A konyha mentálhigiénéje — készségfejlesztő és közösségépítő tér

Szerző: Lepedus István • Fotók: Freepik • 2023. július 3.

Megosztom:

A konyha mentálhigiénéje
— készségfejlesztő és közösségépítő tér

Amint megszokhattátok szeretjük az állandó rovatokat. Amikor alkalom nyílik egy-egy fontos, érdekes vagy éppen inspiráló témát többféleképpen megközelíteni. Gasztroterápia rovatunkban valami hasonlót képzeltünk el. Valami új megközelítést a gasztronómia és terápia területeinek az összekapcsolásával, valami érdekeset ebből a két izgalmas világból és természetesen inspiráló tartalmakat, amelyek elgondolkodtatóak, megfontolandóak vagy akár a mindennapi életben is alkalmazhatóak legyen az a mentálhigiénia, pszichológia, táplálkozási tanácsadás vagy éppen biológia asztala. Fogyasszátok egészséggel és nyitottan! Köszönjük a Székely Csürke támogatását! 
A lakás szíve a konyha! — lehet hallani olykor lelkes megszólalásokat, talán nem is alap nélkül, mert ez egy különleges fizikai tér és kapcsolati hely. Nem szeretném idealizálni, hiszen vannak emlékeim fáradt nagymamámról, vagy feleségemről, ahogyan néha görnyedt háttal, vagy komor ráncokkal pucolja a család számára a hibás krumplikupacot, vagy a sült olaj illatával megtelt térben próbál levegőhöz jutni. Másrészt, mégis csak a konyhában történt, hogy édesanyám mellett megtanultam az első rántottát, tejbegrízt elkészíteni, biztató szava jó támasza lett önbecsülésemnek. Kisiskolásként, a hokedlire feltérdelve, egy fém „vájlingban” mosogattam az egyet-mást, a nővérem mellettem műanyag lavórban, félig morogva, öblített.
Mentálhigiénés szempontból, a beszélgetések elindítását, csordogálását segíti, ha közben a pár, vagy az anya és az ott tébláboló gyermeke, az étel előkészítésével közösen foglalkoznak. Nincs az a merev rákérdezés, a figyelmi fókusz szóródik, több szabadság, lazaság lopózik az együttlétbe. Gondoljunk csak arra, hogy kalákázás, közös diópucolás mellett milyen jókat lehet(ett) mesélni, nevetni, egyszerűen egymással lenni. Kamasz fiataljaink is könnyebben oldódnak, ha a krémes lábos oldalába kanyaríthatnak mutatóujjukkal. A faarccal elcsent dióbél, a készülő saláta, a mentás citromos limonádé vagy éppen a sercegő flekken illata kibillentheti távolságtartásukat, beszélgetést indíthat.
Bár az édesanyák időnként bosszankodnak, amikor bevonják gyermekeiket a főzésbe, hiszen ilyenkor elhangzanak az ismerős dorgálások: „túl sok alma kidobódott, még mindig nem mostad el a …, ne vágd olyan nagy darabokra a húst, fiam”, viszont fejlődéslélektani, pedagógiai szempontból kifejezetten hasznos a gyermeknek az almahámozás, hagymapucolás közbeni finommotorikus mozgás gyakorlása. Remek alkalom lehet a mértani formákkal való játékra, űr- vagy súlymérték átalakításának életszerű begyakorlására. Ha megtapasztalja, hogy mennyi és milyen munkával jár egy ebéd elkészítése, valószínűleg jobban megbecsüli az étel értékét, a részvállalás pedig fejleszti kitartását. A közös munka természetes „együtt csináltuk élménnyé” válik, bizalom, biztonság lopózik a kapcsolatba. Erre az alapra pedig alkalomadtán ráépülhetnek személyesebb, mélyebb megnyílások is.
A kicsik szívesen, utánozva, lopva és játszva követik és tanulják a szülők mozdulatait, a kamaszoknál a hideg szigorú erőltetés ebben az esetben sem segít, viszont merjük bátran megkérni a konyhai segítségben való részvételre őket. Csak így fognak a felnőtt életük elején oly hasznos gasztronómiai készségeik kialakulni és fejlődni, így fognak tudni maguknak és másoknak is egészséges határokat szabni, miután ezt ők maguk is előzetesen megtapasztalhatták.
Időnként a férjek is szívesen látogatják konyhában tündérkedő kedvesüket. Nem feltétlenül dolgozni akarnak a konyhában. Van, aki mesélni kezd, van, aki belekóstol a készülő ételbe, van, akinek pajzán ötletei támadnak a mindkét kezével elfoglalt kedvese láttán. És van, aki dicsér vagy éppen ott és úgy segít, ahogy a társának szüksége van rá. Természetes közös élettérré válik a saláták, köretek világa, jól illenek hozzá az egymásba karoló mondatok.
Érdemes megfigyelni, hogy vendégek érkezésekor is, rövid időn belül, egyik másik vendég a konyhában landol, segítséget ajánl, felszabadultan kommunikál, mert ez a közeg oldja a gátlásokat, kapcsolódásokat könnyen kínál.
„Mitől jó az étel? – Az étel attól jó, hogy egyetlen falat se csak egy falat, hanem csomó régi falat emléke és jövőbeli falat ígérete, amiről eszünkbe jut, hogy kivel ettük és mit is mondott akkor, sőt eltervezhetjük azt is, hogy kivel fogjuk majd enni és mit fog mondani…” (Dragomán György)
Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.


Megosztom:

INSPIRÁLÓ