30 jan A jó konyha — Álom vagy valóság?
A jó konyha —
Álom vagy valóság?
Az új év sokszor új dolgok kezdetét is jelenti. Ennek apropóján itt, a Kirakat műhelyben elindítunk egy olyan sorozatot, amiben körbejárjuk a lakás minden helyiségét.
Megpróbálunk olyan ötletekkel, tippekkel szolgálni, amik hasznosak lehetnek azoknak, akik éppen lakásvásárlás előtt állnak, felújításra készülnek, esetleg néhány helyiséget szeretnének újratervezni, vagy csupán érdekli őket minden, ami az otthonnal kapcsolatos.
Kezdjük is azzal a helyiséggel, aminek szerepe kulcsfontosságú jólétünk szempontjából. Ez pedig a konyha, mert Hippokratész gondolatát idézve „Gyógyszered legyen ételed, s ételed legyen gyógyszered”. A konyha ismét központi kérdés lett. A múlt század második felének erőszakos urbanizációja során a konyha egyre zsugorodott, megszűnt azt a célt szolgálni, ami éveken át fontos volt: a közös főzést-étkezést-beszélgetést, ezzel is erősítve a szeparáltság érzetét. Mára ez a folyamat már irányt váltott. Trendi lett főzni, otthon, közösen étkezni, barátokkal együtt vacsorát készíteni.
Ezt a trendet a konyhabútor tervezők és -gyártók igyekeznek is kihasználni és olyan jól kitalált, funkcionális, esztétikus és tartós megoldásokat kínálnak, amik között válogatva mindenki megtalálja azt, ami számára megfelelő.
Milyen a funkcionális, jó konyha? Az a jó konyha, ahol öröm főzni.
Egyik fontos feltétele, hogy ergonomikus legyen, tehát a főzés egymásra épülő munkafázisai számára legyen elegendő hely. A konyha mérete sem elhanyagolható dolog, de sokkal fontosabb az, hogy az adottságokat kihasználva a legjobban használható konyhát tervezzük meg. Ha mindennek helye van, és mindig éppen azok az eszközök vannak közelünkben, amik az adott munkához éppen kellenek, akkor gyorsan és hatékonyan tudunk dolgozni. Ehhez szükségünk van megfelelő tároló- és lerakó felületekre az előkészítés, mosás, darabolás, főzés, sütés, mosogatás számára.
A tároláshoz használjunk mély fiókokat, mert ezekben sokkal könnyebben megtaláljuk a tárgyakat. A fiókrendezők is nagyon hasznosak, mert segítségükkel a fiókok tartalma még áttekinthetőbbé válik. A magas, kihúzható, oldalról is könnyen belátható „patikaszekrények” is hasznos részei a jó konyhának, mert hihetetlen mennyiségű alapanyagot képesek elnyelni.
Ha nincs kamra a konyhánk mellett, akkor ezek a kamraszekrények fogják átvenni a tároló szerepét.
A Sensys vasalatokkal ellátott fiókokat a terhelhetőség, hosszú élettartam és a maximális kihúzhatóság jellemzi. A szemét tárolására használt fiókhoz szenzoros nyitórész szerelhető, így piszkos kézzel nem kell hozzáérnünk a fiókhoz.
A Nobilia konyhák éppen ilyen vasalatokkal készülnek.
A konyhai gépeknek is helyet kell találnunk a konyhában, lehetőleg úgy, hogy a használaton kívüli gépek látványa ne rontsa a konyha összképét. A zsúfolt konyhában mindig olyan érzésünk lesz, mintha rendetlenség lenne. Erre igen jó és látványában is elegáns megoldás a lehúzható zsalu ajtó.
Fontos a munkapult magasságát is okosan meghatározni, mert a helytelen magasság erőltetett testtartást jelent, ez pedig kellemetlenségekkel jár. Jó tudni tehát, hogy az ideális munkapult magassága nem standard 90 cm, hanem a munkavégző személy magasságától, pontosabb a könyök magasságától függ. A Nobiliánál ezt a magasságot egy AMK ergométerrel mérik, hogy a legpontosabban meg tudják határozni az ideális munkapult magasságát. A 160 cm-nél alacsonyabb személyeknek az ideális pultmagasság 85 cm alatti, míg a 175 cm feletti testmagasság esetén a pult legyen legalább 95 cm.
Az ergonómián és tároláson túl nagyon fontos az is, hogy miből készül a konyhabútorunk. Előlapokhoz választhatunk tömör fát, mert szép, környezetbarát és olyanfajta eleganciát sugároz, amit csak a természetes anyagok tudnak. Ha azonban azt szeretnénk, hogy konyhánk időtálló és könnyen tisztítható legyen, és kedveljük a különleges színeket, egyedi felületeket, akkor érdemes a Nobilia 7- féle anyaga és rengeteg színe közül választanunk.
Munkalapnak olyan anyagot érdemes keresni, ami hosszú élettartamú, könnyen tisztítható, vízálló, hőálló, kellően kemény a felülete, hogy a fizikai igénybevételnek is ellenálljon. Mindezek mellett esztétikus is, mert az előkészítés legfontosabb fázisai itt zajlanak. Sokféle anyag közül választhatunk: lehet üveg, rozsdamentes acél, kerámia, tömörfa, akril, természetes kő vagy forgácslapból, farostból készült. Ez utóbbi a modern technológiának köszönhetően nagyon strapabíró tud lenni, ha felületkezelése és az összeillesztések, valamint az élvédők is minőségiek.
A Nobilia munkalapok időtállóságát a tökéletes tervezés és kivitelezés adja,
valamint az, hogy saját fejlesztésű megmunkálással helyezik fel az élvédőket, így a víz és gőz sem képes kikezdeni ezeket a felületeket.
Méretek tekintetében a szabvány méretű 60 cm széles munkapult alá minden beépíthető háztartási gép elfér. Létezik azonban ennél szélesebb is, 117 cm-ig bármilyen méretben rendelhető. A szélesebb munkalap ugyan több helyet elfoglal, de sokkal kényelmesebb a munka ezeken. Fölé pedig akár szélesebb fali szekrényeket is tervezhetünk anélkül, hogy zavarnának a munkában.
A pult fölött elhelyezkedő faliszekrények magasságát is helyesen kell meghatároznunk, mert a túl alacsony szekrény gátol a munkában, ha túl magasra kerül, akkor nehéz hozzáférni. Ezekhez a szekrényekhez hasznos, ha felfelé nyíló ajtót választunk, mert így a nyitott ajtó mellett is lehet dolgozni.
A megvilágítás nagyon fontos része a konyhának. Az általános megvilágításon túl elengedhetetlenül fontos a helyi megvilágítás, így látni fogjuk azt, amiből dolgozunk, saját testünk árnyéka nem fogja sötétbe burkolni a munkafelületet.
A háztartási gépek szerepére nem fogok részletesen kitérni, mert ez önmagában egy külön téma — gáztűzhely vagy indukciós főzőlap, kell-e mosogatógép, milyen sütőre essen a választásunk és milyen magasra kerüljön, szükségünk van-e párológépekre, mikrohullámú sütőre, milyen a jó konyhai robot, a jó kávégép stb.
Ami viszont nagyon fontos, az a jó szag- és páraelszívó. A szerepe vitathatatlan, kevesebb vízgőz, illetve zsíros pára kerül a konyhába, kellemesebb lesz ott főzni, később mutatkoznak a használat jelei a fali szekrényeken. Kiválasztásánál fontos figyelembe venni a főzőlap nagyságát. A hatékonyság érdekében nem szabad ennek méreténél kisebbet választani. Ha van rá lehetőségünk, akkor olyat keressünk, ami a szabadba vezeti az elszívott szagokat. Ez hatékonyabb, könnyebb tisztítani.
Ha erre nincs lehetőségünk, akkor olyat keressünk, aminek a szűrőrendszere hatékony. Fontos paraméter a megforgatott levegő mennyisége és a zajszint is.
A konyhai mosogató anyaga lehet rozsdamentes acél, kompozit anyag, természetes kő és porcelán is. Itt is fontos szempont a tisztíthatóság és a forma is. Legyen kellően mély, hogy a vizet ne priccoljuk ki, és elég széles, ha népes családnak naponta főzünk és nagy edényeket kell elmosogatni. Válasszunk jó minőségű konyhai csapot, ami szűrővel ellátott, jól porlasztja a vizet, ezzel csökkentve az elhasznált víz mennyiségét. Hasznos a kihúzható zuhanycsővel ellátott csap, ezzel könnyebben tisztítható a kagyló, hasznos segítség a zöldségek-gyümölcsök mosásakor is.
Összegezve tehát fontos a jól szervezett konyha és a minőségi anyaghasználat, ha azt szeretnénk, hogy konyhánk sokáig esztétikus és funkcionális is legyen.
A képeken látható konyhákról még többet megtudhatunk az alábbi linkre kattintva.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.