27 jún A beilleszkedést segítik közösségi foglalkozásokkal
A beilleszkedést segítik közösségi foglalkozásokkal
Varróműhelyekkel, a tanösvényezés módszerével, nemzetközi nyári iskolával és integrált nyári táborokkal támogatja a Nagyváradra érkező ukrán gyerekek és felnőttek beilleszkedését a Grund Community Egyesület.
A nagyváradi Grund Community Egyesület, amely 2019-es alakulása óta főként az első városi közösségi kert megnyitásával vonta magára a figyelmet, most is – a nevében nem véletlenül szereplő – közösséget célzó kezdeményezéseket indított útjára. A Grund a nem fomális nevelés és tanítás elkötelezettje, és az olyan gyerekeké, családoké, csoportoké, akik ha nem is feltétlenül készek, de nyitottak megtapasztalni, hogy ez a műfaj mi újat hozhat számukra. Így alakult ki az is, hogy amikor az orosz-ukrán háború következtében érkező menekültek támogatása elkezdődött Bihar megyében a Grund kivárt. Aggódva, de türelemmel várta a megfelelő pillanatot, hogy azzal segíthessen hatékonyan, amihez a legjobban ért: élménypedagógiával.
A Grund a Nagyváradi Közösségi Alapítványnyal (FCO) karöltve, amellyel már több közösségi kezdeményezést vitt véghez sikeresen, most számos programra várja a nagyváradiakat és az Ukrajnából érkezetteket. Amint azt Aczél Dóra mesélte, a programok fő célja az, hogy az időkeretet és a tárgyi körülményeket megteremtsék ahhoz, hogy az ukrán emberek kapcsolódni tudjanak a helyiekkel, a kézművesség, a felfedezés, a játék közös nyelvén, és ennek útján be tudjanak illeszkedni egy olyan közösségbe, amely eleve jellemzően soknyelvű, kulturálisan színes és segítőkész.
Júniustól tehát a Crișul áruház első emeletén, a FCO által működtetett Comuniteca-ban várja a 10 évnél idősebb gyerekeket, fiatalokat, és a kezdő felnőtteket a Grund a Varróműhely programok egyikére, ahol együtt szabnak, varrnak, díszítenek kisebb méretű személyes tárgyakat a nemzetközi résztvevők. Ha valaki a természetben tud jobban kibontakozni, akkor Péter bácsi közösségi kertjét keresse és a Bogarak és levelek eseményeket, ahol szintén első sorban a gyerekeket várják – és nem csak – tanösvény jellegű természtfelfedező sétákra, gyümölcsösben bóklászni. Az ukrán kisgyerekeket várják az International School of Oradea Nyári iskolájába is, ahol szintén nemzetközi környezetben találhatnak játszótársakra, megismerve egymás anyanyelvét. A 6-12 éves korcsoportba tartozó ukrán gyerekek a Gr(o)unded Camp nevet viselő nyári integrált táborokban vehetnek részt, a program támogatóinak hála ingyenesen. Ezeknek a Posticum Tanya változatos tere ad otthont augusztusban, és a szervezők a már sokak által ismert élménydús, természetben észrevétlenül tanulós tevékenységekkel várják a beiratkozókat.
A Grund Community Egyesület kezdeményezéseit az Egyesült Királyság és a brit kormány támogatásával létrejött program, a Menekültek Integrációs Programja finanszírozza, amelyet országosan a Romániai Közösségi Alapítványok Szövetsége (FFCR) koordinál a Nagyváradi Közösségi Alapítványon (FCO) keresztül.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.