Hiánypótlás

Szerző: Berszán-Árus Csilla • Fotók: Berszán-Árus Csilla • 2023. június 17.

Megosztom:

Hiánypótlás

Két jó étel élvezete maradt ki gyermekkoromból: a miccs és a pacalleves. Többek között. Ugyanis  Édesanyám ezeket előszeretettel kerülte. Engem meg folyamatosan sürget és hajt a vágy, hogy pótoljam étrendbéli mulasztásaimat. Ez ügy érdekében aztán hajlandó vagyok majd mindenre (természetesen, konyhai műveletekre értendően!). Hát még milyen nagy segítség aztán, ha pont darált birkahússal ajándékoznak meg! Ilyenkor csakis egyre gondolhat  az ember, éspedig a miccsre.
Mindent összevetve, gondolván még egyet, máris könyökig merültem a fagyasztóba, némi egyéb állatból nyert darált húsok után turkálva. És, mint tudjuk, aki keres, az talál –általában-, tehát már csak némi olvadási folyamatokat kellett végigvárnom. Utána rögtön következhetett a massza összeállítása: fél-fél kiló birka- és marhahús, egy fej hagyma, 4 cikk fokhagyma, 1 kávéskanál csombor (akár kakukkfű, koriander, szegfűbors), ugyanannyi szódapor, só, bors, 2 deci ásványvíz vagy húsleves. Erőteljes kavarás után, a továbbiakban beiktattam egy egynapos hűtői pihenőt, jót tesz neki alapon. Másnap szórakoztam még a formázással (végkövetkeztetés: gömböt alkotni könnyebb, mint hengert), sütéssel, zenei aláfestésként meg ott rotyogott mellette egy jó sárgaborsó főzelék. Savanyúkáposzta ugyan a képre egyáltalán nem került, ellenben a gyomrunkba annál több!

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS