26 febr Levél. Cím nélkül. Úgyis oda talál ahova meg kell érkeznie
Levél. Cím nélkül. Úgyis oda talál ahova meg kell érkeznie.
Gondolatban legalább ezerszer nekiszaladtam már ennek a levélnek. A körvonalai hónapok óta kirajzolódtak a fejemben. Csak éppen a veleje hiányzott, a tartalma, a lényege. A kerete annyira díszes, sőt obszcénul túlzsúfolt volt már a fejemben és akkora a belsejében a semmi, az űr, hogy úgy döntöttem, le kell üljek írni. Hátha írás közben megkönyörül rajtam a múzsa és szavakba önti, amit már érezni sem tudok.
Van egy száraz gombóc a torkomban. Nem nyom, nem gátolja a légzést, evést, ivást. Csak éppen megszűr mindent. Amint bemegy rajta, ízetlen lesz a falat, s ahogyan kijön, üresen pang a szó. Kicsit olyan mint abban a három napban a baleset után, amikor minden eltompult. Nem csak az érzékeim, de a szürkeállományom is. Nehéz ezt megmagyarázni, érzékeltetni sem lehet. Mert hogyan érzékeltethetnéd az érzés hiányát?
Történt már meg veled, hogy három napig nem voltál szomjas? Egyszerűen nem szólt neked se a gyomrod, se a kiszáradt szád, se a megbénult agyad, hogy vízre lenne szükség. És éhes sem voltál, és a gyomrod sem fájt emiatt. Velem ez történt abban a három napban a baleset után. Nem tudom, ha megfigyelted már valaha, de térden állva más szögből látod a világot. Kicsit elcsúszik. Kicsit elbillen. Nem sokat, egy fél millimétert csupán. Éppen eleget, hogy beszivárogjon rajta valami túlvilági fény, és egycsapásra (van ám a magyar szavaknak súlya s többdimenzionalitása) megváltozik minden.
Azon a milliméternyi résen leleplezi önmagát a színdarab, az álarcok, amiket egyszerre önként és öntudatlanul aggatunk magunkra. Honnan tudom, hogy színjáték? Te árultad el nekem, amikor levetkőzted a jelmezt, amit a lelkeden viseltél. Sajnos rövid szerepet vállaltál magadra. Későn jöttél, hamar mentél. Úgy vártalak s mire megismertelek volna igazán, el is köszöntél. Mióta meghaltál vajon mivel foglalkozol?
Aki azt gondolja, hogy ebben a világban van más az ok-okozati összefüggésen kívül, ámítja magát. Ha nem vagyok ott éppen akkor a közeledben, ahol semmi keresnivalóm sem volt szokványos körülmények között, akkor nem beszélgetek éppen halálról és elengedésről, amikor halálhíred kapom és nem is láthattalak volna, nem érezhettem volna a lelked, amit körülölel. Mindig tudtam, hogy öregebb vagy nálam, nem emberévekben, hanem bölcsességben. Csak azt nem tudtam, hogy erre azért van szükséged, mert sürget az idő.
Azt mondja a Magyar, hogy „térdre kényszerül”, meg azt is mondja, hogy „kivágták alóla a lábát”. Hát ezt egyidejűleg éreztem, nemcsak lélekben, hanem fizikálisan is, szó szerint. A lábam elgyengült és a térdemre támaszkodott. Térdeltem és összekulcsoltam a kezem, miközben a rendőrök távolságokat, meg hiányzó féknyomokat mértek és a vojörködő sofőrök szuvenírfotókat készítettek maguknak. Megbolondult körülöttem a világ.
Kívülről úgy tűnt talán, hogy imádkozom. Talán Istenhez, hogy utat mutasson a lelkednek. Pedig nem imádkoztam senkihez. Veled beszéltem. Köszönetet mondtam neked. Áldás voltál az életünkben. Ez előtt meg kellett hajolni.
Azt mondják, a gyásznak stádiumai vannak. Ez csak azért van, mert képtelenek vagyunk nem lineárisan gondolkodni. A gyásznak nincsenek stádiumai. Körbe-körbe megy. Van, hogy nagyon kicsi a kör, és perceken belüli egymásutánban jelentkezik a fájdalom, a bénultság, a düh és az elfogadás. És van, amikor a kör jó nagyra sikerül, s már majdnem azt hiszed állandósult az elfogadás. De a természetben semmi sem állandó, a körforgáson kívül.
Ez egyre nyilvánvalóbb számomra, mióta virágokkal foglalkozom. (Ebben is támogattál. Te voltál a leglelkesebb marketingesem). Semmi sem pusztul el teljesen, valamilyen formában a tetszőleges halál után megújul. Ugyanakkor semmi sem örök, még az évelő növények sem. Csak számukra tágabb a kör.
Sokat gondolkodtam azon, hogyan tudnék neked emléket állítani, nem olyat, amit kőből faragtak, hanem olyat, amilyen te voltál, élettel telit. Van a fejemben egy kép róla, még időbe kerül míg testet ölt, de ígérem, méltó lesz hozzád. Emlékeztetőül, ha valaha is kételkednék benne, hogy egyszer megvalósul, a vállalkozásomra aggattam a képed. A szimbolikusat. Egy Nigella Damscenáét, egy Katicavirágét***. Tudtad, hogy a Nigella egyik legkülönlegesebb formája a „Transformer”? Nem csak a neve emlékeztet a tiedre, de a milyensége is. Még írok. Amikor a kép elkezd összeállni.
***Lábjegyzet:
Nigella Damascena- Katicavirág vagy más néven Borzaskata, a boglárkafélék családjából. – Fekete Katalin emlékére (1994-2018)
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
