27 nov Családi idill Anya
Családi idill
Anya
A család kegyelem.
Ajándék…
Ajándék lónak nem nézzük a fogát!
Kapjuk.
Beleszületünk.
Nem kell megváltoztatnunk.
Meg kell keresnünk a helyünket és a lehető legjobbat kell kihoznunk abból, ami van, amik vagyunk és amivé lehetünk.
Első fejezet
Anya
Szegény családból származott. A városban éltek. A város szívében, ahogy ő szeretett utalni rá. Nagymamája igen meghatározó szerepet játszott anya életében. Gyakran, és szeretettel emlékezett rá. Időnként szépnek nevezte.
Nos, láttam a képét. Minden volt, csak nem szép. Amúgy az idősebb emberek nem a szépségükről híresek. Szerintem csak erről lehet szó. Mert anya nem szeret hazudni. Minket is emiatt büntetett a legtöbbször. Ha hazudtunk.
– Bármit csinálsz, vállald fel – ordította minden egyes alkalommal.
– Nem érdekel, lehet, hogy kiakadok és letépem a fejedet, de közben mindvégig szeretlek.
És mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy segítsek megoldani amit elrontottál.
Ezzel szemben ha hallgatsz, sőt hazudsz azzal kapcsolatosan ami történt, nem csak, hogy nem fogok segíteni, hanem egyenesen kicsinállak, mert utálom a hazug embert…
Itt, mivel mindig csíkra szorította a szemét, feltételezem a saját apjára és az enyémre célzott. Ugyanis ebben a két szeretetreméltó emberben, anya szerint egy nagyon fontos közös tényező van – mindketten szeretnek hazudni.
– Gerinctelenek – mondja.
Nem nevezném gerinctelennek apát és tatit.
Szép férfiak. Szerettek nőzni. Mindkettőnek ebbe fürdött bele a házassága is. Mami, noha gyönyörű nő volt és fölöttébb okos és divatos is, soha nem tudott elegendő lenni tatinak. Tatinak mindig valami újabb és izgalmasabb kellett.
Így volt ez apussal is.
Csodaszép férfi, hihetetlen humorral és meggyőző erővel – amit persze imádott tesztelni.
Gondolom, csak úgy amiatt, hogy lássa nem e veszített varázserejéből, nem kopott esetleg az idők során.
És mivel sohasem, rendszerint zajlott a cirkusz kettőjük között.
Akkor apus és tati leültek és reggelig kártyáztak, zenét hallgattak, és ittak.
Végül már csak ittak és énekeltek.
Másnap meg együtt jajgattak.
Mami arra tanította anyut, hogy ne vegye a szívére.
De anya és mami nem tehető egy lapra.
Míg mami úgy vigasztalódott, hogy ő maga is pasizni kezdett, anyus munkába fojtotta bánatát.
Ha nekiállt takarítani, tudtuk ebből estére egy óriási patália lesz.
És természetesen lett is.
Üvöltözés, sikítás, csapkodás, féltékenykedés, ígérgetések, el fogok válni tőled-ek és takarodj ki a házamból-ok. Amikor kisebbek voltunk, rettegtünk ettől, majd hozzászoktunk. Mami szerint, bármit meg lehet szokni. Sőt, ha őt kérdezzük a rosszat könnyebben is, mint a jót. Mert ha az embert jó dolgok érik, rettegni kezd. Hogy, mi lesz ha mindennek ára lesz, amit képtelen lesz megfizetni? Vagy, mi van akkor, ha böjtje lesz, vezekelni kell majd érte? Ezzel szemben a szarban mindez benne van. És ha az ember nyakig merül el benne, tudja, ennél szarabb már nem lehet. Csak jobb. Anyus nem bízik magában. Hihetetlenül csinos és szép nő, de ezt csak az látja, aki alaposabban megfigyeli. Mert rejtőzködő szépsége van.
Csodaszép és kifejező szeme, amit nem hangsúlyoz soha egyetlen csepp sminkkel sem. Egyszer karácsonyra egy sminkkészlettel leptük meg. Első alkalom volt, hogy nem háztartási eszközt vagy munkaeszközt vettünk neki, hanem valami olyasmit, amit tényleg neki szántunk. És egyben annak is első alkalma volt, hogy melléfogtunk, mert soha nem használta. Vagyis egyszer. Amikor állítólag apa megcsalta.
Aznap apa nem jött haza idejében.
Aztán egyáltalán nem.
Mi az udvaron rohangáltunk.
Amikor apa nagyon későn hazajött, anya őt váltva, elviharzott. Ahogy elvágtatott mellettük, anélkül, hogy egyetlen egy szót is szólt volna hozzánk, hogy most elmegyek egy kicsit, mert dolgom van, vagy egyedül szeretnék lenni vagy akármi, ami egy kétségbeesett gyermeket megnyugtathat – csak a szemem sarkából láttam.
Meg sem ismertem elsőre.
Utána esett le, hogy anya volt.
Kifestve, és egy olyan lila kosztümben, amit sem addig, sem azután soha nem vett fel. Eltűnt egy egész éjszakára, hogy másnap este jöjjön haza.
Akkor nagyon szerettem volna, ha legalább megbeszéljük. Hogy mi történt, ki miért nem jött haza és honnan. És hogy mindez változtat e majd a mi megszokott életünkön. De semmi.
Ezután az incidens után egy darabig minden ment a normálisban. Úgy, hogy közben mindvégig rettegtünk, hogy elválnak. Ha rosszat tett valamelyikünk azzal ijesztegettük egymást, hogy ha nem hozza helyre, még a végén emiatt válnak majd el. Igyekeztünk meghúzni magunkat a vihar előtti szélcsendben, aminek persze nem mi voltunk az okozói. De hány, meg hány év terápiára volt szükségem utólag, hogy mindezt megértsem és elfogadjam…
Csata Éva szociálpedagógus fogyatékosokat segítő civil szervezetet vezet, és ír. Ez a hobbija, a gyógyszere, a terápiája és lételeme. Családi idill című írását a Matusinka közölheti elsőként, még mielőtt könyv születne belőle, tehát olvasóink igazi premiernek lehetnek követői hétről hétre. A naplószerűen megírt mű részleteivel péntekenként jelentkezünk, ígérjük, ugyanolyan mélységeket és magasságokat járhatunk végig a bemutatott családdal, mint a Nagytatával, kicsit más terek, helyszínek, szereplők mutatkoznak be, de az élmény, az esszencia, a lelkünket megszólító matéria marad, magukkal sodró gondolatok és történések várnak ránk, a sorok rágódásra alkalmasak!
A szerző Bookmann Kiadónál eddig megjelent könyvei megrendelhetők a www.antikvarius.ro oldalról:
• Homokóra láncostól
• Vér és döntés
• Barnabás, a vigasztalás fia
• Láncok az időben
• Génjeimben a hiba
Előkészületben:
• Egy élettel tartozom
• Génjeimben a hiba II
• Bennem a létra
Még több részt találsz itt.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
