Családi idill Huszonegyedik rész

Szerző: Csata Éva • Fotók: Unsplash • 2021. április 23.

Megosztom:

Családi idill

XXI. rész

A család kegyelem.
Ajándék…
Ajándék lónak nem nézzük a fogát!
Kapjuk.
Beleszületünk.
Nem kell megváltoztatnunk.
Meg kell keresnünk a helyünket és a lehető legjobbat kell kihoznunk abból, ami van, amik vagyunk és amivé lehetünk.
Szerelmem jobban hiányzott, mint eddig bármikor. Gondolatban, lélekben és imában tudtunk kommunikálni. Sokat voltam egyedül — szándékosan visszautasítva a számomra felajánlott programokat, hogy aktívan keressem a bennem Élő Isten hangját. Távollétem alatt megbizonyosodtam arról, hogy a felvállalás jelenti jelen esetben a törvények tiszteletét és szeretetét. A becsületességet, a karakánságot és gerincességet.
Hazatérésem első estéjén történt meg szerelmünk beteljesülése. Annyira volt természetes, mint amikor az ember hosszú távollét után hazaérkezik. És Otthon azok várják, akiket a legjobban szeret és akik őt viszontszeretik. Nem volt szükség szavakra, betanult passzusokra, kerítő előjátékra. Egyszerűen beteljesedett. Testi és lelki szerelem találkozott ezen a napon, hogy dicsérje Istent. Hiszen innentől kezdődően a világ kevésbé volt sötét, fájdalom teljes, terhekkel tarkított, nehezen érthető. Minden és mindenki szebbé, jobbá, nyitottabbá, elérhetőbbé, természetesebbé vált.
Soha, egyetlen pillanatra sem féltem a lebukástól. Noha egyikünk számára sem jelentett volna jót. Annak a reális veszélye fenyegetett, hogy képtelenek leszünk addig megszokott életünk folytatására, le kell mondanunk azokról a barátokról, akikkel a legtöbb időt töltöttünk, fel kell vállalnunk a névtelenséget és kitaszítottságot, az esetleges gúnyolódást, feddést és tetteink minden előre nem látható következményét. A szerelemmel szemben azonban a felsorolt tények nem tudtak győzelmet aratni. Minden egyes nap több és több erőt kaptunk ahhoz a küzdelemhez, amihez vezetett utunk. Életünk, a papé és annak szeretőé szereposztásban másfél évig zajlott, minden különösebb történés nélkül. Éltünk a közösségnek, amelyben szolgálatot teljesítettünk, és éltünk egyelőre rejtegetett beteljesülésünknek.
Mivel gyermekkoromban az a fertőzés, amely tízévesen pusztított a szervezetemben, állítólag meddővé tett, soha nem aggodalmaskodtam a teherbeesés miatt. Szerettem volna gyermeket. De ehhez lelkileg soha nem éreztem késznek magam. Amikor Tamarával dolgozni kezdtem, közös munkánk egyik legfontosabb célja ez volt. Hogy ha valaha képessé lennék valami csoda folytán a gyermekvállalásra, ne elsősorban és csak fizikailag álljak erre készen, hanem főként lelkileg. Minden valószínűség szerint elérkezhetett a lelkem annak a beteljesülésnek a pontjáig, ahol a fizikumom igent mondott a gyermekvállalásra. Egy hónapja késlekedett már a menzeszem, amikor úgy gondoltam, jó lenne utánajárni ennek. Felfázásra, fertőzésre gyanakodtam, egy pillanatig sem arra, ami mindannyiunk életét megváltoztatni hívatott. A kötelező vizsgálatok elvégzése után az orvos közölte az eredményeket: hatodik hetes terhes vagyok. A sokktól köpni, nyelni nem tudtam. Hogy mekkora volt ennek a hírnek a csodaértéke, azt egyedül anyus tudta ép ésszel felfogni. Hiszen ő volt az, akit elsőnek megkerestem.
— Jézusom! Nekem meg fogalmam sem volt róla, hogy párkapcsolatban élsz, szívem. Hát nem elmondtam mindent a védekezésről? Egyáltalán ki ez a pasas? Elvesz? Apja lesz a gyermekednek? Mert ha egyedül akarod felnevelni, nem lesz könnyű dolgod — én már csak tudom… És ha nem vesz el, akkor ugyanaz a sors vár rád is, mint amit én éltem át. Egyedül a bajokkal és nehézségekkel szemben. És hidd el nekem, édesem, a gyermeknevelésben van elég nehézség. Öröm is, de nehézség is jócskán.
— Anya — kezdtem a mondandómat kelletlenül. Tele voltam félelmekkel. Anyus nem volt az a vallásos típus, de a hite az mély volt. Fogalmam sem volt hogy fogadja majd a hírt.
— Az a helyzet, hogy a gyermekem apja egy katolikus pap. A legjobb barátom, életem szerelme és ha vállalja, ha nem — mert még egyelőre nem is tud róla — nem volt tévedés. A nehézségek ellenére megtartom és felnevelem. Mert tudom, nem egyedül kell majd megküzdenem a nehézségekkel, hanem mellettem leszel. Ahogy eddig is mellettem voltál. Azt is tudom, hogy az ember az unokákkal második esélyt kap. És te ezt a második esélyt megérdemled.
— Fiam, nem kapok szavakat! Mi a jóistent műveltél? Egyáltalán hol és hogy sikerült összehozni éppen egy katolikus pappal ezt a gyermeket?
— Hogyhogy hogy? Ahogy bárki mással is. Csakhogy ez egy csoda. Meg vagyok győződve, hogy pontosan ugyanolyan jól emlékszel, mint én, hogy az orvosok elég kevés esélyt adtak arra, hogy valaha gyermekem lehessen. És tessék. Szóval egyáltalán nem az fogja eldönteni, hogy vállalom-e vagy sem, hogy ki az apja. Hanem csodaként kezelem. Mert az!
Anyus sokáig nézett szavak nélkül is kifejezve számomra a lehető legfontosabbat: hogy szeret és döntésemet tiszteletben tartja. Anyussal még órákig osztottuk a múltat, a jelent és azt a félelmetes, de sok örömöt ígérő jövőt, amely rám várt, ha mellettem marad a szerelem, ha nem. Mire kijöttem anyustól, túl késő volt szerelmem értesítésére. A szentmise javában elkezdődött, amin kötelező módon jelen kellett legyen, s amin tulajdonképpen találkoznunk kellett volna. Tudtam, hogy aggódni fog, de egyszerűen nem volt mit tennem. Hazasiettem, hogy vacsora után, ha el tud szabadulni, otthon találjon. Sejtéseim beigazolódtak, vacsora után lélekszakadva érkezett meg hozzám. Szavak nélkül ölelt át anélkül, hogy percekig egy szót is szólt volna.
— Azt hittem történt valami veled! Miért nem jöttél el? Mi tartott távol? Mi történt? Van neked fogalmad, mit kellett átélnem a mise alatt? Semmi egyébre nem tudtam gondolni, csak hogy valami baleset ért és még csak fel sem kereshetlek, meg sem látogathatlak, én leszek az utolsó, aki majd tudomást szerez róla.
— Nagyon sajnálom, hogy aggódnod kellett, de nyomós okom volt a távolmaradásra. Ma orvosnál jártam.
— Milyen orvosnál? Mi a baj? Egy szóval sem említetted, hogy fáj valamid?
— Mert nem is fáj.
— S akkor?
— Terhes vagyok, Andor. Terhes!
Szavaim percekig álltak a levegőben, ellentmondva a gravitációnak és minden emberi és fizikai törvénynek. Mert a csodák már csak ilyenek. Andor könnyekben tört ki.
— Nem igaz, hogy nem számítottam rá a lelkem mélyén. Mert, számítottam! Annak ellenére is, hogy azt mondtad, hogy képtelen vagy megfoganni.
— Nos, igen. Csoda. A kettőnk csodája. De nem szeretném, ha úgy éreznéd, hogy ezáltal bármire kötelezlek. El akartam mondani, hogy megcsinálom egyedül. Nem kell kilépned. Azt sem tudom, mit kezdhetnénk együtt a világi életben. Csak azt tudom, mit tennék én, ha egyedül maradnék. Mert téged még a Jóisten is papnak teremtett. Szóval úgy érzem, maradnod kell. Nekem meg lesz elég erőm megoldani ezt az egészet egyedül is. Ha van gyerek, az anyák erőt is kapnak hozzá. És kegyelmet. Nekem meg másra nem is lesz szükségem. Ennyi bőven elég. És a tudat, hogy jobban szeretlek bárminél. És a gyerekkel most már egy darab belőled mindig mellettem marad.
— De kicsim. Mégis ki a franc állította, hogy egyedül kell ezt az egészet végigcsinálnod? Végül is a gyereket is együtt csináltuk. Te meg én. Úgyhogy együtt is fogjuk felnevelni. Még fogalmam sincs, hogy hogyan és mi az, amit én hozzáadhatok, de egy biztos, melletted, vagyis mellettetek leszek.
Csata Éva szociálpedagógus fogyatékosokat segítő civil szervezetet vezet, és ír. Ez a hobbija, a gyógyszere, a terápiája és lételeme. Családi idill című írását a Matusinka közölheti elsőként, még mielőtt könyv születne belőle, tehát olvasóink igazi premiernek lehetnek követői hétről hétre. A naplószerűen megírt mű részleteivel péntekenként jelentkezünk, ígérjük, ugyanolyan mélységeket és magasságokat járhatunk végig a bemutatott családdal, mint a Nagytatával, kicsit más terek, helyszínek, szereplők mutatkoznak be, de az élmény, az esszencia, a lelkünket megszólító matéria marad, magukkal sodró gondolatok és történések várnak ránk, a sorok rágódásra alkalmasak!

A szerző Bookmann Kiadónál eddig megjelent könyvei megrendelhetők a www.antikvarius.ro oldalról:

  Homokóra láncostól  

•   Vér és döntés   

•   Barnabás, a vigasztalás fia   

•   Láncok az időben   

•   Génjeimben a hiba

•   Egy élettel tartozom

Előkészületben:

•   Génjeimben a hiba II   

•   Bennem a létra

Még több részt találsz itt.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ