A változás örök a lakberendezésben is

Szerző: Hajnal Csilla •  Fotók: Unsplash • 2020. május 13.

Megosztom:

A változás örök a lakberendezésben is

Az emberiség fennmaradásának záloga az alkalmazkodás és a fejlődés iránti igényünk, és ez saját kis közösségünkre, illetve személyes életterünkre is igaz. Az állandóan fejlődő, ezzel egy időben változó világ részei vagyunk, ezért mi is vele változunk, hatással vagyunk egymásra.
A személyes életterünk pedig tükrözi is az életünk változásait — a jobbik esetben. Ha nem látjuk otthonunkon a változást — amelynek ritmusa mindenkinél más és más —, lehet, hogy el kellene gondolkodnunk azon, hol akadt el ez a folyamat. Fontos része ennek az önmagunk és a világ megfigyelése, érzéseink és igényeink megfogalmazása: mondjuk ki hangosan, mi zavar az életformánkban, és máris egy lépéssel közelebb állunk ahhoz, hogy kimozduljunk a megszokott — de már nem örömforrásként szolgáló — életvitelből.
Tegyük hozzá azt is ehhez a feltárulkozáshoz, hogy mi az, amit szeretnénk, mi okozna örömet, és aztán keressünk inspirációt, motivációt ahhoz, hogy elkezdjünk változtatni. Kezdetnek az is elég, ha nyitunk mások felé, ha dolgozunk azon, hogy elhiggyük, mindenki más, ezért másként él, más az ízlése, más terekben érzi otthonosan magát.
A-változás-örök-a-lakberendezésben-is
Személyes meggyőződésem, hogy minél nyitottabbak vagyunk mások, másféle stílusok és életterek iránt, annál több inspirációt kapunk saját otthonunk kialakításához, megváltoztatásához. Közben azt se feledjük el, hogy mi magunk is változunk, és könnyen előfordulhat, hogy amit ma elutasítottunk, holnap szeretni fogunk.
Az otthon alakításának első fontos mozzanata a belső igény megfogalmazása.
Akarjuk-e a változást egyáltalán? Nem érezzük olyan jól magunkat otthon, de nem tudjuk, hogy honnan jön ez az érzés? Vágyunk arra, hogy valami változzon körülöttünk, de nem tudjuk, hogy mi? Ilyenkor nagy segítség lehet a Pinterest és hasonló inspirációs képeket gyűjtő oldalak, viszont itt is meg kell fogalmaznunk pár szóban, hogy mit is keresünk. Majd miután kiégett a retinánk a sok jó otthon láttán, és le is mentettünk magunknak néhány fotót, fontos, hogy szelektáljunk. A realitás talaján maradva ne csak nézzük a képeket, hanem figyeljük is meg alaposan: mekkora a képen látható lakás belmagassága, milyenek a nyílászárók, milyen burkolatokat látunk, milyen és mennyi bútor van a képen, látunk-e sok csetreszt, apró tárgyat, milyen az összhatásuk?
Ha minden kérdésre válaszoltunk, reálisabb képet kapunk arról, hogy mennyire vagyunk elrugaszkodva a saját valóságunktól. Természetesen, le lehet menteni olyan képet is, amely egy provence-i, francia country stílusban megvalósított otthont mutat, de akkor tegyünk különbséget a mi lakásunk, amely lehet egy ötven négyzetméteres tömbházlakás vagy egy új építésű kockaház is, és a képen látható otthon között. Hiszen nem feltétlenül illik bele egyik lakásba sem — egy az egyben megvalósított — francia country a maga kőburkolataival, deszkapadlójával, természetes alapanyagaival. De jó egy-egy bútordarabot, hangsúlyos falat, kiegészítőt, dekorációs elemet kiragadni, ami a szeretett stílusra emlékeztet.
Ha már megvannak az inspirációs képeink, akkor folytathatjuk a keresést a valóságos boltokban, virtuális piacokon, second hand üzletekben, vagy bárhol, ahonnan beszerezhetjük a bútorokat, kiegészítőket. Fontos, hogy felkészüljünk a kompromisszumokra is, de ne ez legyen a meghatározó, mert ha túl sok kompromisszumot kötünk önmagunkkal, a végeredmény láttán nem biztos, hogy örömöt és elégtételt érzünk. Legyünk felkészülve arra, hogy elhúzódik a folyamat, és ne akarjunk mindent azonnal megvalósítani, mert a lakberendezés pontosan ettől válik olyan izgalmassá, hogy mindig alakul, sosincs kész. Velünk együtt változik. Nemcsak a stílusunk és az életmódunk hat rá, hanem az éppen aktuális trendek is, ezeket nem szabad alábecsülni. Ott vannak a reklámokban, filmekben, mások képein, magazinokban, tehát akaratlanul is beépülnek a vizuális világunkba.
Fontos figyelni azt, hogyan hat ránk a világ, mások otthona, és ha már megfogalmaztuk magunknak konkrétan, hogy min szeretnénk változtatni, akkor keressünk ebben támaszt a partnerünk, családunk részéről is. Úgy könnyebb véghez vinni, hiszen a bútortologatós résznél is jól jön a segítség, de a családi béke sem utolsó szempont.
A-változás-örök-a-lakberendezésben-is2

Ha valami nagyobb és drágább változásra vágyunk, például az egész
konyhabútor cseréjére vagy dizájnertapétára, akkor előbb tervezzük meg,
beszéljük meg a családdal is, és aludjunk rá párat.

Lehet, hogy másnap másként gondoljuk, nem érdemes egyből kiadni egy nagy összeget a hirtelen fellángolásainkra. Tervezni és változtatni nyugodt lelkiállapotban lehet a legjobban.
Ha mindenképpen vágyunk valami újra, inkább vegyünk egy kisebb kiegészítőt, dekorációs tárgyat, ami emlékeztet arra a stílusra, amelyről álmodunk. De személyes tapasztalatból írom, legtöbbször már az is elég ehhez az érzéshez, ha megcseréljük a kiegészítőink helyét, például a növényeink kaspóit, vagy új képeket teszünk a falra — mondjuk, kivágunk egy folyóiratból, kinyomtatjuk internetről, én legutóbb egy elnyűtt pólómból vágtam ki az ikonikus divatdiktátor, Karl Lagerfeld arcképét, és tettem keretbe.
A-változás-örök-a-lakberendezésben-is3

A bútorok átfestése is jelentősen megváltoztatja a tér hangulatát, ám itt érdemes átgondolni, hogy mit festünk le, mert egy antik darabot — antiknak számít az a bútor, amely meghaladta a száz évet, de természetesen nem minden százéves bútor antik darab — nem biztos, hogy megéri lefesteni.

Ugyanakkor a bútor mérete is fontos, mert sokat számít, hogy egy hatalmas ruhásszekrényt vagy egy kisszéket festünk le sárgára.
A változás természetes, és az is, hogy vágyunk rá. Nem kell feltétlenül új lakásba költözni, ha másra vágyunk, abszurdum is lenne ezt minden változás iránti vágyunknál megvalósítani. Érdemes megbontani a tereinket, új funkciót adni nekik, ha ettől jobban érezzük magunkat, mert nem mi vagyunk a terekért, hanem a terek vannak értünk, mi használjuk azokat. Természetesen nem lehet mindig mindent megvalósítani az otthonunkban, amire éppen vágyunk, mert hiába kívánjuk a dzsungel hatású nappalit, ha nincs időnk, igényünk a növények gondozására, esetleg sötétebb a szoba is, így hamar kihalnának a növények. Sokszor az is elég, ha beszerzünk egy kisebb, szívósabb növényt, amolyan igazi túlélőt — ilyen például a filodendron, ami amúgy is divatos most — amit elérhető helyre teszünk, és arra az egyre figyelünk kicsit tudatosabban. Ha túléli nálunk, akkor jöhet a következő is, mert a fokozatosság a lakberendezésben is nagy erény.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ