
28 szept Alzheimer — „van bennem egy belső nyugtalanság”
Alzheimer — „van bennem egy belső nyugtalanság”
Gyöngyi történetét osztom meg az Alzheimer kapcsán, édesanyját pár éve diagnosztizálták, ekkor kellett szembenéznie az új élethelyzettel, ami megváltoztatta mindennapjait.
Szeptember 21-én van az Alzheimer-világnap, de sok segítő szervezet az egész hónapot ennek szentelve igyekszik felhívni a figyelmet a kórra, amely egyre több embert érint. Jelképesnek mondható az időpontválasztás, ahogy a nyár lassan őszbe fordul, sokszor szinte észrevétlenül a sárga és a barna veszi át a zöld helyét a természetben, úgy az Alzheimer-kór is az idő előrehaladtával napról napra lopja be magát az idősödő ember és családja életébe.
Az Alzheimer-kór és más demenciával járó betegségek jellemzően memóriavesztéssel, romló gondolkodási és tervezési funkciókkal járnak együtt, és a teljes szervezet lelassulását, merevségét és remegését eredményezheti.
Gyöngyivel telefonon beszélgettem, ahogy tárcsáztam és kicsöngött, rögtön fel is vette. A vonal másik végén egy kedves, bár picit lihegő hangra lettem figyelmes, ezért rá is kérdeztem nem zavarom-e, hívjam esetleg később… Mint kiderült, épp futott, számára ez az a napi stresszoldó mozgásforma, amit ha tehet, soha nem hagy ki.
Gyöngyi néni most 78 éves és 4 éve vált egyértelművé, hogy valami nincs rendben vele, a megszokottnál feledékenyebb lett, és szokatlanul viselkedett.
Gyöngyit az édesanyja iránt érzett gondoskodó szeretete nem hagyta nyugodni és igyekezett megértetni vele, hogy orvoshoz kell fordulni, mert valami megváltozott és nincs ez így rendben. Erre anyám, mint minden ilyen beteg, hevesen tiltakozni kezdett, és azt mondta, csak én látom, hogy ő beteg, senki más nem — mesélte Gyöngyi.

2017-ben sikerült rávenni és elvinni neurológushoz az érintett Gyöngyi nénit, aki itt is tiltakozott, az orvos diagnózisával is szembeszegülve kijelentette, hogy ő egészen másképp látja a helyzetet, mint a családja. Erre az orvos nagyon ridegen rávágta: — Tudom, egyik beteg sem ismeri el, hogy beteg. — Nekem is rosszul estek ezek a szavak, úgy az anyámé, mint az orvosé — emlékszik vissza erre a pillanatra Gyöngyi.
— Nagyon megijedtem, amikor ezt mondta a pszichológus, de még mindig bíztam abban, hogy nem olyan veszélyes a helyzet, mert még csak annyi volt a gond, hogy nagyon felejtett — vallotta be az édesanyja miatt aggódó Gyöngyi.
Továbbhaladva a beszélgetéssel Gyöngyi elmesélte, hogy nagyon nehezen tudta elfogadni, hogy ilyen betegségben szenved édesanyja, aki mindig sokat olvasott, keresztrejtvényezett, utazott, és 60 évesen számítógépet vásárolt és meg is tanulta használni azt. Mára már nem tudja a számítógépet használni, egy egyszerű telefonálás is gondot okoz.
A mindennapitól eltérő élethelyzetek is megzavarják. Ilyen volt nemrégiben az unokája esküvője, nem volt képes az előre kikészített alkalomhoz illő ruhát magára venni, azt hitte születésnapot ünnepelnek, szokatlanul, nagyon zavartan viselkedett, mintha nem is ezen a világon lett volna, osztotta meg Gyöngyi.
Beszélgetésünk végén kiderült, hogy milyen nagy változást tud hozni az Alzheimer-kór a hozzátartozók életében is. Gyöngyi mindennap belső nyugtalansággal kell szembenézzen, így fogalmazott:
— Megváltozott az életem, van bennem egy belső nyugtalanság. Vajon, amikor megyek hozzá, mit találok; ha valaki hív, vajon mit fog mondani, vagy ha akár ő keres telefonon, vajon mit fog mondani. Nem tervezhetek előre, az egyik fiam Németországban él, minden második karácsonyt együtt töltünk, de idén le kell mondjunk a közös karácsonyról, mi kellene menjünk hozzájuk, de nem tudunk…
Beszűkült az életem, sokat utaztunk, kirándultunk, de most már nem merem egyedül hagyni hosszabb időre, félek magára hagyni több napra. Az Istenbe vetett bizalmam, ami mindennap új erőt ad.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.