Hála Tizennegyedik rész

Szerző: Csata Éva • Fotók: Freepik • 2021. szeptember 17.

Megosztom:

Hála

XIV. rész

Nem tudom, hogy létezik-e igaz barátság felnőttkorban… Inkább arra hajlok, hogy nem. Kapcsolataink letisztultabbak, funkcionálisabbak, mint gyermek- vagy fiatalkorunk idején. Gyermekkorban barát volt a szomszéd, vagy anyádék barátainak a gyermekei. Aztán, barátok lettek az iskolatársak, hiszen napjaink jelentős részét a társaságukban töltöttük el. Majd barát lett választás szerint az, aki szimpatikus volt, akivel talált a világnézeted, a politikai és vallási meggyőződésed, az életről alkotott filozófiai nézeteid.
Felnőttkorban azonban — nem igazán beszélhettem barátokról.
Ismerősökről, kollégákról, évfolyamtársakról, szomszédokról, szülőtársakról igen.
De barátokról nem.
Érdekes módon Katát sem tartottam barátnak.
Családtagnak — családunkra nőtt nyúlványnak igen.
De barátnak nem.
Annyira különböztünk egymástól, amennyire két ember különbözhetett.
Soha nem sikerült elfogadnom őt. Ahogy neki sem engem. De erről az ember nem beszél. Éli.
Megértettük, hiszen ismertük egymást.
Elfogadtuk, hiszen szerettük egymást.
De ez a szeretet mindennél őszintébb volt.
Nem egy vegytiszta, megkérdőjelezhetetlen szeretet volt.
Hanem valami olyasmi, mint az élet maga. Minden komplexitásával együtt.
Belefért a gyűlölet, a féltékenység, a rivalizálás, egymás elbírálása, a bírálatoknak való hangadás, a kételkedés és igen, mindennek alapját a beletörődő szeretet képezte.
Hogy ez jó volt vagy rossz, elítélendő vagy elfogadható? Nem tudom. Akkoriban nem is érdekelt. Nem volt időm lamentálni felette.
Éltem. Ma már tudom, ha választhattunk volna, soha nem leszünk egymás barátai. Mert a barátokat az ember megválasztja.
A családtagokat nem…
És a kapcsolatunk nem egészen választás kérdése volt.
Kaptuk egymást.
Mint egy ferde tükröt.
Mintha az élet azt akarta volna megmutatni, hogy milyenek nem vagyunk. Ahhoz, hogy
kikövetkeztethessük, hogy pontosan milyenek is vagyunk.
Via negativa volt a javából.
Ahogy én is neki.
Ismertem, szerettem, pucoltam a cipőjét — de soha nem szerettem volna járni benne.
Ahogy ő is elborzadt az enyém középszerűségétől.
Ez az egy volt közös cél mindkettőnk életében.
A vándorlás önmagunkhoz…
Ezt tervezgettük, színezgettük, elvettünk belőle és hozzáadtunk, de leginkább mindig is kerestük a mindkettőnk számára megfelelő időt, amikor végigjárhatjuk ezt a közös utat.
Az egyetlen közös utat.
Amíg utolsó percben úgy nem döntött, hogy cserben hagy.
Elmegy.
Időnap előtt.
Előzetes bejelentés nélkül.
Figyelembe sem véve a hátramaradottakat.
Úgy, ahogyan éltében tette.
Utána az özönvíz…
Nekem meg ezek után csak egy feladatom létezett — túlélni az áradást! Bármi áron…
Ígértük, hogy lesz folytatás, és íme: Csata Éva újabb, nagyobb hangvételű írásával találkozhat az olvasó hétről hétre. Egy kisregény barátságról, csalódásról, elbukásról, veszteségről, kapcsolati és személyes fejlődésről, értelemkeresésről, feldolgozásról. Vagyis mindenféle, a lelkünk mélyében zajló folyamatról. Olvasd, kedves olvasó, mert egy kicsit megáll az idő, míg a sorok végére érsz, egy kicsit magaddal és a lelkeddel lehetsz csak abban a pár percben, míg szemed falja az egymás mögé sorakozó betűket. És ahogy Éva írásaival lenni szokott: nem csak a szemed, de a lelked is falni fogja a sorokat, az újabb és újabb részeket. Mert ez az írás rólad is szól. Munkás élmény lesz, dolgoznod kell vele szellemileg, mert két idősíkon halad a történet, oda kell figyelned; és lelkileg is dolgoznod kell, sőt, inkább a szöveg fog dolgozni a te lelkeddel. Bízunk benne, hogy megbirkózol vele. Érdemes!

A szerző Bookmann Kiadónál eddig megjelent könyvei megrendelhetők a www.antikvarius.ro oldalról:

  Homokóra láncostól  

•   Vér és döntés   

•   Barnabás, a vigasztalás fia   

•   Láncok az időben   

•   Génjeimben a hiba

•   Egy élettel tartozom

Előkészületben:

•   Génjeimben a hiba II   

•   Bennem a létra

Még több részt találsz itt.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ