04 márc A tárgyak elengedésének művészete
A tárgyak elengedésének művészete
Minimalizmus címszó alatt sok magyarnak a fegyelmezett önsanyargatás jut eszébe, ami szerintük nagy önuralmat igényel egy ingerszegény környezetben, ahol a bútor egyszerű dizájnja felülírja a funkciót és a kényelmet. Sokaknak a high-tech műanyagok, az acél, az üres falak, a szögletes bútorok jutnak eszébe erről a stílusról.
Nem hiába, ugyanis az internet és a különböző áruházak katalógusai tele vannak hasonló képekkel, amelyek a fentebb felsorolt hangulatot idézik. A minimalista életet élők, vagy arra törekvők azonban tudják, hogy ezek csak megbélyegző mondatok, és kevés közük van a lényeghez.
A kilencvenes években elterjedt irányzat azóta sem vonult ki divatból, inkább megújult, és társult mellé még pár olyan fogalom, mint a környezettudatosság, zero waste, slow life, vagy a hygge és a wabi-sabi, ha nagyon trendik akarunk lenni. Természetesen nem mindenki köti össze a fogalmakat, és legtöbb kelet- európai számára a minimalista stílus nem is vonzó, túl szigorúnak, otthontalannak találják, és a nyugat-európai gazdag cégvezető lakását látják benne, akinek egyetlen életcélja a monetáris profit. Az indusztriális stílussal keveredve valóban ridegebb környezetet eredményez, de a minimalista életmódot élők ennek szöges ellentétei: nem önsanyargatók, hanem éppen ellenkezőleg, a szükségtelen tárgyak halmozása helyett a lényegre koncentrálnak. Elveik szerint helyet csinálnak annak, ami számít, és eleresztik, ami nem, tehát nem halmoznak fel olyan tárgyakat, amelyekre nincs szükségük.
Minimalista életet élni azt jelenti, hogy ismered önmagadat, a miértjeidet és a szokásaidat, vagy legalábbis folyamatban van az ismerkedés. Ezért nem halmozol fel több ezer tárgyat magad köré, hanem csak azokat, amelyekre valóban szükséged van, és örömet okoznak a mindennapi életben.
Az pedig teljesen személyes döntés, hogy kinek mi jelenti a felesleget, illetve a szükségeset. Az a tárgy, amit minden nap használsz vagy szeretsz, nem lehet felesleges. Azok a tárgyak azonban teljesen fölöslegesek, amelyeket a komódfiók legbelső részében tárolsz és sosem veszel elő, vagy amit nem szeretsz, de megvetted, mert néha impulzívan vásárol az ember.
A minimalista életmód azonban nem könnyű, főként egy olyan társadalomban, ahol pár évtizede még a tárgyak birtoklása jelentette az értéket. A tárgyak felett gyakorolt hatalmunkra, a birtoklásra ma kicsit mélyebb önismerettel nézek, mint annak idején a kilencvenes években. Mikor elkezdtek beáramlani hozzánk is a nyugatról érkezett „kincsek”, nagyon távol állt tőlünk a minimalista felfogás, halmoztuk a tárgyakat, mert végre megtehettük. Lenyaltuk a nyugati autóról is a port, csak azért mert nyugati volt, és az utcánkban állt. Azóta kitágult a világ előttünk, és tárgyak helyett vagy mellett élményeket is gyűjtünk, felhőben tárolunk, sokat akarunk utazni. Az X generáció tagjaként digitális bevándorlónak nevez a szakirodalom. Elfogadom és használom a huszonegyedik század digitális eszközeit, de elevenen él bennem a közösségi média előtti élet. A szüleim, a baby boom-nemzedékből valók birtokolták a nehezen megszerzett tárgyaikat, ám a mi nemzedékünkben és a következőkben egyre többen vágyunk arra, hogy érzéseinket és élményeinket birtokoljuk a dolgaink helyett.
Tárgyakat kiválogatni, megszabadulni tőlük, illetve rutinokat egyszerűsíteni hasznos és jó hatással van a lélekre. Számomra a minimalista életmód azt jelenti, hogy tudatosan tervezek a mindennapokban, meggondolom a vásárlásaimat, előre listázom a teendőket, és mielőtt megvennék valamit, megkérdem magamtól, hogy valóban szükséged van-e erre, vagy csak hirtelen megtetszett, és amint megszerzed, már nem is kell, mert csak erre az érzésre vágysz, amit a vásárlás ad ebben a pillanatban? Ha teljesen önazonos akarok lenni, magamnak és az olvasóknak is be kell vallanom, iszonyúan nehéz ezt mindig megtenni, ezért éppen elégszer felülírja az élet — azaz gyerekek, fáradtság, betegség, kompromisszum, mások elvárásai — a tudatos tervezést. De törekszem rá, becsszó.
A tárgyaimhoz nem ragaszkodom, ezért könnyen elajándékozom, eldobom, újratervezem azokat. Nyilván, vannak nagy szerelemnek tartott dolgok az otthonunkban, amelyektől nem áll szándékunkban megszabadulni. Ilyen az afgán kilimszőnyegünk, a kilimpárnák, a sok növény, a könyveink. Ezek a személyiségem részei, ettől vagyok én én, és nem egy beskatulyázott robot. A tárgyak elengedésének művészete tanulható, én sem ezzel a képességgel születtem.
Meg kell tanulni megítélni azt, hogy mi az, ami valódi emléket idéz, és mi az, amitől fájdalommentesen meg tudunk válni.
Nem megy egyik napról a másikra, és ezt ne is várjuk el magunktól, mert azt megbánjuk. Elöljáróban érdemes követni olyan bloggereket, vloggereket, akiknek már jól megy, és minőségi, inspiráló tartalmakat gyártanak. Majd csak ezután essünk neki a saját tárgyainknak, és kezdjük a legszemélyesebbel, talán a ruháinkkal. De semmiképpen ne életünk párjának dolgaival. Ezután jöhetnek mondjuk a dekorációstárgyak és a konyhai eszközök — legalábbis nálam ez a sorrend vált be.
Minimalistának lenni a lakberendezésben nem azt jelenti, hogy lemondunk a kényelemről, és a bútorok dizájnja mindent felülír, hanem azt, hogy kevesebb tárggyal vesszük körül magunkat, és ezáltal nem tűnik túlzsúfoltnak az otthonunk.
A jó minimalista otthon eklektikus, azaz kombinálva van egy másik stílussal, hangulattal, például a bohémmal, a rusztikussal vagy keleties darabokkal. Ezáltal megbomlik a merevség, otthonosabb lesz a környezet. Segít ebben a természetes anyagok használata, a fa és a növények beemelése a térbe, a nem túl rikító színek használata. A lakberendezésben is érvényes az elv: a kevesebb több. Ha kevesebb olyan tárgy vesz körül, amihez érzelmek fűznek, akkor azok, amik ott vannak, nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem terhel le érzelmileg a sok apró tárgy, és nem utolsó szempont — három gyerek és egy férj mellett — az sem, hogy rövidebb idő alatt tudok elpakolni, kevesebb tárgyról kell letörölnöm a port. Már ezért megéri.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.