24 okt Pokapi — A meseíró története
Pokapi — A meseíró története
A nevem Farczádi Zsuzsánna. Főállásban magyar nyelv és irodalmat tanítok gimnazistáknak egy kedves kis erdélyi faluban, Marosvásárhelytől nem messze. Szeretem a munkám, hisz úgy érzem fontos feladatot végzek, amiért cserében nagyon sok szeretetet, odafigyelést, őszinte mosolyt és energiát kapok tanítványaimtól. Hogy miért pont tanár lettem, annak két egyszerű oka is van.
Az egyik az, hogy pozitív hatást gyakorolhassak sok-sok fiatal életére, a másik, hogy mindig kapcsolatban maradhassak a gyerekekkel, tanulhassak tőlük, s szép csendben tápláljam saját gyermek énemet. 2019 februárja óta azonban egy újabb módját is megtaláltam annak (pontosabban ő talált meg engem), hogy önzetlenül a gyermekvilág része lehessek. Elkezdtem meséket írni.
Találkozás a meseírás gondolatával
Egy késő téli délelőtt kezdődött az egész egy nagyon hangulatos kolozsvári bisztróban, egy igazán különleges személy társaságában, egy egyedi ízvilágú mentás-gyömbéres-narancsos tea fogyasztása közben. Szidi (Barabás Szidónia), akinek a személyes történetét az előző bejegyzésben már olvashattátok/olvashatjátok, őszinte lelkesedéssel mesélt nekem a személyre szabott mesekönyvek létezéséről, illetve arról az ötletről, hogy ezt milyen nagyszerű lenne Erdélyben is elterjeszteni, végül pedig mégkérdezte, volna-e kedvem megírni ezeket a meséket. Így lettem része a Pokapi csapatnak.
Miért döntöttem úgy, hogy elébe állok a kihívásnak?
Egyrészt azért, mert régi hobbim a történetírás, másrészt, mert hatalmas lehetőségét láttam az olvasás megszerettetésének a történetek személyes átélése által. Úgy gondolom, hogy a személyre szabott mesekönyvek nagyon sajátos olvasási élményt nyújtanak a gyereknek, aki a történet főhőse is egyben: döntéseket hoz, másokon segít, megoldásokat keres, talál stb.
Így a mese személyes kalanddá válik, az olvasás pedig pozitív élménnyé.
Hogyan zajlik a meseírás?
A meseírásban nagyon sokat segített egykori beszélgetésem Szabó Róbert Csaba íróval, akit arról faggattam az iskolánkban szervezett író-olvasó találkozón, hogyan születik meg a történet. Erre ő azt válaszolta, hogy kiválaszt egy valós problémát, amit gyerekek számára feldolgoz, majd szereplőket keres a feldolgozásra váró problémához, s lassan kialakul a történet. Annyira tetszett nekem már akkor az a válasz, hogy a saját mesém megírásakor nem tudtam, s nem is akartam ettől elszakadni. Követtem hát.
Mesét szőttem a világomból, világot szőttem az élményeimből
Az első mesém újraolvasása után nem csak arra jöttem rá, hogy a történetbe szőtt probléma az én gyerekkoromon is átvonuló probléma, hanem, hogy a történet szereplőit mind-mind családtagjaimról és közeli ismerőseimről mintáztam. Mesét szőttem a világomból, világot szőttem az élményeimből.
Arra törekszem, hogy a meséim megfeleljenek a mostani gyerekek tapasztalatainak, ezért sok mesei motívumot és fordulatot tudatosan átírok.
Szem előtt tartom azt is, hogy a mostani gyerekek mennyire vágynak az aktív részvételre, a személyes hozzájárulásra, ezért interaktív részeket is becsempészek a történeteimbe. A történetek tehát az ő segítségük nélkül hiányosak. Ha megkérdeznék, mi a meséim erőssége, talán mégsem a fent említetteket sorolnám fel, hanem humort mondanám. Azt hiszem ez a meséim vesszőparipája.
Nagyon fontosnak tartom a gyerekek humorra való nevelését, hiszen a humor egyben pajzsunk és hidunk is. Pajzsunk, mert megvéd bennünk a sérüléstől, és hidunk, mert segít nekünk kapcsolatot teremteni embertársainkkal.
Szüleimtől megtanultam, hogy ami szívből jön és őszinte, az csak jó lehet, így bízom benne, hogy meséim olvasása kellemes időtöltés az olvasóink számára.
A következő bejegyzésünkben annak a személynek olvashatjátok a történetét, aki életre kelti a Pokapi-meséket az önmagukért beszélő illusztrációival.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
