Számomra, férfiként mindig a kontroll volt az egyik legnagyobb ellenség. Kontroll alatt akartam tartani az életemet, titeket, a munkámat, a sikereimet, a súlyomat, a ruhatáramat, a tárgyakat, amiket birtokoltam, önmagamat, a jövőmet, és az időt. Ez a fajta merevség olykor képtelenné tett az életörömre. Hiszen ha egyik helyen szorult a hurok, megbillent az egyensúly — igyekeztem a másik helyről elvenni és abból hozzátenni.

Emlékszel azokra az időkre, amikor fiunk kamaszodni kezdett? Bölcs, meglett, sokat megélt apaként az lett volna a feladatom, hogy vele együtt utazom végig — a hátsó ülésen — az életnek ezt a nagyon nehéz időszakát. A férfi ilyenkor még fegyvertelen gyerek. A szándék és akarat ébredezik benne, a körülményei és muníciója azonban még képtelenné teszi a megélésre. Kontrollvesztett és egyensúlytalan.

A legnehezebb talán az egészben az, hogy saját gyermekünk kamaszodása egybeesik a mi hivatásbéli ellaposodásunkkal. A fiatalabb és informáltabb kollégák megjelenésével, akik veszélyt jelenthetnek addig kőbiztosnak hitt pozíciónkra. Ahogy említettem a megbomlott egyensúly és elveszített kontroll az egyik helyen arra készteti az embert, hogy meghúzza az övet az összes többin. Most már tudom. Reptetnem kellett volna azt a szárnyait bontogató fiatalt. Elengednem és lessem, hogy elesik-e. Hogy amennyiben igen, azonnal odasiethessek mellé és ellássam önbizalmán esett vérző sebeit. De sajnos nem ezt tettem.

Az elvesztett kontroll a munkahelyen, a megingott bizalmam önmagamban — arra késztetett, hogy kontroll alatt tartsam azt, amiről azt hittem, hogy birtoklom. A gyermekemet. Minden egyes próbálkozása alkalmával visszanyesegettem a szárnyait. Mintásra faragtam az önbizalmát, hogy érezzem, a kontroll még mindig az én kezemben van.

A szenvedések dacára is. Az idő azonban ellenségünkké lesz. Hiszen lehetetlenné teszi az utazást. Hogy ezzel a beismeréssel visszasétálhassak ahhoz a szárnyait bontogató gyermekhez és elmondjam neki: szeretlek. Bízom benned. Próbálkozz. Természetes, hogy elesel. Ahogyan az is, hogy az esések közben lelkeden megjelenő sebek fájni fognak. De ezek a fájdalmak a feledés homályába merülnek. Az első sikerek alkalmával. Mert ez az élet rendje.

Ahogyan az is a rend része, hogy az ember elveszíti a kontrollt. Hiszen az élet olyan, mint a biciklizés. Az elején fontos, hogy a kormányt olyan erővel fogjuk, hogy az ujjperceinkből kiszaladjon a vér. Hogy ne tudjunk másra összpontosítani, mint a jármű egyensúlyba tartására. De ha az embernek már jól megy mindez — lassan meg kell tanulnia elengedni a kormányt. Meg kell tanulnia felemelni a tekintetét az útról és élvezni a táj szépségét. Mert ez az élet lényege. A tanulság. Hogy így is, úgy is eleshetem. Mivel a kontroll nem az én kezemben van.

És talán ez a legszebb az egészben.
Hogy amikor állok, vigyáznom kell, nehogy elessem.
Egészen addig, ameddig megtanulom — az esést nem kerülhetem el.
Hát miért ne állnék akkor úgy, hogy közben élvezem is? Ha már a kegyelem adott…
És adott!
Egyetlen hibánk az, hogy túl későre, vagy egyáltalán nem ismerjük fel ennek a kegyelemnek a jelenlétét az életünkben.

A fenti cikk a Levél a túlvilágról sorozat tizennegyedik része.

Életünk sodrásában találkozunk jelenségekkel, folyamatok részesei vagyunk, amik mellett nem tudunk elmenni csukott szemekkel és fülekkel. Ezek a történések, hangulatok és viszonyok gondolatokat és érzéseket ébresztenek bennünk. Mi sem hagyjuk szótlanul őket. Beszélnünk kell a világ, társadalmunk és életünk változásairól, a jelenségekről, amikre rávilágítva, beszélve róluk talán jobban megértünk. Sokakban megfogalmazódott gondolatok jelennek meg egy öregember halott feleségéhez írott leveleiben. Halott? Nézőpont kérdése. Az öregember számára nem az, benne él, hisz évtizedekig társa volt, és az öreg fejében, szívében és lelkében is ott van még. Múlt idők lencséjén át nézi az öreg a mai világot, amelynek inkább szemlélője, mint megélője. Nem mondja ki, hogy jobb volt régen, vagy jobb most, hiszen a „jobb” relatív. Ő csak viszonyít, elmesél, észrevételez, egy élet és egy letűnt kor megtapasztalásának tükrében. Ki ez az öreg ember? Mi vagyunk?

Még több levelet találsz itt.