Ahogy az a programban is szerepelt, kora délután elértük Luxort. Hajónk révbe ért a kikötőben, és holnap reggel végérvényesen is elválnak tőle útjaink. A tervek szerint körülbelül két napig tartózkodunk az ókori fővárosban: a mai nap hátralévő részét és a holnapi napot. Ezt követően pedig visszatérünk Hurghadába. Amikor az arab seregek elfoglalták a várost, annyira lenyűgözte őket a hatalmas templomok látványa, hogy Luxornak nevezték el. Luxor arabul palotát jelent többes számban. Sajnos tévesen értelmezték a pompás épületek rendeltetését. Azt hitték, hogy a templomokat a fáraó családjai és más tehetős családok lakják. A Luxor elnevezés azonban így is fennmaradt. A legismertebb ókori neve a görög eredetű Théba (Thebai), ezt vették át a rómaiak és Thebae néven említik. Kairó után Luxor a leglátogatottabb város Egyiptomban és nem túl meglepő módon egyike a világ legrégebben lakott településeinek. A turistákat mágnesként vonzó város nem véletlenül áll az érdeklődés középpontjában. Felső Egyiptom fővárosa volt, keblén a karnaki templomegyüttessel, mely a napkultusz és Amon-Ra istenség legfőbb szentélye.

Karnak építése i.e. 20. században kezdődött, és körülbelül kétezer éven át finomított szépségén nem kevesebb mint 30 fáraó. Területe 100 hektár és a földkerekségen valaha épült legnagyobb vallási komplexumának tartják. Karnak szívét és lelkét egyértelműen a grandiózus oszlopcsarnoka testesíti meg és teszi felejthetetlenné. Az elképesztő méretekkel rendelkező csarnok több mint száz, 15–23 méter magas, díszesen faragott papiruszt imitáló oszloppal büszkélkedik. Karnak megálmodói között olyan híres uralkodók nevei szerepelnek, mint például III. Amenhotep, I. Széthi, II. Ramses (oszlopcsarnok) Tutanhamon (monumentális szobrok) és Hatshepsut (obeliszkek). Ezek a több tonnás gránittömbök, obeliszkek és oszlopok a Níluson érkeztek Aswanból Karnakba, elképesztő munka lehetett ide hozni őket. A templomkomplexum magába foglal még egy tavat is, mely a papok szent tava volt, és a szertartásaik során vették igénybe. Partjától nem messze egy méretes skarabeusz bogár található, az ókori egyiptomiak szent állata, mely az újjászületést jelképezi. A helyiek szerint, ha valaki háromszor balra és háromszor jobbra sétálja körbe a szobrot és kíván valamit, teljesülni fog. Természetesen mi is kívántunk. Amulettként, karkötőként a jószerencse szimbóluma.

A karnaki komplexum után egy papirusz szaküzletbe látogattunk el, ahol megismerkedhettünk a papiruszkészítés mozzanataival, szebbnél szebb festett és fluoreszkáló papiruszokban gyönyörködhettünk, sőt mi több, vásárolhattunk is, nevünkkel ellátva, hieroglifákba szedve. A papirusz egyébként egy nagyon sérülékeny növény, ám áztatással és préseléssel az egyik legidőtállóbb anyaggá alakítható. Ezek a papirusztekercsek évezredeken át őrizték meg, és hagyták hátra a jövő nemzedékeire a hieroglifákban megírt tudást és tanítást. Az utolsó éjszaka pillanatok alatt elillant, és ezzel egyetemben véget ért utazásunk egyik legcsodálatosabb etapja, a nílusi hajóút. Bőröndjeink már a folyosón várakoztak, mi pedig végleg búcsút intettünk a folyóra néző kabinunknak. Miután elfogyasztottuk a reggelit, és a londinerek bepakolták bőröndjeinket az autóbuszba, nekivágtunk körutunk hatodik, és luxori kalandjaink második napjának. A thébai nekropolisz láthatatlan küszöbét a Memnón-kolosszusok szimbolikus kapuján léptünk át, melyek eredetileg III. Amenhotep fáraó halotti templomának bejáratánál őrködtek. A két óriási szobor egyenként 18 méter magas, s bár a több ezer éves erózió mély barázdákat vájt és maradandó sebeket ejtett rajtuk, nagyságukból a mai napig sugárzik a halhatatlan fáraó.

A nekropolisz, azaz a holtak városa egy hatalmas kiterjedésű, szemmel beláthatatlan nagyságú régészeti lelőhely. Olyannyira régészeti és olyannyira lelőhely, hogy az ásatási időszakokban szó szerint itt írják a régészek a történelmet, valóságos kincsesbánya. Utunk első állomása egy kézműves műhely volt, ahol igazából az alabástrommal ismerkedtünk meg. Az ókorban nagy előszeretettel használták különböző tárgyak, mint például vázák és szobrok készítésénél. Az alabástrom egy nagyon kemény és időtálló kőzet, ennek köszönhetően évezredeket áthidalva maradtak fenn az utókor számára ezek a tárgyak. Ebben a műhelyben és bemutatóüzletben szebbnél szebb és kiváló minőségű vázákat, szobrocskákat, kanópusz edényeket és egyéb más tárgyakat vásárolhattunk.

Miután sikerült mindenkinek kihoznia a maximumot az alkudozásból, elindultunk a Királyok Völgyébe. Nemsokára nemcsak a sápadt hegyoldalak nőttek egyre magasabbra, szorosan a nyomába szegődött a lassan már kibírhatatlan hőség is. Valósággal perzselt a levegő. A látogatóközponttól sétavonattal utaztunk a völgy kapujáig. Ezen a zord vidéken eddig összesen 63 sírkamrát tártak fel, melyből 16-ot nyitottak meg a látogatók előtt. Egyszerre mindig csak három sírkamra van nyitva, ezeket időközönként változtatják. Vannak kivételek, melyek plusz díj fejében meglátogathatók. Ottlétünk során I., III. és IX. Ramses sírja volt nyitva, valamint külön be lehetett fizetni a völgy leghíresebbjére, Tutanhamon sírkamrájára.

Az ókori egyiptomiak életében rendkívülien fontos szerepet játszott a halál, a túlvilág és a reinkarnáció hármasa. Szimbólumaként a lótuszvirágot választották, melynek virágzásából jött létre az élet. A lótuszvirág éjszakára összecsukja szirmait és a víz alá merül, nappal újra felszínre emelkedik és a világra tárja csodálatos szirmait. Reinkarnációja a Nap járásával hasonlatos, így szorosan összefügg az egyiptomiak napkultuszával. A halál maga egy másik életbe való átlépés kapuja, melyre a lehető legtökéletesebben próbáltak felkészülni. Az áhított túlvilági, mondhatni utópikus birodalomba való átlépéshez az egyiptomiak úgy testileg, mint lelkileg meg kellett feleljenek. A test tökéletes épségéért tökélyre fejlesztették a mumifikálási procedúrát. A balzsamozás technikája oly mértékben hozzájárult a test konzerválásához, hogy évezredek múltán is felismerhetőek arcuk vonásai. Belső szerveiket eltávolították, ám ugyanúgy konzerválták, külön erre a célra szánt kanópusz edénykékben. Sokszor az illető háziállatait is mumifikálták. Hozzátartozói olyan földi javakkal és eszközökkel látták el a sírkamrákat, melyek elmaradhatatlan kellékei egy elkövetkező életnek. A túlvilágba való átlépés utolsó próbája a halott szívének mérlegre helyezése, ha a szív könnyebb Maat, az igazság istennőjének tollánál, bebocsátást nyer, ha nehezebb, a szertartást felügyelő sakálfejű Anubisz felfalja.  Anubisz az alvilág, a balzsamozás és a mumifikálás istensége volt, aki feltámasztotta az első egyiptomi királyt, Oziriszt és később az alvilág királyává teszi.

A pompás halotti szertartás, a bámulatos sírkamra és a halottal eltemetett felbecsülhetetlen kincsek halmaza nem mindenkinek adatott meg. A fáraók, családjuk és nemesi származású, tehetős emberek kiváltsága volt. Hajdanán az egyiptomiak piramisokat emeltek síremlékként, ebből is látszik, hogy mekkora szerepet töltött be életükben a túlvilág. Később, az ország virágkorában, az i.e. 16. és 11. századok között más irányba tolódott el ez a zsenialitás. A sírkamrákat a völgy hegyoldalába vájták. A régészek nagy bánatára azonban szinte mindegyik sírkamrát kifosztották már az ókorban vagy az azt követő évszázadokban. Bár még körülbelül száz fáraó sírkamrája után kutatnak, mindeddig csak egyetlen egy olyan sírkamrára bukkantak, mely háborítatlanul állt több mint három ezer éven át.

Tutanhamon egy fiatalon elhunyt fáraó volt (apja Ehnaton, aki leginkább egyistenhitű vallási reformjáról híres, és édesanyja pedig Nefertiti, a legszebb nő) akinek sírkamrája méreteit tekintve elhanyagolható a többi, sokkal pompásabb sírkamrához képest. Azonban ezt a hiányosságot az itt talált mérhetetlen és felbecsülhetetlen kincsek áradata messzemenően kompenzálja. A korai halál beállta miatt bizonyára nem tudtak egy fáraóhoz illő sírkamrát kiépíteni, ám ellátták minden olyan kellékkel, amire szüksége lehetett a túlvilágon. Tutanhamon múmiája és hat szarkofágjának egyike most is az eredeti helyén, sírkamrájának mélyén található, bámulatos falfestmények elképesztő kavalkádjában. A sírkamra felfedezését követően történt különös halálesetek sorozata nyújtott alapot a múmia átkának, mely Tutanhamon sírfeliratából indult ki, miszerint átok éri azt, aki háborgatja a holtak nyugalmát. A történetnek azonban semmi realitási alapja nincsen, csak véletlen egybeesések láncolata.

A völgyben meglátogattuk I., III. és IX. Ramses sírkamráit is, melyek méreteikben messze felülmúlták Tutanhamon nyughelyét, ám ezeket a sírokat kirabolták és kevés örökséget hagytak a világra. Az elképesztő falfestmények azonban, melyek az uralkodók életét, hőstetteit mesélik, egy olyan káprázatos univerzumba, színekben gazdag világba kalauzoltak bennünket, melyhez fogható nincs még egy a világon. A falak mentén állatfejű és embertestű istenek elevenednek meg, és természetesen minden jelenet középpontjában mindig maga a fáraó áll díszes öltözetében és kettős koronájával. A kettős korona az Alsó (északi rész, vörös korona és a papirusz volt a jelképe) és a Felső Egyiptom (déli rész, fehér korona és a lótusz volt a jelképe) egyesítésére utalt. A mennyezet intenzív kék színe az eget, a rá festett kis ötágú jelecskék a csillagokat elevenítették meg.

A Királyok Völgye után a nem túl messzi Deir El-Bahari-ba indultunk. Itt található a Királynők Völgye és annak híres épületegyüttese, Hatshepsut halotti temploma. Hatshepsut egy nagyon magabiztos, felettébb sikerorientált nő volt, aki megkaparintva a hatalmat, 22 éven át vezette az ókori Egyiptomot. II. Thotmes halála után, aki a férje és egyben a testvére is volt, régenskirálynőként uralkodott, mert gyerekük még kicsi volt egy ország kormányzásához. Pár éven belül azonban kikiáltotta magát fáraónak és átvette az uralmat Egyiptom fölött. A több mint 3500 évvel ezelőtt élt fáraónő egyike azon uralkodóknak, akik monumentális építkezése számottevően kimagaslik az ókori Egyiptom történelmében. Ennek ékes példánya a háromszintes, oszloprendszeres halotti templom, mely egyértelműen kihangsúlyozza és szentesíti Hatshepsut megvétózhatatlan teljhatalmát. Tökéletes elhelyezkedéséből kifolyólag egész Luxor és Karnak teljes templomkomplexuma látható. Továbbá Hatshepsut nemcsak elfoglalta a trónt, hanem szó szerint fáraót teremtett önmagából, szobrai fáraóként ábrázolják, ezzel is próbálta népszerűsíteni azt, hogy egy nő is vezetheti Egyiptomot.

Az erőtől duzzadó napkorong lassan hanyatlásnak indult. Fáradtan, de még mindig az ókor bűvöletében hagytuk magunk mögött Luxort. A Szaharán át igyekeztünk vissza térni Hurghadába. Egy újabb hosszú út várt ránk a kietlen pusztaságban. Csak az éjszaka határán érkeztünk vissza szállodánkba. Egyiptomi kalandunk lassan a végéhez közeleg. Már csak egyetlen nap maradt hátra kalandunkból, de ezzel az eggyel garantáltan megkoronázzuk, és méltó módon fejezzük be ezt a fantasztikus utazást. A hetedik napon Kairóba utazunk. Feltérképezzük a Gízai piramisokat, a lábaik előtt heverő Szfinxet és természetesen meglátogatjuk a híres Egyiptomi Régiségek Múzeumát is!

A következő rész tartalmából:

Alig múlt hajnali két óra, de az éj leple alatt mi már indultunk is tovább Kairóba. Nem kevesebb, mint hat óra utazás várt ránk. Kimerülten, álmosan, de mégis izgatottan vágtunk neki az utolsó kalandnak. Sajnos, amilyen gyorsan elindultunk, olyan gyorsan robbant is le autóbuszunk Hurghada határában…

Az előző részeket Itt olvashatod.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Kabinunkban két hattyúköltemény fogadott. Ahhoz képest, hogy minden alkalmazott férfi volt a hajón, ahogy ez az arab államokban megszokott, igazi meglepetésként ért a kreativitásuk. De ha már a hajóról írok, hadd kezdjem az elején. Ahogy már korábban említettem, egy ötcsillagos, ötszintes úszó sziget lett az otthonunk. Beszálláskor a hajó második szintjére jutottunk, itt volt a recepció és a szobák egy része. Az alsó (első) szinten az ebédlő és a szuveníres boltok, a harmadikon csak szobák (itt volt a mi szobánk is), a negyediken az eseménytermek, a bár és tartozott egy fedett terasz rész is hozzá (itt szolgálták fel az ötórai teát minden áldott nap), valamint az ötödik és egyben utolsó szint, amely teljesen nyitott volt, itt medence és napozóágyak foglaltak helyet. Minden légkondicionált szoba rendelkezett fürdőszobával és egy elképesztő kilátással a Nílusra. A hajó volt az egyetlen olyan hely Egyiptomban, ahol a Covid-19 biztonsági előírásait megkövetelték és be is tartották. A cruise fedélzetén kötelező volt a maszkviselés, minden beszállásnál a kézfertőtlenítés és a lázmérés, valamint az étkezések során semmihez sem érhettünk hozzá, kiszolgáltak.

A bőséges ebédet pihenés követte. Széthúztam a függönyöket, félretoltam a földig érő üvegajtókat, leültem a karosszékbe és csak hagytam, hogy a beáradó nílusi meleg szellő cirógassa a bőrömet. Természetesen belemerültem egy picit Agatha Christie krimijébe is. Érdemes tudni, hogy nemcsak ikonikus főhőse, Hercule Poirot, hanem maga Agatha Christie is nem egyszer hajózott a Níluson, második férje ugyanis ízig-vérig régész volt. Az ötórai teát már a negyedik szint teraszrészén szolgálták fel. Az árnyékot adó vásznak alatt, a tikkasztó hőség ellenére is igazán kellemes volt elmerülni a Nílus élettől duzzadó folyóvölgyében. Nemsokára újra kikötünk, a következő úti cél Kom Ombo és annak híres templomkomplexuma.

Egyiptom legelterjedtebb ókori neve Kemet volt (fekete ország), melyet a Nílus áradásaival lerakott termékeny fekete földről kapta. Az általunk használatos mai elnevezése a latin eredetű ógörög Aegyptus szóból származik. A Nílus esetében is hasonló a helyzet, neve görög eredetű és a Neliosz (folyóvölgy) szóból származik. Ókori megnevezése Hápi, mely egyben a termékenység hermafrodita istensége is volt. Egyébként a Nílus a földkerekség leghosszabb folyója. Ezen a páratlan helyen, a Nílus mentén alakult ki az ókor egyik legfejlettebb civilizációja, az Egyiptomi Birodalom, mely az Alsó és Felső Egyiptom egyesítésével jött létre és állt fenn nagyjából 4000 éven át. Az itt kialakult kultúra és a hátrahagyott felbecsülhetetlen műemlékek tárháza mind a mai napig ámulatba ejtik a világot.

A mitikus időkben megszületett istenségek és az utolsó fáraó, Kleopátra haláláig tartó termékeny intervallum olyan páratlan kincseket hagyott az emberiségre, mint a hatalmas piramisokat, a papiruszkészítés technikáját, mely mostanáig megőrizte a hieroglifákba rejtett egyiptomi történelmet, a túlvilág és a reinkarnáció színes hitvilágát, a balzsamozás művészetét, a kalendáriumot, és az év 365 napra való felosztását, melyet a Nílus áradásainak kiszámítására találtak ki, monumentális építkezések és megalomániás fáraók örökségét, síremlékek, templomok elképesztő formavilágát. Virágkorában a földkerekség legbefolyásosabb civilizációjaként tartották számon. Jelenleg pedig a világ legnagyobb kiterjedésű régészeti lelőhelye.

Kom Ombo egy Nílus parti kisváros. Partra szállásunk hírére felbolydult hangyabollyá változott a kikötő. Idegenvezetőnk elmesélte, hogy nagyon nagy itt a szegénység, melynek kétségbeesett kiáltásait saját bőrünkön is megtapasztalhattunk. Egy kicsit mintha Dante poklának megkínzott lelkeit láttam volna, ahogy kétségbeesetten kapaszkodnak a remény utolsó foszlányain. A város az itt található különleges templomkomplexumról híres. A lenyugvó Nap narancssárgás fényében pihenő szokatlan templomot a Ptolemaiosz dinasztia, azaz az utolsó dinasztia idején emelték. A templom tulajdonképpen azért egyedi, mert az egy templom kinézetét keltő oszlopos épület tulajdonképpen két templomot is takar, déli részét Sobek-nek, azaz a krokodilistenségnek, az északi részét pedig Hórusznak, az istenek királyának emelték. Különlegessége tehát abban rejlik, hogy eltér a megszokott koncepciótól, miszerint minden templomnak egy fő és két mellékistensége van.

Kom Ombo templomában ez megduplázódott: így a templomnak két fő és négy mellékistensége van. Mivel Sobek a krokodilistenség volt, a templomban mindig kellett lennie egy élő krokodilnak, melyet halála után ugyanúgy mumifikáltak, mint az embereket. Az ókorban a Nílus teljes hosszán éltek krokodilok, ez mára megváltozott, jelenleg csak a gátak fölötti szakaszra korlátozódik élőviláguk. A templom érdekességei közé tartozik az itt fellelhető kalendárium, mely segítségével a Nílus áradásainak idejét számolták ki, a nilométer (Nílus mérő kút), melynek segítségével előre jelezhették a várható vízállást, a falak mentén fellelhető mumifikálási technikák részletei, valamint a templom közelében kialakított krokodilmúzeum, ahol a leglátványosabb mumifikált krokodilokkal találkozhatunk.

A hajó fedélzetére való visszatérést a szó szoros értelmében szabotálta a Kom Ombo-i lakosság! Az idegenvezetőnk bizonyára számított erre a fordulatra, bennünket azonban nagyon váratlanul ért. Az egyiptomiak elsöprő többségének életére rányomja bélyegét a szegénység. Sokszor úgy éreztem, hogy olyan számottevő mértékben, hogy az ember önbecsülése és szégyenérzete is teljesen elhalványul. Ezek a szituációk igen mély nyomot hagytak a lelkemben és belső értékrendszeremben is. A fellépő jelenséget, mely egyébként egész egyiptomi körutunkat végigkísérte, a baksis és a szuvenír véget nem érő labirintusának neveztem el. Ez abban nyilvánul meg, hogy abszolút mindenért pénzt kértek el: abszurd szolgáltatásokra és minden olyan csecsebecsére, amiről úgy gondolják, hogy értékesíthető. Mindezt sokszor elképesztő agresszióval.

Ez egy adott szinten túl nemcsak, hogy kínos és kellemetlen, de szó szerint érzelmi terrorban tartják az utazót. A velük történő interakciót csak úgy lehet elkerülni, ha levegőnek nézed, kvázi arra sem méltatod őket, hogy szóba állj velük, ami nem a legkifinomultabb megoldás, nem is beszélve degradáló jellegéről. Már a reptéren találkoztunk az egyiptomi baksis fogalmával. Útba igazításért baksist kérnek. Legjobb fotóért baksist kérnek. Európában ezekért nem várunk el cserébe semmit. Ami a szuveníreket és egyéb tárgyakat illeti, képesek bármiből pénzt csinálni, a papír zsebkendőtől az alabástromból készült kézműves vázákig. Ezzel nem is lenne semmi gond egészen addig a pontig, amíg a normális adok-veszek viszony át nem csap abba a szörnyű helyzetbe, amikor gyerekekkel próbálnak lelki terrort gyakorolni a turistákra. Egy felnőttel szemben könnyebb ellenállást tanúsítani, gyerekekkel szemben sokkal nehezebb. Kom Ombo kikötőjében olyan szituáció alakult ki, amelyet számunkra elég nehéz volt kezelni. A helyi árusok olyan agresszívan próbálták eladni portékáikat, hogy valósággal nem lehetett megszabadulni tőlük. A gyerekek karkötőket nyomtak a kezünkbe, amit persze nem akartak visszavenni, ha nem kértük a terméket. A helyzetnek az lett a végkifejlete, hogy kordont emeltek a hajóig, csak így tudtunk zavartalanul feljutni a fedélzetre.

Ahogy a lenyugvó Nap bearanyozta a tájat, a kikötő sátrai alatt előkerültek az imaszőnyegek. A hajó legénysége kivonult a partra és Allahhoz imádkozott. Az egyiptomi lakosság körülbelül 90%-a iszlám hitű, nagyságrendben ezt követi a kopt, azaz a keresztény hitvilágúak közössége. Egyiptom népét mély vallásosság jellemzi, és annak rendje és módja szerint napi ötször fordulnak Mekka irányába, a Kába kő felé, hogy elmondják imáikat: hajnali imát (fadzsr), déli imát (dohor), délutáni imát (aszr), naplementei imát (magrib) és végül az esti imát (isa). Emellett minden muszlimnak (muzulmánnak) élete során legalább egyszer el kell zarándokolnia Mekkába, mely földi létének egyik legfontosabb mérföldkövét jelenti.

Az erejét vesztett fénynyalábok utolsó sugarait is lassan felfalta a homokdűnék kíméletlen farkaséhsége. A Nílus völgyére fátyolos sötétség telepedett. Eközben úszó szigetünk ablakai szentjánosbogarak módjára derültek fel. Az egyiptomiak nagyon szeretnek ünnepelni, szórakozni és ezt a jókedvet becsempészték az éjszakába is. A negyedik emeleten, a bár és az eseménytermek színterén hastánccal indult a műsor, majd ezt követte egy igen különleges dervis tánc. Hastánc ide vagy oda, a táncosnő bármikor fejet hajthatott a dervist táncoló férfi elképesztő tehetsége előtt. A dervis tánc elsősorban egy rituálé, egy transzszerű állapot, egy szimbólumokkal telített szertartás. Ezt a tradicionális táncot mindig férfi adja elő, melynek során megállás nélkül forog, bolygókhoz hasonlóan, saját tengelye körül. Egyfajta misztikus utazást jelképez Isten országa felé. A táncos hatalmas szoknyát visel, mely forgás közben még inkább emeli produkciója hatásfokát. A szoknya általában színekben gazdag és többrétű. Táncosunk sokáig forgott, majd a terem egycsapásra elsötétült és teljes ruházata színes fényárba borult. Már ez is elképesztő látvány volt, de amikor többrétű szoknyáját két részre választotta és a felső réteget a feje fölött forgatta tovább, egy színes, kivilágított körhinta bontakozott ki szemeink előtt. Teljesen megbabonázott…

Az ötödik nap délelőtti óráiban megérkeztünk Edfuba. A kikötőben fiákerek vártak ránk, ezekkel utaztunk egészen Hórusz templomáig. Hamisítatlan, testközeli élmény volt, oldalunkon egy hús-vér egyiptomival. Zötykölődve robogtunk a hepehupás úton, közben azon tűnődtem, hogy ennyire talán még sosem hatoltunk be hétköznapi világukba. Valósággal magába szippantott a város aurája. Egyik kezemmel a kocsi oldalát szorítottam, másikkal a kalapomat tartottak, hogy ne vigye el a szél. A kocsis a járókelőket szidta, és közben jókora felleget hagytunk magunk mögött a felkavart út porában. Az Edfu-ban található Hórusz-templom a legjobb állapotban fennmaradt templom egész Egyiptomban. Építését a Ptolemaiosz dinasztia idejére datálják és méreteiből kifolyólag, Karnak templomkomplexuma után, a legjelentősebb templom. Pülónkapuja 36 méter magas, mely ellenszegülést nem tűrő monstrumként állja útját a betolakodóknak. A bejárat előtt két fekete gránitszobor őrködik évezredek óta, Hóruszt testesítik meg sólyom alakjában.

Hórusz az ókori Egyiptom legfontosabb istene volt, és a megújulást jelképezte. Apja Ozirisz, az alvilág ura, akit saját testvére, Széth ölt meg, elorozva az áhított hatalmat. Ozirisz visszatér és felvértezi fiát, aki bosszút áll apja gyilkosán, elnyerve ezzel a világ fölötti teljes uralmat. A belső udvaron át robusztus oszlopsorok vezetnek a meghitt szentélybe. A templom mellékistenségei Ízisz, az anyaistennő, Hórusz anyja és Hathor, a termékenység és a szépség istennője. Található egy fontos épületrész a templom területén, melyet születésháznak (mammiszi) neveznek, Hórusz újjászületését szimbolizálja, így nem véletlen, hogy a várandós és a gyerekáldásra várakozó nők legfontosabb szentélye lett.

Ebédidőre visszatértünk a hajóra. Falatozás közben arról beszélgettünk Ágnessel, hogy a délután folyamán végre elérjük az ókori Egyiptom fővárosát, Luxort. Leírhatatlan izgalommal töltött el bennünket, már csak a puszta gondolat is. Hamarosan bejárhatjuk Karnak templomainak oszlopsoros útvesztőit. És még mi vár ránk ezután: a Memnoszi kolosszusokon át belépünk a fáraók túlvilági birodalmába, meglátogatjuk a Királyok völgyét és díszes sírkamráikat, majd a Királynők völgyében feltérképezzük Hatshepsut halotti templomát!

A következő rész tartalmából:
Miközben a ránk váró izgalmak mámorában kanalaztam a levest, figyelmemet valami egészen furcsa dolog ragadta meg. Egy csónak közeledett a hajónkhoz és még véletlenül sem féltek attól, hogy mi lesz, ha esetleg összeütközünk. Kíváncsian figyeltem, hogy mi fog kisülni ebből. Ám amikor előkerültek a kenderkötelek és rutinosan hozzánk kapcsolódtak teljes fegyverzetükben, egy szempillantás alatt megvilágosodtam! — Ági! Azt hiszem, hogy nílusi kalózok támadták meg a hajónkat…

Az előző részeket Itt olvashatod.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Az utak mentén legtöbbször férfiakat látni. A nappali órákban nők ritkán tartózkodnak az utcán. Tetőtlen, félbehagyott házak mindenhol, furcsa összkép ez. Egyrészt azért hagyják így, mert befejezetlen házra nem kell adót fizetni. Másrészt pedig a család folyamatosan bővül, az egyiptomiak pedig fölfele terjeszkednek. Egy újabb szint, egy újabb család. Egy kislányt pillantottam meg az út szélén, nyomában egy kecskegidával. Mintha Victor Hugo Esmeraldáját láttam volna, nyomában egyetlen igaz barátjával.

Magunk mögött hagyva Kenát, az első Nílus menti várost, majd nemsokára Luxort is, utunk úgy fonódott össze a fenséges folyó vizével, mint a DNS-ünk kettős spirálja. Végre megláthattuk a Nílust, mely évezredek óta dajkálja az egyiptomiakat. A környezet itt egészen más, a Nílus két oldalán a sivatag is virágzik, szemünk előtt bontakozott ki termékeny birodalma. Kilenc elképesztően hosszú óra után végre megérkeztünk Aswanba. A közel 2 milliós lélekszámú metropolisz Egyiptom legnépesebb városai közé tartozik. Aswan már az ókorban is fontos kereskedelmi központ volt, és státuszát a mai napig megtartotta. Élénk kereskedelmével és virágzó turizmusával hajóhadak oázisává és turisták Kánaánjává nőtte ki magát. Utunk egyenesen a kikötőbe vezetett. Itt szálltunk hajóra, és az elkövetkező négy napban egészen Luxorig utazunk majd vele. Egy ötcsillagos, ötszintes úszó sziget lett az otthonunk. A londinerek szapora léptekkel hordták bőröndjeinket a cruise fedélzetére.

Ebéd után félóra pihenés következett, amit én a bőröndöm feltörésére fordítottam. A folyosón éppen akkor vágták le valaki bőröndjéről a lakatot, Hurghadaban hagyták a kulcsot. Éreztem, hogy rám is ez a sors vár. A szerencsének azért adtam egy esélyt és mielőtt a legdrasztikusabb módszerekhez fordultam volna, nekiálltam kitalálni a kódot. Hála az egyiptomi isteneknek, csak egyik szám állítódott el, így elég hamar rá is jöttem a megoldásra. Egy gránittömb súlyával lett könnyebb a lelkem. A nap további részében még két fontos helyszínt kellett kipipálnunk a bakancslistán: Aswan alsó és felső gátja, valamint egy gránitbánya, ahol hajdanán aktív kitermelést folytattak a fáraók számára.

Az alsó aswani gátat a britek emelték még 1899 és 1902 között. Itt van Egyiptom egyetlen kataraktája, mely a folyó egy olyan szakasza, ahol a gránittömbök a felszínre emelkednek és több ágra osztják a Nílust, zuhatagot, vízesést képezve. A gát segítségével szabályozni tudták a vízszintet és így hajózhatóbbá vált. Az első gát azonban nem bizonyult elégségesnek, ez vonta maga után a második gát megépítését (1960–1970). A gátnak számos előnyét élvezi a lakosság: az ipar fejlődését, az áramellátást, a vízszabályozást, az öntözőcsatornák kialakítását, az áradások megszüntetését. Azonban számos hátrány is származott a projektből: megsínylette az élővilág, sorvadásnak indult a folyó deltája, a munkálatok során több ezer embert telepítettek át, valamint számos ókori épület és műemlék (néhány kivétellel) veszett örökre oda.

Útközben láthattuk a két gát közti szakaszon található Angilkia sziget ikonikus Philae-templomát, mely az egyik olyan templom, amelyet sikerült kiemelni eredeti helyéről és megmenteni az áradástól. A felső gátról pedig megpillanthattuk azt az irdatlan vízmennyiséget, melyet Nasser-tónak neveznek. A Nasser-tó a világ egyik legnagyobb mesterséges gyűjtőtava. Miután visszatértünk Aswanba, meglátogattuk a híres, befejezetlen obeliszket. Ebben a gránitbányában készültek az antik világ legnagyobb oszlopai és obeliszkjei. A vicces az, hogy jelenleg több obeliszk található ezekből külföldön, mint Egyiptomban. És Rómában több van, mint egész Európában összesen. Ha obeliszk, akkor csak vörös gránitból és csak teljesen ép tömbből készülhetett. Ebben a gránitbányában található a világ legnagyobb obeliszkje (42 méter), mely sajnos soha nem ért el a luxori Karnakba. Az obeliszket Hatshepsut rendelte meg, ám a munkálatok során repedést fedeztek fel rajta, így már nem felelt meg igényeinek.

Alkonyatra visszaértünk a hajóra. A naplemente utolsó fényfoszlányait már a tetőtéri kilátóból öleltük magunkhoz. A város fényei lassan életre keltek, és vele együtt Aswan nyüzsgő világa is. Később, mikor már a szobában pihentünk, kinyitottam a földig érő üvegajtókat és leültem egy karosszékbe olvasni. Megérett rá a pillanat. Agatha Christie: Halál a Níluson… Másnap reggel hatkor már a recepción várakoztunk és teánkat szürcsölgettük. Hosszú ujjú ingben, hosszú szárú nadrágban, kalappal a fejünkön, vízzel a hátizsákban. A délelőtt folyamán szabad program volt, ami aztán olyan események láncolatát indította el, mely sem izgalmaktól, sem bonyodalmaktól nem volt mentes…

Mindössze négyen vágtunk neki ennek az ígéretes kalandnak: az e napi idegenvezetőnk, Peter, a sofőr, a feleségem és jómagam. Úti célunk a Nasser-tó partján elterülő parányi kisváros volt, Abu Simbel, mely 320 km- re található Aswantól, egészen közel a szudáni határhoz, messze a senkiföldjén. Itt találhatóak az ókori Egyiptom talán legizgalmasabb alkotásai, II. Ramses elképesztő sziklatemplomai. Aswan utcáin már javában pezsgett az élet és az alsó gátnál jókora forgalmi dugó eszkalálódott. Egy órás késést felhalmozva sikerült csak nekivágni a kiszemelt úti célnak. Magunk mögött hagyva a várost, nemsokára megszűnt a mobiladat és alig egy fél órával később a térerő is. Sehol egy település. Sehol egy fa. Néha-néha hátborzongató kőképződmények szaladtak el mellettünk, máskor csak a végtelenségbe nyúló sápadt Szahara. Soha nem éreztem magam még ennyire kiszolgáltatottnak. Órákon keresztül haladtunk úgy, hogy emberi tevékenység írmagját sem láttuk. A távolban, a sivatag és az égbolt határmezsgyéjén hullámzó táncot járt a horizont. Előre azt hittem, hogy a Nasser-tó vizét látom, de nem volt más csak optikai csalódás.

Nem kevesebb, mint három órába telt, amire elértük a várost és a hozzá tartozó archeológiai helyszínt. Peter, az idegenvezetőnk két kisebb hegy irányába kalauzolt. Miközben mesélt, lassan előtűnt a hegyek takarásából a Nasser-tó csillogó víztömege is. Aztán ahogy átértünk a hegy tóra néző oldalára, szemtől szembe találtuk magunkat az óriási sziklatemplomokkal. Úgy álltunk a nagytemplom II. Ramsest ábrázoló négy, gigászi sziklaóriása előtt, mint ahogy Ali baba az Ezeregyéjszaka meséiben, amikor rátalált a negyven rabló kincsekkel teli barlangjára. Ott, abban a pillanatban vált személyes kedvencemmé, és kijelenthetem, hogy messzemenően a legszebb élményem Egyiptomból. Ez volt életem nagy katarzisa.

II. Ramses az ókori Egyiptom új birodalmának egyik leghatalmasabb és legtöbbet ünnepelt fáraója volt. A közel 90 évet élő fáraó 66 éven át vezette Egyiptomot, ez idő alatt elfogyasztott számos feleséget és több mint 100 utódot hagyott a birodalomnak. Uralkodása alatt az ország virágzott és soha nem látott építkezési láz, hódítások sora és elképesztő jólét jellemezte Egyiptomot. A fáraó építkezési megalomániájának egyik ékes példája az Abu Simbeli templomok. Az i.e. 13. században emelt épület a mai napig ámulatba ejti a régészeket. Két elképesztő templom található itt: az Amon-Ra nagytemplom, mely tulajdonképpen a fáraó abszolút hatalmát volt hivatott szimbolizálni, és a mellette található kistemplom, melyet imádott felesége, Nefertari tiszteletére építtetett. A szerelem ehhez fogható kinyilatkoztatására sem addig, sem pedig azután nem volt példa Egyiptomban.

Abu Simbel nagytemploma 38 méter széles és 65 méter mély. A négy Ramses-szobor külön-külön 20 méter magas és a 31 méteres homlokzatot tartja. A templom három fő teremből és számos mellékteremből áll. Hatalmas oszlopsor vezet az utolsó teremig, ahol a templom három főistene és maga a fáraó szobra található. A templom számos érdekességet rejt. Talán a legérdekesebb mind közül az impozáns Ramses-szobrok, amelyek négy különböző életkorban ábrázolják a fáraót, szimbolizálva vele hosszú uralkodását. Ami a templom belső terét illeti, az uralkodó hőstetteit ábrázolja. Ramses alakja már nemcsak fáraóként, hanem istenként is megjelenik. Az oldalsó kamrákban a fáraó köszönetét nyilvánítja ki az istenek felé. Azonban a templom talán legnagyobb talánya a négy szoboralakot övezi az utolsó terem legmélyén, ugyanis a szobrok arcát évente mindössze kétszer éri a Nap: az uralkodó születése napján és megkoronázásának napján. Hogy miként kivitelezték ezt az ókori építészek, a mai napig megoldatlan rejtély. Ami még nagyon érdekes, hogy a három főistenség közül az egyik a sötétség istene (Ptah), és az ő arcát soha nem éri a Nap.

Abu Simbel története itt azonban még nem ér véget, ugyanis a templomok nem az eredeti helyükön állnak. 1960-ban elkezdődött a felső gát megépítése, mely a Nílus árterületének feltöltődését eredményezte. Normál esetben a két templomot elnyelte volna a Nasser-tó vize. Ezt próbálta megakadályozni egy világméretű projekt, melyben 50 ország vett részt. A két hegyet teljes egészében kiemelték eredeti helyükről. Mindkét műemléket szabályos kockákra darabolták és a jelenlegi környezetében rakták újra össze, így 60 méterrel magasabbra és 120 méterrel odébb került. Ezt a megaprojektet még maga II. Ramses is megirigyelhette volna.

Az úton visszafelé az idegenvezetőnk mesterkélt mosollyal fordult hátra, hogy feltegye a nap kérdését: honnan származik az Abu Simbel elnevezés? Találgattunk, persze eredménytelenül. A templomokat 1813-ban fedezték fel egy helyi kisfiú segítségével. Az ő neve volt Simbel. A félárva kisfiú nagyra becsült édesapja korán meghalt. Simbel és a templomok találkozása arra inspirálta a helyi lakosságot, hogy nevezzék a templomokat Abu Simbelnek, mely lefordítva annyit tesz: Simbel édesapja…

Ez a szívhez szóló kis történet elringatott egy darabig, és a légkondicionált autó légterébe bekúszott a csend. Hosszú út várt ránk Aswanig. Végtelen homokdűnék úsztak a távolban. Elképesztő nap volt, és ha arra gondoltam, hogy még koránt sincs vége, leküzdhetetlen izgalom kerített hatalmába. Miután hajóra szállunk, elkezdődik várva várt hajóutunk Luxor felé, a fáraók autópályáján. A program szerint már ma kikötünk Kom Ombo-ban, hogy Egyiptom újabb kincseivel ismerkedjünk meg. És még mi vár ránk azután: a lenyűgöző Edfu lesz a következő állomás, majd ha hajónk végre befut az ókori Egyiptom fővárosába, feltérképezzük Luxort is!

A következő rész tartalmából:
A kietlen tájat kémleltem és a közeljövő izgalmas helyszínein ábrándoztam, amikor hirtelen megszólalt a telefonom. Már egészen közel jártunk Aswanhoz. De ki hívhat ezen a számon? Egy pillanatra zavarba jöttem, majd mikor megláttam Mohamed nevét a kijelzőn, a pillanatnyi zavart a rossz ómen vészjósló előszele fújta el. Gyorsan válaszoltam a hívásra. — Merre vagytok? A hajónak már egy órája el kellett volna indulnia Luxorba! Csak rátok várunk! — Nem is emlékszem, hogy mikor adtam át Peternek az üzenetet, a szívem a torkomban dobogott, majd egy leküzdhetetlen erő préselt az ülésnek, a sofőr a gázpedálba taposott…

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

A városba érve végre az élet csírája is felsejlett a végtelen sivatag délibábos útvesztőjében. A part mentén luxus resortok sorakoztak, látszólag felhőtlen jólét uralkodik, de ez csak a látszat, ami addig tart, amíg fel nem tűnnek a város lakóházai, és bepillantást nem nyerünk lakóinak mindennapjaiba. Óriási szakadék tátong a két világ között. Egymáshoz közel, és mégis iszonyatosan távol. A fontosabb utcákat aszfalt borítja, de a zömét csak poros föld és szemét. A házak nagy része romos vagy éppen építés közben félbehagyott. Megdöbbentő látvány ez! Az út egyik oldalán siralmas életkörülmények, a másik oldalán 4–5 csillagos szállodák gomba módra nőnek a sivatagi homokból. A szegénység és a nyomor, valamint a luxus és az európai jólét éles ellentéte groteszk módjára égett a retinánkra. Egyiptom kétség kívül egy csodálatos ország, de a turistát, amikor először jár ezen a földön, az első tapasztalat, ami éri, az a meghökkentő valóság. Erre nem készít fel senki. Ez nem szerepel a magazinok címoldalán. Úgy érzem, nagyon fontos, hogy ezt megemlítsem, mert a szépen kiszínezett képsorozatok legtöbb esetben nem tükrözik a valóságot.

A szállodánkhoz érve újra magunk mögött hagytuk a nyomort, és egy rövid ideig visszazökkenhettünk a számunkra oly megszokott európai körülményekbe. Pálmafákkal szegélyezett medence várt ránk, a távolban pedig a Vörös-tenger kristálytiszta vize. Két napig élvezhettük a resort kényelmét. De így visszatekintve, inkább szólt a felkészülésről, mintsem a pihenésről, bár akkor még fogalmunk sem volt, hogy miért…

Az első nap hátralévő részében tényleg csak a pihenésre koncentráltunk. Egy utazás felettébb fárasztó tud lenni. Alkalmazkodni egy új környezethez pedig még inkább az, de igyekeztünk felvenni a két évvel ezelőtt elejtett vakációs hangulat fonalát. A dél körüli csúcsidőt inkább a medence szélén töltöttük, pálmafák árnyékában. Olvasgattunk és megkóstoltuk az egyiptomi Stellat is. A délutáni órákban azonban lemerészkedtünk a hotel privát öblébe. Legyen az bárhol a világon, a tenger vize és annak színe mindig elvarázsol. A Vörös-tenger álomszép. Az öböl vize annyira meleg volt, hogy abszolút nem kellett megszokni, szervezetünk pillanatok alatt alkalmazkodott hozzá. Sőt, néha még túlságosan is melegnek találtam. A víz nemcsak hogy kristálytiszta, de a színét kellőképpen nem is tudnám szavakba önteni. A kék számos árnyalata volt fellelhető.

Vacsora után, mikor már beesteledett és hűvösebb szél kelt táncra a fülledt melegben, a medence környéke egyre jobban benépesedett. A kényelmes fotelek és karosszékek mosolygós arcokkal teltek meg. A pincérek sürögve- forogva hordták az italokat. Kis idő múlva megszólalt a zene, majd fergeteges buli kerekedett az éjszaka beköszöntével. A második nap egy finom reggelivel indult. Végre kipihenhettük magunkat, frissen és üdén ébredtünk. Mivel nem szeretünk túl sokáig egy helyben üldögélni, szabadidőnket egy opcionális kirándulással töltöttük ki.

Seascope hajókirándulás. Ez volt a program neve, és választásunk sem véletlen esett pontosan erre. Köztudott, hogy a Vörös-tenger kimondottan híres gazdag korallzátonyairól és elképesztő élővilágáról. Ezt a kincsesbányát szándékoztunk mi is kiaknázni. A Seascope nyújtotta szolgáltatások tökéletesen megfeleltek elvárásainknak.

Mikrobusszal utaztunk a kikötőbe. A hőség már a reggeli órákban a tűréshatárunkat feszegette. A hurghadai lakosok számára ez mindennapos, és az élet amúgy sem állhat meg ebben a bongó nagyvárosban. Áthaladva utcák labirintusán, láthattuk, hogyan élnek itt az emberek. Hogyan lehet normális számukra az, ami nekünk már szinte elviselhetetlen. Egymásra épített házak végtelen sora fogadott az utcák mentén. A földszinten üzlethelyiségek nyíltak, előterük megpakolva mindenféle portékával. A legmeghökkentőbb számomra az volt, amikor egy húsüzlet mellett haladtunk el. Ott, az út szélén, a porban és a szemétben, tornáca mennyezetéről kampókon lógtak alá az eladásra kínált méretes húsdarabok.

A klímaváltozás következtében a hőség számukra is egyre elviselhetetlenebbé válik, légkondicionáló berendezések tömkelege díszíti az amúgy is tiritarka, befejezetlen épületeket. Zöldövezet, árnyékot adó fák hiányában ez az egyetlen hatásos fegyver a kánikulával szemben. A légkondi azonban csak azok kiváltsága, akik meg is engedhetik maguknak. Sajnos, sokuk számára ez még megfizethetetlen luxust jelent. Ami a közúti forgalmat illeti, egyszerűen rémisztő és közben meghökkentő is, hogy a közlekedési szabályok betartásának szinte teljes hiányában egyetlen balesetet sem láttunk útközben. Jól mondják, hogy a káoszban is van valami rend, és az egyiptomiak ezt a nem szokványos jelenséget mesterfokon élik meg.

A kikötőtől nem messze, valami igazán különlegesben akadt meg a tekintetem: egy kéttornyú mecseten! Az egyiptomiakat mély vallásosság jellemezi, és ez a mecset ékes példája kultúrájuk és hitviláguk kiteljesedésének. Ez az impozáns és igazán tetszetős épület a város teljesen más arcát mutatta be. Úgy éreztem, ha apránként is, de egyre többet tudunk meg szélsőséges világukról. A kikötőkre jellemző zsongás uralkodott a hurghadai Maritine Porton is. A távolban színes házak napoztak az azúrkék tenger mellett, és turisták végtelen serege tolongott a sétahajók közelében.

A Seascope egy vidám, sárga színű bárka volt. Ötletessége abban nyilvánult meg, hogy kettős funkcióval rendelkezett. Egyrészt egy árnyékolt, forgószékekkel ellátott fedélzeti résszel, mely a sétahajókázás élményét erősítette, valamint egy vízfelszín alá merülővel, melynek két oldala mentén ablakszemek hosszú sora nyújtott rálátást a tenger alatt rejtőző korallmezőkre. A korallok sokfélesége és a színes halak kohéziója semmihez sem hasonlító élményt nyújtott. Szardínia és zebrahal népes serege cikázott a szemünk előtt, sok más színes hal társaságában. Néha egy-egy lomha mozgású rája, meg néhány fürge, áttetsző öltözetű medúza is beúszott a látóhatárba. A koralltelepek valóságos erdőket, nagy kiterjedésű, változatos formavilággal (elágazóan növekvő, bokorszerű, különálló, agytekervényszerű stb.) megáldott kolóniákat képeznek a tenger fenekén. Sajnos, nagy léptékű felmelegedés korszakát éljük, melynek hatására a tengervizek hőmérséklete is jócskán megemelkedik. Ez a korallzátonyok és az itt élő halak életét is veszélybe sodorhatja. Végeredményként teljes ökoszisztémák pusztulásához vezethet. És a színes, halakban gazdag korallokat élettelen fehér mezők válthatják fel. A hajókirándulás utolsó szakaszát a snorkeling töltötte ki, melynek során testközelből is érzékelhettük a Vörös-tenger páratlan élővilágát.

Élményekkel gazdagodva tértünk vissza a kikötőbe, majd onnan a szállodába. A délután pihenéssel, az esténk pedig pakolással telt el. Elérkezett az idő, holnaptól már minden megváltozik. Indul az igazi kaland, amikor végképp kilépünk komfortzónánkból, és napjaink teljes egészét kalandos utazások és életre szóló élmények váltják majd fel.

A nagy utazás, mely során feltérképezzük egész Egyiptomot, a szudáni határtól egészen a piramisok vidékéig, közben hajóra szállunk és követjük a fáraók útját, térben és időben, több száz kilométeren keresztül!

A következő rész tartalmából:
„Hajnali négykor szólalt meg a vezetékes telefon: Hello! Wake up call! — szólt az ébresztő a recepcióról. Már nem sok volt az indulásig. Lázban égtünk. Utolsó simítások a bőröndökön. És amikor kattant a zár, a szemem előtt játszódott le a pillanat, de már késő volt. A jól megszokott kombinációval próbáltam menteni a menthetőt, de már késő volt. A kódot véletlenül, akaratom ellenére, megváltoztattam. A zár leblokkolt. Ránk pedig várt egy kilenc órás, izzasztó út, egészen Aswánig…”

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.