24 jún Álom
Álom
Egy hete nem alszom rendesen. Egyre csak motoszkál egy furcsa gondolat a fejemben… Homályos látomás, kifakult kép csupán. Ébren vagyok, mégsem látok tisztán. Bizsergető szél fúj át a szobán, beleremegek… de hisz zárva van az ablak. Ellenőrzöm. Tényleg zárva.
Próbálok megint álmot csalogatni szemeimbe, de ekkor testet ölt a gondolat. Nincs menekvés. Lassan közelít felém a szürke szellem, könyörtelenül, durván kutakodni kezd. Megtámadja az elmémet. Pillanatok alatt felforgatja lelkemet és minden apró fiókot, melyekben a múltamat őrzöm. A testem nem reagál, tétlenül nézi csak ahogy ez feldúlja a menedékem. Rabul ejt, moccanni sem bírok, pedig teljes erőmből ellenkezem. Üvöltenék, de torkomat nem hagyja el hang. Nem tudok már álmok közé sem menekülni. Nem hagyja. Fáradhatatlanul kutat. Egyre mélyebbre ás, mint aki előre megfontolt szándékkal érkezett. Persze. Hisz pontosan tudja, hogy mit keres.
S most már én is tudom. Megtalálta. Elvesztem. Fogcsikorgató robajjal dőlnek le a falak körülöttem. Minden zár kulcsra talál, csörömpölő láncok esnek a földre. Hidegség fut fel a hátamon, ahogy próbálom megközelíteni a feldúlt fiókokat s a szétszórt képeket. Letérdelek s kezembe fogom, mit oly sokáig rejtegetni próbáltam. Azt hittem már nem is maradt belőle. Reméltem. De mégis itt van. Itt a kezemben…
Arcának emléke végleg felszántja törékeny lelkemet.
Minden ellenkezésem hiábavalónak bizonyult. Hisz minél jobbat tiltom, annál jobban akarom. Őt.
Az óra hajnali négyet mutat. Feltépem az ablakot s levegőért kapkodom. A friss, reggeli zápor illata kicsit kijózanít. Furcsa megnyugvás telepszik rám. Rájöttem, ez az érzés olyannyira mélyen gyökerezik lelkemben, hogy képtelenség onnan kiirtani. Szükségtelen is lenne. Mert tudom, ha valaha, csak úgy gombnyomásra elfeledhetném, egyszer mégis ugyanúgy, reménytelenül beleszeretnék.
S aztán..felébredek.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
