Varázslatos Egyiptom – 4. rész

Szerző: Ladó Csaba •  Fotók: Ladó Csaba • 2021. szeptember 28.

Megosztom:

Varázslatos Egyiptom 4. rész

„Még mielőtt bármit is látni lehetett volna a kiáramló forró levegő meglebegtette a fáklya lángját, de amint a szemem megszokta a pislákoló fényt a kamra belseje fokozatosan feltárult különleges és gyönyörű, egymás hegyén hátán fekvő tárgyak sajátos és csodálatos egyvelegével. (…) Ekkor Lord Carnarvon megkérdezte: Lát valamit? Én pedig válaszoltam neki: Igen, ez csodálatos.” (Tutanhamon sírkamrájának felfedezése, Howard Carter naplórészlete, 1922)
Miközben a ránk váró izgalmak mámorában kanalaztam a levest, figyelmemet valami egészen furcsa dolog ragadta meg. Egy csónak közeledett a hajónkhoz és még véletlenül sem féltek attól, hogy mi lesz, ha esetleg összeütközünk. Kíváncsian figyeltem, hogy mi fog kisülni ebből. Ám amikor előkerültek a kenderkötelek és rutinosan hozzánk kapcsolódtak teljes fegyverzetükben, egy szempillantás alatt megvilágosodtam! — Ági! Azt hiszem, hogy nílusi kalózok támadták meg a hajónkat…

Varázslatos Egyiptom – 4.rész

Az ebédlő ablakai megteltek kíváncsiskodó utasokkal. Mindenki látni akarta, hogy mi történik odakint. A két egyiptomi fickó kibiztosította a csónakot, váltottak pár szót egymás között, majd közönségüknek bemutatták portékájuk legmutatósabb darabjait. Sálak, takarók és törülközők kerültek elő a csónak aljából, minden színben és méretben. Kezdetét vette a nílusi kereskedés, az alkudozás és egy elképesztő zsonglőrködés a termékekkel a csónak és a hajó között. Korábban hallottam már erről, de nem gondoltam volna, hogy élőben is részese lehetek egy ehhez fogható találkozásnak. A nílusi árusok leleményessége és találékonysága azonban nem merült ki ennyiben. Nemsokára egy zsilipgáthoz értünk, amelyen a mi hajónknak is át kellett kelnie. Ez egy időigényes folyamat volt, amit a kereskedők úgy oldottak meg, hogy a gát falának tetejére pakolták ki portékáikat és így próbáltak megfűzni egy-két elgyengült utast. A vicces helyzet ott vett komoly fordulatot, amikor csokoládét kértek cserébe. Ekkor értettem meg igazán, hogy ami nekünk csak könnyed szórakozás, az nekik küzdelem a mindennapi betevőért.
Hajóval utazni a Níluson fantasztikus élmény. Az elmúlt napokban láthattuk ábrázatát a hajnal csendjében, nyugodt vizét a perzselő hőségben, babonázó vonásait az aranyló naplementében és sejtelmes körvonalait az éj sötétjében. Láttuk a Nílus vidékét lakatlanul és élettel teli. Háborítatlanul pálmafák bűvkörében, hófehér madarakkal a távolban és sápadt homokdűnékkel a messzeségben. De láttuk gyerekzsivajban is, pancsoló fiatalok viháncolásában, ahol mólók és kikötők, vitorlások és halászhajók tarkították a tájat. Az egész folyami utazásban volt valami megmagyarázhatatlanul misztikus, olykor simogató, de emberi szem számára mégis láthatatlan erő, mely képes volt olyan bódulatot kiváltani, melynek hatására az idegen táj gyerekbölcső ártatlanságának és ugyanakkor a barátságos, ám veszélyekkel teli, titokzatos sejtelmességnek bonyolult kohézióját eredményezte önkénytelenül bolyongó, kiszolgáltatott lelkivilágunknak. A Nílus maga volt az élet.
Ahogy az a programban is szerepelt, kora délután elértük Luxort. Hajónk révbe ért a kikötőben, és holnap reggel végérvényesen is elválnak tőle útjaink. A tervek szerint körülbelül két napig tartózkodunk az ókori fővárosban: a mai nap hátralévő részét és a holnapi napot. Ezt követően pedig visszatérünk Hurghadába. Amikor az arab seregek elfoglalták a várost, annyira lenyűgözte őket a hatalmas templomok látványa, hogy Luxornak nevezték el. Luxor arabul palotát jelent többes számban. Sajnos tévesen értelmezték a pompás épületek rendeltetését. Azt hitték, hogy a templomokat a fáraó családjai és más tehetős családok lakják. A Luxor elnevezés azonban így is fennmaradt. A legismertebb ókori neve a görög eredetű Théba (Thebai), ezt vették át a rómaiak és Thebae néven említik. Kairó után Luxor a leglátogatottabb város Egyiptomban és nem túl meglepő módon egyike a világ legrégebben lakott településeinek. A turistákat mágnesként vonzó város nem véletlenül áll az érdeklődés középpontjában. Felső Egyiptom fővárosa volt, keblén a karnaki templomegyüttessel, mely a napkultusz és Amon-Ra istenség legfőbb szentélye.
Karnak hatalmas templomkomplexuma Góliátként tekintett le ránk. Monumentális pülónkapuja és masszív, ám ugyanakkor impozáns falai lebilincselő látványt nyújtottak. Apró kis Dávidok módjára közeledtünk az út két oldalán őrt álló kosfejű szfinxek árgus szemei kereszttüzében. A karnaki komplexum három gigantikus templomnak ad otthon, melyek a thébai triád, Amon-Ra, Mut (Amon-Ra felesége, anyaistennő) és Montu (hadisten) tiszteletére épült. Amíg az egyiptomiak „kiválasztott helynek”, addig az arabok Karnak-nak nevezték el, mely nyersfordításban erődfalut jelent.
Karnak építése i.e. 20. században kezdődött, és körülbelül kétezer éven át finomított szépségén nem kevesebb mint 30 fáraó. Területe 100 hektár és a földkerekségen valaha épült legnagyobb vallási komplexumának tartják. Karnak szívét és lelkét egyértelműen a grandiózus oszlopcsarnoka testesíti meg és teszi felejthetetlenné. Az elképesztő méretekkel rendelkező csarnok több mint száz, 15–23 méter magas, díszesen faragott papiruszt imitáló oszloppal büszkélkedik. Karnak megálmodói között olyan híres uralkodók nevei szerepelnek, mint például III. Amenhotep, I. Széthi, II. Ramses (oszlopcsarnok) Tutanhamon (monumentális szobrok) és Hatshepsut (obeliszkek). Ezek a több tonnás gránittömbök, obeliszkek és oszlopok a Níluson érkeztek Aswanból Karnakba, elképesztő munka lehetett ide hozni őket. A templomkomplexum magába foglal még egy tavat is, mely a papok szent tava volt, és a szertartásaik során vették igénybe. Partjától nem messze egy méretes skarabeusz bogár található, az ókori egyiptomiak szent állata, mely az újjászületést jelképezi. A helyiek szerint, ha valaki háromszor balra és háromszor jobbra sétálja körbe a szobrot és kíván valamit, teljesülni fog. Természetesen mi is kívántunk. Amulettként, karkötőként a jószerencse szimbóluma.
A karnaki komplexum után egy papirusz szaküzletbe látogattunk el, ahol megismerkedhettünk a papiruszkészítés mozzanataival, szebbnél szebb festett és fluoreszkáló papiruszokban gyönyörködhettünk, sőt mi több, vásárolhattunk is, nevünkkel ellátva, hieroglifákba szedve. A papirusz egyébként egy nagyon sérülékeny növény, ám áztatással és préseléssel az egyik legidőtállóbb anyaggá alakítható. Ezek a papirusztekercsek évezredeken át őrizték meg, és hagyták hátra a jövő nemzedékeire a hieroglifákban megírt tudást és tanítást. Az utolsó éjszaka pillanatok alatt elillant, és ezzel egyetemben véget ért utazásunk egyik legcsodálatosabb etapja, a nílusi hajóút. Bőröndjeink már a folyosón várakoztak, mi pedig végleg búcsút intettünk a folyóra néző kabinunknak. Miután elfogyasztottuk a reggelit, és a londinerek bepakolták bőröndjeinket az autóbuszba, nekivágtunk körutunk hatodik, és luxori kalandjaink második napjának. A thébai nekropolisz láthatatlan küszöbét a Memnón-kolosszusok szimbolikus kapuján léptünk át, melyek eredetileg III. Amenhotep fáraó halotti templomának bejáratánál őrködtek. A két óriási szobor egyenként 18 méter magas, s bár a több ezer éves erózió mély barázdákat vájt és maradandó sebeket ejtett rajtuk, nagyságukból a mai napig sugárzik a halhatatlan fáraó.
A nekropolisz, azaz a holtak városa egy hatalmas kiterjedésű, szemmel beláthatatlan nagyságú régészeti lelőhely. Olyannyira régészeti és olyannyira lelőhely, hogy az ásatási időszakokban szó szerint itt írják a régészek a történelmet, valóságos kincsesbánya. Utunk első állomása egy kézműves műhely volt, ahol igazából az alabástrommal ismerkedtünk meg. Az ókorban nagy előszeretettel használták különböző tárgyak, mint például vázák és szobrok készítésénél. Az alabástrom egy nagyon kemény és időtálló kőzet, ennek köszönhetően évezredeket áthidalva maradtak fenn az utókor számára ezek a tárgyak. Ebben a műhelyben és bemutatóüzletben szebbnél szebb és kiváló minőségű vázákat, szobrocskákat, kanópusz edényeket és egyéb más tárgyakat vásárolhattunk.
Miután sikerült mindenkinek kihoznia a maximumot az alkudozásból, elindultunk a Királyok Völgyébe. Nemsokára nemcsak a sápadt hegyoldalak nőttek egyre magasabbra, szorosan a nyomába szegődött a lassan már kibírhatatlan hőség is. Valósággal perzselt a levegő. A látogatóközponttól sétavonattal utaztunk a völgy kapujáig. Ezen a zord vidéken eddig összesen 63 sírkamrát tártak fel, melyből 16-ot nyitottak meg a látogatók előtt. Egyszerre mindig csak három sírkamra van nyitva, ezeket időközönként változtatják. Vannak kivételek, melyek plusz díj fejében meglátogathatók. Ottlétünk során I., III. és IX. Ramses sírja volt nyitva, valamint külön be lehetett fizetni a völgy leghíresebbjére, Tutanhamon sírkamrájára.
Az ókori egyiptomiak életében rendkívülien fontos szerepet játszott a halál, a túlvilág és a reinkarnáció hármasa. Szimbólumaként a lótuszvirágot választották, melynek virágzásából jött létre az élet. A lótuszvirág éjszakára összecsukja szirmait és a víz alá merül, nappal újra felszínre emelkedik és a világra tárja csodálatos szirmait. Reinkarnációja a Nap járásával hasonlatos, így szorosan összefügg az egyiptomiak napkultuszával. A halál maga egy másik életbe való átlépés kapuja, melyre a lehető legtökéletesebben próbáltak felkészülni. Az áhított túlvilági, mondhatni utópikus birodalomba való átlépéshez az egyiptomiak úgy testileg, mint lelkileg meg kellett feleljenek. A test tökéletes épségéért tökélyre fejlesztették a mumifikálási procedúrát. A balzsamozás technikája oly mértékben hozzájárult a test konzerválásához, hogy évezredek múltán is felismerhetőek arcuk vonásai. Belső szerveiket eltávolították, ám ugyanúgy konzerválták, külön erre a célra szánt kanópusz edénykékben. Sokszor az illető háziállatait is mumifikálták. Hozzátartozói olyan földi javakkal és eszközökkel látták el a sírkamrákat, melyek elmaradhatatlan kellékei egy elkövetkező életnek. A túlvilágba való átlépés utolsó próbája a halott szívének mérlegre helyezése, ha a szív könnyebb Maat, az igazság istennőjének tollánál, bebocsátást nyer, ha nehezebb, a szertartást felügyelő sakálfejű Anubisz felfalja.  Anubisz az alvilág, a balzsamozás és a mumifikálás istensége volt, aki feltámasztotta az első egyiptomi királyt, Oziriszt és később az alvilág királyává teszi.
A pompás halotti szertartás, a bámulatos sírkamra és a halottal eltemetett felbecsülhetetlen kincsek halmaza nem mindenkinek adatott meg. A fáraók, családjuk és nemesi származású, tehetős emberek kiváltsága volt. Hajdanán az egyiptomiak piramisokat emeltek síremlékként, ebből is látszik, hogy mekkora szerepet töltött be életükben a túlvilág. Később, az ország virágkorában, az i.e. 16. és 11. századok között más irányba tolódott el ez a zsenialitás. A sírkamrákat a völgy hegyoldalába vájták. A régészek nagy bánatára azonban szinte mindegyik sírkamrát kifosztották már az ókorban vagy az azt követő évszázadokban. Bár még körülbelül száz fáraó sírkamrája után kutatnak, mindeddig csak egyetlen egy olyan sírkamrára bukkantak, mely háborítatlanul állt több mint három ezer éven át.
Tutanhamon egy fiatalon elhunyt fáraó volt (apja Ehnaton, aki leginkább egyistenhitű vallási reformjáról híres, és édesanyja pedig Nefertiti, a legszebb nő) akinek sírkamrája méreteit tekintve elhanyagolható a többi, sokkal pompásabb sírkamrához képest. Azonban ezt a hiányosságot az itt talált mérhetetlen és felbecsülhetetlen kincsek áradata messzemenően kompenzálja. A korai halál beállta miatt bizonyára nem tudtak egy fáraóhoz illő sírkamrát kiépíteni, ám ellátták minden olyan kellékkel, amire szüksége lehetett a túlvilágon. Tutanhamon múmiája és hat szarkofágjának egyike most is az eredeti helyén, sírkamrájának mélyén található, bámulatos falfestmények elképesztő kavalkádjában. A sírkamra felfedezését követően történt különös halálesetek sorozata nyújtott alapot a múmia átkának, mely Tutanhamon sírfeliratából indult ki, miszerint átok éri azt, aki háborgatja a holtak nyugalmát. A történetnek azonban semmi realitási alapja nincsen, csak véletlen egybeesések láncolata.
A völgyben meglátogattuk I., III. és IX. Ramses sírkamráit is, melyek méreteikben messze felülmúlták Tutanhamon nyughelyét, ám ezeket a sírokat kirabolták és kevés örökséget hagytak a világra. Az elképesztő falfestmények azonban, melyek az uralkodók életét, hőstetteit mesélik, egy olyan káprázatos univerzumba, színekben gazdag világba kalauzoltak bennünket, melyhez fogható nincs még egy a világon. A falak mentén állatfejű és embertestű istenek elevenednek meg, és természetesen minden jelenet középpontjában mindig maga a fáraó áll díszes öltözetében és kettős koronájával. A kettős korona az Alsó (északi rész, vörös korona és a papirusz volt a jelképe) és a Felső Egyiptom (déli rész, fehér korona és a lótusz volt a jelképe) egyesítésére utalt. A mennyezet intenzív kék színe az eget, a rá festett kis ötágú jelecskék a csillagokat elevenítették meg.
A Királyok Völgye után a nem túl messzi Deir El-Bahari-ba indultunk. Itt található a Királynők Völgye és annak híres épületegyüttese, Hatshepsut halotti temploma. Hatshepsut egy nagyon magabiztos, felettébb sikerorientált nő volt, aki megkaparintva a hatalmat, 22 éven át vezette az ókori Egyiptomot. II. Thotmes halála után, aki a férje és egyben a testvére is volt, régenskirálynőként uralkodott, mert gyerekük még kicsi volt egy ország kormányzásához. Pár éven belül azonban kikiáltotta magát fáraónak és átvette az uralmat Egyiptom fölött. A több mint 3500 évvel ezelőtt élt fáraónő egyike azon uralkodóknak, akik monumentális építkezése számottevően kimagaslik az ókori Egyiptom történelmében. Ennek ékes példánya a háromszintes, oszloprendszeres halotti templom, mely egyértelműen kihangsúlyozza és szentesíti Hatshepsut megvétózhatatlan teljhatalmát. Tökéletes elhelyezkedéséből kifolyólag egész Luxor és Karnak teljes templomkomplexuma látható. Továbbá Hatshepsut nemcsak elfoglalta a trónt, hanem szó szerint fáraót teremtett önmagából, szobrai fáraóként ábrázolják, ezzel is próbálta népszerűsíteni azt, hogy egy nő is vezetheti Egyiptomot.
Az erőtől duzzadó napkorong lassan hanyatlásnak indult. Fáradtan, de még mindig az ókor bűvöletében hagytuk magunk mögött Luxort. A Szaharán át igyekeztünk vissza térni Hurghadába. Egy újabb hosszú út várt ránk a kietlen pusztaságban. Csak az éjszaka határán érkeztünk vissza szállodánkba. Egyiptomi kalandunk lassan a végéhez közeleg. Már csak egyetlen nap maradt hátra kalandunkból, de ezzel az eggyel garantáltan megkoronázzuk, és méltó módon fejezzük be ezt a fantasztikus utazást. A hetedik napon Kairóba utazunk. Feltérképezzük a Gízai piramisokat, a lábaik előtt heverő Szfinxet és természetesen meglátogatjuk a híres Egyiptomi Régiségek Múzeumát is!

A következő rész tartalmából:

Alig múlt hajnali két óra, de az éj leple alatt mi már indultunk is tovább Kairóba. Nem kevesebb, mint hat óra utazás várt ránk. Kimerülten, álmosan, de mégis izgatottan vágtunk neki az utolsó kalandnak. Sajnos, amilyen gyorsan elindultunk, olyan gyorsan robbant is le autóbuszunk Hurghada határában…

Az előző részeket Itt olvashatod.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS