Miután körvonalazódott a csapat összetétele, meghatároztuk a célközönségünket, az elveinket, a stílusunkat és a módszereinket. Ezt követte egy tetszetős név kiválasztása, az első mese megírása és illusztrálása. Ebben a bejegyzésben a név eredetéről és történetéről fogok mesélni.

Első próbálkozás: KatSziZsa

Második próbálkozás: MesÉN

A következő elképzelésünk a mese köré épült, úgy gondoltuk, az nagyon reprezentatív név lenne és könnyen hozzánk köthető. Ilyen nevek születtek tehát: Mesés én, mesÉN, Hősítők, Én a mese közepén, Mesekert, Mesekút, Meseház, Mesevár. Most is szimpatikusak, de akárcsak az előző próbálkozásunk esetében, ezek a nevek nem bizonyultak univerzálisaknak.

Ekkor született meg a véletlenszerű betűk párosítása. Jelentésük ugyan nincs, de nagyon hangzatosak. Ilyenek voltak a következők: TomTom , MükMük, Kunku, Nukuku, Edibedi, ZegZug, UkMuk, Tente, Kuvik, Esemese, Tilituli, mimi-momo. Ha eddig a ködben tapogatóztunk, akkor most láttuk kitisztulni a határt. Éreztük, hogy a játékosság az, amit mi keresünk. Legyen hát a névünk játékos, könnyed, fülbemászó, furfangos.

Több órányi gondolkodás után felmerült a kabalaállat gondolata, ami nagyon gyerekbarátnak tűnt, ezért egyből elnyerte a tetszésünket. Bagoly volt az első jelöltünk, hisz ő a bőlcsesség jelképe, de túl közhelyesnek találtuk, ezért olyan ismeretlen állatok iránt kezdtünk el keresgélni, amelyek neve több nyelven is könnyen ejthető.

Valami könnyű, játékos, akár összecsengő is. Így lett a neve Popi. Ő lett Popi, az okapi. Igen! Ez az! Szimpatikus volt nekünk. Innen már csak egy apró lépés volt a két szó összevonása: POkaPI, ami tartalmazza mind a Popit, mind az Okapit. És ami a legjobb, hogy minden elvárásunknak eleget tett: játékos, fülbemászó, nemzetközi, semmit- és sokatmondó egyszerre, na meg kabalát is találtunk. Így lettünk mi Pokapi, Popi pedig a mi kis okapi kabalánk és a mesék visszatérő szereplője.

Popi, a mi kabalánk és lelkitársunk

Kati buzgón hozzálátott megtervezni őt. Az első változat egy fekete kontúralak volt, amiből aztán kinőtte magát a mostani Popi, a sokszínű, játékos és barátságos okapi csemete. Gyorsan a szívünkhöz nőtt. Nagyon jó társnak bizonyult. Mindenhova elkísért, elkísér bennünket: vásárokba, nyaralni, kirándulni, konferenciára vagy éppenséggel családi eseményekre. Sőt az adventi kalendárium feladatait is vele együtt végezzük. Nagyon jó játszótárs. Évszaktól függetlenül mindig sálat visel, hiszen Afrikához, szülőhelyéhez képest nálunk hűvösebb az éghajlat. Fején pilóta sapka található, hiszen ővele repül minden olvasó a Pokapi mesék birodalmába.

Tarts te is vele a mesék világába!

Egy rajzfilmstúdió és a Pokapi csapat tagja vagyok. Különleges a munkám, hiszen azon szerencsés emberek közé tartozom, akik szeretik amit csinálnak, és nem munkaként tekintenek rá.

Sokat töprengtem azon, hogyan is tudnám meghatározni pontosan a feladatköröm, mert igazából picit mindenhol ott vagyok: picit rajzolok, illusztrálok, textúrázok, elképzelek, megvalósítok. A lényeg, hogy amit a rajzfilmstúdióban csinálok, nem áll messze attól a világtól, amibe esténként belemerülök pár órára: ez a Pokapi-projekt.

Amikor Szidi (Barabás Szidónia) elmesélte, hogy ő személyre szabott mesekönyveket szeretne Erdély-szerte ismertté tenni, méghozzá olyanokat, amelyeket mi írunk és illusztrálunk, habozás nélkül belementem. S megszületett a Pokapi. Nagy lehetőséget láttam benne kreativitásom kiélésére, sok-sok gyerek megszólítására, illetve szakmai téren a fejlődésre.

Nemcsak a munkámban, hanem a magánéletemben is próbálom szem előtt tartani Kádár Annamária, egy számomra nagyon kedves gondolatát, mely arról szól, hogy a gyerek nem egy még ügyetlen felnőtt, hanem a felnőtt egy már ügyetlen gyerek. Saját kislányom erre a mindennapos emlékeztetőm, mentorom. Az öröm, amikor megtalálja az ágy alá gurult labdát, ahogy képes magán nevetni, amilyen nagy szeretettel fordul mindenkihez, már-már mágikus. Én pontosan ezeket az örömöket, a tiszta, önzetlen szeretetet és a pozitív kisugárzást próbálom megőrizni számukra rajzaim által.

Elképzelni egy adott jelenetet sosem volt nehéz, a megvalósítás viszont igazi kihívás. Minden helyzetben a részletek gazdagságára és a humorra igyekszem. Nagyon szeretem, amikor újraolvasok/nézek egy mesét és új dolgokra, összefüggésekre, részletekre leszek figyelmes.

Jó érzéssel tölt el létrehozni azt, ami megszületik a fejemben. Felszabadít és boldoggá tesz. S a tudat, hogy sok-sok gyerek is örömét leli benne, hatalmas ráadás.

A nevem Farczádi Zsuzsánna. Főállásban magyar nyelv és irodalmat tanítok gimnazistáknak egy kedves kis erdélyi faluban, Marosvásárhelytől nem messze. Szeretem a munkám, hisz úgy érzem fontos feladatot végzek, amiért cserében nagyon sok szeretetet, odafigyelést, őszinte mosolyt és energiát kapok tanítványaimtól. Hogy miért pont tanár lettem, annak két egyszerű oka is van.

Egy késő téli délelőtt kezdődött az egész egy nagyon hangulatos kolozsvári bisztróban, egy igazán különleges személy társaságában, egy egyedi ízvilágú mentás-gyömbéres-narancsos tea fogyasztása közben. Szidi (Barabás Szidónia), akinek a személyes történetét az előző bejegyzésben már olvashattátok/olvashatjátok, őszinte lelkesedéssel mesélt nekem a személyre szabott mesekönyvek létezéséről, illetve arról az ötletről, hogy ezt milyen nagyszerű lenne Erdélyben is elterjeszteni, végül pedig mégkérdezte, volna-e kedvem megírni ezeket a meséket. Így lettem része a Pokapi csapatnak.

Egyrészt azért, mert régi hobbim a történetírás, másrészt, mert hatalmas lehetőségét láttam az olvasás megszerettetésének a történetek személyes átélése által. Úgy gondolom, hogy a személyre szabott mesekönyvek nagyon sajátos olvasási élményt nyújtanak a gyereknek, aki a történet főhőse is egyben: döntéseket hoz, másokon segít, megoldásokat keres, talál stb.

Mesét szőttem a világomból, világot szőttem az élményeimből

Az első mesém újraolvasása után nem csak arra jöttem rá, hogy a történetbe szőtt probléma az én gyerekkoromon is átvonuló probléma, hanem, hogy a történet szereplőit mind-mind családtagjaimról és közeli ismerőseimről mintáztam. Mesét szőttem a világomból, világot szőttem az élményeimből.

Szem előtt tartom azt is, hogy a mostani gyerekek mennyire vágynak az aktív részvételre, a személyes hozzájárulásra, ezért interaktív részeket is becsempészek a történeteimbe. A történetek tehát az ő segítségük nélkül hiányosak. Ha megkérdeznék, mi a meséim erőssége, talán mégsem a fent említetteket sorolnám fel, hanem humort mondanám. Azt hiszem ez a meséim vesszőparipája.

Szüleimtől megtanultam, hogy ami szívből jön és őszinte, az csak jó lehet, így bízom benne, hogy meséim olvasása kellemes időtöltés az olvasóink számára.

A következő bejegyzésünkben annak a személynek olvashatjátok a történetét, aki életre kelti a Pokapi-meséket az önmagukért beszélő illusztrációival.

A Pokapi-mesék röviden: személyre szabott mesekönyvek. De sokkal több van a korszerű és interaktív történetek mögött, melyek új olvasási élményt és minőségi időt nyújtanak a teljes családnak. Esztétikai, szellemi értékek, és egyben nagyon egyedi ajándékok is. A megszületésük története pedig inspiráló, Barabás Szidónia meséli el.

Gondolkodtam, megoldásokon töprengtem. Éreztem, hogy szívesen eveznék ismeretlen vizeken, hiszen minden nap egy kihívás új dolgok meghódítására és tapasztalatok szerzésére. Ez volt a hozzáállásom a tanulható hiányosságokkal kapcsolatosan. Másik oldalon voltak viszont azok a dolgok, amelyeket tudtam, hogy nem lehet elsajátítani, amelyekhez másféle tehetség kell.

Ekkor jöttem rá, hogy segítségre van szükségem.

Farczádi Zsuzsi – egy fiatal, dinamikus magyartanárnő, akinek nemcsak munkája, hanem hivatása is a gyerekekkel való foglalkozás – lett a meseírónk. Aki pedig a meséket életre kelti illusztrációi által, nem más, mint Szabó Kati, egy tehetséges művész, akinek pár munkáját már évek óta a lakásomban csodálom.

Így lettünk mi a Popi-csapat, lélek a Pokapi-mesék mögött.

A következő bejegyzésekben a csapattársaim háttértörténetéről és motivációiról olvashattok, illetve azt is megtudhatjátok, hogy miért Pokapi lett a nevünk.