Megtalálni és használni a közös nyelvet – beszámoló a Sepsibook második kiadásáról, Szabó Eszter tollából

Szerző: Szabó Eszter • Fotók: SepsiBook • június 1.

Megosztom:

Megtalálni és használni a közös nyelvet – beszámoló a Sepsibook második kiadásáról, Szabó Eszter tollából

Az irodalom sokak számára a magányos élményt jelenti. Ugyanakkor, ha belegondolunk, sosem csak egyetlen emberre hat a szöveg. Ha elolvasok egy barátságról szóló történetet, biztosan másképp nézek magam köré, hacsak egy rövid ideig is. Átragad az olvasott tapasztalat a saját életemre is, ezáltal pedig másokat is befolyásol. Nem hiszem, hogy a könyvek megválthatják a világot, mégis úgy gondolom, hogy kisebb tüzeket szíthatnak a mindennapjainkban. Az irodalom közösségeket kovácsolhat, már ha az egyén is vállalja a rá eső részét, és nem elégszik meg a távolról, csendben szemlélődéssel. Számomra a SepsiBook második kiadása a közös gondolkodásról szólt. Arról, hogy milyen lehetőségek rejlenek az irodalomban, hogyan lehet ezt hasznosítani.
Jó érzés azért látni, hogy egyes írók képesek rajongást okozni. Nem tudom, valahogy az én generációm idejére eltűnt a sztáríró fogalma, most pedig a gyermekirodalom nagyasszonyai hozzák vissza, mint Berg Judit vagy Kertész Erzsi. László Noémi fogalmazott úgy egy beszélgetés alatt, hogy a diákok elcsodálkoznak, hogy a költő lehet élő személy is. Érdemes ezen elgondolkodni, hogy mi kell ahhoz, hogy egy szerzőt igazi rajongás övezze. Berg Judit mögött anyukák és gyermekeik egymást lekönyökölve gyurakodnak előre, hogy egy aláírást, netán néhány pillantást kaphassanak. Milyen vagány lenne, ha tegyük fel Parti Nagy Lajos körül is egymás karjába ájuló férfiak és nők csoportját láthatnám. De valószínűleg ezt valaki úgy is olvashatja, hogy el akarom bagatellizálni az írókat, költőket, mert hogy a rajongótábor az akár a celebséggel is egyenlő lehet. Miközben amúgy mennyivel jobb lenne, ha irodalmi celebjeink, influenszereink lennének. Attól, hogy valami népszerű, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem lehet igazi, maradandó, vagy akár kanonikus. Az irodalomról lehet szakmailag és közérthetően is beszélni. Kemény István is kitért arra a rendezvényen, hogy manapság a költészet önmagában létezik, nincsen igazi társadalmi szerepe.
Nagyon sokat beszélünk arról, hogy a gyermekeket, a kamaszokat hogyan csalogassuk az irodalom irányába. Közben meg azt hiszem, hogy kicsit lecsúszott a fókusz a felnőttekről. Ugyanannyira szüksége van nekik is az útmutatásra, a befogadásra, bátorításra, ugyanúgy mint a gyermekeknek. Nagyon sokan vannak, akik idegennek találják az irodalmi beszélgetéseket, kívülállónak, talán túl butának is érzik magukat ahhoz, ami a színpadon elhangzik. Pedig szükség van a közönségre. Fontos, hogy például egy, a magyar irodalom iskolai oktatásáról szóló beszélgetésen tele legyen a nézőtér. Nem engedhetjük el a felnőttek kezét, és nem elég az, ha csak tartalmat, eseményeket gyártunk számukra. Nem elég egy szépen megszerkesztett antológia, ha kevesen veszik kézbe. És ez az irodalmárok feladata, hogy odafigyeljen a közönségre. Amúgy jó példa erre Kollár Klemencz László zenés könyvbemutatója. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan a Szájbergyerek miatt érkeztek rá, és ugye itt a sztárság már egy másik világból érkezett, mégis, hallgatónak és előadónak is jóleső érzés a rajongás, ami majd irodalomban teljesedik ki.
Érdekes lenne arról is beszélni, hogy miről is szól, miről mesél az erdélyi magyar irodalom. Mennyire olvasóbarát. Persze, az irodalomnak nem kell mindig olvasóbarátnak lenni, de pontosan ezért kellenek a jól irányzott beszélgetések, kerekasztalok, egy figyelemmel megszólított közönség, és akkor talán, ha mondjuk egy egyszerű olvasó számára világossá válik, hogy mit jelent például a posztmodern próza, akkor megérti azt is, hogy mi történik az adott regényben. Amúgy számomra egy nagyon üdítő példa Márton Evelin Farkashab című naplóregénye, amit szintén bemutattak a vásáron.
A SepsiBook idei kiadásán az olvasók egy helyen fogyaszthatták el a reggeli kávét, vagy délután a hűsítő kézműves sört az írók társaságában, az arénában kialakított kávézóban. Lehetőség volt arra is, hogy a résztvevők, olvasók és írók szombat reggel együtt szaladjanak Sepsiszentgyörgyről a könyvvásár területéig, egy igazán inspiráló és frissítő útvonalon. Az általános sztrájk ellenére a vásár gyakorlatilag minden hétköznap tele volt szervezett osztályokkal. Izgalmas volt az is, ahogyan a kupagyőztes Sepsi OSK csapat és szurkolók ünneplése konkrétan a könyvvásár mellett is megfért — sőt, egy adott ponton a vásár területe is megtelt a piros-fehér mezes szurkolókkal. A szervezők adatai szerint mintegy 8500 fő látogatta meg a könyvvásárt. Igény van a találkozásra. Egy ilyen rendezvénynek már nem feltétlenül az a funkciója, mint egy évtizeddel ezelőtt, hogy egy nagy, könyvekben gazdag vásárt állítsunk fel. Jelenleg az internetes rendelések gyakorlatilag bármit elérhetővé tesznek az erdélyi olvasók számára. Az emberek ide találkozni, tapasztalni jönnek. Egy örömünnep a könyv jegyében. És nagyon fontos az élő találkozás és a beszéd. Nem pont ebben a kontextusban, de Parti Nagy Lajos is úgy fogalmazott, hogy a nyelv azért van, hogy használjuk. Ezt kell tenni. Író, kiadó és irodalmi intézmény közösen kell hogy gondolkodjon az olvasóval, aki bárki lehet, és bárhová elviheti az ott megszerzett értékeket.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ