TIPP 1. A NEGATÍV TAPASZTALATAID

Igen, lehet, hogy ebben az évben történtek veled kellemetlen, rossz dolgok, de sosem szabad elfelejteni, hogy ezek csak tapasztalatok voltak. Ne hagyd, hogy rányomja a bélyegét az életedre mindaz, ami nem úgy sült el, ahogy szeretted volna, ami kellemetlenséget, fájdalmat, szenvedést okozott. Ne vidd át, hagyd ebben az évben. Csak azt vidd tovább magaddal, amit tanított.

TIPP 2. A FÉLELMEID

A félelmeid a legnagyobb ellenségeid, hiszen keresztbe húzzák az egész életed. Aki fél, az csak félig él – a magyar nyelv csodálatosan jelzi is. A félelmeid nagy része csak a fejedben létezik, ezek nagy eséllyel sosem fognak bekövetkezni.

TIPP 3. A NEGATÍV HOZZÁÁLLÁST, ROMBOLÓ GONDOLATOKAT

Nagyon sokszor, ha problémával állunk szemben, akkor különbnél különb forgatókönyveket gyártunk, addig agyalunk, és addig elemezzük a helyzetet, amíg kicsináljuk magunkat, azaz nekifogunk aggódni, szenvedni. Ez a fajta hozzáállás biztosan nem segít. Ezért jó lenne, ha 2020-ban hagynád ezt a hozzáállást, és egy újfajta mindsettel lépnél át az újévbe. Sokkal hatékonyabb, ha a problémához mindig egy megoldásfókuszú hozzáállással állnál, azaz nem szorongást, szenvedést, önsajnálatot keltő forgatókönyveket gyártanál, hanem lehetőségeket és konkrét lépéseket, akcióterveket fogalmaznál meg magadnak a helyzet, probléma, megoldására.

TIPP 4. AZ ÚJTÓL VALÓ FÉLELMET

Sokszor nagyon nehezen hagyjuk el a komfortzónát, mert félünk az újtó, az ismeretlentől. Ezért sokszor inkább maradunk a régiben, a rosszban, abban, ami nem tesz jót nekünk, ami nem a javunkat szolgálja csak azért, mert azt legalább ismerjük. Igaz, hogy rossz, de legalább ismerős. Mi van, ha még rosszabb lesz? Mi van, ha nem válik be? Mi van, ha mégse jó lépés, döntés? stb. Gondolom ismerősek ezek a kérdések, amelyeket az elme gyárt azért, mert fél. Fél attól, amit nem ismer. Ezt kell felismerni, és elengedni, itt hagyni ebben az évben.

TIPP 5. A KIFOGÁSAIDAT

Nagyon sokszor vagyunk önmagunk legnagyobb ellenségei, akkor, amikor folyton kifogásokat keresünk ahelyett, hogy lehetőségeket. Ha nem hagyod itt a kifogásaid, akkor nagy eséllyel nem fogod tudni 2021-ben sem azt az életet élni, amit valójában szeretnél, és amit meg is érdemelsz.

TIPP 6. KRITIKUS ÉNEDET SAJÁT MAGADDAL SZEMBEN

Amíg nem tanulod meg szeretni és elfogadni magad, addig esélyed sincs egy kiegyensúlyozott, boldog élethez, hiszen folyton belső konfliktusok hadában élsz. Szeresd magad, légy szelíd, türelmes, kedves magadhoz. Úgy viselkedj magaddal is, mint a saját gyermekeddel, vagy legjobb barátoddal. Ha tévedsz, ismerd el, vállalj érte felelősséget, és legközelebb csináld jobban, de ennyi. Ne ostorozd magad, ne utáld magad, ne keménykedj magaddal. Fejlődni csak szeretetben lehet és nem állandó kritizálásban, elégedetlenségben.

TIPP 7. A SAJÁT ELKÉPZELÉSEIDET

Jó, hogyha tudod, hogy mit akarsz, csak arra figyelj, hogy ne ragaszkodj görcsösen ezekhez. Van, hogy másképp alakulnak a dolgok, van, hogy más másképp gondolja… és ez így van rendjén. Nem azt mondom, hogy hagyj fel az elképzeléseiddel, csupán csak annyit, hogy ne ragaszkodj görcsösen, és miközben tudod, hogy mit akarsz légy nyitott, rugalmas. Lehet, hogy az élet egy sokkal jobb verzióval lep meg, vagy nem. De hagyd meg az esélyt neki.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Az egyik ilyen terület, ahol ez számomra nyilvánvalóvá vált, az a távolság. Az idén egyszerre csökkentek és nőttek is a távolságok az én érzékelésben. Sokat hallottuk, hajtogattuk az összefogást, hogy ez most anélkül tényleg nem fog menni. És sokan is fogtak össze sokféleképpen, egyének teraszon énekelve, tapsolva, profilkép-kerettel, de úgyszintén gazdasági szereplők, politikai alakulatok, országok, közösségek. Azt érezhettük, hogy egyek vagyunk, együtt tudunk működni, közelebb kerülünk egymáshoz. Különösen igaz volt ez fizikailag, az összezártság idején.

Az egyik ilyen terület, ahol ez számomra nyilvánvalóvá vált, az a távolság. Az idén egyszerre csökkentek és nőttek is a távolságok az én érzékelésben. Sokat hallottuk, hajtogattuk az összefogást, hogy ez most anélkül tényleg nem fog menni. És sokan is fogtak össze sokféleképpen, egyének teraszon énekelve, tapsolva, profilkép-kerettel, de úgyszintén gazdasági szereplők, politikai alakulatok, országok, közösségek. Azt érezhettük, hogy egyek vagyunk, együtt tudunk működni, közelebb kerülünk egymáshoz. Különösen igaz volt ez fizikailag, az összezártság idején. Tehát mondhatni, hogy a járvány közelebb hozott minket egymáshoz, de talán sajnos csak azokat hozta közel, akik amúgy is közel voltak. Ahol távolság volt, ott még nagyobb szakadék keletkezett a vákuumban, érzelmi, gondolati és fizikai síkon is. A nyáron sok konyha-demográfus emlegette, hogy lám-lám megugrott a válások száma a karantén alatt, mert most aztán kiderült, hogy ki kicsoda valójában, mikor nincs lehetőség menekülni más életterekbe. De nem is kell ennyire messzire menni, biztosan mindannyian tapasztaltuk, hogy különbözőképpen éltük meg a járványhelyzetet, eltért a vírusról alkotott képünk, és másképpen ítéltük meg mindebben a saját szerepünket. Úgyszintén a vírus elleni védekezésben mindannyian egyénileg belőttük valahova az ideális óvintézkedés mértékét, és biza vérre menő viták alakultak ki akár családon vagy baráti társaságon belül is, ha valaki az általunk vélt ideális alá vagy fölé kalibrálta a sajátját. Nem beszélve a tavaszi „maszk-shamingről”, amikor rá-rá szóltunk másokra, hogy “legyen szívesek… “ vagy minket néztek csúnyán, ha éppen nem volt rajtunk, vagy aznap már másodszor ugrottunk le a boltba, túl a szigorúan szükséges egynél.

A távolság másik dimenziójában, az, ami korábban egy karnyújtásnyira volt, az most hirtelen sokkal messzebb lett. Például a szeretteink, akik bár mellettünk élnek, most távolságot kellett tartanunk, vagy az amúgy is távolba szakadt család és barátok, akikkel a találkozás elérhetetlenné vált. Különös tapasztalás ez nekünk, hiszen a mi generációnk felnőttkorára megszokta a szabadságot, így értetlenséggel áll olyan helyzetek előtt, amikor nem lehet ott édesanyja temetésén, gyereke születésekor a szülőszobában, barátja esküvőjén, vagy akár csak egyszerűen a családi karácsonyi asztalnál.

Miközben a hétköznapi élet színterei összemosódtak, más fizikai határok, mint például az országhatárok még jobban felerősödtek. A korlátlan, már-már mindenki számára elérhető utazás most csak a kiváltságosoknak, illetve a bátraknak maradt. Korlátok közé szorított határátkelések, megdrágult repjegyek, törölt járatok, papírok és tesztek, erről szólt az idén az utazás. Míg a világunk a korábbi években kinyílt és nagy lett, az idén kifejezetten összeszűkült. Legalábbis, ami a kifelé való utazást és világtágítást tekinti.

És ha már a kiváltságosoknál tartunk, sokat olvashattunk arról, hogy mint szinte minden, a járvány is mennyivel növelte az egyenlőtlenségeket a világban és a társadalmunkban. Többen írtak már arról, hogy kik az idei év nyertesei és kik a vesztesei, és sajnos a legtöbb területen az idei év sem cáfolt rá arra, hogy anyagi lehetőségeink határozzák meg azt, hogy mi lehetséges. Egy új dimenziót azonban a gazdasági szempont mellett igenis sajátosan felerősített az idei év, ez pedig a mentális egészség és megküzdéshez szükséges lelkierő. Egyesek egész évben facsarták a citromot a limonádéhoz, eleget téve az optimisták kedvenc intelmének, miszerint, ha az élet citrommal kínál, akkor ez a teendő. Ők azok, akik az idén nyelvet tanultak, online tanfolyamot végeztek, élvezték a szeretteikkel eddig nem tapasztalt minőségi időt, könyvet írtak vagy kovászt dédelgettek. Mások ez idő alatt belefásultak a bezártságba, a leszűkült élettérbe, egymás idegeire mentek és várva várják a mentőövet, a 2021-et, ami két nap múlva itt van. Talán elmondható, hogy az idei év különdíját a megküzdéshez szükséges belső erő kapja, de rögtön követi ezt a közönségdíj, ami a szerencsének jár. Mert van ami nem hozzáállás kérdése. Az, hogy sokan olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ha akarjuk, megtehetjük, hogy fejben elmenekülünk a vírus elől. Ha akarjuk, megtehetjük, hogy nem olvasunk híreket, nem veszünk tudomást a helyzetről és időről időre úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. De sokan, leginkább azok, akik az egészségügyben dolgoznak, nem tehetik. Számukra nincs home office, nincs buborék, amibe menekülni lehet és számukra a járvány nem relatív, a vírus pedig nem hit kérdése.

Tavaly ilyenkor azon vitatkoztunk, hogy most kezdődik-e az új évtized vagy majd csak jövőre, az idén ez már senkit sem érdekel. Az, aki azt vallotta, hogy 2020-szal kezdődött, nyugodt szívvel hajlik arra, hogy ez biza rossz start volt, egye fene, kezdjük újra, legyen a többieknek igaza. Ha meg most kezdődik, akkor vajon mit hoz ez az új? Az már szabad szemmel is látszik, – legalábbis a világnak azon a felén, ahol jó dolgunk van-, hogy a mindenféle hiányérzet mellett, egyre nagyobb teret nyer a minimalizmus. Míg a tavasz a liszt és wc papír halmozástól volt hangos, az év végére többen eljutottak arra a felismerésre, hogy végül is lám-lám így is lehet élni, nincs szükség arra a sok mindenre. A vasalt ing helyett mackónadrágban is pörög a munka, személyes találkozók, utazások helyett ugyanolyan jó a videóhívás is, és hát nem rossz a több Balaton, kevesebb Adria, még ha ez a lehetőség sokaknak sajnos csak ősszel jön el, mert nyáron megfizethetetlen vagy a foglalás lehetetlen. Egy dolog talán kérdés nélkül kivétel, az iskola. Abban talán mindenki egyöntetűen egyetért– ezúttal kivételesen még a diákok is-, hogy az iskolára, na arra bizony szükség van, márpedig az otthoni négy falon kívül.

Most úgy tűnik 2020-ra a koronavírus járvány miatt fogunk leginkább emlékezni, de sokan emlegetik azokat a gyökeres változásokat, amik fényében önmagának a vírusnak az emléke akár teljesen elhomályosodhat. És persze nagyon sok minden történt még ebben az évben a járványon kívül, úgy a nagyvilágban, mint a mi kis életünkben, de az előbbi jelentősége talán abban rejlik, hogy egyetlen olyan élmény van, ami világszerte közös, és ez a koronavírus. Én nem tudnék hasonlóan intenzív, globális, közös társadalmi élményt említeni, ami azóta történt, hogy én megszülettem.

Hogy visszatér-e a „régi-új normális”, hogy tényleg katalizátor szerepe van a járványnak és új időszámítás kezdődik majd, nem tudjuk. Én személy szerint úgy tekintek most a világra, mint egy hógömbre, amit, ha felráznak, nem látunk semmit csak a fehérséget. Idővel kitisztul a kép, de a hópelyhek már nem a régi helyükre rendeződnek vissza.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Tanulhattunk volna türelmet, hogy nyugodtan álljuk ki a sorunk, egymástól másfél méterre, hogy végighallgassuk egymást, még akkor is, ha akadozik a jel, hogy megvárjuk, amíg a gyerek rájön magától a megoldásra, amíg kibetűzi a szavakat önerőből, hogy másnap próbálkozzunk újra, ha ma nem sikerült bejutni oda, ahova szerettünk volna.

Tanulhattunk volna tudatosságot, hogy megtervezzük a jövőbeli döntéseinket és alaposan végig gondoljuk azok hasznosságát, hogy leállítsuk magunkban a fogyasztásra buzdító inger állandó zakatolását, hogy felmérjük a saját hatásunkat másokra, a körülöttünk létező világra és annak jólétét figyelembe véve vigyük végbe terveinket.

Tanulhattunk volna felelősséget, önmagunk és mások iránt, hogy odafigyeljünk saját egészségünkre, étrendünkre, szokásainkra és amennyiben nem szolgálnak minket, felhagyjunk velük, hogy ne veszélyeztessünk másokat a viselkedésünkkel és hogy élő sejtjei legyünk a saját közösségünknek, társadalmunknak.

Megfejthettük volna a saját életünk motorjainak működését, a saját döntéseink miértjét, a mindennapi körforgásaink, berögzült szokásaink, kapcsolati játszmáink, kényszeres elvárásaink, értelmezhetetlen megnyilvánulásaink origóját és újrajárhattuk volna fejben az utunk, elsimítva a göröngyöket a mentén. Megtanulhattuk volna élvezni a pillanatot és feldolgozhattuk volna azt a fájdalmas tényt, hogy a kölcsönkért időnkkel okosan kell gazdálkodnunk.

Most itt ez az új év, ami valószínüleg nem fog pontot tenni a régi végére, ugyanúgy tágul tovább az univerzum, a vírusok jönnek-mennek, tengerszintek növekednek, mint eddig. A január elseje soha nem hozott érdembeni változást, legfennebb a lelkekben, elmékben. Tehát ha valami változni fog az új évben, az mind odabent fog megtörténni. Viszont, ha odabent békesség és tündöklés uralkodik, ha felgyúlnak a fények, tanulságaink apró szikrái, nincs a pokolnak olyan sötét bugyra, amit ne tudna kivilágítani.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.