XX. századi erdélyi festők a Böhm-gyűjteményben

Szerző: Matusinka Beáta • Fotók: Károlyi • 2023. augusztus 15.

Megosztom:

XX. századi erdélyi festők a Böhm-gyűjteményben

Egy meleg nyári napon, 2023. július 30-án az impozáns és különleges hangulatú nagykárolyi Károlyi-kastélyban dr. Böhm József több száz alkotásból álló gyűjteményéből összeállított XX. századi erdélyi festők kiállítása nyílt meg. A Böhm-gyűjteményből összeállított válogatás erdélyi alkotók festményeit mutatja be, betekintést nyújtva a XX. század képzőművészeti irányzataiba.
A nyitóbeszédek közül volt egy, amelyik egyértelműen elérzékenyítette a művészetek felé egyébként is nyitott jelenlévőket. Ezt a beszédet Strebeli Róbert, a Nagybányai Képzőművészeti Múzeum igazgatója tartotta, és ha össze kellene foglalni, talán az alábbi bekezdés lehetne a beszéd és egyben a művészet értelmét és funkcióját fejtegető gondolatsor:
„Egy nagy eseményen vagyunk MOST jelen, hiszen minden kiállítás egyben egy nagy esemény is, amely felhívja a figyelmünket arra, hogy a lelkünk és szívünk szemeivel egy kicsit lássuk másként a világot. Mindegyik művész a gondolatait és a lelki vetületeit a formában, a színekben, hangokban vagy éppen az anyagban fejezi ki. A XXI. században már a képek világában élünk, senki sem kérdezi már meg, hogy olvastad-e, hanem inkább arra kérdez rá, hogy láttad-e? A képek kommunikációjában, ahol a szöveg hátra szorul, minél kevesebb másodperc alatt minél több információt szeretnének átadni nekünk, megosztani velünk, vagy egymással. Egy kiállítás alatt éppen emiatt nem szabad sietnünk, mert meg kell állni és érezni kell, hogy mindez milyen mértékben tudja táplálni a lelki világunkat. Böhm József nagyon jól tudja, hogy ezeket a művészeti alkotásokat nem szabad elrejteni, nem szabad önzőnek lenni. Amikor egy festő meglátta a fehér vásznat, majd gyönyörű színekben pompázó virágokat festett rá, mint például Ziffer Sándor, nem arra gondolhatott, hogy vajon látja-e azt a szépet még valaki, amit ő lát? Milyen gyönyörű lehet egy naplemente ábrázolása, ezt el kellene rejtenem a nappalim vagy hálóm falán? Nem azt szeretnénk, hogy szerető társaink is velünk együtt lássák? Egy gyűjtő akkor fordul odaadással a közössége felé, hiszen ezen munkákat a közösségtől kapta, amelybe befektet, konzerválja, csomagolja, szállíttatja stb., és ezután ajándékként egy kiállítás formájában szeretné visszaadni. Az igazi gyűjtők nem rejtik el mindezt.”
Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere — aki ahogyan a kastély felújítását, ugyanúgy támogatja a művészethez köthető eseményeket — szerint: „Nem rohanunk a kultúra után sajnos, de az a mag, amelyik jelen van ilyen kiállításokon, mint a mai is, számít, és talán ebből fejlődhet tovább valami!”
A megnyitóra Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere is eljött, akinek eredeti szakmája egyébként történész-művészettörténész és hosszú éveken keresztül a Maros Megyei Múzeum igazgatója volt. Beszédéből az alábbi gondolatokat emelném ki:
„Nagykároly egy igazi ékszerdoboza Románia nyugati régiójának és még Nyugat-Európában is sokan megirigyelnék, hogy egy ilyen impozáns és szépen felújított kastéllyal rendelkezik. Külön gratulálok mindezért a polgármesternek és a nagykárolyiaknak! Öröm, hogy ez az épület a kultúrát szolgálhatja, ahol ilyen kiállítások, mint a Böhm József gyűjteményből származó XX. századi erdélyi festők kiállítása is, amely generációkon keresztül a kultúrát táplálja és támogatja. Ez egy Erdély-centrikus gyűjtemény. Évszázadokon keresztül, hozzávetőlegesen a barokk megjelenéséig a főként protestáns Erdély nem a festészete miatt volt elismert, majd a XIX. század végén a Hollósi Simon és társai által megalapított Nagybányai Festőiskolának köszönhetően erőteljesebbé vált a képírás szerepe. Szerencsés találkozás történt Nagybányán, mivel az akkor bányászváros jellegét megőrizve az ideérkező festők még egy archaikus, festői világra találták rá. Majd az azt követő évtizedekben az iskola következő művésznemzedéke nyit a modern, az avantgárd felé is. Ez a kiállítás leginkább a partiumi festők, Tibor Ernő, Popp Aurél vagy éppen Macalik Alfréd munkáit mutatja be, akik ugyan megfordultak a Nagybányai Festőiskolában, de főként az alföldi Nagyvárad, Szatmár és környéke ihlette meg festményeiket, ahol teljesen mások a fények, a tájak, valamint ezt egészítik ki a polgári lét ihlette tematikák. A kiállítás kiegészíti az eddigi tárlatokat, akár a szász festők munkáit is, akik sohasem csatlakoztak más erdélyi iskolához. Gratulálok a szervezőknek és a gyűjtemény tulajdonosának is, akik szépen ötvözték a hely adottságait a gyűjtemény alkotásaival.”
A kastély báltermében elhangzó zongoraművek és megnyitóbeszédeket követően Böhm József szatmári származású, Németországban élő gyűjtő, neurológus vezette körbe a kiállítóteremben az egybegyűlteket:
„A kiállítást természetesen egy nagybányai festő, Nagy Oszkár munkájával próbáltuk megnyitni, a festmény hátterében a tipikus nagybányai kék és lila szín dominál. Ziffer Sándornak, már a neós mozgalom tagjaként egy csendéletet ábrázoló képét választottuk, majd Tibor Ernő nagyváradi festő Nagybányán készült képe következik. Amikor 1980-ban elmentünk Németországba Nagy Júlia rokonomnál hagytuk Szatmárnémetiben Szolnay Sándor festményét, majd több mint 40 év után visszavettük. A 25 éves fiam mondta, hogy ezt vissza kell venni. A következő kép egy szász festő képe, aki brassói volt és megfestette a feleségét, mint balerina. Érdekességként sokáig jobban ismerték a híres hegedűművész feleségét, mint magát a festőt. A zöld szín különböző variációi láthatóak a következő, Macalik Alfréd festményen, akit édesapám még ismert, hiszen a páciense volt. Majd Krizsán János egy nagybányai tájképe látható. A következő szintén Szolnay Sándor festmény, aki Kolozsváron nyit iskolát és tájképein, finom színátmenetein érezhető Cezanne festészeti hatása, míg a következő Honigberger, szász festő képe, akinél Edgar Degas stítusának befolyása érzékelhető. A legkeményebb kritikusaim egyébként a családomban vannak. Többször megkérdezik, hogy miért kell még egy kép, elég erős-e. A következő kép szintén egy szász művész olajképe, amely egy szász falut ábrázol és talán a japán kalligráfiák finomsága is érzékelhető rajta. Nagyon nehéz volt, hogy ezt a képet nem tudtuk más kép mellé állítani, de így külön szép élményt tud nyújtani. Aurel Popp képét is Nagy Júliától vettük meg, amely a szatmárnémeti vasút melletti temetőt ábrázolja, illetve a másik festménye Eger városát ábrázolja. A következő falon főleg portrék szerepelnek: Nagy István, aki a pasztell festészetben ismert, vagy éppen Macalik Alfréd első feleségét ábrázoló festménye. Egyszer édesapám elment Macalik Alfréd második feleségéhez, hiszen már nem először vett képet tőlük. Kérdezte a második feleségtől, hogy nem lehetne-e az első feleségről még egy festményt megvenni, a második feleség azt mondta, hogy doktor úr, az összeset elviheti a pincéből. Nagyvárad egykori szellemiségét nagyon jól visszaadja Tibor Ernő festménye, amely egy enteriőrt ábrázol. A 20-as-30-as években sikeres festő sokat állított ki Nyugaton is, például Svédországban, zsidóként azonban fiatalon a holokauszt áldozata lett. A kiállítás fellazításaként a következő sarokba Macalik Alfréd grafikamunkái kerültek, az egyik Kaffka Margitot ábrázolja, hiszen a nagykárolyi közönségnek ezt mindenképpen meg kell mutatni.”
Hans Eder festő 80 valahány éves gyermeke fogta meg talán a lényeget Böhm József gyűjtőről, amikor egyszer elment hozzá megvizsgálni, és az alábbiakat mondta neki: „De doktor úr, én azt hiszem, hogy ön jobban szereti a festészetet, mint a neurológiát. És végül is talán mindez érthető is, főleg ha lassan, mélyen és befelé tekintve nézzük mindezt a szépet ma, a kiállítás alatt, amely 2023. szeptember 22-ig tekinthető meg 9:00 és 17:00 között különlegesen szép, kastélyi környezetben, vagy bármikor a jövőben.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ