15 dec Karácsonyi vásár: Kolozsvár
Karácsonyi vásár: Kolozsvár
Ajándék. Szívből adni valamit és nem várni érte semmit. Talán így lehetne a legegyszerűbben megfogalmazni. A december az ajándékozás időszaka és nevezzük az ajándékozót bárhogyan is, Mikulás, Angyal vagy Jézuska, az igazi csoda bennünk és a köztünk kialakuló érzelmi kapocsban van. Önzetlenül adni és nem várni érte semmit, főleg ebben az anyagias világban, talán a legtisztább emberi megnyilvánulás.
A második lila gyertya egy reményszimbólum, Isten megígérte a zsidó népnek, hogy közülük fog származni a Messiás. Egy ajándék, mely szívből jött és nem is várt érte viszonzást. A Napkeleti bölcsek is ajándékkal érkeztek. Luther Márton is megajándékozta a szegény gyermekeket. A Mikulás a csizmákat tölti meg édességgel, az Angyal (Jézuska) a karácsonyfa alá rejti őket. A lényeg a gesztus és nem maga az ajándék, mert igazából a várakozás teszi izgalmassá ezt a hagyományt és nem pedig a tárgyak, melyekről pár nap alatt úgyis megfeledkezünk. Az élmény az, amire jövő decemberben is emlékezni fogunk.
Az elmúlt napokban egy újabb karácsonyi vásárt volt szerencsénk megcsodálni. Ezen alkalommal Kolozsvárra utaztunk, Erdély egyik legnagyobb városába, hogy betekintést nyerjünk az ottani ünnepi hangulatba. Mivel az ajándékozás időszakába léptünk, érdemes körülnézni a karácsonyi vásárokban is, hiszen adhatnak néhány zseniális ötletet.
Helyszín. Főtér, Óváros, Kolozsvár. A tényleges karácsonyi vásárhelyszíne a Főtér, de érdemes az innen nyíló utcákba, sétálóutcákba is benézni, hisz ezeket is körüllengi az ünnepi hangulat.
Városkép. A Fellegvárból látszik egész Kolozsvár. Szeszélyes időjárás, napsütés, csípős szél. Itt szálltunk meg a város fölött, és innen indultunk útnak, persze gyalogosan, le a lépcsős sétányon, át a Szamoson, hogy tüdőnkbe szippantsuk az óváros légkörét. Ahogy visszasütött a Nap, mézbarna borostyánná varázsolta a tornyokat. Nagyvároshoz méltóan, igazi pezsgés fogadott a Főtéren. Bár a Szent Mihály-templomot renoválják, és tornyát állványok veszik körül, mégis tekintélyt parancsoló a jelenléte. Ám ne feledkezzünk meg a város híres szülöttjéről se, Mátyás királyról, akinek nem messze innen, egészen közel található családi fészke. A Főteret olyan ikonikus épületek veszik körül, mint például a New York-palota, ismertebb nevén Continental Szálloda, valamint a Bánffy-palota, mely a Szépművészeti Múzeumnak ad otthont. A kisebb épületekben számos lokál, kávézó és étterem várja a látogatókat. Kellemes tapasztalat: Rhédey Café. Ebben az összetett közegben, az óváros szívében, került megrendezésre az idei, Kolozsvári Karácsonyi Vásár.
A kolozsvári vásár elrendezése kissé eltér a nagyszebeni vásárétól. Amíg Nagyszebenben a piros tetős kis házak domináltak a téren, többféle alakzatban elrendezve, kisebb falut képezve, addig Kolozsváron a kép sokkal egyszerűbb és letisztultabb, fehér házacskák zárják közre a teret Mátyás király emlékszobrával. Ami viszont nagyon tetszett és nagyon ötletesnek is találtam, hogy a házacskák homlokzatán viccesen megfogalmazott kis feliratok szerepeltek. Néhány mókás kiírást én is megjegyeztem: The Corațiuni, Gustosaguri, Ba Dulce Ba Clava, Turta Burta. A házacskák többségében gyorsételeket (amit csak el tudunk képzelni), italokat (forralt bor, forró csoki, tea) és természetesen édességeket (kürtőskalács, mézeskalács, sült gesztenye stb.) kínálnak a látogatóknak. Kézműves standokban azonban szegényesnek bizonyult. Mondjuk annak ellenére, hogy nem volt nagy a választék, az a kevés mégis színvonalas volt. Muszáj megemlítenem a Becheru art kínálatát, mely teljesen lenyűgözött. Ők egyébként Nagyszebenben is jelen voltak. Itt is van körhinta és óriáskerék, nagyon szép kilátással, műjégpálya viszont nincs.
A tér közepén egy hatalmas, oszlopokon álló, szikrázó égőkből font háló foglal helyet, mely alatt az emberek beszélgethetnek, iszogathatnak, hallgatva a klasszikus, karácsonyi melódiákat. Ezt egyébként nagyon kellemesnek találtam. Továbbá a kolozsvári vásárnak is van egy csodálatos karácsonyfája. A vásár december 31-ig látogatható.
Pozitívumok. A vásár mindenki számára ingyenes. Nagyon ötletesek a házacskák kiírásai, kimondottan tetszettek és újdonság volt a nagyszebeni vásárhoz képest. Az ételek és italok terén sokkal nagyobb volt a választék. A körhinta és az óriáskerék nagyon gyerekbaráttá teszi a vásárt, és ha már a gyerekeknél tartunk, élő nyuszi is szaladgált a téren. Én mondjuk nem igazán tudtam a karácsonyhoz kötni, de gyerekszemmel biztos nagy élmény. Természetesen a vásár sötétben a leglátványosabb.
Igaz, nem a vásár területén, de volt szerencsénk elcsípni a szilágysági Csibi Csaba kézműves műhelyét, mely csakugyan egyedülálló. Egyszer már volt szerencsénk műveihez, így mindenképp fogtunk a kínálkozó alkalmon. Szívből ajánlom mindenkinek!
Negatívumok. Árban a nagyszebeni vásárral vetekszik, így hiába ingyenes a belépés, az árak elég magasak. Az itt-ott, elvétve felbukkanó kevés kézműves stand az én szememben picit lehangoló volt. Úgy gondolom, túlságosan is nagy hangsúlyt fektettek az evés-ivás részre, és az igazi vásárhangulat és annak értékhordozó mivolta kissé háttérbe szorult. Így ebből a szempontból számomra egysíkú volt és szürke. Egy újabb negatívum, hogy nagy sort kell kiállni, viszont hozzá kell tennem azt is, hogy a nagyszebeni vásárhoz képest, itt kicsit jobban oldották meg ezt a helyzetet. Több bejárati kaput állítottak fel és valahogy dinamikusabb volt a ki- és bejárás. Persze nagyon sokan voltak, és ha sikerült bejutni a vásár területére, újabb kígyózó sorok vártak a látogatóra, úgy a házacskáknál, mint a körhinta és az óriáskerék előtt. Az látogatási idő itt is 11:00–22:00 óra közé szorul.
Követelmények. A járványhelyzet miatt a kolozsvári vásár befogadóképessége is véges, de ahogy már fentebb is említettem, sokkal dinamikusabb volt a tömegeloszlás. Természetesen ide is zöldigazolvánnyal lehet bejutni, vagy rapid antigén teszttel (nem régebbi mint 48 óra) és PCR teszttel (nem régebbi mint 72óra), amit nagyon szigorúan vesznek. A maszkviselés kötelező, bár itt picit lazább volt a helyzet. Nagyszebenben figyelmeztették a látogatókat, itt viszont ez nem volt jellemző. A távolságtartás viszont jobban érvényesült, valahogy a tér is tágasabbnak tűnt, ez valószínűleg a vásári házacskák elrendezésének is köszönhető.
Konklúzió. A Kolozsvári Karácsonyi Vásár légköre és varázsa méltó módon hozta az ünnepi hangulatot. És annak ellenére, hogy nagyon hideg volt, kárpótolt érte a pilinkélő hó. Bár a kolozsvári vásár próbálta hozni a színvonalat, a nagyszebeni versenytársával szemben mindenképp alulmaradt.
Vásári kalandjaink tovább folyatódnak, és ahogy közeledik a karácsony, egyre több erdélyi városba látogatunk el. A legszebb karácsonyi vásárt keressük. De hová utazunk legközelebb? Melyik város lesz a következő? És képes lesz felülmúlni vetélytársait? A következő részben kiderül!
Az előző részt itt olvashatod.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.