fbpx

Egyetemi menü 2.

Szerző: Berszán-Árus Csilla • Fotók: Berszán-Árus Csilla •

2019. november 30.

Megosztom:

Egyetemi menü 2.

Épp hajtóvadászaton voltam, melynek célja néhány csillagánizs beszerzése lett volna (persze, nem találtam), mikor az első SOS jelek érkeztek, hogy vajon mit is lehetne ebédelni?!
Elég nehéz erre a kérdésre kapásból jó választ adni, ha a vonal egyik végén álló anya egy áruházban van, a gyermek meg egy másikban, a jelenet meg leginkább komikus, ugyanis — a konkurens bolt valószínűleg blokkolván a jelet — a beszélgetésben leggyakrabban előforduló szó a tessék. Áttérhetnénk ugyan az írásbeli kommunikációra, de ehhez a karom nem elég hosszú (olvasószemüveg otthon pihen).
Végül, valahogy összeállván a menü, mindnyájan megtértünk kies lakunkba (legalábbis remélem, hogy az övé is az!), hol most gyorsan képernyőre vetek egy kezdőknek való receptet, melyet legközelebb, telefonálgatás helyett megalkothat.

Szükségeltetik hozzá:

  • kicsontolt csirkemell vagy csirkecomb,

  • fagyasztott zöldborsó

  • és kukorica

Elég könnyű, és olcsó, nem megterhelő sem a gyomornak, sem a pénztárcának. Felszeletelsz egy hagymát (ha a hűtőben hányódik egy paprika, paradicsom, az is társulhat), csíkokra vágod a csirkehúst, olajban megpirítod, sózod, borsozod, nyakon öntöd a 2:1 adag zöldborsóval és kukoricával.
Ezek már csak pár percet rottyannak, ti. túlfőzés esetén lövedék állagot ölthenek. Végezetül, az eledel bukéját a rányomott két cikk fokhagyma adja meg.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.