Az autót hátrahagytuk a tágas parkolóban, a temérdek útipoggyásszal pedig letelepedtünk a recepcióház bejárata előtt. Éppen csak a kulcsot kellett átvennem, hisz a bejelentkezést (check-int) egy nappal korábban, már online kitöltöttem. Így időt spóroltunk meg, minden gördülékenyebb volt, és amire kiértem családomhoz, már meg is érkezett a lovaskocsi, mely a szállásunkhoz vitt el. A park területén csak az ide tartozó autók és lovaskocsik járhatnak, továbbá engedélyezett a bicikli és csónakhasználat, és persze a séta.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha kedvünk volt, vacsora után a szomszédos Green Dolphinba látogattunk filmet nézni a szabadtéri moziba, de volt mikor egyszerűen csak visszasétáltunk az Egretaba és beültünk egy esti fürdőzésre a jakuzziba. A földszintes szobánk terasza a frissen nyírt, fák árnyékától hűvös kertre nézett, melyet egy sással és kákával szegélyezett holtág határolt, csónak ringatózott a vízfelszínen. Este rázendítettek a békák és furcsa hangok, csobbanások, szemnek láthatatlan mozdulatok neszezése törte meg a kézzel tapintható csendet. Néha csak kiültem ide egy pohár borral és olvastam: Ahol a folyami rákok énekelnek…

Az édenből való kiűzetésünk a negyedik nap reggelén vette kezdetét és a Szentgyörgy-ágon fölfelé, egy újabb egy órás hajóút várt ránk egészen Murighiolig. Szerencsére szélcsend volt, így a hullámok megkegyelmeztek és jóval szelídebbek voltak, mint legutóbb. Nehezen vettünk búcsút a Green Village Resorttól és a delta jellegzetes madárvilágától, de számunkra az utazás még közel sem ért véget, állt előttünk egy hosszú út és egy újabb, felfedezésre váró desztináció. Délnek vettük az irányt: török eredetű falvakon és tenger menti stációkon haladtunk át. Már csak alig karnyújtásnyira volt tőlünk a bolgár határ.

Július utolsó és augusztus első hetében, kéthetes nyaralásunk alatt 3599 km-t tettünk meg három országon át, melyet kisebb-nagyobb állomások tarkítottak és színeztek emlékezetesre. Első állomásunk Torockó volt, a második a Duna-delta. Utazásunk következő szakasza Bulgáriában folytatódik, de ez már egy másik történet…

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

11. Dobrudzsai élet

10. Ion faluja

9. Explorers only

8. Gura Portiței

Gura Portiței egy kicsi szigetnyúlványon elhelyezkedő egykori halászfalu, ahol a Duna-delta a Fekete-tengerrel találkozik. A Duna-delta déli részét határoló 4 tó, Razim, Golovița, Smeica, Sinoie és a Fekete-tenger között. Ahogyan a jurilovcai hajó, 10 km-en és több mint egy órán keresztül átszelve a Golovița tavon keresztül megérkezik a kikötőbe, körbe-körbe fehérre meszelt kis faházak, bungalók és kisebb épületek, valamint két virággal beültetett egykori halászcsónak esztétikus és megnyugtató látványa fogadja az idelátogatót. Viszont, amint továbbmegy, természetesen éhesen az éttermi rész felé, zsíros lacikonyhások hada várja a legtöbbször éppen erre kiéhezett ideérkezőt. Számomra mindez elsőre csalódás volt, itt csapott meg először a Duna- deltában a tömegturizmus szele. Nem volt más választásunk, 4 éjszakára a sziget lakói lettünk, csütörtökön jött ismét az a hajó, amelyik kivihetett minket a szárazföldre — gondoltuk mi. Sajnos sokan, napi strandolás miatt átjártak a szigetre, amely a csendes és exkluzív hatásából igencsak leaprított. Mindezen túl, átlépve az éttermi részt, mégis minden olyan egyszerűnek és szépnek tűnt. A tenger, a parton található kis faházikók, a halászcsónakok, a sirályok hangja legtöbbször elnyomta a másik világot.

7. Lipován ételek

Amikor valahova elutazom, igyekszem a helyi sajátosságokat megkóstolni, megismerni, bármilyen furcsának is tűnjön az az étel vagy alapanyag. Amikor tengerpartra érkezem, általában végig szinte csak halat és tenger gyümölcseit fogyasztok. A lipován konyha igazán kedvezett mindennek. Különlegesen főznek, különleges alapanyagokból, évszázados tapasztalattal, mégis a mai gasztronómiai trendekhez illeszkedve. Az egyik alapkedvenc a storceag, vagy storceac (mindkét formában helyes) halleves, amelyet az ősi Duna-delta lipován recept alapján tokhalból (sturion) készítenek. Ennek a levesnek a finom íze és sok-sok zöldség mellett éppen a fő alapanyaga a különlegessége, mivel a tokhal csak északi féltekén lévő tengerekben található és ennek a halnak az ikrájából készül a híres orosz kaviár. Egy másik különleges étel számomra a tengeri csiga (rapane) volt, a román tengeri gyümölcs, amely gyerekkoromból szuvenírként került a polcokra, kb. mindenki ezt hozta haza a tengeri nyaralásból, persze üresen és jobb esetben, amit már kivetett a tenger. Vagy ott van a kimondottan finom lipován zöldségszószos saramura babadagi ponttyal és puliszkával tálalva. És még sorolhatnám a különleges finomságokat, hideg ikrás előételeket, füstölt halakat, vagy éppen a dobrudzsai túrós süteményt.

6. Hârșova, Murighiol és Jurilovca

Mi lehet közös ebben a három kis településben? Talán, hogy mindhárom nagyon távol esik Erdélytől, elsőre kis poros városoknak, községeknek tűnnek, vagy iskolában, aki a 10-esre hajtott Románia földrajzából lehet, hogy megjegyezte e dobrudzsai településneveket? Vagy talán éppen az, hogy mindhárom vízparton helyezkedik el, az első kettő a Duna mentén, a harmadik pedig a tóparton. Murighiolt csupán érintettük, amikor második napon innen csónakra szálltunk a Green Village Resort felé, majd 5 éjszaka után, szombaton az itt található parkolóból vettük át a kocsinkat és mentünk tovább Jurilovca irányába, ahol a következő éjszakát egy hagyományos lipován házban töltöttük. Nem igazán tudom megmagyarázni, de közös vonásként mindhárom település a maga módján szimpatikus volt számomra. Talán a víz illata és közelsége, a vakáció hangulata járta körbe e régiót, vagy éppen a finom ételek és természetesen kedves, stresszmentes emberek jelenléte miatt.

5. Green Village Resort

Az éppen itt karbantartó munkálatokat végző székely asztalosok elmondása alapján 2000 körül építették a létesítményt egy Hargita megyei cég munkásai. Nagyrészt természetes alapanyagok: fa-nád-kő kombináció, kifinomult esztétika, illetve a régmúlt hagyományai előtti modern szemléletű emlékezés jellemzi. Elhelyezkedése tökéletes, mivel Szent György falu végén található, 1,4 km távolságra a tengerparttól, illetve attól a helytől, ahol a folyó a tengerbe ömlik, így szerencsés párosítást nyújt a delta és a tenger felfedezésére egyaránt. Vad ez a vidék, tehenek legelésznek a nádasban, majd hirtelen gémek, pelikánok röppennek fel a zöldből. A resortban a letisztultság diktál, legyen az éttermi részleg, a spa, a medencék, a mozitermek, vagy éppen akár Balira emlékeztető hangulatot idéző nádfedeles faházikók. Az utca túloldalán pedig a Green Delphin Kemping található, ahol esténként igényes koncerteket és filmvetítéseket szerveznek. Elég sok alkalmazottat volt alkalmunk az elmúlt itt tartózkodások során megismerni, akik alulfizetésre, az alkalmazottak nem megfelelő megbecsülésére és rossz szervezésre panaszkodtak. Igazság szerint idén kevés ilyet tapasztaltunk. Inkább arra figyeltünk fel, hogy milyen szépen működnek együtt a falu itt dolgozó lakosai az éppen ideérkező vendégmunkásokkal. Szerencsére nem jellemzi a tömegturizmus, még ha a két hely több száz embernek is tud szállást biztosítani. Összességében és címszavakban: amilyen lágyan találkozik a Duna a tengerrel itt, többnyire olyan finoman találkozik a vad part az idelátogató, többnyire civilizált emberekkel.

4. A pelikánok és egyéb védett madárfajok

Európai jelentőségű madárfaj jellemzi, hiszen a folyóvíz és a tenger találkozása szinte egyedülálló élőhelyet teremt a vízi élővilág számára. A mintegy 3400 honos állatfajon belül mintegy 150 halfaj és 300 körüli madárfaj fordul elő a térségben. Mivel a terület igen kedvező feltételeket kínál a vándormadarak számára, vonulási idényben madarak milliói lepik el a mocsarakat, tavakat. A legtöbb vándormadár, úgy a nagy kócsag, cigányréce, hattyú, nagy kormorán és a fehér egyiptomi keselyű Ázsiából érkezik. Az énekes hattyú, füstös cankó, sárszalonka, nagy bagoly, tőkés réce a szibériai régióból érkezik, a rózsás pelikán, borzas gödény, üstökös réce, fehér gólya, daru, partifecske déli vidékekről érkezik, míg a vörösnyakú lúd, a szalonka, a kakukkréce és a lilik a sarkvidékről. Az ornitológusok azonosítottak több mint 325 fajt, 70 Európán kívülről érkezik. Ezekből 218 faj itt fészkel, a fennmaradó 111 faj pedig áthalad a deltán, és ősszel, télen vagy tavasszal, hosszabb, rövidebb ideig itt marad. A deltában él a világ kis kárókatona népességének 60 százaléka.

forrás: https://www.welcometoromania.eu

3. A Duna-deltáról

Veszélyben lenne-e a Duna-delta? Az elmúlt évek, évtizedek során a nem megfelelően szabályozott turistalétszám, a különböző szennyeződések, illetve a Fekete-tenger hódítása miatt eléggé úgy tűnik. Pedig a legtöbb szervezet, szaklap a világ egyedülálló képződményeként tartja számon. Az alábbi összefoglaló bekezdést a magyar National Geographic oldalán olvastam: A Duna-delta szűk értelemben véve mintegy 3500 négyzetkilométer kiterjedésű, a folyó Kilija- és a Szent György-ága közé eső területet foglalja magába. De ide tartozik még az ettől délre eső Razim-Sinoie-tórendszer, valamint a part menti lagúnák is. Területén két ország, Románia és Ukrajna osztozik, de ebből a nagyobb rész (82 százalék) Románia területére esik. A vidék természetvédelmi jelentőségét mutatja, hogy 1991 óta a világörökség részét képezi. Ugyanebben az évben bioszféra rezervátummá nyilvánították, illetve bekerült a nemzetközileg jelentős vizes élőhelyekről szóló Ramsari Egyezménybe is.

2. Átkelés a Dunán

Noha csupán 60–70 percbe telik átkelni a Duna Szent György-ágán Murighiol és Szent György falu között, amit csak a vízen keresztül lehet megközelíteni, és ahol a folyam vize a Fekete-tengerbe ömlik, sokkal hosszabbra sikeredett ez az út (is). Elromlott az a motorcsónak, amivel útra keltünk és a 3. ág közepén másztunk át egyikből a másikba. A benzinszagot érezve egyre erősebben belém csapott az az érzés, ami már a tavaly is környékezett. A Duna-delta veszélyben van, és aki szereti a pelikánokat vagy nagyon tudatosan jöjjön ide, vagy talán inkább távolról csodálja.

1. Romániai utakon

Az idei családi nyaralásunk kiindulópontja szülővárosom, Arad volt. Innen vágtunk neki az Útnak, arra a helyre, ahova 10-15 éve már vágytam és a tavaly jutottam el először. Általában nem szoktunk visszamenni ugyanarra a helyre, ahol már jártunk, főleg egy hosszabb utat illetően, hiszen annyi gyönyörű helyet, különleges kultúrát, ételt és hangulatot lehet felfedezni, hogy egy élet is kevés hozzá. A Duna-delta kivételes hely, így kivételt tettünk. Majd 14,5 óra alatt tettünk meg 800 km-t, ami a helyi útviszonyokhoz képest sem nevezhető valami jó időnek. 3 helyen álltunk meg az elektromos kocsinkat tölteni: Sebesen, Râmnicu Vâlcea-n, illetve Hârsova-n, ahol meg is szálltunk egy aranyos kis motelben. A városba éjszaka érkeztünk, ahol éppen ekkor ért véget a hétvégi halfesztivál, az illata még körbelengte a főteret. Az utunk csúcsteljesítménye egyébként egy hozzávetőlegesen 50 km-es útszakasz volt, amit 2-3 óra alatt tettünk meg Pitești és Râmnicu Vâlcea között. Másnapra kevés táv maradt a dobrudzsai szélerőművek mentén, mindössze 130 km egészen a dunai kis kikötőfaluig, Murighiol-ig, ahonnan körülbelül egy órás motorcsónakos út várt még ránk és amely természetesen meglepetéseket tartogatott.

Alig múlt nyolc óra azon az ominózus reggelen, amikor befutott a telefonomba egy várt, de mégis váratlanul ért üzenet: Tízkor indulunk! Öltözzenek melegen! Kellett egy-két másodperc, mire oszladozni kezdett a köd körülöttem. Foglaltunk ugyanis egy deltás kirándulást. Nem mondták biztosra, hogy lesz is belőle valami, de megígérték, hogy mindenképp értesítenek. Hát szóltak is, két órával indulás előtt! Úgyhogy nagy hirtelen összekaptuk magunkat és rohantunk reggelizni. Tízkor már kezdődött a névsorolvasás!

Az idegenvezetőnk lelkesen üdvözölt, majd gyorsan beterelt a motorcsónakjába, kiosztotta a mentőmellényeket, és pár perc múlva már magunk mögött is hagytuk Gura Portiței-t, a szálláshelyünket. Amíg kiértünk a Golovița nyílt vizére, bemutatkozott. Megtudtuk, hogy bukaresti és pilóta a végzettsége. Nyaranta pedig a hobbijának él, a Deltában szervez kirándulásokat, nem szokványos kitérőkkel. Egy talpraesett, egészséges humorral megáldott, középkorú férfi volt, és amint később kiderült, tényleg él-hal a Deltáért.

Két tó hullámzó vizén állomásoztunk. Egy különleges hely volt ez. Egészen pontosan a Golovița és a Razim-tó határmezsgyéjén, ahol réges-régen egy földsáv választotta el egymástól a két vízfelületet. A földsáv a tévesen elnevezett Bisericuța szigetet, valamint a másik oldalon a 29 m magas Capul Doloșmant kötötte össze. Ha a legendának hinni lehet, a Capul Doloșman tetején állt az ország legrégibb vára, az Argamum vár, melynek romjai a mai napig is fellelhetőek a sziklaszirten. A tévesen elnevezett Bisericuțán pedig egy védelmi bástya állt kápolna helyett. Ezt a két pontot kötötte össze egy kereskedelmi út, ami idővel a heves hullámzás áldozatául esett és azóta is a tó medrének részét képezi.

A vezetőnk csakhamar meg is állította a motort, előkapott egy jókora botot és kihalászott pár csodaszép kagylót. Életemben nem tartottam ekkora példányt a tenyeremben. Igazi szuvenír volt ez a számomra. Amíg gyönyörködtünk szerzeményünkben, az idegenvezető már be is vitt egy újabb kanálisba. Aztán át egy másikba, majd egy újabba. Csak kapkodtuk ide-oda a fejünket.

Ez még turistazóna volt. Több csónakkal is találkoztunk útközben. Aztán tett egy éles kanyart és bevitt az igazán sűrűbe. Annyira keskeny volt a csatorna, hogy le kellett hajtanunk a fejünket, hogy ne érjen el a két oldalról belógó nád és egyéb növényzet. Ez már így is elég izgalmas volt, de amikor közölte velünk, hogy egy olyan sekély szakasz következik, ahol még húsz centiméter vastagságú vízszőnyeg sem lesz a motorcsónak feneke és a Delta medre között, elsőre nem hittem el. De szerintem egyikünk sem. Viszont amikor nagyobb sebességre kapcsolt, mivel csak így tud ezen a bizonyos részen átlendülni, kezdett tudatom kapujában a felismerés dörömbölni, hogy mégis csak igazat mondott. Ugyanakkor már nem volt idő gondolkodni és igazán felesleges is lett volna, kapaszkodni viszont annál érdemesebb. Egyik kezemmel görcsösen fogózkodtam a csónak korlátjában, másikkal pedig próbáltam védeni a szemem a vészesen sokasodó nádkatonák puskacsövétől. Aztán egy újabb éles kanyar balra és a szinaptikus résben az andrenalin az egekbe szökött. A Delta medre valóban olyan közel volt a motorcsónak aljához, hogy azt éreztük, siklunk a felszínén.

Nagy volt a megkönnyebbülés, amikor végre biztonságosabb vizekre eveztünk. Nem mindennapi túrát ígért, hát meg is kaptuk rendesen. Ezekre a szakaszokra csak nagyon kevés idegenvezető merészkedik, mondta, és nem is lát abban semmi érdekeset, hogy a biztonságos, tágas csatornákon sétáltasson bennünket. Ha oda visz, nem sokat látunk. Itt viszont megtapasztalhattuk a Delta igazi arcát.

Nem kevesebb, mint négy órát töltöttünk ebben a vadregényes környezetben. Miközben mesélt, kiértünk a Dranov-tóra. Egy darabka mennyország köszöntött bennünket. Ez az érintetlen táj, ez az időtlenség, a gondtalan könnyedség, ahogy csak létezett megfoghatatlan térben és időben, varázslatos volt. Hattyúk, kanalas gémek, hófehér kócsagok, vadkacsák ringatóztak a víz felszínén. A levegőben tapintható volt a csend és a nyugalom.

A pelikánokat sajnos már lekéstük. Ők a Delta igazi gyöngyszemei. Ám augusztus végével elhagyják fészkelőhelyüket, hogy Egyiptomba repülhessenek átvészelni az itteni hideg telet. Már csak a hátrahagyottakat lehet itt-ott felfedezni, amelyek nem állták ki a pelikánok nászát, a repülés próbáját és magányosan kell majd a fagyhalállal szembenézniük. A természet olykor végtelenül gyönyörű, máskor meg kíméletlenül könyörtelen.

Ahogy tovább haladtunk az egyik csatornán, a vezetőnk arról beszélt, hogy mennyire törékeny tud lenne a Delta ökoszisztémája, mennyire befolyásolják az emberi tevékenységek, főleg mikor istent próbálunk játszani a természet évmilliós rendszerével. Könnyen elindulhat olyan láncreakció, mely teljesen felfordíthatja ezt a páratlan birodalmat. A domináns fajok utat törnek maguknak, a gyengék pedig lassan kikopnak az idő folyamán. Elmesélte, hogy nem olyan rég, a kormoránok kilövését megtiltották a Delta területén. Azt hitték, hogy jót tesznek vele, védik a kormorán populációt, de a következménye drámai lett. A kormoránok nagyon elszaporodtak, elképesztő egyedszámban vannak jelen, és naponta megeszik testsúlyuk teljes tömegét. Ez iszonyatos csapás a halállományra és a halászokra is. Mivel húsuk ehetetlen, így égen-földön nincs ellenségük. Mindezek mellett annyira savas az ürülékük, hogy a faágak teljesen elszáradnak tőle, és idővel maga a fa is kipusztul. Ez az élőlény nagyon kártékony. Ezért jobb lett volna ebben az esetben nem beleszólni a jól működő ökoszisztéma gépezetébe, mert ha megbomlik az egyensúly, beláthatatlan következményekkel járhat.

A nád dzsungelében hirtelen emberi kéz munkája bukkant elő. Csónakok és kikötő. Majd egy nagyobb épület ablakai kandikáltak ki a fűzfák közül. A Delta Paradis egy panzió. Elképesztő környezetben. Újra azt éreztem, hogy egy kalandfilmbe léptünk, ahol bármelyik percben történhet valami ezen a mindentől elzárt, felettébb elhagyatott helyen. Mint amikor az az érzése van az embernek, hogy nem is olyan távolról, valahol a nád sötét rejtekéből ádáz tekintetek leselkednek.

De még mielőtt bekúsztak volna a rémmesék tudatalattinkba, egy rövid pihenés után újra csónakba szálltunk, hogy visszatérjünk a Razim-tó vizére. Búcsúzóul egy kis attrakciónak is szemtanúi lehettünk a panzió kikötőjében. Aztán pilótánk nagyobb sebességre kapcsolt, majd egy szempillantás alatt vesztünk bele a nádtenger útvesztő labirintusába…

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Még félhomály volt, mikor bepakoltunk a kis autóba, és kereken hatot ütött az óra, amikor kezdetét vette a nagy utazás, melynek reményeink szerint a delta kapujában, Gura Portiței-nél ér majd véget. Utunk a Putna-Vrancea nemzeti parkon vezetett át, forgalom szempontjából egy kevésbé zsúfolt útvonalon, és a reggeli falatokat már a Putna-vízesésnél fogyasztottuk el. Ebben a korai órában desszertként kínálta fel magát a néptelen táj, ritka pillanat ez a vízesésnél.

Brăila után még jó két óra út állt előttünk, amire elértük Jurilovcát. De kicsit sem bántam. Dobrogea vidéke magával ragadó. Meglepő módon a táj itt újra dimbes- dombos arculatra váltott, ez volt a dobrogeai hegyvonulat, igazi mediterrán beütéssel. Kopár táj, fekete magoktól dagadó elvirágzott napraforgó táblák, néhol egy-egy kisebb fa apró levélkékkel és végtelenbe vesző egyenes utak a semmiben. Szélmalmok, tiszta ég és forróság. Alig találkoztunk néhány településsel. Néha láttam benne az ókori Hellász szigetvilágát és a számomra oly kedves Itáliát is.

Kiskoromban számtalanszor jártam a Fekete-tengeren, és bármennyire is varázslatos lehet a tenger látványa, valahányszor rá gondolok, mindig többségbe kerülnek a negatív emlékek. Nem szerettem tengerre járni. De idővel rájöttem, hogy nem a tengerparttal volt a problémám, hanem sokkal inkább a rá telepedett mesterséges környezettel. A rengeteg ember, a még több szemét. Némiképp hozzájárult az is, hogy nagyon meleg volt, és én minden alkalommal leégtem. Ezekhez a dolgokhoz hozzácsatolható az üdülőtelepeken tapasztalható igénytelenség, a turizmushoz való hozzáértés abszolút hiánya és az utolérhetetlenül elszabadult horribilis árak. Sok esetben pedig a viselkedés és a saját magunk köré kreált luxus között mély morális szakadék húzódik. Körülbelül tíz évvel ezelőtt szakítottam a tengerrel és bár azóta sok tengerpartot láttam, más országok területén, idén úgy döntöttünk, hogy adunk egy esélyt, persze nem akármilyen feltételekkel. Így esett a választás a Duna-deltára, és az itt található tengerparti resort-ra, Gura Portiței-re!

Jurilovca egy halászfalu a Golovița-tó partján. Itt kezdődött számunkra a kaland, és egyben ért véget egy kis időre a kocsikázás. A recepción karszalaggal láttak el, majd leparkoltunk egy magánparkolóban. Azok számára, akik Gura Portiței-en szállnak meg, a parkírozás és az átkelés ingyenes.
Útipoggyász. Névsorolvasás. Maszk. És máris indult a sétahajó…

Amikor kihajóztunk a kikötőből, nem maradt egy köldökzsinórnyi kapcsolatunk sem az anyafölddel. Csak a végtelen vizet láttuk magunk előtt, semmi többet. A Golovița egy hatalmas kiterjedésű édesvizű tó, mely a Fekete-tenger lagúnarendszerének részét képezi. Bal oldalt a Razim-tó határolja, jobb oldalt a Sinoe és a Zmeica. Mind kapcsolatban állnak egymással. Óriási terület. De mégis hol található Gura Portiței?

Gura Portiței Románia tengerparti régiójának egyik luxus resort-ja, mely a természet igazi mestermunkájának köszönhetően egy csodálatos környezetben elhelyezkedő turistaparadicsom. A Fekete-tengert és annak lagúnarendszerét egy nagyon keskeny földsáv választja el egymástól. Itt található Gura Portiței, mindentől elzárva, a sós tenger és az édesvizű tavak peremén, a Duna-delta kapujában. Ez a páratlan hely három különböző típusú szállást is kínál az itt pihenőknek. Elsősorban a szállás lehet tóparti vagy tengerparti. A tóparti szállások egy kisebb szigeten találhatók, a Golovița-tó oldalán. Ezen házacskák többsége a sziget partján foglal helyet, mindegyik terasszal ellátott és ideális azok számára, akik elkötelezett művelői a pecázásnak.

A sziget és a tengerparti zóna között a recepció és az éttermek foglalnak helyet, ahol erre kiállított kártyával vásárolhattunk teljes ottlétünk alatt. A tengerparti zónában pedig kétféle szállás található. Szobák és apartmantok fürdővel ellátva, mint pl. a Vila Delfinul, a Casa Pescărească és a Vila Egreta, valamint a kis part menti házacskák, melyek nem rendelkeznek saját fürdővel. Ezeken túl nincs már más, csak a medence, a bár és a végtelen tenger. Megérkeztünk. Gura Portiței kikötője. Sétahajónk körülbelül fél óra alatt szelte át a Golovița tavat. Miután partra szálltunk, elvettük csomagjainkat és a belső recepción megkaptunk minden fontos információt szállásunkról. A Delfin villában (Vila Delfinul) szálltunk meg, mely a legközelebbi ház a tengerparthoz.

Ez a kellemes resort tulajdonképpen egy vadpart kellős közepén helyezkedik el. Tény, hogy partszakasza kissé átalakított, két mesterséges öböllel és finom homokkal rendelkezik, ám oly parányi, hogy észrevétlenül olvad bele a vadpart gondtalan és pazar végtelenjébe. Ami talán a legszimpatikusabb volt számomra, hogy nincs tömeg. Ez érvényes a nyári csúcsidőre is. Gura Portiței-en ugyanis nincs sok szállás, így soha nem tud elviselhetetlenül zsúfolttá válni. A hétvégék kivételével, amikor egynapos látogatók is érkeznek a szigetre, nincs aggodalomra ok, nyugalom és béke honol ezen az elfeledett, ám annál különlegesebb partszakaszon. Úgy érzed, hogy ez a hely csak érted van, a te privát birodalmad. Csakis a te kényelmedet szolgálja. Egy idő után már azt sem tudod, hogy milyen nap van és a legkevésbé az érdekel, hogy hány óra van.

A másik szívügyem a tisztaság. Bárhol is járok a világon, ez alapvető követelménynek számít. Tisztaságot várok el mindenhol. Tengeri emlékeimmel összehasonlítva, hihetetlenül pozitív csalódás volt, hogy Gura Portiței partja mennyire tiszta. Persze, elvétve talál az ember szemetet, ha keres, de gondoljunk bele, már csak a tenger is sodor ki a partra szemetet. Viszont nem jártam szemétben, mint sok esetben más tengerparti településeken, ahol hemzseg a cigarettacsikk és a napraforgómaghéj.

Ami a gasztronómiát illeti: istenien főznek. A felhozatal nagyon változatos, rengeteg különlegességgel. Többségben halféleségek és tenger gyümölcsei, de ezek mellett baromfi, disznóságok és bárányhús is fogyasztható. Azoknak, akik szeretik a halat és a tenger gyümölcseit, ez a hely egy igazi Kánaán lehet, hisz lepényhal, tokhal, süllő, kárász, ponty, lazac, hamszi, kagyló, csiga, garnéla, polip, tintahal és nem utolsó sorban békacomb is szerepelt az étlapon, ami egyébként kiválóan el volt készítve, igazi ínyencség volt számomra. Az árak itt jóval magasabbak az átlagosnál, az előre lefizetett összeggel gazdálkodhatunk kártyánk segítségével. Az étteremben minden költséget fedez a kártya, beleértve a csapolt sört is, mint egyetlen alkoholt, a parti bárban azonban nem fizethetünk a kártyával, így az plusz költséget jelent.

Mivel Gura Portiței a delta bejáratát képezi, különleges kirándulásokon vehetünk részt a Duna-delta számos részén. Kora nyáron és nyári időszakban nagyobb a választék az utazások terén. Ha elég kalandvágyók vagyunk, egészen könnyen tárul fel előttünk a Duna-delta páratlan világa. Egyébként a delta mindig szép, mindig tartogat meglepetést. Legjobb időszak talán mégis a kora nyár, amikor a pelikánok költenek, majd amikor próbarepülést tartanak a nagy utazás előtt. Mi sajnos a pelikánokat lekéstük, de magát a deltát, ezt a lebilincselő vidéket nekünk is sikerült meglátogatni. Csodálatos birodalom, egy egészen más világ. Ez azonban már egy másik történet, amelyről a következő bejegyzésemben szeretnék részletesebben mesélni.

Négy éjszakát töltöttünk ezen a csodálatos helyen. Minden reggel megnéztem a napfelkeltét. Úgy érzem, soha nem fogom tudni elfelejteni ezt a sirályok hangjától lármás, de mégis oly nyugodt és kellemes környezetet, melyet ez a különleges, hermetikusan elzárt miliő nyújtott nekem. Az ember idegei itt minden bizonnyal kisimulnak. Aki pihenésre vágyik, Gura Portiței a tökéletes hely, én csak ajánlani tudom. Kirándulásaink alkalmával mindig számolnunk kell egy negatív tényezővel is, mely elkerülhetetlen és Gura Portiței esetében is fennállt: mindig eljön az utolsó nap! Ezt a problémát még sajnos sosem sikerült kiküszöbölnünk. Utolsó nap is megnéztem a napfelkeltét és miközben csigákat és kagylókat gyűjtögettem sirályok és hullámok társaságában, elhatároztam, hogy mindenképp visszatérek ide. Elvégre egyszer a pelikánok nászát is meg kell nézni!

Ötödik nap. Délben. Újra bőröndök sorakoztak a Golovița parton. Eljött a hazautazás pillanata. Beszálltunk a sétahajóba és oly gyorsan maradt el mögöttünk Gura Portiței mesevilága, mintha mindig is csak egy nem létező, szép álom lett volna.

Jurilovcán újra egyesültünk kis autónkkal, majd egy aprócska kitérővel kimásztunk a Capul Doloșman tetejére. Ezt a sziklaszirtet tekintik Románia legmagasabb tengerparti pontjának. Bár közvetlenül már nincs kapcsolatban a Fekete-tengerrel, a lagúnarendszer révén azonban igen. Itt emelkedett valaha az ország legrégebbi vára, az Argamum vár, ma is megcsodálhatóak romjai. A sziklaszírt 29 méteres magasságából eszméletlen volt a kilátás. Látható az egész lagúnaredszer, és valahol a messzeségben a Fekete-tenger is. Lelki szemeink előtt kirajzolódtak Gura Portiței partjai, így búcsúztunk tőle, magasan a Capul Doloșman tetején, az ókori várrom széljárta csonkjain…

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.