Mit tehetünk hálószobánk kényelméért?

Szerző: Ketesdi Enikő •  Fotók: Pinterest • 2020. december 15.

Megosztom:

Mit tehetünk hálószobánk kényelméért?

Az elmúlt évek trendje szerint a kisebb lakások élveztek előnyt, ugyanis főleg a nagyvárosokban az emberek szinte csak aludni jártak haza, a mindennapi munka után a szabadidős tevékenységeiket is az otthonukon kívül töltötték. Ráadásul a fenntartása is kevesebb költséggel járt.
Ez mára már megváltozott, hiszen a koronavírus az egész életmódunkat átírta (egyre jobban úgy tűnik) hosszú távra. A járvány hozta elszigetelődés, bezártság maga után vonja az otthonaink újragondolását, hiszen most derül ki, hogy jó, ha van egy nagy előszobánk, ahol levethetjük a kinti ruhát, jó, ha van minden gyereknek külön szobája, esetleg külön dolgozószoba, netán egy futópad, egy szobabicikli a tágas nappaliban vagy a teraszon, ahol a napi mozgást elvégezhetjük. Valószínű, az elkövetkezőkben az új lakások tervezésénél is meghatározó lesz ez az új helyzet.
A járvány elleni intézkedések miatt nagyon sokan home office-ra váltottunk, otthonról végezzük munkánkat is, így napjaink szinte minden percét otthon töltjük. Ezért nagyon fontos, hogy lakásunk minden része megfelelően legyen kialakítva, de főként a pihenést szolgáló hálószobánk otthonos legyen, biztonságot sugározzon, hogy megszabadulhassunk a stressz okozta napi fáradalmaktól. Nézzünk körbe és gondoljuk át mit tehetünk annak érdekében, hogy kellemesebbé varázsoljuk a hálónkat.
Első lépésként szüntessük meg az elektroszmogot. A wifi routert szereljük át egy másik szobába, vigyük ki a laptopot, az okostelefont, a táblagépet és az e-könyv olvasót is, ha befejeztük az olvasást. Így nemcsak az elektromágneses sugárzástól kerülünk távolabb, hanem a beérkező üzenetek jelzése sem fogja megzavarni pihenésünket.
Használjunk gyengébb fényforrást, akár többet is. Lágy, hangulatos világítást állólámpa, asztali lámpa használatával is elérhetünk, de a fényfüzérek is különleges, meghitt hangulatot tudnak teremteni. Természetesen jól fókuszáló olvasólámpára is szükség van. A lámpák „öltöztetik” a teret, igyekezzünk arra, hogy harmonikus összhatás legyen a végeredmény. Az egyénileg változó, hogy éjszakára teljesen besötétítsünk-e vagy ne, a lényeg, hogy megtaláljuk a számunkra kedvező fényviszonyokat.
A nagy felületű gardróbszekrények elveszik a teret, de ha nem rendelkezünk külön helyiséggel a ruhatárunk elhelyezésére, gondoljuk át, szükség van-e tükrös felületű ajtókra, ugyanis gyenge fény mellett is megzavarhatják a nyugalmat. Ajánlott bútorok a hálószobában: ágy, pihenő fotel, éjjeliszekrény és komód.
A színek is nagy hatással vannak kedélyállapotunkra, fessünk visszafogottabb színeket a hálószoba falára, a lágyabb, pasztell színű textilek nyugalmat árasztanak. Cseréljünk gyakran ágyneműt, ugyanis a friss illat növeli a komfortérzetünket. Ezt a hatást a függöny gyakori tisztításával is elérhetjük. Kerüljük az élénkvörös, élénksárga és sötétlila túlzott használatát, mert kellemetlen ingereket keltenek. A sötétbarnának és a szürke színeknek lehangoló hatásuk van. Kimondottan figyeljünk a színek és a textileken megjelenő minták összhangjára, mert az szintén elősegíti a pihenést.

A hálószoba kényelmét, otthonosságát nagyban meghatározza egy jól megválasztott szőnyeg, akár esztétikai szempontból, akár kényelem szempontjából, ugyanis akkor, amikor kiszállunk a meleg ágyból, nem egy kellemetlen, hideg felületre érkezünk.

Helyezzünk el egy pár szobanövényt is, hisz nemcsak egy kis természetet csempészünk az életterünkbe, hanem tisztítják a levegőt és javítják az alvás minőségét is.
Itt a december, közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe. Ilyenkor igyekszünk a lakásban is ünnepi hangulatot teremteni. Általában a nappalira fektetjük a hangsúlyt, de a hálószobába is be lehet vinni egy kis karácsonyi dekorációt. Remekül feldobja egy égősor a hálószobát a téli időszak hosszú estéin. Elemes változatok is kaphatók, ezek bárhová elhelyezhetők, nem gond, ha nincs aljzat a közelben.

Lecserélhetjük az ágytakarót ideiglenesen karácsonyi mintás verzióra, vagy akár pár darab szőrmés párna vagy egy-két piros, zöld, fehér vagy ezüst színű párnahuzat garantált hangulatot teremt.

Ha nem akarunk nagy változást, akkor elhelyezhetünk pár apró karácsonyi díszt az éjjeliszekrényre vagy komódra.
Tartsuk tisztán a hálót, igyekezzünk, hogy fölösleges dolgok ne terheljék a teret, hogy csak a kikapcsolódásra lehessen koncentrálni. Ha figyelmet fordítunk a fentiekre, kényelmes, otthonos hálószobát alakíthatunk ki, ahol nyugodtan pihenhetünk.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.