez. Nyitott, motivált mentoráltat kerestek, és szempont volt az is, hogy olyant válasszanak, aki valóban igényli a támogatást.

A választás Ilyés Vikire esett, aki vállalkozó, meghitt kis boltjában hobby és kézműves termékeket kínál és szolgáltat. Azért ő, mert számára nem kérdés az, hogy a saját vállalkozásában szeretné a céljait, a vízióját, a vágyait megvalósítani, anyagi biztonságot szeretne saját maga és a családja számára kialakítani. A már elkezdett tevékenységének sikerre vivése kihívást is jelent a mentoroknak. De ők ettől nem riadnak vissza, sőt, ők ezektől a kihívásoktól kapnak szárnyakra!

Czirjék Katalin, a Női Vállalkozók Erdélyben másik alapítótagjának, és mondhatni anyjának mondása: Hagyjátok a nők szárnyát, ne bántsátok, vagy adjatok nekik, mert csodákra képesek!

A Mentor Programot és a mentorált vállalkozásokat követni fogjuk, és beszámolunk róluk. Mert úgy gondoljuk, érdemes!

Eddig enyhén szólva szkeptikus voltam a különböző Facebook csoportokkal, érdekképviseletekkel szemben, amelyeket távolról elkerültem. Majd egy-két baráti ajánlásra beléptem az említett csoportba. Meglepett már az elejétől fogva, hogy bárki kérdez valamit, elakad a vállalkozásában, segítséget szeretne kérni, van egy ötlete, de nincs bátorsága vállalkozni, számtalan, valóban segítő szándékú visszajelzést kap.

Sőt nem csak visszajelzést, hanem konkrét segítséget, kapcsolódást, támogatást. Persze ez túl szép, hogy igaz legyen — gondoltam. Mi a helyzet az irigységgel — ne segítsük mások megerősödését —, a konkurenciával, a versengéssel, az okoskodásokkal, az ezt ki ne tudná reakciókkal? Mivel a valós életben sok-sok egyeztetés után sem tudtam elég olyan külső munkatársi kapcsolatot kialakítani, amelyekkel mindkét fél szárnyalhatna, meg kellett próbálnom. Majd írtam a csoportba egy felhívást a kapcsolódásra. És egyszerűen annyira meglepett, hogy felém is ugyanaz a segítőkészség és jó szándék irányult. Legalább 50–60 levelet kaptam, támogatást és leginkább nyitottságot, őszinte elismerést a kezdeményezésem iránt. Persze majd el fog múlni a kezdeti lelkesedés, gondoltam. De tévedtem, mára is több tíz élő és nagyon jól működő kapcsolat maradt.

A Női vállalkozók Erdélyben kezdeményezést, csoportot, melyből mára egyesület is lett, 3 erdélyi erős nő, Ballok Ildikó, Czirjék Kati és Foszner-Korodi Ildikó alapította valamikor 2018 elején. Mindhárman anyák, vállalkozók, szárnyalnak, tele vannak sok-sok ötlettel és pozitív energiával. 1–2 év leforgása alatt több mint 2800 hasonló módon gondolkodó erdélyit gyűjtöttek maguk köré. A hangsúly az építő jellegű munkára, nemes egyszerűségre és őszinte kapcsolódásokra helyeződik, semmiképpen sem egy kirakatéletet támogató, felszínes pénzcsinálásra.

Egy aktív csoportot alakítottak ki, mely tele van jobbnál jobb, Erdélyt, erdélyi nőket, férfiakat, anyákat, családokat, végül is a helyi társadalmat érintő ötletekkel, projektekkel. Ilyen az éppen aktuálisan futó Mentorprojekt, Karácsony100, Angyalkaraván. Ezekre a következő hetekben részletesen kitérünk.

No, de vissza ezekhez a hihetetlenül energikus nőkhöz. Miért látták szükségét egy ilyen csoport megalakulásának? — merül fel jogosan a kérdés. Czirjék Kati négy gyermek anyukája, aki a Román Televízió Fogadóóra műsorában az alábbi módon nyilatkozik erről:

A férfiak, ha kell, elmennek harcolni, de ha lelki okai is vannak egy problémának, inkább megijednek. Mindig női közösségekkel dolgoztam, és mindig volt egy hálóm, amelyikre tudtam alapozni, ha baj van. Ahogy haladtunk előre a korban és családot alapítottam, rájöttem, hogy miután szültél 2–3 gyereket, senkit sem érdekel, hogyan oldod meg utána az anyagiakat. Addig mindenki biztat, hogy szülj, de utána már senkit sem érdekel, hogyan is oldod meg. Rádöbbentem arra, hogy a nők nagyon sokszor cserben vannak hagyva. Eladnak nekik egy csomó projektet, mint például a gyerekvállalást, de amikor a gyakorlati részhez érnek, egyedül maradnak. Minél inkább haladtam előre, egyre több sorstársam lett nagyon kiszolgáltatott.

Először úgy gondoltam, hogy vállalkozást kellene tanítani, szövetkezetekbe kellene tömörülni, kerestem a jogi formáit, és ennek a mellékterméke véletlenszerűen ez a közösség. Akkora volt a hiány ezen a területen, hogy amikor létrejött, nagyon gyorsan berobbant.” Ballok Ildikó, a csoport motorja, akinek mindig van egy zseniális ötlete, valahogy így látja az elmúlt két évet:

„Az volt a tapasztalatunk, hogy a nők sokszor nem tudják megszervezni az idejüket a háztartás és a gyerek mellett. A női vállalkozások egyszemélyesek, melyek 70%-a nem tud kiteljesedni. A női vállalkozók kínlódnak, hogy kitermeljék az egy fizetésnyit, és többet dolgoznak, mintha elmennének másnak dolgozni. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a női vállalkozóké a jövő. Sokan vannak, akik még nem vállalkoznak, még nem mernek elindulni. Nincs meg a tudás, vagy félnek, ezért kell a támogató közösség.

A Védem Egyesülettel közösen megszervezve Marosvásárhelyen volt az első találkozója a közösségnek, majd Kolozsváron az Életfa Egyesület segítségével. Majd egyre több helyre jutottunk el Erdélyben. A kezdeti előadások után igény mutatkozott arra, hogy az erdélyi vállalkozó nők számára legyen egy felület, ahol tudják a kapcsolatot tartani.”

Foszner-Korodi Ildikó a medgyesi Báthory István gimnáziumban tanít és egy levendula ültetvénnyel foglalkozik szabadidejében. Fontosnak tartja, hogy több lábon álljon pénzügyi szempontból.

Akik a hagyományos női feladatok mellett szárnyalni szeretnének, otthon és a munkájukban, családjukban és egy tágabb körben. A többi tag pedig ahol csak teheti bátorítja, segíti ezt a szárnyalást, leveszi a súlyokat, hogy tovább emelkedhessen valaki, vagy éppen lehúzza egy kicsit őt a földre, ha túl kockázatos lenne az a szárnyalás.

Így született egy erdélyi vállalkozói védőháló. Női kapcsolódásra épül. De mégis mindenkit érint. Köszönet érte!

Ők csak kapaszkodnak a talajukba, szezonban fotoszintetizálnak, és felpakolnak a repedezett kérgük alá egy évgyűrűnyi faköpenyt. A lényeg, hogy legyen egy kevés víz, ne legyen sok a fagyöngy, a cincérek is csak módjával furkáljanak, és rendszeresen csoszogjanak közöttük kétlábúak, akik botjaikat lóbálva terelgetik a négylábúak hordáit és nézik, ahogy azok érdes fogaikkal és nyelvükkel fűcsomókat továbbítanak emésztőcsatornáikba.

A legutóbbi évszázadban lent, a völgyekben egy kicsit felgyorsultak az események. A felgyorsult események hevében eltűntek az erdélyi szászok és maradtak az egykori szász falvak mint omladozó díszletek. Nincs már semmi abból a stabilitásból, ami századokon át alapjaiban meghatározta az itt élők életét. Épp ellenkezőleg, többségében olyanok lakják az egykori szász falvakat, akik jól megvannak a jelenben, nem a hagyományok tisztelete és a jövőn való gondolkodás tölti ki az életüket.

Történt azért jó is az utóbbi években: megszaporodtak azok, akiknek nem sok közvetlen közük van a szász közlegelőkhöz és fáikhoz, de tudnak úgy nézni ezekre a fákra, mint lenyűgöző, öreg lényekre. Kevesebben, de azért vannak, akik tesznek is azért, hogy továbbra is legyen még akikre így nézni. Tőlük függhet a dél-erdélyi legelőkön most még tízesével-százasával fellelhető évszázados fák sorsa..

Talán majd jönnek olyan állattartó-generációk is, akik beledőlnek a kellemes melankóliába, ami ezekből a helyekből árad, elkezdenek másként nézni a fáikra, és meg se fordul majd a fejükben, hogy tűzre dobálják a göcsörtös óriások darabjait.