Kerti örömök

Szerző: Berszán-Árus Csilla • Fotók: Berszán-Árus Csilla • 2023. július 22.

Megosztom:

Kerti örömök

Egy előnye egészen biztosan van annak, ha az ember kertje tengerszint felett 850 méteren található. Míg máshol már csak emlék az eper, nálam még javában piroslik a sok kis gyümölcs a zöld levelek árnyékában. Mondjuk, a paradicsomról ez már aligha mondható el, mert pirulásával együtt megérkeznek a hajnali fagyok is. De sebaj, első osztályú recepteket tudok zöldparadicsomból! Ha a júliusi epernek ez az ára, ám legyen, hajlandó vagyok fizetni érte. Mert nincs is jobb, mint egy zamatos, kerti eperbe harapni! Ugyan kissé kisebb, halványabb, formátlanabb, mint génkezelt rokona, de a mienk.
Az első szemek útja a gyomrokba és a lekvárosüvegekbe vezet, majd, ha ezek el- és megtelnek, jut belőle a fagyasztóba, meg süteménybe is. A legfinomabb epres sütemény (családi, egyhangú vélemény szerint) egyben a legegyszerűbb is: piskóta, eper, tejszínhab. A piskóta is minimális összetevőkből készül: tojás, víz, cukor, liszt. Tortaformában sül körülbelül 20 percig, hűlés után meg rögvest ráugrálnak a kertből frissen érkezett eperszemek. A tejszínhab kanállal kerül rá, csak lazán, habzsák-spórolósan, míg olyan formát ölt, mint egy hullámzó tenger. Minimalista alkotás, egyszerű összetevőkből, csak semmi grandiózus barokk vagy rokokó cicoma, úgyis inkább nyelik, mint nézik.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS