Provence a negyediken? Inkább ne erőltessük!

Szerző: Hajnal Csilla •  Fotók: Pinterest • 2019. november 4.

Megosztom:

Provence a negyediken? Inkább ne erőltessük!

A személyes tereink nem rajtunk kívül, tőlünk függetlenül léteznek, hanem saját magunk meghosszabításaként, akár tudatosul ez bennünk, akár nem. Ezért a belső mintáink, igényeink, lelkivilágunk állapotai valósulnak meg az otthontervezésben is. Ezért sem mindegy, hogy hogyan élünk, milyen fizikai tereket töltünk meg élettel, illetve hogyan tesszük mindezt. Otthonunk stílusa tehát mi magunk vagyunk.
A divat az élet külső formáit, a társas érintkezéseket, a megjelenés módját irányító változó szokások rendszere. Ha divatcikkekkel tömjük tele az otthonunkat, legtöbb esetben jól elfedjük vele a valódi karakterünket, otthonunk egyediségét, azt, akik igazából vagyunk, akárcsak az öltözködésben. A nagyobb lerakatok, barkácsboltok kínálatát jellemzi a divat, és a katalógusaikban megjelenő kommersz bútordarabokat nem is sorolnám be egyik stílusba sem. Ennek az ellentéte is igaz, ha egyáltalán nem törődünk azzal a térrel, ahol életünk nagy részét töltjük, az hatással lesz ránk: feszültek, idegesek vagy lehangoltak lehetünk, ha csak a felszínesebb tüneteket említjük.
Ezzel szemben a stílus több mint a külső formai keret változó rendszere, a stílus egy művészi formanyelv, és a lakberendezésben mindig egy adott korhoz és helyhez kötött. Ma rengeteg stílusmegnevezéssel találkozunk, sok közülük összemosódott, de egy közös van bennük: mindegyik egy életérzést közvetít. Éppen ezért, amikor stílust választunk, akkor az adott életérzést próbáljuk becsempészni az otthonunkba.

Legnépszerűbb stílusok

Nem túlzok, ha azt mondom, ma nagyon népszerű mifelénk — nagyon leegyszerűsítve — a Skandináv országokra jellemző stílus, ugyanis az északi országok nagyáruházai megtelepedtek térségünkben, csak az IKEA vagy Jysk áruházakat említsem.

Egyszerűbb, letisztult formák, világos terek, nagy ablakok, pasztellszínek, illetve a bútorok funkcionalitása a legfontosabb szempont ebben a stílusban

foto: ayayhome.com
Természetesen ez így nem állja meg a helyét, mert az északi térségben is rengeteg irányzat él egymás mellett, például a városi eklektika, ahol több stílus keveredik egymást kiegészítő módon, továbbá a vidékies hangulatú country, a színtelen belső terekkel jellemezhető nordic, vagy a Gusztávnak nevezett skandináv stílus, amely a tizennyolcadik századi franciaországi hatást tükrözi III. Gusztáv svéd király uralkodása alatt. Ugyanígy Franciaországban is sok stílus él egymás mellett, például a klasszikus francia stílusnál a Loire-menti kastélyok hangulata jelenik meg a maga arisztokratikus darabjaival.
A francia country-ra jellemző a színes anyagok és a vidékies, de elegáns bútorok használata. Mifelénk a Provence-ra jellemző stílus került nagyon előtérbe,

ahol eredeti környezetében az elegancia, a visszafogottabb szín- és mintahasználat jellemző, illetve természetes alapanyagokat használnak

foto: maisonsdumonde
Angliára is legalább ennyi stílus jellemző, de mindegyik valamiben eltér a többi országra jellemzőtől. Például az angol country-t is az anyagok sokszínűsége jellemzi,

de itt a túlzsúfoltság is megjelenik, a sötétebb, komor, elegáns, régi bútorok, gazdag mintázatú tapéta, falburkolat jellemzi.

foto: laurelberninteriors
A klasszikus angol stílus az egyik legidőtállóbb irányzat. Az ipari vagy indusztriális stílus a XX. század második feléből való ipari vagy mezőgazdasági tárgyak felhasználását jelenti a belső terek berendezésében.
Legfőbb jellemzői például a látható helyen lévő fém vízvezetékcsövek, a nagyméretű ipari lámpaburák, régi fémpolcok, gyári szekrények stb. Olyan anyagokat használnak mint a fém, beton, tégla, újrahasznosított fa, illetve minden más, amin meglátszik az idő vasfoga. Jellemző, hogy a kültéri tárgyak új értelmet kapnak a lakások belterében.
Nagyon trendi még az úgy nevezett shabby chic nevet kapott stílus, amely egy kitalált irányzat, és a lényege az, hogy minden fehér, világos, kopottas, eleganciát sugároz ez a sok fehér, de lazább hangulatban.

Ne „erőszakoljuk” meg a stílusokat!

A fentebb felsorolt stílusok, irányzatok talán a legmenőbbek mifelénk, ám mielőtt egy stílust egy az egyben beillesztenénk saját otthonunkba, érdemes néhány dolgot figyelembe vennünk. Nem minden stílus illik minden lakásba. Hiába próbálunk egy Provence-stílusú otthont teremteni a lakónegyedben lévő tömbház negyedik emeletén, mert nem fog összejönni, ugyanis ennél a stílusnál is az épített környezet dominál: a fagerendás mennyezet, a kőfalak, a fapadló. Ezért fontos a környezet figyelembevétele, amikor kinézünk egy stílust, mert minél távolabb áll annak az eredeti környezete attól a lakástól, ahová szeretnénk betenni, annál több kompromisszumot kell hoznunk, hiszen egy hatvanas években épült kockaház sosem lesz olyan, mint egy század eleji szecessziós villa vagy egy belvárosi polgári otthon. Túl sok leegyszerűsítést kell véghez vinni, és nem éri meg, mert így nem érjük el azt a hangulatot, amit szeretnénk.
Például egy dél- francia hangulatot sosem tudunk megteremteni egy tömbházban, lehet behozni apróbb elemeket onnan, de nem várhatjuk el, hogy olyan legyen, mintha a levendulamező közepén laknánk.
Ugyanezt már egy balatoni kőházban meg lehet teremteni, mert hasonló az épített környezetük. Krivarics Ditta magyarországi lakberendező, az Otthonkommandó oldal kitalálója által felépített online tanfolyamain is hangsúlyozza: fontos, hogy maradjunk a valóság talaján, keressünk mindig olyan inspirációs képeket, ahol nem az épített környezeten van a hangsúly, hanem a kisebb dolgokra koncentráljunk: anyagok, színek, bútorok.
Nem érdemes „megerőszakolni” egy-egy stílust csak azért, mert beleestünk a legutóbbi franciaországi nyaralásunkkor az adott hely hangulatába.
Nagyon jó a Pinterest képkereső, főként ha csak saját örömünkre nézegetjük a képeket, viszont ha már „komoly szándékunk” van ezzel, akkor érdemes összeegyeztetni a valósággal, és a saját berendezésre váró lakásunkhoz hasonló képeket érdemes nézegetni. Sőt, nem csak végigfuttatni rajtuk a szemünket, hanem alaposan kielemezni, hogy meg tudjuk fogalmazni magunknak, mit is látunk a képen, mi az, ami tetszik rajta, mi az az épített környezetben, amely nagyon távol áll a mi lakásunktól, milyen burkolatokat használtak, milyen és mennyi bútor van benne. Ha például egy újonnan épített, modern házat akarunk berendezni, nem biztos, hogy egy olyan képet érdemes alapul venni, amelyen kandallós, tölgyfalépcsős, téglafalú angol kúria szerepel.
A klasszikus angol stílust például elérhetjük a gazdag mintázatú textilekkel vagy egy klasszikus, magas háttámlájú, kockás szövetű fotellel is. Ne feledjük, a lényeg a részletekben rejlik otthonunk kialakításánál is.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ