fbpx

Szárnyakat adni, kapni és repülni – Mentor Program női vállalkozóknak

Szerző: Kovács Réka •  Fotók: Facebook,Origo, Unsplash • 2019. november 18.

Megosztom:

Szárnyakat adni, kapni és repülni – Mentor Program női vállalkozóknak

Mi az? Szárnyakat ad, és nem energiaital… Erdélyi női közösség!
Van egy program. Mentor Program, nőknek. Vállalkozó kedvű nőknek. A tehetségkutatókhoz hasonlító, nagy háttér stábbal, nagy marketingkampánnyal felépített, több milliós, a médiában felkapott műsorokétól eltérő mentorprogram ez, mert kézzel fogható. Mert mellettünk történik, velünk, részesei lehetünk.
Nem csak egy vágyálom, ami esetleg ezrekből egynek sikerül, és ha pont nem jelentkeztünk, vagy nem vagyunk elég eladhatóak a nagyérdeműnek, akkor az egészhez már semmi közünk, hanem egy jól kitalált, a segítő szándékon alapuló program, amely jó emberek irányításával és támogatásával valósul meg, és akinek az is nyertese aki ad, és az is, aki kap. A mentorok is nyernek az ügyből, mert tudják: adni legalább olyan jó, mint kapni. Azáltal kapsz, hogy adsz. Tudja ezt nagyon jól Ballok Ildikó vállalkozónő, aki megálmodta és útjára is indította ezt a programot.
A 2018 elején alakult Női Vállalkozók Erdélyben Facebook csoportban született meg a program ötlete, majd fejlesztették a gondolatot Ildikó és segítői. Mert van egy csapata, mindenre. Erre is. Mert tudja: mindig kell egy csapat! Elképzelte, elmondta, a többiek társultak, és megvalósították! A program elindult, és dübörög.
„Imádok ötletelni, alkotni, építeni, maradandót létrehozni, viszont ennek az egyik eszköze, hogy szárnyalhassak, viszont a szárnyalást nehéz kezelni a hétköznapok feladataiban, amikor haladni kell.

Emiatt azt szoktam mondani: húzzatok le, ha úgy látjátok, hogy már nagyon lebegek, de ne rántsatok” — vallja Ildikó.

Ilyen szárnyalásnak a lehetőségét adják meg a mentorok ezen programon keresztül egy kiválasztott mentoráltnak. Tapasztalt szakemberek, vállalkozók egy- egy már meglévő vagy éppen most induló vállalkozás irányvonalát adják meg, hatékonyságát és versenyképességét növelik. Ildikó nagyon hamar rájött a közösség eget rengető erejére a kapcsolatok és a kapcsolódás által, így körülvette magát olyan vállalkozónőkkel, akik a mentorprogram kidolgozásában segítik és társként, mentorként vesznek részt a projekt kivitelezésében. A Női Vállalkozók Erdélyben csoport (melyről már olvashattatok itt) alapító tagjának szívügye a női sorsok, utak egyengetése. A mentorprogram is ebben a közösségben került meghirdetésre, és a jelentkezők ebből a több mint 2600 tagot számláló közösségből kerültek ki.
A program célja, hogy a kiválasztott mentorált hatékonyságát, versenyképességét növelni tudják, személyes és szakmai mentorálást adjanak át, és formálni tudják a pénzügyi és a vállalkozói szemléletét. Továbbá, be szeretnék bizonyítani, hogy közös erővel, összefogással, együtt gondolkodással, csodálatos eredmények születhetnek.

A mentorok

Ballok Ildikó vállalkozó: szakterülete a kül- és belföldi kapcsolatépítés, vállalatszervezés, értékesítés, HR / munkaerő
Piri Annamária vállalkozó: szakterülete a gyártás, termékfejlesztés, szervezetépítés, termelés
Antal Hajnal vállalkozó: marketing, kommunikáció, PR, brandépítés, vizuális kommunikáció, értékesítés
Kis Izabella vállalkozó: értékesítés, beszerzés
Papp Réka vállalkozó: szakterülete a szervezetépítés, szervezés, admin
Berde Zsuzsanna vállalkozó: szakterülete a gyártás, szervezés, admin
Ők mind a tettek emberei. Azt látták, hogy nagyon sok nőnek kell egy löket, növelni kell a szárnyaikat külső segítséggel, mert félnek repülni. Van ötletük, elindultak egy úton, dolgosak, de ez nem elég. Toporognak, valamiért egy helyben forognak, és nem jönnek a várt eredmények, sikerek. Erre válasz ez a program: van egy csapat melletted, aki segít, aki tanácsot ad, támogat, fogja a kezed az utadon, és persze kifog, ha zuhannál.
De ahhoz, hogy sikereket lehessen elérni, az energiákat egy irányba kell fókuszálni. Így egyszerre egy vállalkozóra (mentoráltra) koncentrálnak. Sok nagyon jó projekt és vállalkozás ötlet került be a jelentkezési rendszerbe, és nem volt egyszerű a döntésük. Első körben egy olyan projektet mentorálnak, amit időben és érdemben is sikeresen kivitelezni tudnak. Hosszas gondolkodás, elemzés és értékelés után hozták meg a nehéz döntést, mert hiszik és tudják, hogy minden jelentkező értékes ember, mindannyiuk személyisége, hitvallása megragadta őket, de a hatékonyság jegyében egyszerre csak egy projektre akarnak koncentrálni egyelőre.
A program meghirdetésekor a jelentkezők egy rövid kérdőív kitöltésével jelezték szándékukat a programba való felvételre. A kérdésekre adott válaszok alapján indult a második selejtező kör, amikor a mentorcsapat leült külön-külön a kiválasztott jelentkezőkkel további konkrét, vállalkozást megismerő kérdéseket átbeszélni, így közelebb hozva a jelentkezőben, illetve vállalkozásában rejlő potenciált. Tapasztalataikat átbeszélve, mérlegelve választották ki azt a vállalkozót, akit a legmegfelelőbbnek ítéltek az első közös projekthez. Nyitott, motivált mentoráltat kerestek, és szempont volt az is, hogy olyant válasszanak, aki valóban igényli a támogatást.
A választás Ilyés Vikire esett, aki vállalkozó, meghitt kis boltjában hobby és kézműves termékeket kínál és szolgáltat. Azért ő, mert számára nem kérdés az, hogy a saját vállalkozásában szeretné a céljait, a vízióját, a vágyait megvalósítani, anyagi biztonságot szeretne saját maga és a családja számára kialakítani. A már elkezdett tevékenységének sikerre vivése kihívást is jelent a mentoroknak. De ők ettől nem riadnak vissza, sőt, ők ezektől a kihívásoktól kapnak szárnyakra!
Czirjék Katalin, a Női Vállalkozók Erdélyben másik alapítótagjának, és mondhatni anyjának mondása: Hagyjátok a nők szárnyát, ne bántsátok, vagy adjatok nekik, mert csodákra képesek!
A Mentor Programot és a mentorált vállalkozásokat követni fogjuk, és beszámolunk róluk. Mert úgy gondoljuk, érdemes!

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.