Haita Land Avagy a falkák világában, egyedül…

Szerző: Matusinka Beáta •  Fotók: Matusinka Beáta • 2021. május 12.

Megosztom:

Haita Land

Avagy a falkák világában, egyedül…

Másfél napja a romániai vadonban vagyok. Egyedül. Solo travelling, így is nevezhetnénk. Sohasem csináltam még ilyet, de régóta vágytam rá. Én, aki fél egyedül éjszaka. Ráadásul most kettőt is a vadonban töltök egy nagyon szép menedékházban a Kelemen-havasok Nemzeti Parkban, ahonnan még Yalom Nietzchéje sem sírna. Valójában alkotói napoknak fogtam fel, amellyel lezárhatnám, vagy legalábbis egy pontos vesszőt tehetnék a kéthetes zanzibári kalandra, visszavonulásra, felismerésekre, illetve az ezelőtt közel egy éve megkezdett belső utazásra.
Az írás helyett azonban tüzet gyújtok, füstöt szellőztetek, fát hasogatok, főzök, zenét hallgatok, sétálok nagyokat, fényképezgetek és megállás nélkül gyönyörködöm a folyamatosan változó tájban. Megfigyelem reggel, amikor egy hosszú éjszaka után megnyugtatóan süt ki a nap, szárad fel a hó és száll fel a hideg utáni pára, közben 4 őzike sétálgat és néznek felém, délután, amikor szikrázóan süti az arcomat a nap, pillangók és madarak szállnak el mellettem, közben kávét kortyolgatok és minden olyan természetes, mint gyerekkoromban, illetve estefelé, amikor egyre hidegebbé válik és egyre inkább sárgulnak, majd kékülnek a fények, az éjszakai madarak hangja pedig vészjóslóan jelzi egy újabb éjszaka eljövetelét. Amikor ismét félhetek egy kicsit.
Talán életkori sajátosságként, talán a pandémia miatt, talán egyéb külső történések és találkozások miatt, talán mindegyik miatt egy kicsit, ezelőtt egy pár évvel elkezdtem megkérdőjelezni eddigi kapcsolódásokat, mintákat, viszonyulásokat, megélési formákat. Ki vagy éppen kik is vagyunk valójában, a bennünk található ellentétes vágyak hogyan hangolhatók össze? Hogyan érezhetjük, hogy mit is szeretnénk valójában, amikor gyerekkorunk óta a társadalmi előírások megfelelésének árnyékában élünk. Hogyan lehet olyan életet élni, hogy ne mondjunk le álmainkról, ne hasonuljunk meg, ne unjuk magunkat és az ismétlődéseket, ha a nagybetűs életbe érve a társadalmi mechanizmusok és szerepek forgatagába kerülünk? Hogyan lehet bátorságunk nemet mondani, vállalva, hogy a társadalom perifériájára kerülünk? Melyik az a határvonal, ahonnan tudjuk, hogy mi az akaratunk és nem pedig a mókuskerék és elvárások hangja vagy éppen az ezzel szembeni dac dönt?
Az utazás önmagamhoz legyen az Zanzibáron, itthon, csoportos vagy egyéni foglalkozás, számomra tudatosítást jelent. Azt jelenti, hogy megismerem a korlátaimat, a sémáimat, a félelmeimet, a vágyaimat, amit a családból hozok, amit a családba vittem, aki én vagyok, aki lenni szeretnék, akit nem csak elviselek. Amit a meglévő összetevőkből, helyzetekből a legjobb és legmélyebb verzióként kihozhatok. Még akkor is, ha néha fájdalmas az út, néha úgy tűnik, hogy rájöttem valamire, és éppen az ellenkezője a valós, ha sok-sok munkával, ellenállással, meg nem értéssel jár éppen olyanok részéről, akiktől jólesne az elfogadás. Hosszú munka után vállalva éppen azt, aki valójában vagyok és nem játszva a könnyebb társadalmi elfogadás szerepeit, amit a nevelés, az iskola, a könnyebb érvényesülés szépen megszelídített az évek során. Így válhatott egy alapjában szabad és játékos lány, nyugodt, kiegyensúlyozott, de oly sokszor gátlásos nővé, aki ugyan tele van szenvedéllyel, vadsággal és érzelmekkel, de tudta, hogy ezt a falka tagjai nem nézik jó szemmel. És mintha buborékok robbantak volna. Mintha egy régen elindult folyamat felélénkült volna. Mintha egy régi én a felszínre tört volna magának helyet.
És most itt vagyok a vadonban. Egyedül. Este van. Kicsit félek. Mindezt eddig nem tudtam volna elképzelni. Minden bizonnyal segítséget kértem volna, bepánikoltam volna, elbizonytalanodtam volna. Most mindezek ellenére jól érzem magam. Egyedül. Magammal. Önmagammal. Legyen az Zanzibár gyönyörű szigete, a romániai páratlan vadon, vagy otthon a megszokott terep. Talán mindenkinek megéri ez e befektetés, még akkor is, ha nem könnyű, ha néha kiábrándító, munkás, vagy mások szemében kérdéseket vet fel.
De a múlt és jövő árnyékéban, vagy éppen reményében a biztos jelent kaphatod cserébe.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ