fbpx

Miért fontos, hogy tudd a bőrszíntipusod nyáron?

Szerző: Vinczefi László Éva • Fotók: Vinczefi László Éva • 2020.július 13.

Megosztom:

Miért fontos, hogy tudd a bőrszíntipusod nyáron?

Az ember testtömegének csaknem 10–12%-át teszi ki a bőr, amely a test legnagyobb szerve. Nyáron kimondottan fontos, hogy védjük a nap ultraibolya sugaraival szemben a bőrt, ugyanis azok károsíthatják az ember bőrét, idő előtti öregedéshez vezethetnek, illetve pigmentfoltokat (barna foltok) is okozhatnak.
Bőrszínünket a MELANIN nevű pigment határozza meg, amely a napsütés ellen nyújt védelmet. Minél több melanint tartalmaz a bőr, annál ellenállóbb a napfény hatásaival szemben és ez fordítva is igaz, minél kevesebb pigmentet tartalmaz a bőr, annál inkább károsodik, ha nem védjük. Erre épül a Fitzpatrick viszonyítási skála, amit bőrgyógyász szakemberek dolgoztak ki. Ez a viszonyítási skála egyben a szem és hajszínünket is figyelembe véve segít meghatározni, hogy bizonyos tónusú bőr hogyan reagál a napsugárzásra és ezek szerint hányas faktorszámú fényvédővel védhetjük meg a bőrünket. Hat típust különböztetünk meg, amelyekből az első négy típust írom le, ugyanis az utolsó két bőrszín nem jellemző nálunk.

1. típus: „Ír” típus

Ennél a típusnál a haj vörös színű, a szem kék vagy szürke.

A bőr nagyon kevés melanint tartalmaz, így ez a bőrszíntípus jóval hajlamosabb a bőrkárosodásra és a napfény okozta korai öregedésre. Ez a bőrszíntípus minden esetben leég, de sosem barnul le, ezért fontos a megfelelő védelem. Szükséges napi fényvédelem, SPF (Sun Protection Factor — fényvédő faktor) 30–40.

2. típus: Fehér bőrű európai

Ennél a típusnál a haj színe szőke, a szem színe kék vagy zöld.

Ez a bőrszín típus is könnyen leég, hiszen a bőr kevés melanin nevű pigmentet tartalmaz. A bőr rendszerint leég, nehezen barnul. Szükséges napi fényvédelem, hogy megvédjük a bőrt, SPF (Sun Protection Factor – fényvédő faktor) 20–30.

3. típus: Világos bőrű európai

Ennél a típusnál a haj színe mogyoró- vagy világosbarna, szem színe lehet zöld vagy barna.

Ez a bőrszíntípus több melanint tartalmaz, mint a fehér bőr, így valamivel már ellenállóbb a napfény hatásaival szemben. Könnyen leég ez a típus is, de fényvédő használatával és óvatos napozással képes barnulni. Szükséges napi fényvédelem SPF: 20–25.

4. típus: Olíva

Ennél a típusnál jellemző a sötétbarna vagy fekete haj, barna vagy zöld szem.

Jóval több melanint tartalmaz, mint a többi bőrszíntípus. A bőr csak ritkán ég le és gyorsan, könnyen barnul. Szükséges napi fényvédelem SPF: 15. Az 5-ös és a 6-os típusba főként afrikai és indiai emberek tartoznak, akik sosem égnek le.

Milyen fényvédőt érdemes használni?

Három fajta fényvédő létezik: fizikai, kémiai és természetes fényvédő.
A fizikai fényvédők egy pajzsot képeznek a bőrön, visszaverik, szétszórják a napfény sugarakat, így akadályozva, hogy bőrünket elérjék a sugarak. Előnyük, hogy biztonságosak, nem szívódnak fel, így hatóanyagai nem hatnak negatívan a bőrre, nem irritálják azt. Általában a cink-oxid és titán-dioxidot használják a kozmetikai iparban. Például a cink-oxid kifejezetten bőrvédő hatással rendelkezik. Azonban számolni kell azzal, hogy hatásuk kevésbé tartós.
A kémiai fényvédők a bőrben felszívódva fejtik ki hatásukat, hagyományosan elnyelik az UV-sugarakat. Előnyük, hogy hosszabban hatnak, de hátrányuk, hogy bekerülnek a véráramban, ahol egyes kísérletek szerint a májat is károsíthatják. Ezért ezek használatát érdemes kerülni. Leggyakrabban előforduló összetevő a napozószerekben: Octyl-Methoxycinnamate (OMC), Homosalate (Homomenthyl- salicylat vagy HMS), Octyl-Dimethyl-Para-Amino-Benzoic-Acid (OD-PABA), Benzophenone-1, Benzophenone-2, Benzophenone-3 (Oxybenzon), 3- Benzylidencamphor.
A természetes fényvédők általában növényi hatóanyagok, olajak, amelyek segítik a melanin egyenletes termelődését és visszaszorítják a káros melanin termelődését. A legbiztonságosabb megoldás és pluszban még a bőrt is táplálják. Ilyen olajak: sárgarépamag olaj, málnamag olaj, búzacsíra olaj, kókuszolaj, mandulaolaj és makadámdió olaj. A sárgarépamag-, málnamag- és búzacsíraolaj napfényvédő faktora kiemelkedően magas, SPF 30–40 értékűnek felel meg.
A fényvédők ugyan védik a bőrt a UVA- és UVB-sugarak negatív káros hatásaitól, de mi magunk is oda kell figyeljünk a napvédelemre:
  • Kerüljük a közvetlen napsugárzást, különösen 11 és 15 óra között.
  • Bőrszínnek megfelelően használjuk a megfelelő faktorszámú fényvédőket.
  • Használjunk megfelelő mennyiségű fényvédőt.
  • Néhány óránként alkalmazzuk újra a fényvédőt, hogy fenntartsuk a bőr védelmét.
  • Figyeljünk a bőrtípusunkra és arra, hogy a napfény milyen hatással van a bőrünkre. (Pl. Hiperpigmentált/barna foltos bőr esetén fokozottan kell figyelni a napvédelemre)
  • Az étrendünk legyen karotinoidokban (piros, sárga, valamint narancssárga gyümölcsökben és zöldségekben) gazdag, mert ezek belsőleg fogyasztva bizonyítottan védik a bőrt a nap káros hatásaival szemben.
Összegezve tehát, nagyon fontos a megfelelő fényvédelem, ugyanis megvédhetjük a bőrt a korai ráncoktól, a bőr károsodásától, valamint a pigmentfoltok kialakulásától. Fényvédőként a legjobb választás, ha fizikai vagy természetes fényvédőt alkalmazzuk, mivel ezek védik, de nem károsítják a bőrünket.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.