Amikor az irodád maga a természet Avagy: mi fán terem az ornitológus?

Szerző: Darabos Villő, Kiss Arnold  •  Fotók: Darabos Villő, Kiss Arnold • 2021. június 28.

Megosztom:

Amikor az irodád maga a természet

Avagy: mi fán terem az ornitológus?

Milyen lehet az, amikor egy hobbi — illetve ma már életstílus — egyben megélhetést is biztosít? Kiss Arnold ornitológus mindig nagyon szívesen mesél a kíváncsi érdeklődőknek foglalkozásáról, legfőképp azért, mert sokunknak idegen ez a szakma. Az ornitológia az állattan madarakkal foglalkozó tudományága.

Hogyan is lett a természet maga az iroda?

Pályaválasztás előtt állva a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karra esett Arni választása, ezen belül is a biológia szakra. A tanulmányi évek során felkeltette az érdeklődését a madarász élet, hisz tanáraik különböző aktivitásokat (gyűrűző tábor, terepgyakorlatok) szervezve vonták be a diákokat a szakma rejtelmeibe. Évfolyamtársai között botanászok, rovarászok és egyéb állatcsoportokkal foglalkozó személyek is vannak. Az egyetemi évek végére olyannyira megkedvelte a madarakat, hogy záródolgozatában is őket kutatta, és ekkor már biztosra tudta, hogy ő ezzel szeretne foglalkozni. Románia-szerte több olyan cég és szervezet is működik, amelynek a fő tevékenysége a madarak monitorizálása.

És hogy mivel foglalkoznak az ornitológusok?

Minden évszaknak megvan a maga gyönyörűsége az állatvilágban is. A tavaszi és nyári hónapok a leginkább zsúfoltak, ilyenkor zajlanak a hétköznapi madaraink felmérései (ide tartoznak a mindenki által jól ismert galambok, verebek, fecskék, de a nem nagyon ismert zöldike, citromsármány, nagy őrgébics stb.), vízimadarak monitorizálása (réce, kócsag, gém, bíbic), éjszakai madarak megfigyelése (bagoly, fülemüle, erdei pacsirta, lappantyú), ragadozó madarak számlálása (ölyv, sas, héja, karvaly). Majd az ősz beköszöntével és a madarak vonulásával könnyebb a fészkeket számolni, odúkat kihelyezni.
Az említett felmérések mindegyikének megvan a maga módszertana. Különböző négyzeteken belül, minimum 10 pontot kell felmérni például a hétköznapi madaraink megfigyelésénél. Egy adott ponton öt percet szükséges eltölteni, és egy adatbázisba kell bevezetni az ott látott és hallott madarakat. Pont ezért nagyon fontos, hogy a madarakat külsejük és hangjuk alapján is tökéletesen ismerje a szakember, például nem mindegy, hogy milyen poszátát sikerült beazonosítani. Lehet az kerti, mezei, kis- vagy akár barátposzáta.

Ragadozó madár megfigyelési pontokon viszont 3 órát kell eltölteni egy helyben, és pásztázni a horizontot egy spektív segítségével.

“Az adat az új arany”

Miért szükséges tudnunk a fent említett madarak számát, ismernünk habitusukat? Egyik oka az, hogy vannak úgynevezett indikátor fajok. Például, ha jégmadár van a vizeinken, az azt jelenti, tiszta az adott víz. Különböző trendeket, állományméretet számolnak, amiből megtudható az élőhely minősége. Vonulási adatokból lehet következtetni különböző éghajlati változásokra, például a darvak telelő területei egyre jobban kitolódnak északra, ami egyértelműen a melegebb zónák kiterjedésének utal. Nagy szerencsénk van azzal, hogy országunkban mindenféle domborzati forma megtalálható, ennek köszönhető a madarak nagy diverzitása.
Gyönyörű helyeket sikerült így megismernünk, és tiszta szívvel tudjuk ajánlani ezeket bárkinek, aki át szeretné élni a közelséget a természettel. Arninak volt szerencséje dolgozni különböző Natura 2000-es területeken az elmúlt években, melyek közül a Retyezát áll legközelebb szívéhez, de meg kell említeni a kanyargó Duna mentén található településeket is, illetve az alföldi Érmellék nyugalmát is.

Mire van szükség, hogy terepen boldoguljon az ember?

Elsősorban egy terepkocsi meg tudja könnyíteni az ember dolgát a nehéz pontok megközelítésekor, illetve biztonsági szempontból is fontos ez, mivel sok a juhászkutya, bármerre jár az ember terepen. A kutyák miatt riasztót is szoktunk hordani magunknál, ez olyan hangot bocsát ki, amitől a kutya nem fog közeledni az emberhez. A ruházatra ugyancsak nagy hangsúlyt fektetünk: a dimbes-dombos helyek növényzete tele van szúrós növényekkel, illetve reggelente ez a növényzet nedves is, tehát fontos a minőségi cipő a terepnadrág mellett.
Fontos, hogy az okostelefon mindig töltve legyen, mert terepen ez GPS-ként szolgál. Egy négyzeten belül található pontokat itt szükséges mindig rögzíteni. A pontok rögzítésével lehet visszakövetni, hogy ki merre járt. Mikor két kijárást is meg kell ejteni, és ezeket különböző kollégák végzik, ez nagyon hasznos, illetve így bizonyítja az ember, hogy tényleg dolgozott. A minőségi távcső is elengedhetetlen ennél a munkánál, hisz a madarak sokszor távol vannak, és enélkül lehetetlen lenne a pontos beazonosítás.
Különböző területeken más és más veszélyforrás akadhat. Az elmúlt hetekben a Kazán-szoros környékén dolgoztunk, ahol sok a vipera. Emiatt hordunk magunknál egy speciális készüléket, ami a méreg kiszívásában segít, ha már megtörtént a baj. Ami a szállást illeti, ez általában biztosítva van különböző panziókban, a munkáltató által, azonban vannak olyan különleges esetek, azon térségekben, ahol szállást nyújtó egységek nem találhatóak, hogy saját sátorban szükséges eltölteni az éjszakát.

Hogyan nyilvánul meg a mindennapjainkban ez az említett közelség?

Tudatosan teszünk azért, hogy ne távolodjunk el. Ha nem is munka céljából, de kikapcsolódás miatt is igyekszünk minél több időt tölteni a természetben. Nem lehetünk elég hálásak azért, hogy rengeteg opció vesz körül minket, amikor hegyekbe, erdőbe vágyunk. Mindemellett figyelünk arra, hogy csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat. Törekszünk arra, hogy minél kevesebb szemetet termeljünk, szelektíven gyűjtjük, gyakran mások után is összeszedjük, mivel elég frusztráló műanyag palackot találni egy patak mellett. Kenyeret és gyümölcsöt is saját, direkt erre a célra varrt zsákokba vásárolunk (ami mindig nálunk van, ha bevásárlásokra megyünk).
A madárvilág megfigyelése nemcsak szakmabelieknek, hanem laikusoknak is érdekes lehet. A megfigyeléseinket segítheti nagyon sok kiadvány a madarakról, amelyekből megfigyeléseink segítségével sokat lehet tanulni. Ha kirándulni megyünk, vigyünk magunkkal egy madárhatározót, de akár telefonunkra is letölthető madárfelismerő applikáció lehet segítségünkre. Gyerekeinknek meséljünk a madarak hasznáról, és a madárvilág sokszínűségéről, arról, hogy miért kell őket védenünk. Ez a téma egy külön írást is megérdemel, amivel hamarosan jelentkezünk!

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ