Két kalandvágyó Itthon és a nagyvilágban

Szerző: Matusinka Beáta • Fotók: Czikai Éva • 2020. január 3.

Megosztom:

Két kalandvágyó
Itthon és a nagyvilágban

Férj és feleség. Férfi és nő. Tűz és víz. Víz és hegy. Tengerek mélyén és felhők felett. Ellentétek vonzásában. Mégis szikrázik közöttük a levegő. Kiegészítik, támogatják és inspirálják egymást. Hamarosan pedig 3 hetet lesznek csakis egymásra utalva.
Czikai Éva egy 13 éves fiú édesanyja, feleség, nemzetközi fodrászmester és vállalkozó. Már 6 évesen első önálló munkájaként megnyírta húgát, amit három hónapig javított anyja fodrásza. Apja asztalosműhelyében is sokat játszott, valószínűleg a kézügyessége ott fejlődött. Majd a szakiskola mellett 3 évnyi tanulóiskola következett. 16 évesen kezdte a fodrász szakmát, és közel 30 éve majdnem minden nap azt csinálja, amit tanult. Útközben csiszolt a technikáján, már a ’90-es években számos külföldi képzésen vett részt, hogy a megfelelő szakmai információkhoz jusson, pénzét és energiáját ebbe fektette. Talán ez volt az a pont, ahol elkezdett saját stílust kialakítani. Sok mindent tanult, de a lényeg és a siker titka szerinte az, hogy mindvégig kitartóan ebben a szakmában maradt.
21 évesen alapította meg az első saját vállalkozását, és azóta próbálja fenntartani magát és csapatát. A szalonba, ahol most dolgoznak, 12 éve költöztek be, egy nagyon jó hangulatú üzletet szerettek volna létrehozni, ahol a vendégek otthonosan érzik magukat. Sikerült. A siker másik forrásaként, a csapatmunkát és jól képzett kollégákat tekinti. Fontos számára, hogy első kézből értesüljenek a hiteles szakmai információkról. Már első perctől sem tűnt lehetetlennek Szatmárnémetiből, egy kis erdélyi városból nekivágni ennek az útnak, még akkor is, ha az elején kevés volt az önbizalma. A legfontosabb számára talán az, hogy a fiának mutasson példát egy kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb életvitellel, próbálja a harmóniát megtalálni a családban, munkában és szabadidőben is.

Az elmúlt évek utazásai során rájött, hogy igenis van élet a jóléti társadalmakon kívül is, érdemes nyitott szemmel nézni a világot és kipróbálni más dolgokat.

Meg szeretné mutatni mindazt, amit tanult, tapasztalt, érzett. A legtöbb helyet együtt fedezik fel a férjével. Dan búvároktató, így néha más nézőpontból látják a világot, ő olykor a hegyről, Dan a víz mélységéből, de érdekes módon a következtetéseik sokszor hasonlóak.
Érdekes megtapasztalni, hogy különböző kultúrákban hogyan élik az emberek az életüket, milyen gondolatok vezérlik őket. Találkoztak jó és rossz dolgokkal, sokat érdemesnek érzett hazahozni és beépíteni az életükbe. Mivel a vendégeit érdekelték az utakról szóló beszámolók, elmesélte nekik, így megtanították mindezt megfogalmazni. Ezután merült fel, hogy talán erről mások is szívesen olvasnának. Eddig Nepál és a Himalája volt számára a NAGY utazás. Egyrészt már a felkészülés nagy élmény volt. Közel egy évet készült rá. Másrészt maga a háromhetes út miatt, amely változtatott a gondolkodásán és a világnézetén.
Dan Fabian valamikor 2012-ben kezdte el a búvároktatói történetét. Ekkor jött rá, hogy a merülései alatt odafigyel azokra, akikkel a víz alatt van. Rájött, hogy nagyon szeret búvárkodni és nemcsak odafigyel, hanem segíteni is tud másoknak a merülésekben. Szatmárnémetiben dolgozik búvároktatóként, és a NAUI nemzetközileg elismert búváregyesület tagja.

A búvárkodás egy technikai sport, ahol minden részletre oda kell figyelni, fel kell készülni szellemileg és fizikailag egyaránt.

Lassan nálunk is kezdenek belekóstolni ebbe a világba az emberek. Sokszor elhangzik a „harmadik világ” kifejezés. Létezik-e egyáltalán ilyen? Vagy talán mi szeretnénk a mi „civilizált világunkból” valamilyen más, egyedi módon látni ezt a világot? Minden, a párjával, Évával, vagy egyedül tett utazása után úgy érzi, hogy tanult valami újat. Valamit, ami által másként látja az embereket, a mindennapi dolgokat, kis és nagy problémákat. A búvárkodás, legyen az az országban vagy a világ tengereiben, egy olyan dolog, ami szorosan kapcsolódik a vízhez, és mindez megtanította arra, hogy másképp lássa az életet. Talán egy mélyebb, kifinomultabb és optimistább szemszögből tekint rá.
2020 januárjában pedig együtt vágnak bele életük eddigi legnagyobb kalandjába is…

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS