ELTÉVEDTEM#havinégykönyv

Szerző: Csata Éva • Fotók: Unsplash • 2022. május 6.

Megosztom:

Eltévedtem

#havinégykönyv

Imádok olvasni. Amióta az eszemet tudom, mindig olvastam. Hol egy, hol egyszerre több könyvet — amiből egy a fürdőben, egy másik a konyhában, egy harmadik a hátizsákomban, egy negyedik az ágyamban, illetve egy ötödik a kezemben volt éppen.
Vannak olyan történetek, amik annyira mélyre visznek magamban, hogy az elsődleges szükségletek kielégítésére való azonnali késztetés teljesen eltörpül mellettük. Így lesz hajnal, majd reggel — egy-egy olyan történettel a kezemben, ami képes megváltoztatni a világról alkotott képemet. Hiszen ezt teszi velünk az olvasás — elfogadtatja az elfogadhatatlant. Aminek ereje van felülírni mélyen benned azokat a dolgokat, amiknek a megoldásához egyetlen működő tényező az idő. És mégis mivel telne hatékonyabban és gyorsabban — mint az olvasással?
E heti ajánlásom
A könyv címe

Eltévedtem

Írója
Gayle Forman
Műfaja: kortárs ifjúsági irodalom
Az írónőről röviden: Gayle Forman 1970-ben született, karrierjét pedig fiataloknak szóló cikkekkel kezdte, amelyek a Seventeen Magazine-ban jelentek meg. A tinik szociális problémáival és egyéb kínjaival foglalkozott, így hát nem meglepő, hogy ifjúsági könyvek írásába kezdett. 2002-ben beutazta a világot férjével, és ez elég ihletet adott ahhoz, hogy megírja első regényét, ami valójában egy útikönyv volt. Első fiatal felnőtteknek szánt regénye 2007-ben jelent meg. A nagy lökést 2009-ben a Ha maradnék adta meg a karrierjének, amiből már filmadaptáció is készült. Gayle Forman jelenleg Brooklynban él férjével és saját, illetve örökbefogadott lányával, és remélhetőleg már dolgozik a következő, minden bizonnyal csodálatos könyvén.

A könyv cselekményéről röviden:

Egy parkbeli találkozás, kis híján végzetes balesettel fűszerezve, egyetlen nap leforgása alatt sorsközösséget teremt három idegen között. Mindhárom fiatal elveszettnek érzi magát. Freya a hangját vesztette el első önálló albumának felvétele közben. A külvilág számára az álmait éli, mégsem boldog. De hogy is lehetne az, ha az anyja projektnek tekinti, az apjáról, akit bálványozott, évek óta nem hallott, barátai nincsenek, és a nővére sem beszél vele. Az, hogy elment az énekhangja egy segélykiáltás, hogy átgondolja, mi az igazán fontos az életében. Harun szökni készül, menekül mindentől és mindenkitől, akit szeret. A származása, a vallása miatt úgy érzi, nem vállalhatja fel a másságát, mert ezzel csalódást okoz a családjának. Hiszen a bátyjának azt se fogadták el, hogy feleségül vett egy fehér lányt! Harun gyávasága veszteségekben mérhető. Szerelmes lesz, de eldobja magától a sokat ígérő kapcsolatot, mert nem mer coming outolni. Nathaniel egyetlen hátizsákkal és szörnyű tervvel érkezett New Yorkba, mert már nincs vesztenivalója. Apja nevelte fel, aki félig őrült volt, emiatt Nat az erdőben is élt, egyedül, magányosan. Külsőre gyönyörű a fiú, de hiába tehetséges és okos, megfelelő szülői háttér nélkül az élete földi pokollá és tragédiák sorozatává vált. Telnek az órák, és egyre-másra lepleződnek le a titkaik, és lassan ébredezik bennük, hogy saját veszteségeikből, bánatukból egyvalami jelenthet kiutat: ha osztoznak a másik fájdalmában, ha segítenek a másik kiútját megtalálni.

Hogyan rezonált bennem az Eltévedtem:

Nem föltétlenül tudnám besorolni az ifjúsági regény kategóriába. Ettől függetlenül tiszta szívvel ajánlanám mindenkinek, aki nyitott az őszinteség és önazonosság irányába.
A három fiatal találkozása komoly tanulságokat hordoz az olvasó számára önmagáról, szüleivel való kapcsolatáról, elvárásokról önmagunk és mások felé. Kegyetlenül elgondolkodtat, hogy mi mindent áldozunk fel annak érdekében, hogy megfeleljünk. Ez a találkozás a fiatalok számára nem csak külső, hanem elsősorban belső találkozást, ismerkedést és utazást rejt. Nyers, őszinte, olykor kíméletlen, de ugyanezek a jellemzők teszik feledhetetlenné is.
Ha egy törött csont összeforr, erősebb, mint a törés előtt — feleli Colette. — Ez az összetört szívekre is igaz.
Meg kell érteni, hogy néha a dolgok nem terv szerint mennek, nem lehet mindent siettetni. És ha siettetünk valakit, akkor hibázik.
A szomorúságot nem lehet számokban mérni.
És a titkok előbb repedést okoznak, a repedésekből árkok lesznek, az árkokból völgyek, a völgyekből szakadékok, és az ember egyszerre csak egyedül marad egy jéghegy tetején, mindenkitől elvágva, aki fontos neki.

Csata Éva a Bookmann Kiadónál eddig megjelent könyvei megrendelhetők a www.antikvarius.ro oldalról:

  Homokóra láncostól  

•   Vér és döntés   

•   Barnabás, a vigasztalás fia   

•   Láncok az időben   

•   Génjeimben a hiba

•  Génjeimben a hiba II   

•   Egy élettel tartozom

Előkészületben:

•   Bennem a létra

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS