Közeledik az évnek az az időszaka, amikor a gyerekek és felnőttek egyaránt szeretetteljesnek és beteljesültnek érzik magukat. Az otthont és a várost a fények, a jókedv, az ünnep és a szeretet hangulata járja át.

A Pokapi személyre szabott mesekönyvek által igyekszik megszólítani minél több gyereket. A csapat hisz abban, hogy a könyv felbecsülhetetlen ajándék, és ha személyesen rólunk szól, annál inkább. Mivel közeli a Pokapi számára a gyerekek világa és szükséglete, ezért döntött úgy, hogy a téli ünnepek küszöbén olyanokhoz is eljuttatja a mesekönyveket, akikhez másként sose jutnának el. Így szerzett tudomást a csapat az Educalise Szervezetről, és így indította útjára a karácsonyi kampányát.

A Pokapi küldetésében az Educalise Szervezet Örömcsizma projektjéhez társult. A projekt célja több mint hatvan 3–14 év közötti Kolozs megyei gyereknek és fiatalnak karácsonyt teremteni igényes karácsonyi csomagok által. Az ajándékcsomag tartalmazni fog egy vízhatlan, meleg csizmát, egy mesekönyvet vagy kifestőst, színes ceruzákat, egy csomag védőmaszkot, édesség- meg gyümölcscsomagot.

Hogyan járulhat mindenki hozzá a #MesésKarácsonytaGyerekeknek kampányhoz?

A személyre szabott mesekönyvek egy részét saját költségre állítja elő a Pokapi, a maradék könyvet viszont a beérkező rendelések árának egy részéből. Minden segítőkész érdeklődő hozzájárul a kampányhoz Az én és az állatok karácsonya című mesekönyv vagy a Pokapi karácsonyi csomag megrendelése által. Ugyanakkor a Pokapi oldalán lehetséges a közvetlen adományozás is. Annak is nagyon örvend a csapat, ha a hír megosztásával járulnak hozzá a kampányhoz. Fontos, hogy minél több emberhez eljusson a hír.

A kampány végkifejlete

Hogy milyen nyomot hagy a megajándékozott gyerekek életösvényén ez a gesztus, annak ők és a későbbi élettörténetük a megmondója. A csapat teljes meggyőződéssel hiszi, hogy a jó példa újabb jó példát szül, és hogy a sötétséget csakis a fénnyel lehet legyőzni. Köszönik mindazoknak, akik velük tartanak abban, hogy fényt csempésszenek sok kisgyerek szívébe. A Pokapi Facebook és Instagram oldalán megosztják e kampány történetének minden fontos mozzanatát. Izgatottan várják, hogy beszámolhassanak majd a történet végéről is.

A gyerekszoba feltöltésével egyenes arányban ürül ki a gyerek fantáziája. Nem találja a saját szerepét a játékban. Minden funkcióját helyettesíti egy műanyag vacak. És annak ellenére, hogy megszámlálhatatlanul sok játéka van, kéri a következőt a pillanatnyi odafigyelés miatt. És mi megvesszük neki, mert nincs időnk hosszasan ráfigyelni. Nincs időnk leülni malmozni vele vagy bújócskázni. Nincs erőnk kergetőzni, nincs kedvünk barkochbázni, de szeretnénk, hogy boldog legyen, ezért magunk helyett adunk egy újabb játékot.

Karácsony előtt három héttel szűk ösvényeken lehetett csak közlekedni a játékboltokban. Plafonig érő játékhalmok között szédelgünk mi, szülők, hogy csemetéinknek megtaláljuk a szívük vágyát. Napokat töltünk a vásárlással, amit akár a gyerekkel is tölthetnénk, közösen, játszva, akár játékok nélkül is. Nehéz ebből az égig érő játékdoboztornyok szédítő csapdájából kikecmeregni, de mindenképpen megér egy próbát. Mi folyamatos harcban állunk a játékiparral. Az évek során sok energiámat felemésztette a játékmenedzsment, de tudatosan figyeltem szülővé válásom első percétől arra, hogy a gyereket megkíméljük a túlhalmozás buja kényelmétől, amibe belepusztul majd a játékkedvük és kreativitásuk. A játékmenedzsment komoly dolog, ezért szigorú szabályokat követelt. Ide másolom a mi belső szabályzatunk pontjait, nem feltétlenül fontossági sorrendben:

1. Amit ajándékba kapunk és haszontalan vagy gyenge minőségű, esetleg veszélyes a gyerekre nézve, be sem hozzuk a házba, az ajándékozónál marad. Kegyetlen dolog, elhiszem, de a Barvi babának hazáig biztos leszakad az egyik lába, akármekkora szeretettel adták, mert bóvli. A gyerek üvölt, Barvit meg kikukázzuk, mert Kem sem tűri ám a lábatlankodást.

2. Szülinapra, karácsonyra bővíthető játékokat ajándékozunk, aminek a kiegészítő szettjét megkaphatja az elkövetkező ajándékozások mindegyikén akár, akkor is örvendeni fog neki. Ilyenek az építőkockák, mágneses építőelemek, vasútszerkezetek, minden, ami fejleszthető. Így gyakorlatilag egy játéka van, de mégis egyre izgalmasabb a felhasználása annak az egynek.

3. A családot, rokonokat, barátokat bevonjuk az ajándékozási projektekbe. Kiválasztunk akár a gyerekkel közösen egy nagyobb értékű, de értelmes játékot és a rokonok összedobják a játék árát, amit egyébként esélyünk sem lett volna megvásárolni. Nálunk ilyen például a varázspalló.

4. A meglévő játékokat permutáljuk, cseréljük. Egyszerre csak négy-ötféle játék van kéznél és amikor azokat már vérig unta életünk értelme, akkor előkerülnek a dobozokból a kvázi-új játékok, amit fél éve nem is látott a gyerek és örömmel fogadja őket a birodalmába. Évente, félévente cserélgetem a játékokat és működik, a gyerek nem unja egyiket sem.

5. Ha hosszabb ideig nem használ egy játékot, egyeztetés után továbbadjuk.

6. Egy játék be, egy ki! Ha kap egy játékot, egy kevésbé érdekestől meg kell válnia. Érdekes, hogy ezek sosem könnyes búcsúk, azokat a játékokat is könnyedén ereszti útjára a gyerek, amikért sikítófrászt kapott két hete a játékboltban, a táncoló Mikulás szeme láttára.

7. Próbálunk minél többet játszani a gyerekkel. Egyedül nem fog tudni játszani, csak egy bottal vagy egy kaviccsal. Ezeket a mai komplex játékokat egy fél éves gyerek nem érti meg, nem alakult még ki evolúciós reakciónk ezekre a kacatokra. Hosszú időn keresztül értelmezhetetlen számunkra a fejünk fölött forgó bámuló plüss állatok serege, mert az emberiség történelme túlnyomó részének ezek nem voltak részei. Szóval meg kellett tanítanunk Bambinot játszani a játékokkal úgy, hogy vele játszottunk. Ezzel együtt megtanult mesélni, viselkedni, határokat betartani és persze használni a posztmodern játékait.

A gyerekek a játék által tanulnak, nem a játékok által. A tevékenység öröme teszi őket boldoggá, nem a tárgyak fölötti tulajdonélvezet. Az időnknek egész biztosan jobban örülnek minden körülmények között, mint a pénzünknek, amit játékra költünk. Költsetek hát több időt és halmozzátok el gyerekeiteket szeretettel, mert ez kell a gyereknek.

Boldog Karácsonyt!

Miután körvonalazódott a csapat összetétele, meghatároztuk a célközönségünket, az elveinket, a stílusunkat és a módszereinket. Ezt követte egy tetszetős név kiválasztása, az első mese megírása és illusztrálása. Ebben a bejegyzésben a név eredetéről és történetéről fogok mesélni.

Első próbálkozás: KatSziZsa

Második próbálkozás: MesÉN

A következő elképzelésünk a mese köré épült, úgy gondoltuk, az nagyon reprezentatív név lenne és könnyen hozzánk köthető. Ilyen nevek születtek tehát: Mesés én, mesÉN, Hősítők, Én a mese közepén, Mesekert, Mesekút, Meseház, Mesevár. Most is szimpatikusak, de akárcsak az előző próbálkozásunk esetében, ezek a nevek nem bizonyultak univerzálisaknak.

Ekkor született meg a véletlenszerű betűk párosítása. Jelentésük ugyan nincs, de nagyon hangzatosak. Ilyenek voltak a következők: TomTom , MükMük, Kunku, Nukuku, Edibedi, ZegZug, UkMuk, Tente, Kuvik, Esemese, Tilituli, mimi-momo. Ha eddig a ködben tapogatóztunk, akkor most láttuk kitisztulni a határt. Éreztük, hogy a játékosság az, amit mi keresünk. Legyen hát a névünk játékos, könnyed, fülbemászó, furfangos.

Több órányi gondolkodás után felmerült a kabalaállat gondolata, ami nagyon gyerekbarátnak tűnt, ezért egyből elnyerte a tetszésünket. Bagoly volt az első jelöltünk, hisz ő a bőlcsesség jelképe, de túl közhelyesnek találtuk, ezért olyan ismeretlen állatok iránt kezdtünk el keresgélni, amelyek neve több nyelven is könnyen ejthető.

Valami könnyű, játékos, akár összecsengő is. Így lett a neve Popi. Ő lett Popi, az okapi. Igen! Ez az! Szimpatikus volt nekünk. Innen már csak egy apró lépés volt a két szó összevonása: POkaPI, ami tartalmazza mind a Popit, mind az Okapit. És ami a legjobb, hogy minden elvárásunknak eleget tett: játékos, fülbemászó, nemzetközi, semmit- és sokatmondó egyszerre, na meg kabalát is találtunk. Így lettünk mi Pokapi, Popi pedig a mi kis okapi kabalánk és a mesék visszatérő szereplője.

Popi, a mi kabalánk és lelkitársunk

Kati buzgón hozzálátott megtervezni őt. Az első változat egy fekete kontúralak volt, amiből aztán kinőtte magát a mostani Popi, a sokszínű, játékos és barátságos okapi csemete. Gyorsan a szívünkhöz nőtt. Nagyon jó társnak bizonyult. Mindenhova elkísért, elkísér bennünket: vásárokba, nyaralni, kirándulni, konferenciára vagy éppenséggel családi eseményekre. Sőt az adventi kalendárium feladatait is vele együtt végezzük. Nagyon jó játszótárs. Évszaktól függetlenül mindig sálat visel, hiszen Afrikához, szülőhelyéhez képest nálunk hűvösebb az éghajlat. Fején pilóta sapka található, hiszen ővele repül minden olvasó a Pokapi mesék birodalmába.

Tarts te is vele a mesék világába!

Az előállítónak beszélnie kell a kampányról, felhívni a figyelmet rá, például azzal, hogy a vállalkozása, és akár saját közösségi oldalán jelzi bejegyzésben, hogy részt vesz a kihívásban, azzal a céllal, hogy idén minél több helyi termék kerüljön a fa alá. Természetesen a közösségi média összes lehetőségével élni lehet, például a külön erre a célra kitalált és megszerkesztett logót, fényképkeretet lehet használni a profilképre, vagy cover fotóra szerkesztve, vagy helyette.

A kampány szervezői gondoskodtak, hogy többféle vizuális elem közül is választhassanak a Karácsony100-ban résztvevők. Amikor az illető elad egy terméket, akkor jelzi a vásárlónak, hogy segített neki a cél elérésében azzal, hogy megvásárolta az x. számú terméket. Időnként azt is lehet jelezni az oldalukon, hogy milyen irányban haladnak a kihívásban: „most készül a 49. termék”, vagy „ma kelt el a 38. termék”, mindezt persze fotóval is illusztrálva. Minél több kézműves csatlakozik a kampányhoz, annál nagyobb mértékben terjed a hír magáról a kampányról, ezáltal a termékeik és ők is ismertebbek lesznek, ami eladást és jövedelmet is kreál számukra.

Két nagy célja van a projektnek: az egyik az, hogy a kézműves merjen nagyban gondolkodni és igyekezzen eladni ennyit. A másik az, hogy a vásárlókat elérjék, és rávegyék őket arra, hogy helyi terméket vásároljanak, mert környezettudatosabb, és mert gazdaságilag is előnyösebb: helyben marad a pénz, és ez mindig jót tesz a helyi gazdaságnak.

Tehát a kampányban résztvevők szeme előtt az lebeg, hogy minél többen vásároljanak kézműves terméket karácsonyra, amelyet — nem mellékesen — minimálisan vagy egyáltalán nem csomagol be az eladó. Summa summarum: a kampány a környezettudatosság jegyében is zajlik! Azokra is gondolnak, akik élményt ajándékoznának: csatlakoztak olyan családi vállalkozások is a Karácsony100-hoz, akik szolgáltatásokat nyújtanak.

Aki tőlük vásárol, az helyi vállalkozót támogat, aki majd abból a pénzből vásárol, azt költi családjára. Ha idealizálni akarjuk a folyamatot, akkor azt is mondhatnánk: miért ne legyen a te pénzedből egy másik erdélyi családnak is jobb karácsonya?

A projekt sikerességéről árulkodik, hogy akad olyan kisvállalkozó, akitől — a kampányban való részvételének meghirdetése után alig pár órával —, már megrendeltek 100 darab terméket, és le kellett zárnia a rendelők sorát. Van olyan vállalkozó, aki már bejelentette, hogy célba ért, sikerült eladni 100 terméket, pedig messze vannak még az ünnepek.

Végezetül olvassátok az egyesület lényegre törő felhívását a kampánnyal kapcsolatban:

„Légy olyan Angyal, aki helyi kézműves műhelyéből szerzi be az ajándékokat. Legyen két kézzel és tiszta szívből készült ajándék a fa alatt. Ez itt a #karácsony100, ahol erdélyi kézművesek és szolgáltatók kínálják portékájukat.
Legyen részed benne!”

Egy rajzfilmstúdió és a Pokapi csapat tagja vagyok. Különleges a munkám, hiszen azon szerencsés emberek közé tartozom, akik szeretik amit csinálnak, és nem munkaként tekintenek rá.

Sokat töprengtem azon, hogyan is tudnám meghatározni pontosan a feladatköröm, mert igazából picit mindenhol ott vagyok: picit rajzolok, illusztrálok, textúrázok, elképzelek, megvalósítok. A lényeg, hogy amit a rajzfilmstúdióban csinálok, nem áll messze attól a világtól, amibe esténként belemerülök pár órára: ez a Pokapi-projekt.

Amikor Szidi (Barabás Szidónia) elmesélte, hogy ő személyre szabott mesekönyveket szeretne Erdély-szerte ismertté tenni, méghozzá olyanokat, amelyeket mi írunk és illusztrálunk, habozás nélkül belementem. S megszületett a Pokapi. Nagy lehetőséget láttam benne kreativitásom kiélésére, sok-sok gyerek megszólítására, illetve szakmai téren a fejlődésre.

Nemcsak a munkámban, hanem a magánéletemben is próbálom szem előtt tartani Kádár Annamária, egy számomra nagyon kedves gondolatát, mely arról szól, hogy a gyerek nem egy még ügyetlen felnőtt, hanem a felnőtt egy már ügyetlen gyerek. Saját kislányom erre a mindennapos emlékeztetőm, mentorom. Az öröm, amikor megtalálja az ágy alá gurult labdát, ahogy képes magán nevetni, amilyen nagy szeretettel fordul mindenkihez, már-már mágikus. Én pontosan ezeket az örömöket, a tiszta, önzetlen szeretetet és a pozitív kisugárzást próbálom megőrizni számukra rajzaim által.

Elképzelni egy adott jelenetet sosem volt nehéz, a megvalósítás viszont igazi kihívás. Minden helyzetben a részletek gazdagságára és a humorra igyekszem. Nagyon szeretem, amikor újraolvasok/nézek egy mesét és új dolgokra, összefüggésekre, részletekre leszek figyelmes.

Jó érzéssel tölt el létrehozni azt, ami megszületik a fejemben. Felszabadít és boldoggá tesz. S a tudat, hogy sok-sok gyerek is örömét leli benne, hatalmas ráadás.

A nevem Farczádi Zsuzsánna. Főállásban magyar nyelv és irodalmat tanítok gimnazistáknak egy kedves kis erdélyi faluban, Marosvásárhelytől nem messze. Szeretem a munkám, hisz úgy érzem fontos feladatot végzek, amiért cserében nagyon sok szeretetet, odafigyelést, őszinte mosolyt és energiát kapok tanítványaimtól. Hogy miért pont tanár lettem, annak két egyszerű oka is van.

Egy késő téli délelőtt kezdődött az egész egy nagyon hangulatos kolozsvári bisztróban, egy igazán különleges személy társaságában, egy egyedi ízvilágú mentás-gyömbéres-narancsos tea fogyasztása közben. Szidi (Barabás Szidónia), akinek a személyes történetét az előző bejegyzésben már olvashattátok/olvashatjátok, őszinte lelkesedéssel mesélt nekem a személyre szabott mesekönyvek létezéséről, illetve arról az ötletről, hogy ezt milyen nagyszerű lenne Erdélyben is elterjeszteni, végül pedig mégkérdezte, volna-e kedvem megírni ezeket a meséket. Így lettem része a Pokapi csapatnak.

Egyrészt azért, mert régi hobbim a történetírás, másrészt, mert hatalmas lehetőségét láttam az olvasás megszerettetésének a történetek személyes átélése által. Úgy gondolom, hogy a személyre szabott mesekönyvek nagyon sajátos olvasási élményt nyújtanak a gyereknek, aki a történet főhőse is egyben: döntéseket hoz, másokon segít, megoldásokat keres, talál stb.

Mesét szőttem a világomból, világot szőttem az élményeimből

Az első mesém újraolvasása után nem csak arra jöttem rá, hogy a történetbe szőtt probléma az én gyerekkoromon is átvonuló probléma, hanem, hogy a történet szereplőit mind-mind családtagjaimról és közeli ismerőseimről mintáztam. Mesét szőttem a világomból, világot szőttem az élményeimből.

Szem előtt tartom azt is, hogy a mostani gyerekek mennyire vágynak az aktív részvételre, a személyes hozzájárulásra, ezért interaktív részeket is becsempészek a történeteimbe. A történetek tehát az ő segítségük nélkül hiányosak. Ha megkérdeznék, mi a meséim erőssége, talán mégsem a fent említetteket sorolnám fel, hanem humort mondanám. Azt hiszem ez a meséim vesszőparipája.

Szüleimtől megtanultam, hogy ami szívből jön és őszinte, az csak jó lehet, így bízom benne, hogy meséim olvasása kellemes időtöltés az olvasóink számára.

A következő bejegyzésünkben annak a személynek olvashatjátok a történetét, aki életre kelti a Pokapi-meséket az önmagukért beszélő illusztrációival.

A Pokapi-mesék röviden: személyre szabott mesekönyvek. De sokkal több van a korszerű és interaktív történetek mögött, melyek új olvasási élményt és minőségi időt nyújtanak a teljes családnak. Esztétikai, szellemi értékek, és egyben nagyon egyedi ajándékok is. A megszületésük története pedig inspiráló, Barabás Szidónia meséli el.

Gondolkodtam, megoldásokon töprengtem. Éreztem, hogy szívesen eveznék ismeretlen vizeken, hiszen minden nap egy kihívás új dolgok meghódítására és tapasztalatok szerzésére. Ez volt a hozzáállásom a tanulható hiányosságokkal kapcsolatosan. Másik oldalon voltak viszont azok a dolgok, amelyeket tudtam, hogy nem lehet elsajátítani, amelyekhez másféle tehetség kell.

Ekkor jöttem rá, hogy segítségre van szükségem.

Farczádi Zsuzsi – egy fiatal, dinamikus magyartanárnő, akinek nemcsak munkája, hanem hivatása is a gyerekekkel való foglalkozás – lett a meseírónk. Aki pedig a meséket életre kelti illusztrációi által, nem más, mint Szabó Kati, egy tehetséges művész, akinek pár munkáját már évek óta a lakásomban csodálom.

Így lettünk mi a Popi-csapat, lélek a Pokapi-mesék mögött.

A következő bejegyzésekben a csapattársaim háttértörténetéről és motivációiról olvashattok, illetve azt is megtudhatjátok, hogy miért Pokapi lett a nevünk.