30 dec Tanulságok az óévről
Tanulságok az óévről
Az idei év borzasztó volt. Egy teljes világ rettegett, szenvedett, gyászolt, nélkülözött. Hasonlóra sem volt még példa a modern korban. Elértük a határainkat és mindenki az „új normálisként” emlegeti mindazt, amihez 2020 beállta óta alkalmazkodnunk kell, pedig ahogy eddig éltünk sem volt „normális”, hiszen gyakorlatilag egy világjárványhoz vezetett.
Emlékszem mennyire filmbe illő volt a budapesti reptér hangulata februárban, ahol már felhívásokon intettek óvatosságra, maszkviselésre, tájékoztattak a járvány tüneteiről. Tisztára olyan, mint a 12 majomban, gondoltam, csak Bruce Willis nélkül. De most már ő is benne van a történetben, a teljes emberiséggel együtt. Beléptünk egy „Black mirror” sorozat egyik előre leforgatott részébe, ahol minden annyira utópisztikus és idegen volt számunkra, hogy első zsigeri reakcióként pánikba estünk vagy teljes mellszélességgel tagadtunk és ellenálltunk mindennek, amit közöltek velünk. A pánikot felváltotta végül a saját kis világunk berendezése, rendszerek kialakítása, szokásaink átértelmezése, a másokon való segítésre való törekvés. Ha jól sikerült a viselkedési struktúránkat kialakítani, valamelyest oldódott a félelem és a rettegés. Időközben csoportosultak az emberek körülöttünk, meggyőződés és intelligencia függvényében. Voltak fekete és fehér csoportok, de szép számban jelentek meg szürkék meg a pepiták is, akik valójában a saját vélemény megalapozására nem voltak hajlandóak, ezért néha roppant szigorúan betartották a szabályokat, néha egyáltalán nem. Újraértelmeződtek szerepek a professzionális életben, a családi életben, a szociális körökben. Júniusra mindenkinek csak egy célja volt: találkozni valakivel. Olyan barátságok alakultak ki, amelyek valószínüleg a járvány nélkül nem jöttek volna létre és olyan kapcsolatok szakadtak meg, amelyek örökkévalónak ígérkeztek. Nem volt jó semmi, ebben az évben, mondanám, de megállok, hogy nehogy magamra haragítsam az amúgy is lobbanékony karmát és kijavítom magam: ez az év volt az, ami rákényszerített arra, hogy feltaláljuk saját magunkat újra és tanuljunk a hibáinkból. Mi, mint emberiség.
Tanulhattunk volna türelmet, hogy nyugodtan álljuk ki a sorunk, egymástól másfél méterre, hogy végighallgassuk egymást, még akkor is, ha akadozik a jel, hogy megvárjuk, amíg a gyerek rájön magától a megoldásra, amíg kibetűzi a szavakat önerőből, hogy másnap próbálkozzunk újra, ha ma nem sikerült bejutni oda, ahova szerettünk volna.
Tanulhattunk volna elfogadást, hogy ne közösítsük ki a köreinkből azokat, akik valamiért másak, mint mi, (például mert átestek vagy, mert nem estek át a koronavíruson), hogy túllépjünk a társunk negatívumain és a jó tulajdonságokra figyelve, veszekedés helyett inkább élvezzük az egymás jelenlétét, hogy objektív szemmel tekintsünk a saját életünkre és próbáljuk meg abból kihozni a legjobbat, amink van, megtalálni az áramlatot a feladatainkban.
Tanulhattunk volna tudatosságot, hogy megtervezzük a jövőbeli döntéseinket és alaposan végig gondoljuk azok hasznosságát, hogy leállítsuk magunkban a fogyasztásra buzdító inger állandó zakatolását, hogy felmérjük a saját hatásunkat másokra, a körülöttünk létező világra és annak jólétét figyelembe véve vigyük végbe terveinket.
Tanulhattunk volna felelősséget, önmagunk és mások iránt, hogy odafigyeljünk saját egészségünkre, étrendünkre, szokásainkra és amennyiben nem szolgálnak minket, felhagyjunk velük, hogy ne veszélyeztessünk másokat a viselkedésünkkel és hogy élő sejtjei legyünk a saját közösségünknek, társadalmunknak.
Tanulhattunk volna jó példából és rosszból egyaránt, az óév kegyetlen és könyörtelen leckéinek tanulságait mind feldolgozhattuk volna.
Megfejthettük volna a saját életünk motorjainak működését, a saját döntéseink miértjét, a mindennapi körforgásaink, berögzült szokásaink, kapcsolati játszmáink, kényszeres elvárásaink, értelmezhetetlen megnyilvánulásaink origóját és újrajárhattuk volna fejben az utunk, elsimítva a göröngyöket a mentén. Megtanulhattuk volna élvezni a pillanatot és feldolgozhattuk volna azt a fájdalmas tényt, hogy a kölcsönkért időnkkel okosan kell gazdálkodnunk.
Most itt ez az új év, ami valószínüleg nem fog pontot tenni a régi végére, ugyanúgy tágul tovább az univerzum, a vírusok jönnek-mennek, tengerszintek növekednek, mint eddig. A január elseje soha nem hozott érdembeni változást, legfennebb a lelkekben, elmékben. Tehát ha valami változni fog az új évben, az mind odabent fog megtörténni. Viszont, ha odabent békesség és tündöklés uralkodik, ha felgyúlnak a fények, tanulságaink apró szikrái, nincs a pokolnak olyan sötét bugyra, amit ne tudna kivilágítani.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
