14 jan Hála Huszonkilencedik rész
Hála
XXIX. rész
Teljesen egyedül éreztem magam. Bátortalan voltam és magányos. Kata hiánya testet öltött és betöltötte a repteret. Úgy fogózkodtam az ütemtervemben, mint egy járást segítő botban. Ha nem lett volna kilométerekre és percekre beosztva az elkövetkező időszakom, talán megfordulok és hazarohanok. Végül a józan eszem döntött. Az egyszerre egy lépést elvem. Amire készen álltam. Az összes többire még nem. Annak időközben fog eljönni az ideje.
Kimentem. Taxit fogtam és kivitettem magam a város végére. A sofőr beszélgetni próbált, de egyszavas válaszaim végül elrettentették. Nyelvi akadályokra gyanakodva abbahagyta az erőltetett társalgást. Végigimádkoztam az utat. Erőt kértem és kitartást. Elmondtam annak az Istennek, akire Kata egyáltalán nem tudott felnézni, hogy szükségem van rá. Ahhoz, hogy megtaláljam önmagam. Katát. A kettőnk mesterségesen megszakított kapcsolatát — ami elképzeléseim szerint a semmiből lebegve kiabált vissza rám, mind erősebben és hangosabban, ahogy az évek teltek. Nem csend lett bennem, hanem egyre nagyobb zaj. Alapzaj. Ami ugyan nem akadályozza meg a hétköznapok lecsengését, de folyamatos lelki nyugtalanságot eredményez.
Az eltelt években a házasságunknak esélye sem volt az éltető levegőre. Azt a poshadt szén-dioxidot éltük fel, amit akkor engedtünk be oxigén formájában a lelkeinkbe, amikor a közöttünk lévő szakítás megtörtént. Ekkor volt esélyünk újraértelmezni önmagunkat, a közöttünk lévő köteleket és megtölteni életeinket friss levegővel, bátorsággal, őszinteséggel. Kata halála azonban mérgezővé változtatta az addig friss levegőt. Falat emelt oda is, ahol addig nem volt. A mosoly az arcunkra merevedett, mozdulataink, mimikáink és gesztusaink erőltetetté és kiszámíthatókká váltak. Közös párbeszédeink az illem oltárán égtek el minden egyes próbálkozás alkalmával. Nem maradt belőlünk semmi.
És a legjobban az bántott, hogy Andris képtelen volt mindezt beismerni. Mert, hogy ő maga is tisztában volt ezzel, abban egészen biztos voltam. De mennyivel könnyebb volt eljátszani a jól ismert koreográfia szerinti forgatókönyvet. A minden rendben van elégiáját. Ami nem volt más, mint lelkeink állandó kómáját biztosító állapot.
Jól tettem, hogy eljöttem. Jól tettem, hogy hangosan is ki mertem mondani, be mertem vallani, nevén mertem nevezni mindazt, ami évek óta fojtogatott. — A rendszer egyik elemének a változása, mozgása — maga után vonja az egész rendszer, egység változását És ha ez így van — márpedig az élet hányszor adta ennek tanúbizonyságát — akkor eljövetelem képes lesz újraindítani mindent. Függetlenül a jól bevált, kényelmes, megszokott ütemtervtől, amit mindig is éltünk.
A taxis annyira borsos árat kért a szállításért, hogy az állam leesett. Kihasználhatta, hogy turista vagyok. De mivel a pénznek nem voltam hiányában — nem akartam harcba szállni az igazságért. Azt azonban szerettem volna, ha tudja, hogy nem ma szálltam le a falvédőről. — Tudja mit uram? Ki fogom fizetni az árat, amit kért. De tisztában vagyok vele, hogy a reális ár duplájáért hozott el. — És mégis miből gondoljanaccsád, hogy meg akarom lopni? — kérdezte arcátlanul. — Lehet, hogy öreg vagyok, de hülye nem mondtam nem kevés éllel a hangomban. Mielőtt eljöttem volna végigolvastam a fórumokat, megnéztem az árakat, utánaolvastam mindennek. — Még önről is írtak. Vagy, ha nem önről, akkor az önhöz hasonló kollégákról, akik az ártatlan embereket lejmolják le egy kis plusz, de piszkos keresetért. Szóval itt a pénz, legyen vele boldog. De ne csinálja tovább. Mert nekem és esetleg a magamfajtáknak van — de vannak olyanok, akiknek az ár duplája hatalmas érvágást jelent. Kiszálltam és bevágtam magam mögött az ajtót. Még azt sem vártam meg, hogy ideadja a csomagjaimat. Könnyedén kikaptam egyedül, hiszen a legszükségesebbekre korlátozódtam és határozottan elindultam.
Kellett nekem ez a felháborodás.
A vita parazsa.
Hiszen amióta leszálltam a repülőről, teljesen el voltam gyámoltalanodva.
Alaphangulatom nem lett volna elég az első öt lépés megtételére sem.
Így azonban elöntött az adrenalin és koromat meghazudtolva indultam el az előttem álló úton, amitől oly sokat reméltem.
Öt kilométer után terveztem be az első étkezést.
Egy vendéglőnél akartam megállni, ahol használni szerettem volna a mosdót is.
De az öt kilométer annyi megkönnyebbülést szabadított fel bennem, hogy tovább folytattam az utamat. Abban a tudatban, hogy a tizedik kilométerkőnél is lesz egy hasonló esélyem.
Végiggyalogoltam az egész napot.
Étlen. Csak a vízzel és egy kevés száraz táplálékkal, amit magammal hoztam a biztonság kedvéért.
Útközben, noha találkoztam emberekkel, senkivel sem álltam szóba.
Tele voltam kérdésekkel, amikre a válaszokat a csend és a monoton masírozásom zaja adhatta meg.
Annyi minden megjelenik az ember előtt egy ilyen út alkalmával.
Állomások a gyermekkorából, gondosan elásott traumák, rosszkor, rosszul időzített és kimondott üzenetek, amik egész életében bénítják.
Első nap annyit dolgoztam, mint normális, hétköznapi esetben néhány év alatt.
Felerősödtek a belső hangok. Megjelentek azok a képek, amik elzárva nyomorítottak nap mint nap — beteges mintát adva a kötödéseimnek.
Amikor a szállásomon álomra hajtottam a fejemet, fáradtam, felhólyagosodott lábakkal, agyonhajszolt lélekkel — már tudtam, megéri itt lennem.
Ígértük, hogy lesz folytatás, és íme: Csata Éva újabb, nagyobb hangvételű írásával találkozhat az olvasó hétről hétre. Egy kisregény barátságról, csalódásról, elbukásról, veszteségről, kapcsolati és személyes fejlődésről, értelemkeresésről, feldolgozásról. Vagyis mindenféle, a lelkünk mélyében zajló folyamatról. Olvasd, kedves olvasó, mert egy kicsit megáll az idő, míg a sorok végére érsz, egy kicsit magaddal és a lelkeddel lehetsz csak abban a pár percben, míg szemed falja az egymás mögé sorakozó betűket. És ahogy Éva írásaival lenni szokott: nem csak a szemed, de a lelked is falni fogja a sorokat, az újabb és újabb részeket. Mert ez az írás rólad is szól. Munkás élmény lesz, dolgoznod kell vele szellemileg, mert két idősíkon halad a történet, oda kell figyelned; és lelkileg is dolgoznod kell, sőt, inkább a szöveg fog dolgozni a te lelkeddel. Bízunk benne, hogy megbirkózol vele. Érdemes!
A szerző Bookmann Kiadónál eddig megjelent könyvei megrendelhetők a www.antikvarius.ro oldalról:
• Homokóra láncostól
• Vér és döntés
• Barnabás, a vigasztalás fia
• Láncok az időben
• Génjeimben a hiba
• Egy élettel tartozom
Előkészületben:
• Génjeimben a hiba II
• Bennem a létra
Még több részt találsz itt.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
