26 febr Családi idill, Tizenharmadik rész
Családi idill
XIII. rész
A család kegyelem.
Ajándék…
Ajándék lónak nem nézzük a fogát!
Kapjuk.
Beleszületünk.
Nem kell megváltoztatnunk.
Meg kell keresnünk a helyünket és a lehető legjobbat kell kihoznunk abból, ami van, amik vagyunk és amivé lehetünk.
Mindent, amit sikerült elérnem, saját erőből tettem. S mindezt úgy, hogy közel sem voltam annyira jól eleresztve otthonról, mint az öcsém. Mélyen belém ivódtak azok a délutánok, amikor órákig ültem a könyvek mellett, teljes agyi homályban. Igyekeztem, de alig haladtam.
A mellettem lévő szobában meg a másik, játszi könnyedséggel végzett mindennel, másnap meg hazajött győztesen a jelesekkel. Mert annál alább nem adta. Bárcsak szintvesztés lett volna részemről is. Bárcsak döntés kérdése lett volna. Hogy lusta voltam és ez az eredménye. De nem. Mindez úgy alakult, hogy beletettem mindent, amim volt. És akkor sem lehettem biztos abban, hogy sikerül majd jelesre felelnem. Anyus maximalista volt a javából. Neki tökéletes élet, tökéletes ház, tökéletesen rendezett gyermekszobák, patyolat tiszta ruhák és fürdő, jól nevelt és jól teljesítő gyerekek kellettek. Más alternatíva nem létezett.
Soha nem mondta volna, de rettegtem tőle, hogy ha nem sikerül teljesítenem, nem fogom kiérdemelni a szeretetét. Tíz évesen a fertőzés megbélyegzett. Közel fél évig küzdöttem a betegséggel, aminek neve sem volt. Milyen gyermek az, kérdeztem magamtól minden egyes alkalommal, aki összeszed egy no name betegséget, amit kezelni sem lehet? Milyen gyermek az, aki felbolydítja a családi idillt holmi értelmetlen gyengélkedésekkel? Milyen gyerek az, aki meghízik a májvédőktől és vitaminoktól, amit a kezelése céljával írnak ki az orvosai? Milyen gyermek az, aki nem elég szép, okos és lehengerlő?
És ezeknek a kérdéseknek az árnyékában váltam, ha lehet még szorongóbbá, még önbizalomhiányosabbá, még szerencsétlenebbé, még boldogtalanabbá. Korai kamaszéveim ezeknek égisze alatt vitt végig egy olyan önként vállalt szenvedésen, amit ellenségeimnek sem kívánnék. Aztán anyusék válása. Ami, mint a népmesékben, válás is volt, meg nem is — soha nem téve ki az I-re a pontot. Akkor fogalmaztam meg magamnak először — hogy valamit vagy befejezel, vagy nem. A köztes állapot egyenlő a szenvedéssel. Ha nem a tiéddel, akkor a másokéval. Jelen esetben az enyémmel.
Nem zenéltem, mint Peti, hogy a fájdalmamat a zene hangjainak segítségével tudjam a szélbe ereszteni. Futottam, úsztam és meditáltam. Majd slam poetryket kezdtem el gyártani anélkül, hogy tudtam volna mi a műfaj neve. Csak úgy, ahogyan más naplót vezet. Nekem verseim lettek. Tele fájdalmakkal. Amik, ahogyan a lapra kerültek, kicsit tompítottak a lelkem okozta sebeken. Első havi vérzésem napja marad örökre emlékezetes. Nem tudom másnál hogy történik — nálunk rendhagyó volt.
Anyus vacsorát rendezett. Ott volt az akkor már nem velünk élő apus, Peti és anyus.
A vacsora kiadós volt, a desszert páratlan.
Anyus mindenkit beavatott felnőtté válásom első állomásának meghittségébe.
Megválaszolta Peti ezzel kapcsolatos kérdéseit és felvilágosított bennünket arról, hogy mennyire elítélendő a szabad szex és mennyire fontos a védekezés, a nemi betegségekkel és nem kívánt terhességgel szemben.
Nem örömöt éreztem akkor, aznap este.
Hanem csalódottságot.
Mintha elárultak volna.
Rettegtem attól, hogy másnap Peti miden osztálytársa véresnek fog hívni. Hogy megbélyegeznek, hogy kigúnyolnak, hogy nevetség tárgya leszek. Apus egy borítékot adott át. Tele volt pénzzel. Azt mondta: kedvesem, vegyél magadnak valami nagyon különlegeset. Ma nő lettél. Igazi nő. Nekem ugyan mindig kislány maradsz, amíg élsz, az én kislányom — de a világ mércéje szerint ma nagylány lettél. Ezt nem csak megünnepelni, hanem emlékezetessé is tenni egyaránt kötelező. A pénzt költsd valami olyasmire, amire rég vágysz, de eddig nem volt lehetőséged megtenni. Másnap beloptam a családi kasszába.
Erre vágytam rég.
Segíteni a családnak, segíteni anyusnak, örömet szerezni másnak.
Nem magamnak, azt soha nem tudtam elsajátítani, hanem másnak.
Hogy megfeleljek, hogy elfogadjanak, hogy végre szeressenek.
Csata Éva szociálpedagógus fogyatékosokat segítő civil szervezetet vezet, és ír. Ez a hobbija, a gyógyszere, a terápiája és lételeme. Családi idill című írását a Matusinka közölheti elsőként, még mielőtt könyv születne belőle, tehát olvasóink igazi premiernek lehetnek követői hétről hétre. A naplószerűen megírt mű részleteivel péntekenként jelentkezünk, ígérjük, ugyanolyan mélységeket és magasságokat járhatunk végig a bemutatott családdal, mint a Nagytatával, kicsit más terek, helyszínek, szereplők mutatkoznak be, de az élmény, az esszencia, a lelkünket megszólító matéria marad, magukkal sodró gondolatok és történések várnak ránk, a sorok rágódásra alkalmasak!
A szerző Bookmann Kiadónál eddig megjelent könyvei megrendelhetők a www.antikvarius.ro oldalról:
• Homokóra láncostól
• Vér és döntés
• Barnabás, a vigasztalás fia
• Láncok az időben
• Génjeimben a hiba
Előkészületben:
• Egy élettel tartozom
• Génjeimben a hiba II
• Bennem a létra
Még több részt találsz itt.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
