Forralt bor lelke

Szerző: Berszán-Árus Csilla • Fotók: Berszán-Árus Csilla, Unsplash •

2019. december 28.

Megosztom:

Forralt bor lelke

Ebben a hónapban olyannyira bővelkedünk eseményekben, hogy egy napra akár több is esik. Így történt december 13-án is, ami köztudottan Luca napja, és ráadásként péntekre esett. Nem tudom, ki hogy vészelte át, én a biztonság kedvéért a seprűket zár alá helyeztem, az ajtót pedig csak résnyire nyitottam használat közben, nehogy valami ártó szellem besurranhasson, és tábort verjen kis lakomban.
Végezetül csak a mikrohullámú sütő üvegtányérját szedte áldozatául e nap, de szerencsére ez pótolható, és örömömre szolgált, hogy nem a lábamra ejtettem, mert az már kevésbé helyettesíthető. Így jár az ember, ha munka közben elkalandozik, esze egy finom forralt boron jár. Úgy esett, hogy a Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválon a forralt bort készítők versenyére is beneveztünk, és az eredményhirdetéskor leesett állal vettük tudomásul, hogy második helyezést értünk el, ezentúl ezüst kupából iszogathatunk, ha úri kedvünk épp úgy tartja.
Ezennel elárulom a titkot is, hogyan is készül egy díjazott alkotás: a bor időnek előtte pöfögni kezd a sparhelten (nekünk olyanunk is volt!), errefel beledobálok ezt-azt, hogy némi ízt nyerjen, amikor is megérkezik a zsűri, egy kostolópohárral. Zsűri kóstol, én sápadok, a végén meg ámulok.

A forralt bor lelke:

  • 1 szeletelt narancs,

  • 4 darab szegfűszeg,

  • 2 darab fahéj,

  • 2 darab ánizs,

  • 2 evőkanál cukor,

  • mindez 7 deci jó minőségű vörösborban.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS