Levél a Túlvilágra Őrizem a szemedet

Szerző: Csata Éva • Fotók: Unsplash • 2020. november 20.

Megosztom:

Levél a túlvilágra

Őrizem a szemedet

Szerelmes kedvesem, ma búcsúzni jövök hozzád.
Úgy döntöttem, hogy az életet választom. És ma már teljesen biztos vagyok abban, hogy sem élet, sem halál nincsen nélküled. De még csak köztes állapot sem.
Az a szerelem, amely bennünket összekötött, túlmutat mindenen, mi embert érinthet, mert a lélek halhatatlan, s így szerelmünk is, mert lelkünk talaján szökkent szárba és onnan táplálkozott. Utolsó levelemben arra céloztam, hogy ezek a legnehezebb idők kissé mindig döntéshelyzetbe kényszerítik az ember.
Döntöttem.
Az emlékezés, a közös emlékeink hajóján való utazás meggátol abban, hogy jelen legyek. Márpedig a MOST-ban való jelenlétnél fontosabb nincs. Tartozom önmagamnak, a gyermekeknek és természetesen neked, aki azért hagytál magad mögött, hogy vigyázni tudjak rájuk, szemmel tudjam őket tartani. Itt vagyok. És mindaddig maradok, ameddig szükségük van rám. Majd, ha és amikor elboldogulnak — az Úr hozzád hív majd, kedvesem. És én boldogan menni fogok.
Addig is megőrizlek meséimben, azoknak a varázslatos pillanatoknak az ajándékaként, amikor érzem, tudom, hogy fogod a kezemet és őrized a szememet — ahogy Ady mondotta:
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
Kegyelem, gondoskodás, élet és szeretet. Ezekből szeretnék táplálni és táplálkozni. Hiszen mindig van tovább. Nem mindegy, hogy hogyan. Virágzó lélekkel, vagy a felejtések falai között, mely megfojtja az elmét és lelket, valamint a háborúk talaján termő esélyeket — mondtam neked utolsó levelemben. És most erre a mondatomra hivatkozom.
Ahhoz, hogy itt legyek, meg kell tennem ezt az utolsó lépést.
A leválást rólad, hogy majd ismét kötődni tudjunk.
Hosszan elhúzódott ez a gyászfolyamat.
De mindent elmondottam, amivel tartoztam neked.
Oly sok levél, száz meg ezer szava, melyet egyetlen sóhajtásban is összefoglalhatunk:
szeretlek, kedvesem.
Igyekszem hozzád, amikor eljön annak az ideje.
Hogy szerelmünk beteljesülhessen a lelkek nászában, melyre meghívást kaptunk.

„Kegyelem, gondoskodás, élet és szeretet. Ezekből szeretnék táplálni és táplálkozni. Hiszen mindig van tovább. Nem mindegy, hogy hogyan” — ezeket a gondolatokat osztotta meg a nagytata utolsó előtti, feleségének írt levelében. És most a 46. levéllel búcsúzik tőle, a viszontlátásig.

Mi is búcsúzunk a Levél a túlvilágról sorozattól ezekkel az idézet sorokkal, amelyek röviden, nagyon tömören, de méltón összegzik a hónapok alatt a lelkünket melengető írásokat. búcsúztatjuk ezeket az írásokat, amelyek hétről hétre adtak nekünk emészteni való gondolatokat, amin elmélázzunk. Ott voltunk mi is az „öreggel”, feleségével, családjával, a kutyájukkal fent és lent. Minden részben találtunk valamit, ami megfogott, ami megragadta szívünket, lelkünket, ami megmaradt. Úgy gondolnánk nagytata elfáradt, de nem, nem ezért búcsúzik, hanem azért, mert várja az élet, és végre felkészült rá, hogy ezt a meghívást elfogadja.

A fenti cikk a Levél a túlvilágról sorozat negyvenhatodik befejező része.
Életünk sodrásában találkozunk jelenségekkel, folyamatok részesei vagyunk, amik mellett nem tudunk elmenni csukott szemekkel és fülekkel. Ezek a történések, hangulatok és viszonyok gondolatokat és érzéseket ébresztenek bennünk. Mi sem hagyjuk szótlanul őket. Beszélnünk kell a világ, társadalmunk és életünk változásairól, a jelenségekről, amikre rávilágítva, beszélve róluk talán jobban megértünk. Sokakban megfogalmazódott gondolatok jelennek meg egy öregember halott feleségéhez írott leveleiben. Halott? Nézőpont kérdése. Az öregember számára nem az, benne él, hisz évtizedekig társa volt, és az öreg fejében, szívében és lelkében is ott van még. Múlt idők lencséjén át nézi az öreg a mai világot, amelynek inkább szemlélője, mint megélője. Nem mondja ki, hogy jobb volt régen, vagy jobb most, hiszen a „jobb” relatív. Ő csak viszonyít, elmesél, észrevételez, egy élet és egy letűnt kor megtapasztalásának tükrében. Ki ez az öreg ember? Mi vagyunk?
Még több levelet találsz itt.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS