Magával ragadó szenvedéllyel végzi mindig azt, amibe belekezd. Legyen szó illóolajokról, önismereti módszerekről, vagy akár a NIA-táncról, ami elmondása szerint a legújabb szerelme. Én meg kíváncsi voltam erre a szerelemre, hiszen tangóról, keringőről, sambáról, rumbáról, balettról, street dance-ről már hallottam, a NIA-ról viszont csak nemrég, és tőle. Kacsó Etelkával beszélgettem.

SIMON Emőke: Úgy vezettelek fel, hogy mindent mindig szenvedéllyel csinálsz… ez az alaptermészeted, vagy egy-egy úgymond „szerelem” előhozza belőled ezt a lendületet, erőt, hitet, életörömöt, kitartást…

K.E.: Csak abba kezdek bele, amit szeretek, és igen, hamar belelkesedek.

S.E.: Legutóbb a NIA-tól lelkesedtél be… 3 szóban így az elején, sejtelmesen, hogy jellemeznéd…

K.E.: Öröm, flow, kapcsolódás. Flow mint áramlás, könnyedség, természetesség.

S.E. NIA… egyszerű, kedves, energiával, élettel teli a hangzása… De honnan is jön az elnevezése?

K.E.: A NIA egy akronim: a Neuromuscular Integrative Action szavak kezdőbetűiből keletkezett, gyakorlatilag a légző-, a keringési- és az idegrendszer mozgással történő harmonizálását jelenti. De nézhetjük úgy is ezt a három betűt, hogy Now I Am, avagy jelen vagyok a MOST-ban.

S.E.: Hogyan? Hogy tud a mostban tartani a NIA?

K.E.: Az óra úgy kezdődik, hogy eldöntjük belépéskor, hogy hátrahagyunk mindent, ami a következő órában nem fontos, de csak ez a szándék nem biztos, hogy elég lenne. Azáltal hogy a testünkre, a testérzeteinkre és a zene hangjaira figyelünk, no meg a lélegzetünkre, elcsitul a gondolkodás és óhatatlanul megérkezünk a jelen pillanatba.

S.E.: Ez fantasztikusan hangzik, főleg ebben a rohanó világban, amikor csak nagyon ritkán vagyunk jelen. Mesélj róla bővebben: honnan ered? Mi a története?

K.E.: A NIA kilenc mozgásformát ötvöző zenés-táncos edzés. A három táncművészet (dzsessz, modern, Duncan) mellett három harcművészet (tajcsi, taekwondo, aikido) és három gyógyító művészet (Feldenkrais módszer, Alexander Technika, jóga) teszi teljessé. A hetvenes években a fitnesz világában villámgyorsan elterjedt az aerobic, viszont nagyon hamar kiderült, hogy ez a „fájdalom nélkül nincs nyereség” hozzáállás rengeteg sérüléssel jár. Adta magát az igény egy olyan mozgásforma kifejlesztésére, ami ugyanolyan hatékony, de biztonságosabb. Egy edzőpáros, Debbie és Carlos Rosas, hosszas kutatások és próbálgatások után 1983-ban elő is rukkolt a megoldással a NIA révén.

S.E.: Abból kiindulva, hogy milyen mozgásformákat ötvöz, úgy gondolom, hogy az egészség helyreállítására törekszik… Jól gondolom?

A NIA valóban egy holisztikus mozgásforma, ha erre gondolsz. A célja az egész emberi lény formálása, nem csak a testé. A fizikai aktivitás megfelelő módja révén erősíti, ugyanakkor rugalmassá teszi a testet, serkenti az idegek működését, a jó zene megszólítja az egész személyiséget és a lélekhez szól, az imagináció pedig fejleszti a kreativitást. A testünket használjuk az érzelemvilágunk és szellemünk kiegyensúlyozására.

K.E.: Nemcsak tánc, hanem sport is egyben, erről is mesélj kicsit, hogy miért és hogyan erősít másként, mint egy másik táncforma? A NIA egyik újítása, hogy mezítláb (esetleg csúszásgátló zokniban) táncoljuk, ezáltal jobban tudatában vagyunk a testünknek az alapoktól indulva, illetve a talpban található több ezer idegvégződésre intenzívebben hatunk, mint bármelyik másik – lábbelit igénylő – sportban. A másik újdonság, hogy a mozgás tudatos, nem berögzült. Kilépünk a robotpilóta üzemmódból, megfigyeljük a test érzeteit és érzéseit, ezáltal mélyebben kapcsolódunk önmagunkhoz. Harmadik tényező, hogy a mozgást örömmel végezzük, legtöbbször magunkba feledkezve, így a szinte egy óra könnyen és gyorsan telik. A NIA legfontosabb alaptételei közé tartozik, hogy a test kialakítása és funkciója vezeti a mozdulatokat, illetve mindig a legkisebb ellenállás irányába haladunk, mert az a természetes.

S.E.: Milyen jótékony hatásai ismertek?

K.E.: Akik rendszeresen niáznak, arról számolnak be, hogy sokkal kiegyensúlyozottabbak, egyenesedik a tartásuk, ugyanakkor rugalmasabbak az ízületeik, kecsesebb a mozgásuk, több energiájuk van. Legutóbbi visszajelzés egyik reggeli óra után az volt, hogyolyankor kimaradhat a kávé. Vannak helyek, ahol a NIA módszert tudatosan alkalmazzák depresszió, feszültség, poszttraumás stressz szindróma, függőségek, rögeszmés-kényszeres személyiségzavar, vagy akár az agresszív viselkedés enyhítésére, több kórházban, börtönben és drogrehabilitációs központban is megtalálható.

S.E.: Van, akinek ellenjavallott, akinek nem ajánlod? Gondolok itt egészségügyi problémákra…

K.E.: Mivel a NIA-ban a test útját követjük, ezért mindenki a saját teste-lelke lehetősége szerint vesz részt az órán. Egyébként lehet részben vagy végig széken ülve végezni a mozdulatsort – így még biztonságosabb, illetve ilyenkor a szándék erejével is dolgozunk.

S.E.: És kiknek ajánlod? Kinek érdemes mindenképp kipróbálni?

K.E.: Akik szeretnek táncolni. Akik élvezettel szeretnének testet edzeni. Akik olyan edzést keresnek, amiben csak kicsit és kellemesen fáradnak el, mégis hétről hétre érezhetik a könnyebb mozgást és több energiát. Legalább egyszer javaslom kipróbálni mindenkinek.

S.E.: Hogy kapcsolódik ez a tánc a nőiességhez?

K.E.: A NIA egyik alapelve, hogy a test egyensúlyát a jin/nőies és a jang/férfias adja. Ezt is a felépítéséből és működéséből tudjuk: a belégzés jin, a kilégzés jang, az aktív tevékenység jang, a pihenés jin, a bemelegítés jang, a levezetés jin. Eleinte nőies mozgásformát kerestem és meglepődve tapasztaltam, hogy mennyire helye van a férfias, erős, precíz, éles mozdulatoknak a feszültség kiengedésében, így az óra végére béke és harmónia van, no meg az öröm.

S.E.: Nőiségedben miben, hogyan változtál?

K.E.: Erre nehéz válaszolnom, talán inkább a környezetemet kellene megkérdezni. Amiben biztos vagyok, hogy egyre jobban érzem magam a bőrömben; kiegyensúlyozottabb és kreatívabb vagyok érzelmileg és mentálisan; rugalmasabb a gondolkodásom; egyre könnyebben veszem észre és tartom tiszteletben a testem üzeneteit, amit különböző érzetek révén közöl velem.

S.E.: Miben és hogyan változtatta meg az életed a NIA?

K.E.: 2022 decemberében lettem fehér öves NIA oktató, és januártól már el is kezdtem tartani heti egy alkalommal. Ahogy terjedt a híre és egyre többen kapcsolódtak, növeltem az óraszámot, így most már heti ötször lehet velem táncolni: három reggeli és két délutáni időpontban. Ezúton is köszönöm a lelkes kis csapatnak, hogy vagyunk egymásnak. Közben elindult egy „kényeztető délelőtt női körben” workshop-sorozat, amelynek során különböző témakörben mélyülünk el az összes érzékszervünket bevonva: a meséléseim a piskóta, a testtudatosság gyakorlatok a krém, a NIA a hab a tortán, az illóolajok pedig a cseresznye.

S.E.: Mit gondolsz egyáltalán a táncról. Mit tud hozzáadni az élethez?

K.E.: Szerintem a tánc alapmozgásforma. Ráhangolódni egy zenére vagy ritmusra és engedni, hogy a test mozogjon ahogy neki jólesik, az egyik legrégebbi és legjobb terápia.

S.E.: Van egy olyan mondás, hogy kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes… Mit gondolsz, igaz ez a táncra is?

K.E.: Én ezt a mondást eddig úgy ismertem, hogy„“illóolajok nélkül lehet élni, de nem érdemes”. Igen, nyugodtan bevehetjük ebbe a sorba a táncot is…

Miért akartál annyira dramaturg lenni?

Igazából először színházkritikus akartam lenni. Már a suli ideje alatt elkezdtem kritikákat írni, aztán később egyre több helyen publikáltam. És hát volt egy nagyon kellemetlen helyzet, amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy ez nem nekem való. Röviden az történt, hogy hát ugye másod-harmadéves korára már azt hiszi az ember, hogy eleget tud a színházról, és nem kell tekintettel lenni az alkotókra, és én is ilyen voltam. Aztán egyszer írtam egy előadásról, és hát nem szerettem, ezt pedig a diplomáciai érzék teljes hiányában meg is írtam. És amikor megjelent, akkor találkoztam az egyik színésznővel, aki játszott ebben az előadásban — pont a kritikát olvasta a fesztiválújságból — és igazából töménytelen szomorúságot láttam az arcán. Akkor azt mondtam, hogy többet nem. Ezután pedig elkezdtem gondolkodni rajta, hogy melyik az a munka, amihez írás is kell. A dramaturgi munka pedig mindig is tetszett, mert az egy ilyen kicsit bent, kicsit kint levést is jelentett a színházon belül.

Aki dramaturgként dolgozik, az sokszor azzal kell szembesüljön, hogy a szavak néha tettekké, mozdulatokká alakulnak a színpadon. Te ezt hogyan tapasztaltad meg az elején?

Nagyon sok múlik azon, hogy milyen színpadi nyelvezetet használ az adott rendező. Viszont én nagyon szeretem azokat az előadásokat, ahol pont, hogy ellene megy a színpadi játék a szövegnek. Amikor nem ugyanazt látjuk eljátszva is, mint elmondva. És ebből a szembeállításból születik meg valami különleges, erős jelentés. Aztán mozgásszínházi előadásban az egy teljesen megfogalmazhatatlan kérdés, hogy mit jelent dramaturgnak lenni. Inkább a ritmusról, ismétlődésekről szólt, meg egy ilyen zsigeri viszonyulást jelentett ahhoz, ami a színpadon történt, és ez nekem valahogyan talán jobban is ment, hogy nem tudatosan, agyból kell megszülni egy döntést, hanem belülről.

Nagyon nehéz ma már egy pontos megfogalmazást adni a mozgásszínházi formának, és valószínűleg nagyon sokan még sosem voltak ilyen előadáson. Hogyan magyaráznád el, mire számíthat az ember, ha mozgásszínházi előadásra készül? Mi lehetett az indíttatás, amiért megszületett ez a műfaj?

Igazából én is úgy érzem, hogy bizonyos állapotokat vagy érzéseket a test által sokkal őszintébben meg lehet fogalmazni, mint szavakkal. Én ezt úgy képzelem el, hogy az ember szavakkal tud úgymond hazudni, testben viszont kevésbé. A tánc azóta létezik, amióta az ember létezik — szerintem ez létszükséglete az embernek. Bár manapság azért már olyan világot élünk, hogy az emberek elfelejtenek táncolni. Közben meg fantasztikus dolgokat szabadíthat fel bennünk a tánc. A mozgásszínház annyiban másabb, hogy ugyan testi kifejezéssel dolgozik, viszont közben színpadi szituációkat hoz létre.

Hogyan kell értelmezni egy mozgásszínházi előadást? Említetted, hogy az elején mindent is értelmezni szerettél volna.

A zenehallgatáshoz, vagy a képzőművészeti alkotások befogadási folyamatához tudnám leginkább hasonlítani. Amikor zenét hallgatunk, akkor egy komplexebb zenei műnek sem úgy állunk neki meghallgatni, hogy értelmezni akarjuk. Ott is a befogadás, a bizonyos érzelmek kiváltásáról szól. És talán ugyanez történik akkor is, amikor egy olyan képzőművészeti alkotást nézünk, ami nem egyértelműen értelmezhető. Ott is megvan a késztetés, hogy az ember értelmezze, de közben ha ránézel egy festményre, akkor az valamilyen érzelmet biztosan kivált belőled. És a mozgásszínháznál is ez a jó nézői attitűd. Sokkal fontosabb az, hogy az ember egyszerűen nyitott nyitott szívvel üljön be az előadásra, és hagyja, hogy az előadás hasson rá, és hogyha jutnak eszébe bizonyos gondolatok előadás közben, akkor jó, de ha nem, az is rendben van.

Te is megfogalmaztad, hogy az emberek életében egyre kisebb szerepe van a táncnak. Sokkal kevesebbet táncolunk mint régen. Ugyanakkor azt is érzem, hogy a mozdulatainkból is jócskán visszavettünk. Nem igazán engedjük meg magunknak azt, hogy általa fejezzük ki az érzéseinket. Te ezt hogy látod?

Melyik volt az az előadás, aminek a tematikája, de maga a megvalósítás is nagyon közel állt hozzád?

Igazából több is van: az egyik az a Lift, ami tér szempontjából nagyon nem hagyományos előadás, mert egy képzeletbeli liftben játszódik, és hát kétszer két méteren előadást csinálni, az azért eléggé meredek ötlet. És azért tartom fontos előadásnak, mert a színészek szempontjából egy nagyon jó próbafolyamat volt, mindenki nagyon jól érezte magát benne. És ez a mai napig érződik az előadáson is, és valószínűleg ezért történt az meg, hogy messzemenően ez a legsikeresebb előadása a társulatnak. Van egy sajátos humora, miközben az előadás egy másik rétegében nagyon is komoly témákat vet fel.

Ha tegyük fel, egy színész valamiért nem tud megoldani egy mozdulatsort, valamilyen gátja van ebben, akkor mivel lehet feloldani?

Alapvetően ilyenkor szerintem a kommunikáció az, ami segít elsősorban. Ha színházi emberként, vagy akár magánemberként szembesülünk egy blokkal, akkor elsőként mindig be kell azonosítanunk, aztán pedig fel kell oldani azt a problémát. Ha meg tudjuk fogalmazni azt, hogy mi miatt nem vagyunk képesek egy mozdulatot végrehajtani, vagy miért félünk beengedni magunkat egy adott szituációba, az már egy lépéssel afelé van, hogy az adott blokkot feloldjuk. Közben meg ez egy olyan szakma is, ahol az előadók szinte minden nap találkoznak egy-egy ilyen helyzettel. És szerintem biztosan sokan vannak egyébként olyan színészek vagy táncosok, akik ha emberileg rendben vannak, és szeretetben élnek, akkor sokkal könnyebb nekik nyitottnak lenni a színpadon is. De egyébként ezért is szokták mondani, hogy a színházi munka az egy végtelen önismereti folyamat.

Az M Studio legközelebbi bemutatója az Are we human or are we dancers? című előadás lesz, amelyet Ioana Marchidan koreografál és rendez emberi történetekről, a legmélyebb gondolatainkról filterek és előítéletek nélkül.

Egy olyan csoportfoglalkozásról van szó, amely lehetőséget nyújt a résztvevőknek a tánc és mozgás általi kreatív önkifejezésre és személyes fejlődésre. A test mindig őszinte és általa közelebb juthatunk önmagunkhoz és jobban ráláthatunk működésünkre, de a foglalkozáson a hangsúly első sorban a mozgáson és a kreatív táncon, az alkotás élményén és a testtudat fejlesztésén van.

A tevékenységek különböző módszerek ötvözetéből állnak össze: autentikus mozgás, megtestesítés (embodiment), tánc- és mozgásterápia, szabad tánc, mozgásszínház, történetmesélés, tapasztalati tanulás, mozgás meditáció, kontakt improvizáció és kortárs tánc.

Felszabadulás, testtudat, jelenlét.