Kálomista

Szerző: Berszán-Árus Csilla • Fotók: Berszán-Árus Csilla •

2019. december 14.

Megosztom:

Kálomista

Megjött a tél, pont annyi havazással, hogy a padlócsempe-törlő applikációmat kénytelen legyek bekapcsolni. Ha meg tél eleje, akkor városunk ünnepe is teljes erővel dübörög. Természetszerűleg nem a telet ünnepeljük, abból ugyanis annyit kapunk, hogy sok is a jóból (az éves átlaghőmérséklet itt állítólag 5,5 fok), hanem városunk névadójának, Szent Miklósnak napját.
Mint e névből is kitűnik, ez egy katolikus vidék, és ha egy fatális tévedés során a Gyergyói-medence feltelne vízzel, a nagy katolikus tengerben igen csekély mennyiségű kálvinista hal úszkálna. Ezek egyike lennék jómagam is, és mint a református nőszövetség tagja, némi egyeztetés után elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy megejtsük fellépőnket a Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválon, melyet idén immár tizedik alkalommal rendeznek a már fent említett városnapokon. Jöttünk, főztünk és még nyertünk is: tapasztalatot, szeretetteljes együttlétet, hálás szavakat a kiosztott ételért, dicséretet a zsűritől, és nem utolsó sorban ezüst kupát és arany medált.
Mi mást főzhet ilyenkor az ember, mint kálomista levest.
  • 1 kilónyi húsos csont,

  • 1-1 darab hagyma,

  • nagyobb krumpli,

  • karalábé,

  • 5 darab murok,

  • 3 darab petrezselyem,

  • 2 gerezd fokhagyma,

  • levesbetéthez 2 darab tojás,

  • liszt,

  • csipet só

Készült kálomista menyország is, mely hangzatos név alatt egy lebbenccsel feltúrbózott vargabéles lapul.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS