Hála Tizenegyedik rész

Szerző: Csata Éva • Fotók: Unsplash • 2021. augusztus 27.

Megosztom:

Hála

XI. rész

Az egyetemi évek úgy teltek, hogy közben soha nem sikerült felismernünk, hogy emberi életidőnk legszebb és legfelhőtlenebb időszaka. Azt hittük, teher a tanulás — miközben esély volt. Rettegtük a vizsgákat — miközben tükrök voltak. Élveztük egymás figyelmét, miközben magunk elől bujkáltunk. Készültünk a jövőre, miközben rejtőzködtünk a jelen elől. Kata és Andris a sebészetet választották. Én a pszichiátria mellett tettem le a voksomat.
Anyu alig értette meg, apa nehezen viselte döntésemet. Egyedül Andris támogatott.
Szeretőm volt, és legjobb barátom.
Az a társ, akire mindig lehet számítani.
Nem tudom megfogalmazni mit jelent a kémia két ember között.
Ha az a szerelem vagy szerelmi lángolás kizárólagos ismérve, akkor mi inkább barátok voltunk.
Testvérek.
Andris jó szerető volt.
Soha nem okozott fájdalmat.
De a fejét sem veszítette el soha sem.
Mellettem nem. Velem nem. Lehet, hogy nem voltam számára az a nő.
Vagy éppen az voltam, akivel érdemes egy egész életidőre berendezkedni.
Nem tudom.
Amikor utolsó évben teherbe estem — rábólintottunk. Segítséggel meg lehetett oldani. Második szemeszter végét jártuk. Húzva, halasztva, nyögve, nyelve ki lehetett hozni belőle az optimálisat. Kata magán kívül volt. De nem bántott. Megértettem. Azok után, amit óvatlanul elmesélt. Nem is reagálhatott volna másként.
— Nem akarom, hogy az a nő légy.
— Nem leszek.
— Ha meg az leszel, akkor is melletted leszek. De előtte elverlek. Mert hülye vagy. Hülye az, akinek folyamatosan mondják, hogy ne tegyen valamit, de ő úgyis megteszi. Miért? Mert hülye.
— Szeretlek.
— Ahogy én is.
A kisbabám, csodálatos Kata (nem is adhattam volna más nevet) nyolcadik hónapra született. Amilyen picike volt, éppen annyira megkínozott. Kata és Andris fogták a kezemet. Kata gyönyörű volt. Mint mindig. Miközben én elkínzott, puffadt, csatakos és büdös. De kislányunk mindenért kárpótolt. Andris pillantása, amivel megköszönte, az a gyengédség, ahogy magához ölelte a pehelysúlyú kisbabát és az a büszke tartás, ami a friss apák kiváltsága. Ezekért megérte.
Kata lett a tündérkeresztanya. Aki mindig makulátlan volt, bejelentés nélkül érkezett, tömérdeknyi ajándékkal felpakolva — zajosan újraindítva a rendszert, aminek mi csupán elemei voltunk. Összeszidott a slamposságomért. Ráncba szedett házasságunk elkényelmesedéséért. Felkapkodva a szétdobált dolgokat, mintha az egyetemi évek ideje alatt nem én lettem volna az, aki utána pakolgatott, ételt főzött és beparancsolt az ágyba, hogy végre ki tudjam pihenni magam. Ilyenkor olykor arra ébredtem, hogy a nappaliban Andrissal szakmai kérdéseket vitatnak meg. Féltékeny voltam rájuk. Kívülállónak éreztem magam. Aki körökkel lemaradt a mögött a két ember mögött, akiket a legjobban szeretett. Nehezen és lemaradva sikerült befejezni a tanulmányaimat. S noha jelessel zártam vizsgáimat, óriási hiányérzet volt bennem amiatt, hogy nem tehettem meg mindent, amire képes voltam. Tanáraim nyugtattak. De a nyugalomnak belülről kellett volna felbugyognia.
Mire a testem ismét helyrejött, mire az éjszakákat többé-kevésbé átaludhattam, mire a bőröm ismét tiszta lett, a hajam meg fényes, mire úgy éreztem, lassan de biztosan felzárkózom, ismét várandós lettem. Az örömbe üröm is vegyült jócskán. Akartam családot, akartam gyereket, de az ambícióim megsérültek. Pontosan tudtam mit vállaltam magamra. Mivel jár az első néhány év. Hogy a gyerek szükségletei semmire sincsenek tekintettel. Fejlődni akartam, de anya is szerettem volna lenni. A két út olykor fényévekre állt egymástól — közöttük hidat csak a lemondásaim képeztek.
Ígértük, hogy lesz folytatás, és íme: Csata Éva újabb, nagyobb hangvételű írásával találkozhat az olvasó hétről hétre. Egy kisregény barátságról, csalódásról, elbukásról, veszteségről, kapcsolati és személyes fejlődésről, értelemkeresésről, feldolgozásról. Vagyis mindenféle, a lelkünk mélyében zajló folyamatról. Olvasd, kedves olvasó, mert egy kicsit megáll az idő, míg a sorok végére érsz, egy kicsit magaddal és a lelkeddel lehetsz csak abban a pár percben, míg szemed falja az egymás mögé sorakozó betűket. És ahogy Éva írásaival lenni szokott: nem csak a szemed, de a lelked is falni fogja a sorokat, az újabb és újabb részeket. Mert ez az írás rólad is szól. Munkás élmény lesz, dolgoznod kell vele szellemileg, mert két idősíkon halad a történet, oda kell figyelned; és lelkileg is dolgoznod kell, sőt, inkább a szöveg fog dolgozni a te lelkeddel. Bízunk benne, hogy megbirkózol vele. Érdemes!

A szerző Bookmann Kiadónál eddig megjelent könyvei megrendelhetők a www.antikvarius.ro oldalról:

  Homokóra láncostól  

•   Vér és döntés   

•   Barnabás, a vigasztalás fia   

•   Láncok az időben   

•   Génjeimben a hiba

•   Egy élettel tartozom

Előkészületben:

•   Génjeimben a hiba II   

•   Bennem a létra

Még több részt találsz itt.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ