26 nov Hála Huszonnegyedik rész
Hála
XXIIII. rész
2019
Nehezen indulok el.
Minden kezdet nehéz — idézem fel magamban az idegesítő közmondást, amivel a szüleim ölni tudtak. Egy dolog hiányzik a túlélő pakkomból: Kata.
Azt hittem együtt.
Ez közös terv volt.
Ahogy az is, hogy megcsináljuk az életet.
Bármi áron.
És mekkora árat követelt?
Katát.
Haragszom rá.
Értem és mégsem. Nem kellett volna feladnia. Nem kellett volna azt hinnie, hogy képtelen a változásra. Minden eszköze megvolt hozzá. Erre a közös útra lett volna szükségünk. Csakhogy nem maradt jártányi ereje sem. Most érte indulok el. Az a fal, ami nem tudott a nagy összeborulás, a teljes őszinteség mellett sem leomlani közöttünk, Andrissal — most kell majd megadja magát. Ez az utolsó esélye. Túl sokat hagytam erősödni. Nem szabadna falak uralják az emberi kapcsolatokat. Az érzelmeknek tisztán kell áradniuk. Szülők és gyerekek között, férfiak és nők között, barátnők között. Sokszor nem tudom — én reagálom túl, vagy Andris túl érzéketlen? — Még ott is bajt keresel, ahol nincs — szokta mondani.
Magamban mindig átgyúrom a kijelentését: Kata után mindent alaposan megvizsgálok… Egy életre megtanultam. Úgy éreztem, sínen vagyunk. Minden rendben lesz. Közösen lesz erőnk megoldani. Akkor ért, mint derült égből a villámcsapás. Stílusosan. Kilépett. Magunkra hagyva bennünket a fájdalommal, a kételyekkel, az önmagunk okolásával, a soha meg nem szűnő bánattal. A gyermekek kevesek voltak még ehhez. Anyáék szerint az ember nem beszél a gyermekeknek az öngyilkosságról. Szerintünk az ember őszinte a gyermekeivel. Egy olyan világban, ahol a falnak is füle van. Elég egy társaságba elmennünk, hogy a fiataloktól, a velük egykorúaktól visszahallják a részleteket úgy és abban a formában, ahogyan bántó lehet. Nem traumatizálni akartam őket. Egyszerűen csak tartoztam az igazsággal. Az igazság márpedig ilyen. Sokszor cseppet sem esztétikus. Vagy vállalható. De ez volt a Kata igaza. Aki eljátszotta, hogy küzd, hogy szembemegy, hogy mindent megtesz. Miközben meg gondolatban már régen feladta. Pontosan tudta mire van szüksége ahhoz, hogy pontot tegyen a szenvedésére — ezáltal elindítva bennünk a lavinát.
A szüleiben, a szeretőiben, a kollégáiban, Andrisban és bennem. Hiszen mind ugyanazt gondoltuk. Ha jobban figyelünk az előjelekre…, ha nem vagyunk túl kényelmesek…, ha kicsit többet maradunk aznap mellette…, ha olvasunk a sorok között…
Egy csomó válasz nélkül hagyott kérdés.
Egyetlen slusszpoénnal.
A halálával.
Emberi életek százait mentette meg. Hogy az önmagáéval ereje legyen végezni.
Egyedül maradtam, mint magányos vándor.
Egy olyan út kellős közepén, amit ketten kellett volna végigjárnunk.
Tandemben.
Erre volt tervezve.
Hogyan hajthatok most egyedül egy két személyes életbringát?
Mikor mindenen megosztoztunk?
A hivatásunk iránti szereteten, az életünkön, a lakásán, a lelki szemeteinken, a gyermekeimen, a szüleinken, a férjemen, a traumáinkon.
Egy egész emberi életen.
Ezt az utat most neki ajánlom.
Érte megyek.
Hátha útközben valahol meglelem.
Tudom, hogy már nem lehet mellettem fizikai valóságában — de érzem, tudom, akarom, hogy a kettőnk útja elvezessen hozzá.
Ahhoz a Katához, akit akkor veszítettem el, amikor szó nélkül lelépett.
Valahol, valamelyik kanyarba társulnia kell.
Látnia kell, hogy szerencsétlenkedem.
Hogy a biciklim része.
Ami egyedül hajthatatlan.
Ahhoz, hogy haladjam, kell az ellenszél. Amit mindig akkora tehetséggel generált.
Beülök a taxiba.
— A reptérre — mondom szinte parancsoló hangnemben, amit utólag jól meg is bánok. Miközben pontosan tudom, hogy saját bizonytalanságomat hivatott tompítani.
Elborzadok az előttem álló időtől, amit gondolkodással kell majd eltöltenem, amíg felszáll a gép.
Egy egész óra áll rendelkezésemre, hogy hazaszaladjak.
Hogy lebeszéljem magam.
Hogy olyan gyáva lehessek, mint mindig.
Hogy azt mondjam, amit mindenki hallani akar:
— Minden rendben van…
Miközben meg nincs.
Adós maradtam egy úttal.
A kettőnk útjával.
Kata életével.
A házasságunkkal. Amit azt hittem sikerült idejében megmentenem.
Miközben mindvégig ott volt a kínai nagy fal.
Az ágyban, a kádban, a beszélgetéseink mindegyikében, a Kata halálában,
az igenekben és nemekben, az egész életemben.
Nem tudom, hogy mit keresek.
Katát. Aki leszállt a tandemről.
De vajon itt lesz?
Vajon el kell-e utaznom szenvedni, rettegni, szembenézni magammal, ahhoz, hogy előcsalogassam a mindvégig bennem lévő értéket?
Erre fog választ adni az út.
Andrisnak azt ígértem, minden egyes állomásnál bejelentkezem.
Telefonálni fogok. Vagy képeslapot küldök. Esetleg levelet…
Elég lesz-e ahhoz, hogy megvárjon?
És ne omoljon le ő maga is a fallal együtt?
Mindent felteszek egy lapra.
Kivéve a gyermekek életét.
Ők rendben vannak.
Megúszták.
Nekünk sikerült ezen az áron beleroppanunk.
Most majd Andris is rá fog jönni erre. Hogy távol leszek. Hogy nem fogja tudni hülyíteni magát többé a mindenrendbenvan butaságokkal.
Ígértük, hogy lesz folytatás, és íme: Csata Éva újabb, nagyobb hangvételű írásával találkozhat az olvasó hétről hétre. Egy kisregény barátságról, csalódásról, elbukásról, veszteségről, kapcsolati és személyes fejlődésről, értelemkeresésről, feldolgozásról. Vagyis mindenféle, a lelkünk mélyében zajló folyamatról. Olvasd, kedves olvasó, mert egy kicsit megáll az idő, míg a sorok végére érsz, egy kicsit magaddal és a lelkeddel lehetsz csak abban a pár percben, míg szemed falja az egymás mögé sorakozó betűket. És ahogy Éva írásaival lenni szokott: nem csak a szemed, de a lelked is falni fogja a sorokat, az újabb és újabb részeket. Mert ez az írás rólad is szól. Munkás élmény lesz, dolgoznod kell vele szellemileg, mert két idősíkon halad a történet, oda kell figyelned; és lelkileg is dolgoznod kell, sőt, inkább a szöveg fog dolgozni a te lelkeddel. Bízunk benne, hogy megbirkózol vele. Érdemes!
A szerző Bookmann Kiadónál eddig megjelent könyvei megrendelhetők a www.antikvarius.ro oldalról:
• Homokóra láncostól
• Vér és döntés
• Barnabás, a vigasztalás fia
• Láncok az időben
• Génjeimben a hiba
• Egy élettel tartozom
Előkészületben:
• Génjeimben a hiba II
• Bennem a létra
Még több részt találsz itt.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
