
25 jún Hála Második rész
Hála
II. rész
A kezdetek, amikor még mindent komolyan hittünk…
Édesanyámék fantasztikus emberek voltak. Anya háziasszony, apa tanár. Igazi szerelmi házasság volt az övék, emiatt nem mentes a drámáktól. Úgy, ahogyan ők tudtak veszekedni, senki sem tudott. A vitáik idős korukra sem veszítettek a hevességükből. Csak a vita tárgya lett egyre elmosódottabb. Ha hallgattuk őket, mindig nevethetnékünk támadt azoktól a semmiségektől, amik felett marcangolták egymást. De nekik ez volt a normális. Ez tartotta életben őket.
Katát első perctől szerették és elfogadták.
Egyetemi évünk első szemeszterének vége volt.
Addig el rengeteget hallottak róla. Valósággal könyörögtek, hogy elkísérjen ő is.
— Annyit hallottunk felőled, olyan, mintha családtag lennél. Közöttünk a helyed — szajkózták egyöntetűen. És ez volt a második nagyon fontos dolog, amikben az évek során osztoznunk kellett.
Anya ragaszkodott ahhoz, hogy egyetemre menjek.
Apa jobban örült volna annak, ha egyszerűen a közelükben maradok.
— Ha fiú lenne, nem így vélekednél. Akkor te kergetnéd. Most meg kötöd az ebet a karóhoz.
— De hát lány. Itthon a helye, ismerkednie kell, férjet, párt találnia, gyermeket szülnie és otthont építenie.
— Hülyeség és ezt te is tudod. Megvan hozzá az esze. Menjen és tanuljon.
Tapasztaljon, tévedjen, hozza helyre, éljen. Ott is tud ismerkedni majd és még az sem kizárt, hogy megtalálja élete párját. Sokkal többet és sokkal jobbat érdemel, mit amit neki tartogat ez a város. Ha újrakezdhetném, elmennék.
— De mi van akkor, ha ő nem akar elmenni? Ha ráerőszakolod a fene nagy szabadság iránti vágyadat?
— Kérdezzük meg. S ha menni akar, akkor engeded. Egy szót sem szólsz többé.
— Jó.
Aznap este alaposan átrágtunk mindent.
Nehezen hagytam magukra, de mindennél jobban menni akartam.
Nem tanítani akartam, ahogyan apa remélte. Orvos akartam lenni. Merész, bátor, tájékozott, képzett szakember, aki egyenrangú a férfiakkal.

— Az ugye tiszta, hogy ez nem egy egyszeri küzdelem? Az egész életedet át fogja hatni. Hogy bizonyíts, helyt állj, folyamatosan letegyél az asztalra. Míg a férfi kollégák rég hátra lesznek dőlve, neked még mindig bizonyítanod kell. És még akkor is alárendeltként fognak kezelni. — Nem baj. Harcolok. És ilyen harc volt a bejutás. Míg én éjt nappallá téve tanultam, szaktanárokkal készültem — voltak olyan, természetesen fiatal férfiak, akik csak egyszerűen megjelentek. Na nem azért, hogy tanúbizonyságot tegyenek arról, amit tudnak, hanem, hogy nyilvános lenézéssel végigmérjenek. Mint egy páriát. Aki egyáltalán mit is keres itt? Ők a sokadik generációs orvosfiókák voltak. Akiknek már a születésük előtt megvolt az egész életútjuk.
Egészségesek lesznek, okosak és lehetőleg jóvágásúak, kiviselik magukat fiatalon, hogy a későbbiekben elviselhető szinten tudják kielégíteni állati késztetéseiket. Természetesen orvosira mennek és ezt már kétévesen is értelmesen képesek megfogalmazni. Nem tanulnak túlzottan sokat, mert úgyis bejutnak. A név kötelez alapon. És lenézik a nőket. Akiknek szerintük a konyhában, ágyban és szalonokban a helye. Eszközök, amik különböző szükségletek kielégítésére alkalmasak.
Itt ismerkedtem meg, ebben az ellenséges környezetben Katával.
Ígértük, hogy lesz folytatás, és íme: Csata Éva újabb, nagyobb hangvételű írásával találkozhat az olvasó hétről hétre. Egy kisregény barátságról, csalódásról, elbukásról, veszteségről, kapcsolati és személyes fejlődésről, értelemkeresésről, feldolgozásról. Vagyis mindenféle, a lelkünk mélyében zajló folyamatról. Olvasd, kedves olvasó, mert egy kicsit megáll az idő, míg a sorok végére érsz, egy kicsit magaddal és a lelkeddel lehetsz csak abban a pár percben, míg szemed falja az egymás mögé sorakozó betűket. És ahogy Éva írásaival lenni szokott: nem csak a szemed, de a lelked is falni fogja a sorokat, az újabb és újabb részeket. Mert ez az írás rólad is szól. Munkás élmény lesz, dolgoznod kell vele szellemileg, mert két idősíkon halad a történet, oda kell figyelned; és lelkileg is dolgoznod kell, sőt, inkább a szöveg fog dolgozni a te lelkeddel. Bízunk benne, hogy megbirkózol vele. Érdemes!
A szerző Bookmann Kiadónál eddig megjelent könyvei megrendelhetők a www.antikvarius.ro oldalról:
• Homokóra láncostól
• Vér és döntés
• Barnabás, a vigasztalás fia
• Láncok az időben
• Génjeimben a hiba
• Egy élettel tartozom
Előkészületben:
• Génjeimben a hiba II
• Bennem a létra
Még több részt találsz itt.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.