06 márc PURA VIDA Dzsungelnapló Panamából és Costa Ricából
PURA VIDA Dzsungelnapló Panamából és Costa Ricából
8. Mit jelent ma a szabadság?
Ezt a kérdést még a Corcovado Nemzeti Park dzsungeltáborában tettem fel magamnak, két vacsora alatti hosszú és ellentmondásos beszélgetést követően. A beszélgetőtársaim egy francia filozófus-politológus, illetve a venezuelai származású dizájner barátnője volt. Szerintük azokban a fejlett országokban, ahol régóta nincs politikai korlátozás és rendszerszerű függőség, szabadság van. Szerintem pedig még nem találtak fel olyan rendszert, ahol ne lenne minimális politikai, ideológiai vagy éppen gazdasági függőség. Nincs igazán olyan ország, ahol ne lenne korlátozva bizonyos szinten a mozgás-, szólás- vagy éppen választási szabadság. Szerintük az igazi nagy tudományos és művészi alkotások éppen ezekben az általuk teljesen szabadnak vélt, fejlett országokban születtek. Szerintem pedig talán éppen ez a veszélye a látszólagos szabadságnak, hogy azt véli az ember, hogy mindent megteremthet magának, bármely vágyát teljesítheti, de valahol tekintetében, gesztusaiban és gondolataiban érződik a rabsága. Érveléseim szebb köntösét Rácz Mária unitárius lelkész gondolataiban olvastam vissza pár nap elteltével, mely szerint: „Az igazán szomorú helyzet az, amikor az ember látszólag szabad, megvan mindene, amire csak vágyik és elmehet, ahová csak szeretne, megtehet és megehet szinte mindent (esetenként vállalva a mértéktelenség következményeit), mégis rab. Rabja az előítéleteknek, a szokásoknak, a társadalmi elvárásoknak, vagy egyszerűen a lustaságnak, lelki tunyaságnak és nemtörődömségnek. Amikor az ember géppé válik, eszik, iszik, dolgozik, termel és fogyaszt, látszólag funkcionál, de valójában csak vegetál. Amikor reggel felkel, elvégzi a teendőit, délután megissza a sörét, rendbe teszi a házat, s lefekszik, mint aki jól végezte dolgát, mindennap, ki tudja, hány évig, aztán meghal anélkül, hogy tudná, miért is, mi végre született és élt, végülis ugyanilyen lenne a világ, ha soha meg sem született volna. Szabadság az, ha kinyitod a szemed és látsz, nem csak azt, amit mások meg akarnak neked mutatni. Szabadság az, ha képes vagy egy döntést meghozni anélkül, hogy körülnéznél, más emeli-e a kezét vagy sem. Szabadság az, amikor Lélek van benned. Igen, a nagybetűs, az isteni, amellyel születtél, s amelyet talán sokszor megpróbáltak kiölni belőled, de titkon, egyedül, mindig is tudtad, hogy ott van.”
Folytatás következik…
7. Costa Rica, Corcovado Nemzeti Park – harmadik nap a dzsungelben
A második éjszaka valamivel jobban alszom. Talán kezdem megszokni az éjszakai hangos életet. Hajnalban kelek, de ezúttal az ébresztőm hatására. Felfedezőtúrára indulunk. 6 órakor elveszem a reggeli kis dobozkámat és elindulok a megbeszélt irány felé. Számos skarlátvörös arapapagáj repül el mellettem, kissé olyan érzés fog el, mintha egy természetfilmet néznék, és noha nem ittam kávét ezen a reggelen, ráeszmélek, hogy ez most a valóság. Itt vagyok az Osa félszigeten, egy olyan esőerdőben, amely Közép-Amerika egyik legérintetlenebb területe. A 7 km-es túra során állatokat fogunk megfigyelni. Marlon a túra vezetője, akit végül megtaláltam a vadonban, egy hosszú távcsővel segít megmutatni azokat az őshonos állatokat, amely nagy részét ő szabad szemmel is észrevesz. Egy amerikai pár van még velünk. A gyönyörű zöld esőerdőkön és olykor a Csendes óceán partján vezető túránk során a 4 őshonos majom közül kettőt látunk, a már említett hangos Howler, illetve a Spider majmot, pillangókat, madarakat, az egyik kedvencemet, a Coati-t számtalan alkalommal, lajhárt nagy nehezen, vörösszemű leveli békát, Jézus Krisztus gyíkot, orrszarvú bogarat, zöld színű kígyót. A Costa Rica-i őslakosok vallása egyébként animista, amelynek fő jellemvonása, hogy a föld, az erdők, folyók és állatok ugyanolyan fontosak, mint az ember. Tisztelni kell, mivel a fennmaradáshoz szükséges javakat szolgálják. Egy őslakos gondolatait az ország Nemzeti Múzeumának egyik kiállításán olvastam: „Mi nem csak egy pár ember számára kell megvédjük az erdőket, az erdő mindenkié. Meg kell értsük, hogy a hegyek a Földünk tüdője, a zöld szín pedig a föld ruhája, amit többé már nem téphetünk szét”.
6. Costa Rica, Corcovado Nemzeti Park – első napok a dzsungelben
Talán sohasem voltan ennyire távol bármiféle civilizációtól és ennyire vad és érintetlen terepen, ráadásul egyedül. A kisrepülős landolás után még két órát vitt Andréas, aki Németországból nősült ide, az őserdő mélyébe. A következő napokat a Finca Exotica Ecolodge-ban töltöm. Ritkán ajánlok egyértelműen helyeket, ez viszont egy csodálatos ökoturista hely. Sátorban alszom, villany és meleg víz nélkül. Egy pontban van internet és sokat kell mászni a hidegvizes zuhanyzóig, vagy éppen az étteremig, ahol azonban különlegesen finom az étel. A legkisebb öko lenyomata van ennek a helynek, mindennek természetes alapanyaga van, a dzsungelben élek, és első alkalommal fürdök a Csendes óceánban. Elsőre könnyűnek tűnik mindezt teljesíteni, hiszen a délutáni fények nyugodt, kellemes arcát mutatják a dzsungelnek. Viszont az éjszaka folyamán beindul az élet. Az első vacsora után visszatérve a sátramba, minden mozdulatot hallok, ismeretlen hangokat, lépéseket. Az egyik legnyugtalanabb éjszakát töltöttem itt, és a Howler majom hajnali 5 órai folyamatos kurjantása mellett az éjszaka másik fénypontja az volt, hogy mivel nem mertem elmenni a kinti WC-hez emiatt a sátor előtt végeztem el a dolgomat és hirtelen egy kígyót vettem észre, azt hiszem csak a félelmeim vélték ennek a leírt formát. A hajnali fénnyel azonban lassan nyugalom kúszik a sátorba. Gyíkok, óriás békák, kisebb emlősök, mint pekari és tapír mellett sétálok el az reggeliig, fentről pedig a kilátás, a fákra, az óceánra, minden nyugtalanságot eltüntet. Majd a reggeli fürdés után eldöntöm, hogy ma semmit sem csinálok, csak a rákok mozgását és munkáját figyelem, természetesen a függőágyból.
5. Úton a PURA VIDA országa felé
Amikor először hallottam erről az asszociációról Costa Rica kapcsán valahogy úgy gondoltam, hogy inkább egy jól hangzó szlogen, ami turistákat vonzhat. A legtöbbet használt két szavuk, így köszönnek meg valamit, így köszönnek egymásnak, vagy válaszolnak egy-egy kérdésre. Viszont már a magasból megértettem, hogy ez az ország tényleg más, tényleg a tiszta és letisztult életet igenli és nem véletlenül területének több, mint 25 %-a védett nemzeti park. Hegyek, zöld mangrove, felhő- és esőerdők, 5 aktív vulkán, vízesések, nem hivalkodó házak, nyugati részén a Csendes-óceán, keleten a Karib-tenger. A világ feljegyzett növény és állatfajainak az 5%-a található itt, több mint 500 000 állat- és növényfaj él, így a világ 20 leggazdagabb élővilággal rendelkező országának egyike. Egy ország, amely már a magasból is szemmel láthatóan a természet mellett döntött és ahol állítólag 1984 óra tilos a fakivágás, és ahol az elmúlt évtizedekben visszaerdősítik a legelőket és mezőgazdasági területeket. A fővárosból pedig egy Cesna típusú 8-10 személyes kisrepülővel egészen a Csendes óceán délnyugati partjáig tartó úton, immár valamivel közelebbről lélegzetvisszafojtva csodáltam. Egyszerűen azon gondolkodtam, hogy nálunk Romániában annyi minden adott lehetne egy hasonló természetvédelmi struktúrára, még ameddig megvannak a kvázi érintetlen hegy- és dombvidékek, Duna-delta, vagy akár a puszta síkság szépségei. De, vajon a turizmus kapcsán miért a mesterséges építkezésben, az oda nem illőben gondolkodik a többség, ahelyett, hogy egyszerűen csak azt védené, meg amely már magától csodát varázsolt?! Talán 1-2 nap közel a természethez, hideg víz, telefonjel és egyéb kényelmi faktor nélkül, megértetné mindenkivel, hogy mennyire gyönyörű élet folyik ott, ahol észre sem vesszük, hogy mit kockáztatunk ennek elvesztésével.
4. Első megálló: Panama City Urban Jungle
„Panama fővárosát 1671-ben alapították, miután a régi városrészt az angol kalóz, Morgan kapitány és csapata tönkretette” — kezdte a városvezetését Ricardo, akivel valahol a Casco Viejo elnevezésű történelmi központban találkoztam, majd két órán keresztül hagytam, hogy meséljen. A városról, az 5 teljesen felújított és 2 régi stílusában megmaradt katolikus templomról, a 10 évvel ezelőtti megtéréséről. Ugyan még eléggé hangsúlyos volt a jetlag-érzés, és sok volt a kérdés, nem bántam, hogy egy gyorstalpalóban beavatott ebbe a történetbe, amiről keveset tudtam. Például meglepő volt, hogy közel 15 évig Panama Kolumbiához tartozott, majd természetesen amerikai hatásra, a Panama-csatorna-érdek miatt kivásárolták Kolumbiától, a függetlenségért cserébe meg természetesen gazdasági érdekek valósulhattak meg. A történelmi városrész mellett, amely teljesen ellentétes az új, New York-ra emlékeztető felhőkarcolós új világgal, minden bizonnyal a Panama-csatorna az egyik legnagyobb látványossága a városnak. 1914-ben franciák építették meg a mintegy folyosót teremtő csatornát a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán között. Ma emberek százezrei látogatják, hogy a zsilipes megoldásokkal rendelkező csatornákon áthaladó tankhajókat mint egy lóversenyen megfigyelhessék. Talán számomra a legkellemesebb hangulatú helynek a halpiac bizonyult, ahol eddig a legízletesebb panamai ételt ettem, tortilla kosárkákba elkészített tengeri gyümölcsöket, paprikával és egyéb zöldséggel összeállítva. Noha az olvasottak és utazók elmondása alapján számos gyönyörű vidéke van Panamának, ahol 4–5 hetet is érdemes eltölteni, a mostani utazásom fő úti célja egy másik ország. Ezt a fővárost ezúttal az igazi dzsungel előtti akklimatizációs és időzóna megszokásos állomásnak szántam.
3. Tervek, elindulás és megérkezés
Összesen 16 nap, 7 repülőút, ebből 3 nap utazás, két ország, az egyikben 3 nap, a másikban 10. Az egyik a városról szól, a másik a természetről, urban jungle és a valódi. A megszokott elegáns, sárga vagy éppen piros gurulós bőröndöt most felváltja a hátizsákos utazási forma. És a legnagyobb változás az eddig megszokott családos, baráti kirándulás helyett, hogy most teljesen egyedül utazom. Talán egyre kellemesebbnek érzem magamat saját magam társaságában, így egyszerűbb mindebbe belevágni. Szatmárnémeti ezúttal is a kiindulópont, majd Budapest–Amszterdam és Közép-Amerika a célpont. Ebből az első napokat Panamában töltöm majd, ezt követően a fő úti cél Costa Rica. Először a fő repülőjegyeket vettem meg, majd tanulmányoztam a két ország ismertebb látnivalóit, érdekes, illetve kevésbé felkapott helyeit, kinéztem azokat a helyeket, ahol meg szeretnék szállni, 2–3 éjszakákat töltök egy-egy helyen, majd az eljutási pontokat egyik állomásból a másikba. Majd eljött az indulás estéje, még elaltattam a kisfiamat és ugyan kicsit nehéz szívvel, de tele szép reményekkel, este 11 órakor elindultam. Az első út 26 órás volt, ezen idő alatt 3–4 órát aludtam, mégis sikerült kíváncsian állni a szembeérkező emberekhez, a várakozásokhoz és valahogy minden olajozottan indult. A hotelbe érkezést követően nálunk otthon 1 óra volt, Panama City-ben 6, és szinte egyből az ágyba dőltem. Reggel 3.30-kor ébredtem, bejelentem, hogy szerencsésen megérkeztem. Otthon is mindenki jól van. Majd egyszer csak elfog egy béke és hálaérzet, hogy mindezt megtehetem azok felé, akiknek igazán fontos vagyok. Közben felkel a nap és szép lassan bekúszik a fény a szobám falára, az ágyra, majd megérinti a mosolyra fakadt arcomat. Azt hiszem megérkeztem. A félelem pedig tovaszállt.
2. Kételyek és félelmek
Azt tapasztalom, hogy hajlamosak vagyunk belesüppedni és – kényelmesedni a mindennapi szerepeinkbe, legyen az szülői, gyermeki, házastársi, baráti, kollegiális vagy éppen főnöki. Ezen betöltött szerepeinkben címkéznek, ítélnek meg mások, de magunk is saját magunkat. Ritkán történik meg, hogy az emberek a dolgok mögé nézzenek és a színfalak mögött nem hogy ítélkezzenek, véleményt alkossanak, hanem próbálják megismerni a helyzetet, igazán megérteni a másikét, de főként a saját helyzetüket, vagy éppen saját magukat. Hogy hol tartanak, mi az, ami jól működik, miért kell hálát adniuk, és mi az, amin esetleg változtatni kell. Valójában az úttól, a kihívásoktól, az egyedülléttől, az új helyzetektől csak egy kicsit féltem, hiszen bízom abban, hogy ez a hívás nem véletlenszerű, a félelem fő alapját inkább a féltés, szeretteim otthon hagyása jelentette, illetve a kétely, hogy mindez társadalmilag hogyan érintheti őket. Lesz-e olyan, aki amiatt sajnálja őket, hogy csak a láthatóban hisz és a felelőtlenség címkéjét összetéveszti a felelős és hosszú távon építő döntésekkel.
1. Az elhatározás
Valójában évek óta készülök erre az útra. A zanzibári csoportos visszavonulás, majd ezt követően a meseszép romániai vadonban egyedül eltöltött 2 kalandos nap után, 2–3 évvel ezelőtt még nem tudtam pontosan, hogy a Földünk melyik különleges helye lesz az úti cél, de éreztem, hogy egyszer el kell érkezzen az a pont, amikor egyedül neki merek vágni a nagyvilágnak, egy úgynevezett solo travelling-re. Hogy sok-sok ezer kilométer távolságból, egy teljesen más kultúrából, impulzusokból tekintsek mindarra, amit életem hozzávetőleges közepéig elértem, követtem. James Hollis Az élet második fele című könyvével a hátizsákomban célom egy teljesen magam által megtervezett út megtétele, miközben a magamhoz tartó, évekkel ezelőtt megkezdett utazást még inkább elmélyítve, valamint átélve az út során elém táruló lehetőségeket, alaposabban megfigyelhetem magam, a reakcióimat, a vágyaimat és az érzéseimet.
Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
