Narancs

Szerző: Berszán-Árus Csilla • Fotók: Berszán-Árus Csilla •

2021. december 25.

Megosztom:

Narancs

Megvolt a téli napforduló, végre már világosodunk, és pár nap múlva vége a várakozásnak, eljön a szeretet és béke ünnepe. Milyen jó lenne, ha a e bolygó minden lakójának szíve szeretettel töltődne, és napkeleti bölcsesség költözne mindnyájunk fejébe! Persze, ez már utópia, eredeti jelentése szerint sehol- hely, mely kifejezés remekül ábrázolja elérhetetlenségét. Az utóbbi években meg nem hogy közelednék bármennyit is a tökéleteshez, hanem öles léptekkel távolodunk tőle. Apropó, léptek, a lábaim használatba vételére való várakozásom is a végéhez közeleg, remélem, acélbetétes lábaim megbírják a két hónapos, többet fogyasztó, mint mozgó felső fertályomat. E meggondolásból nem is igen fogyasztottam cukoralapú eledeleket, de ilyen nagy ünnepen, mint karácsony, félre lehet kicsit tenni a szigorú szabályokat. Főleg, ha az illető édesség inkább savanyúság. Ilyen lehet egy krémes sajttorta citrusfélékkel.
Ennek alapja egy negyed kiló morzsolt keksz és fél vaj keveréke. Mindezt belenyomkodjuk egy kapcsos tortaformába, majd beborítjuk a sajtos masszával: 250 g mascarpone (olasz krémsajt), ugyanennyi tejszín (felverve), egy tasak zselatinpor, egy narancs héja és leve, cukor ízlés szerint.

Hamar elkészül, és roppant finom!

Ezúton pedig kívánok mindnyájunknak áldott ünnepet egy régi örmény köszöntéssel: “Krisztus megszületett és kihirdettetett”, melyre a válasz: „Ez egy valódi örömhír neked és nekünk egyaránt”.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ