20 aug Hála Tizedik rész
Hála
X. rész
2019
A nyaralásunk vége csendben telt. Mintha meghalt volna valaki. És nem lenne illendő hangoskodni, nevetni vagy élni. Ott lebegett egy fel nem tett kérdés a levegőben, amely olykor egy meg nem válaszolt válasznak csapódott. Monotonon ismétlődve, ahogyan a hullámok verték a partot.
Nem álltam készen arra, hogy a terveimről meséljek. Nem akartam tervezni sem. Egyszerűen csak megélni. Egyik lépést a másik után. Ajándékként kezelve minden pillanatot. Miután éppen olyan eseménytelen csendben hazaérkeztünk, mint ahogyan a bejelentést követő utolsó három napunk telt — elmentem meglátogatni a gyerekeket. Búcsúzkodtam. Nem engedélyt kértem. Elmenőben mellesleg megemlítettem, hogy egy időre elutazom.
Válaszaik megfeleltek az elvárásaimnak. És apa?… — Apátok marad — mondtam. Most csak én megyek. — De hova? Mi történt? — Semmi. Csak egy kis időre van szükségem. Úgy néztek rám, ahogy gyenge elméjűre szokás. Meg voltam győződve, hogy ahogy elhagyom a házat, mindegyik az apját tárcsázza.
— A gyerekek aggódnak — jelentette ki büszkén Andris, amikor lefeküdni készülődtünk.
— Aggódnak. Az nem baj. Sőt. Azt hiszem természetes.
— Szóval semmi sem győzhet meg arról, hogy a terved hajmeresztő.
— Nem! — nevettem. A gyerekek muníció sem — mondtam mosolyogva.
— És bővebbet mikor árulsz el erről az egészről?
— Nincs pasas a dologban! — mondtam. Ez volt a kérdés, nem? Egyedül megyek.
— Ismersz, mint a nyitott könyvet…
— Ismerlek, ahogy te is engem. Épp emiatt lep meg, hogy a gyerekekkel együtt aggodalmaskodsz. Hogy ők ezt teszik, rendben van. Ez a feladatuk. Csak egy szeletet ismernek belőlem. Egy szerepet, amit eljátszottam. Jól, rosszul, de ott voltam mindig. Most, hogy a szerep mindennapos értelmét vesztette, megint lehetek csak én. Aki közben meg persze anya, meg feleség, meg nyugdíjas — de elsősorban én. Érted, ugye?
— Nem. Nekem ez túl sok. Mindig mindent túlbonyolítasz.
— Nem. Soha semmit. Csak nevén nevezem a dolgokat. Amitől te rettegsz.
— Analizálsz.
— Analizállak. Megtehetem. Itt vagy. Én meg ez vagyok. Aki megnéz, közel hoz, darabokra szed, értelmet keres és összerak. Csak most az egyszer magammal akarom ugyanezt. Ennyi.
— S mi lesz, ha rájössz, hogy már nem szeretsz?
— Akkor is jobb lesz, mint ami most van. Ez a lélegzetvisszafojtott állapot. Amikor mindenki arra vár, hogy a másik mit lép. Miközben meg nem lép senki semmit.
— Igazad van. De akkor is aggaszt.
— Hogy elveszítesz?
— Hogy magad mögött hagysz.
— Nem tenném.
— Én megtettem.
— Ezt ne most. Gondolkodnom kell.
— Abból soha nem származik semmi jó.
— Rád nézve? De! Az igazság mindennél jobb.
— Az igazság fáj.
Ígértük, hogy lesz folytatás, és íme: Csata Éva újabb, nagyobb hangvételű írásával találkozhat az olvasó hétről hétre. Egy kisregény barátságról, csalódásról, elbukásról, veszteségről, kapcsolati és személyes fejlődésről, értelemkeresésről, feldolgozásról. Vagyis mindenféle, a lelkünk mélyében zajló folyamatról. Olvasd, kedves olvasó, mert egy kicsit megáll az idő, míg a sorok végére érsz, egy kicsit magaddal és a lelkeddel lehetsz csak abban a pár percben, míg szemed falja az egymás mögé sorakozó betűket. És ahogy Éva írásaival lenni szokott: nem csak a szemed, de a lelked is falni fogja a sorokat, az újabb és újabb részeket. Mert ez az írás rólad is szól. Munkás élmény lesz, dolgoznod kell vele szellemileg, mert két idősíkon halad a történet, oda kell figyelned; és lelkileg is dolgoznod kell, sőt, inkább a szöveg fog dolgozni a te lelkeddel. Bízunk benne, hogy megbirkózol vele. Érdemes!
A szerző Bookmann Kiadónál eddig megjelent könyvei megrendelhetők a www.antikvarius.ro oldalról:
• Homokóra láncostól
• Vér és döntés
• Barnabás, a vigasztalás fia
• Láncok az időben
• Génjeimben a hiba
• Egy élettel tartozom
Előkészületben:
• Génjeimben a hiba II
• Bennem a létra
Még több részt találsz itt.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
