21 nov Ding- dong torta
Ding- dong torta
Komoly lúgosító diétába fogtam, miután a savszintem annyira megnőtt, hogy, ha összetalálkozott volna egy lacca muscival (szépemlékű diákkorunk lakmuszpapírjával), a legvörösebb vörös zónát (2020, új kifejezések szótára) is lepipáló színt öltött volna. E diéta másodlagos eredménye sem elhanyagolható, ugyanis egyik fő tápláléka a deréktáji zsiradék, melytől igencsak szívesen szabadulok.
Fő elem a 12 pohárnyi citromos víz (2 deci víz &1 kanál citromlé) elfogyasztása, fehér liszt, húsneműek és cukor önuralomtól függő kerülése. Ez utóbbi kissé nehezen valósítható meg, főként, ha az ember a hétvégi ünnepi asztalra mindenféle torták sütésébe kezd. Tán a szomszédos harang csengés- bongása, vagy a recept mellé biggyesztett torta képe ihletett meg, az eredmény mindenképp egy amerikai eredetű ding- dong torta lett. Figyelem: egy szelet elfogyasztása komoly függőséget okoz, ezért dugtam el önmagam elől is.
Tésztája:
2 cs (csésze) liszt,
2 cs cukor,
3/4 cs kakaó,
1-1 tk sütő- és szódapor,
csipetnyi só,
1/2- 1/2 cs olaj és joghurt,
2 tojás, 1 tk vanília,
1 cs forró kávé (száraz alapanyagok összekeverve a nedvesekkel). Jómagam két részre osztva sütöttem, imigyen kettővel több ropogósabb felülethez jutván.
Krém: 5 ek liszt, 1 cs tejjel krémes állagúvá főzve, hűlés után 1 vajjal, 1 cs cukorral, csipetnyi sóval, 1 tk vaníliával kikavarva. Természetesen a krém hűlése, Isten ments, hogy a sajátom, azt ugyanis az ember már nyugodtan le sem bonyolíthatja, tüsszöghet majd rettegve, ferde tekintetek kereszttüzében.
Hiába, 2020 a keskeny mezsgyék éve, sok mindentől csak egy lépés a távolság, barátságtól a haragig, tele gyomortól az üresig, biztonságtól a káoszig, náthától a koronáig. E röpke filozófiai kitérő után pedig következzen a torta tetejét fedő ganache krém,
melyet 20 dkg magas kakaótartalmú csokoládé és 2 dl tejszín gőzfürdő felett összeolvadó elegye alkot.
Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.